Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 35. szám

— Rendező bizottság. A casinói rendező bizottság következőkép alakult meg: Elnök Niedermann Pál. Tagok* Obermayer György, Bellovits Ferenc/, Frey Ferenc/. Magurr.nyi József, Büttner Róbert, Feichtinger Ernő, Dr. Kőrösy László, Meszéna Kálmán, Palkovics Gyula, Palkovich Jenő, Rutich Jáuos, B. Szabó Mihály. — Pozsonyi deputatió járt Váro­sunkban csütörtökön az ismeretes Heil- lor-ügyben. A püspök ur, mint Pozsony város plébánosa a hath, patronátus vasárnapi gyűlésén a plébános tisztről leköszönt. A pozsonyi magyar lap azt hozza föl okul, hogy Heiller sehogyse birt az újabb nemzeti szellemmel meg­barátkozni. A magyar isteni tisztelet kérdését a magyar ajkú és érzésű polgárok keresztülvivén, Heiller állása tarthatat­lan Ion. Csütörtökön Edl Tivadar nagy nagy befolyású pozsonyi pénzember vezetése mellett többen tisztelegtek a herczegprimásnál s megkérték, hogy ne vegye tudomásul püspökük visszalépését. Hogy mit Ígért a herczegprimás az a deputatió dolga. Szabad azouban reméuy- leuünk, hogy Magyarország egyházfeje­delme csak ha/aliui érdekeket tartott szeme előtt, midón a kérdést megoldotta. A pozsonyi deputatió a harmadik egyetem Pozsonyba tétele mellett is felkérte herczegprimásunk rokonszenvét. Minden­esetre sajátszerű a két eszme találkozása. A német szellemű plébános vissza- marasztása s a harmadik m a g y a r egyetem Pezsonyba tétele. A Pozsouyvi- déki Lapok vezérezikkeket hoznak, melyek Heiller Károly, magyarellenes viselke­déseit kíméletlenül izekre bouczolják. __A Hévviz-nek nevezett szapora c sörgedezésü forrásunknak uj irányt vág­tak s medrét a vízivárosi hídnak irá­nyozták. Sokan azt hiszik, hogy ezáltal a kis Duna lefolyásának kedvező mér­nöki munkát teljesítettek. Annyi bizo­nyos, hogy a vágóhidról jövő „tartalom1* most legalább nem fog többé fölfelé kanyarodni. — Erdő gyújtogatok. Vasárnap délután a városi erdőben ismét tűz ütött ki. Néhány gonosz lelkű suhancz tüzet rakott a város erdejében s a gon­dozatlan lángok ismét nagyobb veszéllyel fenyegették városi vagyonúnkat. A gyors segély azonban ez esetben is meggátolta a nagyobb mérvű pusztulást. Az elhagyott tűzhely körül barna kenyeret s pór ruhát találtak, a mi arra vall hogy paraszt suhanczok követték el a bűnös cselekményt. Vannak, a kik az erdő- gyujtogatókat a majd rendszeresen működő pinczebetörőkkel azonosítják. Mindenesetre óhajtandó lenne, a mi­haszna emberek mielőbbi léprekerülése s szigorú megfenyitése. — A Somogyi-könyvtár helyiségé­nek berendezésével elkészültek a vál­lalkozók, kik itt igazán szép muukát végeztek aránylag rövid idő alatt. írja a Sz. Napló tegnapi száma. Az összes könyvtár-szobák és a nagy olvasó terem állványai és egyéb bútorai mind készen és festve is vannak, úgy hogy most már legközelebb a könyvtár végleges rendezését is foganatba lehet venni. Mindössze az irodahelyiség és a Somogyi­szoba néhány darab bútorának elkészí­tésével lesz még pár napi dolog. — Kis dunánk medresitését igen nagy figyelem és érdeklődés ki3éri a közönség részéről. Csak nagyobb munka erőt alkalmaznának, mig a viz sekély állása a kezűkre dolgozik. Reméljük, hogy a sokat megvitatott medresités elvégre is meg fogja hozni az óhajtott eredményt, a tiszta vízfolyást. — Uszodánk fölépítése jelenti, hogy a nyár küszöbén vagyunk s hirdeti, hogy lesz még jó viz a kis Dunában. Csak egy-két nap előtt fogtak hozzá s a kellemes fürdő intézet — ha ugyan a kis Duna megengedi — már nemso­kára át is adható a közönség szolgála­tara. — Restaurálás A múlt század sallangos copf-stylusábau épitett vízi­városi templom tornyait restaurálás végett már meg kezdték bontani. A tervezet szerint pompás, magas karcsú és palával födött díszes tornyok kerül­nek helyükbe. Igen óhajtandó lenne, ha a templom óriási tetőzete is némi előnyős változáson menne keresztül s ha a residentia kiemelése végett szintén palakővel borittatnék. — A primási palota munkálatai szemlátomást napról napra jobban kö­zelednek a befejezés felé. Háromszáz embernek még ugyan több dolga lesz három hónapnál. A. termek belső dí­szítését több helyütt megkezdték. A parkirozási földmunkálatoknak is már igen szép látatjuk van. — Tavaszi eső öntözte meg jó­forma düsan tikkadt szántóföldjeinket s kukoriczásainkat, hová már nagyon is a tizenkettedik órában jutott a soká várt áldás. Pénteken este kezdett ki­jutni belőle, de joggal tartunk tőle, hogy az április szeszélyek hosszabb időre megnyitják az egek csatornáit. — A városi hid rozzant állapota már-már állandó rovatot követel la­punkban. Néhány szál deszkája a járó­kelő alatt annyira inog, hogy legkö­zelebb még szerencsétlenség is eshetik. Ideje volna már a bajon segíteni. — Tartalékosaink már holnap meg kezdik a berukkolást s vagy tizen­három napig hordják a puskát vállukon. Két hétre tehát élénkebb lesz a katonai világ. j — A vízivárosi zárda májusi áhitat gyakorlatai már megkezdődnek s egész hónapon végig tartanak. Sok szép szónoklat váltja ott fel egymást s van is rájuk mindig nagyszámú hivő közönség. — DunagőzhajÓ2asi társaság. A Dunagőzhajózási társaság igazgatósága a legközelebbi napokban fog a most már megállapított 1881 -ik évről szóló mérleg s a tiszta nyereségnek hováfor- ditására vonatkozó javaslat fölött hatá­rozni. A mérleg a 18,992 frtnyi áthozatal hozzászámitásával 1.286.000 frt tiszta nyereséget mutat, 1880-ban a tiszta nyereség 1.275,009 írtra rúgott, miben 204,840 frtnyi áthozat foglaltatott. Ez az. eredmény lehetővé teszi, hogy az osztalék az 1881 -ikihez hasonlóan a múlt évre is 26 frt 25 kr, vagyis 5 százalékban, összesen tehát 1 millió 269 ezer írtban állapítható meg. Az igazgatóság ülésén csakugyan azt az indítványt fogják tenni, hogy a 1-én esedékes (egész évi) részvéuy szel­vény 25 frt 25 krral, azaz 5 százalék­kal váltassék be. — Lapsziiret Győrött. A „Ha­zánk“ Írja. Rettentő város lészen ez a Győr, meg kell innen szökni, annyi lesz az újság. Vagyon itten: „Győri Közlöny“, „Hazánk“ „Garaboneziás“, Tauitóegyleti „Értesítő“, „ Győrvidéki Gazda“ és miud ez nem elég. Pénteken (igazi szerencsétlen nap !) arra ébred­tünk, hogy plakátok hirdették a „Győr­vidéki Értesítő“ 4 frtos képes néplap létezeudőségét. Még le sem nyugodott a nap már újabb hirdetmény jelzé a „Vidéki Szabad Sajtó“ napilap életre kelendőségét. Éhez járul, mint értesü­lünk a vasárnap megjelenő „Vidéki Lapok“ szintén napilapok.“ A járvány csakugyan érdekes. — A Magyar Regény-Csarnok 16. füzete fekszik előttünk szokott elegáns kiállításában s érdekes, mulattató tarta­lommal. Előfizetési ára e heti füzetek­ben (2'|a—3 Ívvel) megjelenő miinek egész évre 6 frt, félévre 3 frt; egy füzet ára csak 12 kr. Előfizetési péuzek Aigner Lajos budapesti könyvkereske­dőhöz, vagy Wilckens és Waidl urak kiadóhivatalába (Budapest koronaher- czeg utcza 3. sz.) intézendők. — A Regényvilág utolsó két füzete a 14. és 15-ik rendkívül gazdag és becses tartalommal jelent meg. A leg- hirnevesebb irók csoportosulnak e kitü­nően szervezett vállalat köré, melynek előfizetési ára félévre csak bárom forint. (Révai Testvérek. Budapest. Korona- kerczeg-utcza.) — Uj zenemüvek. A Harmónia ki­adásában épen most jelent meg a Mii - limári összes dalaiból a második füzet, kilencz dallal igen csinos lappal. Ára 1 frt 50 kr. — Ugyancsak onnan kaptuk meg a Ha r m onia czimü ze- nészeti közlöny 13-ik számát is meg­szokott tartalmassággal. Örvendetes lenne, ha művelt közönségünk érdemé­hez képest fölkarolná a jeles szakfolyó­iratot. — Táborszky és Parsch zene- műkereskedésébeu legközelebb jelen­tek meg az Árva Zzuzska legkedveltebb dalai Érkol Elek átiratában. (Czicza, czicza ... Te dörömbölj ... A szere­lem ... Ne menj rózsám . . . Hej pedig ;i Tisza ... Az én szivem olyan áldott kis madár . . . Azt mondta mindig az anyám . . .) A zenemű ára 1 frt 50 kr. * Figyelmeztésül. Hatsckek Izidor, ki azelőtt bold, édes atyja neve alatt utazott s ekkép több ízben varosunk­ban is időzött, nem régiben Bécsben (Graben 17. sz.) telepedett meg vég­legesen, mint e lap túloldalán levő hirdetésében olvasható, s azóta nem utazik többé; a ki tehát tőle valamit akar, megrendelését Bécsbe czímezni ajánljuk. ^Kaufmann és Simon hamburgi czég mai lapunkban megjelent hirde­tésére különösen felhívjuk a közönség figyelmét. Főnyereményekkel gazdagon javadalmazott eredeti sorsjegyektől van itt szó. A vállalat teljes bizalmat ér­demel, miután a sorsolás állami kezes­ség alatt van és nevezett ház számos nyereményeknek szigorú kezeléséről és 1 pontos kifizetéséről általánosan ismert. * Érdekes tudni, hogy melyik az a bankház, a mely nyereményei pou- tos és gyors kifizetésének köszöni hír­nevét ? Ez id. Heckscher Samu bank-, háza Hamburgban, melynek a mai számunk hirdetési rovatában foglalt szerencse-tudósítására e Helytt is fel­hívjuk olvasóink figyelmét. * Tudomásul. A helybeli szóda­vizgyárba friss szállítmányok érkeztek a legkeresettebb természetes ásvány­vizekből és az ottani ivócsarnokbau pobárszámra is rendelkezésre állanak a n. é. közönségnek. ________________ F elelős szerkesztő Ür. Körosv László. Pékmesternek való lakás, mely utcai bolt, egy lakó szoba, konyha, sütő szoba, kamra, nagy pincze és rak­tárból áll, bármely órában kiadó. A feltételek megtudhatók BUSSAY MIHÁLY háztulajdonos úrnál IPOLY­SÁGHOZ__________________________ E RZSÉBET-KIRÁLYNÉ S Ó S FÜ R D Ő gyógyhely Budapest (Budán) Idény május 1-től szept. 30-ig. A gyógyhely keserű vizforrás (ivó és fürdő gyógymód) legjobb sikerrel használ­hatók: a beteg báutalraainál, alliasi és ál­talános vérbőségnél, és az ebből keletkező nemesebb szervekhez való vért ódulásuál, veroczéri pangások esetébeu, aranyérnél túlságos elhízásnál, rásztkóruál, máj- és légbajoknál, köszvéuyuél és végre női be­tegségeknél. Egészséges fekvés, tiszta üde levegő 60 kényelmes lakszoba, jó vendéglő, több- nemű szórakozás. Poutos közlekedés a fővárossal állomá­sozó társas kocsikon, reggeli 5 órától kezdve. Rendelő orvos Dr. Bruck J, (lakik Budapest, Vigadó-tér biztositó épület. Tulajdonosok: Mattoni és Wille. Nyújtsunk kezet a szerencsének : 400.000 marknyi főnyereményt nyújt kedvező esetben a egujabb nagy pénzsorsolás, mely a nagas kormány által jóváhagyva és biz­tosítva van. Az uj terv előnyös bereude- ése abból áll, hogy néhány hó folya­mában 7 sorshúzásban 47.600 nyere­mények biztosan huzatnak ezek között au egy 400.000 marknyi főnyeremény- különösen pedig 1 nyer. á M. 120001 „ 10000' „ 80001 „ 0000 „ 3000 „ 2000 „ 1500- 1000 „ ÖOO „ 145 nyeremény ä 300, 200 50, 40, 20. 1 nyer. á M 250,000 1 IÁ „ 150,000 24 1 » „ 100,000 3 1 » „ 60,000 54 1 „ 50,000 108 2 „ „ 40,000 264 3 „ „ 30.000 10 4 „ „ 25,000 530 2 „ „ 20,000 1073 2 „ „ 15,000 27069 Összesen 18,436 150, 124, 100, 94, 67, E nyereményekből az első osztály­ban 400Ó kerül húzásra 116,000 már­kányi összeggel. A nyeremény-húzás tervszerüleg hiva­talosan megái lapittatott. Az állam által biztosított nagy pénz­sorsolás legközelebbi első húzáshoz kerül l egész eredeti sorsjegy csak 6 márka vagy 3112 frt o. é. 1 fél eredeti sorsjegy csak 3 márka vagy l3j4 frt o.; é. 1 negyed eredeti sorsjegy csak l1^ márka vagy 90 kr. Minden megrendelés azonnali az ösz- szeg beküldése ellen postai befizetés vagy utánvét mellett legnagyobb figyelemmel eszközöltetik, és mindenki általunk ál'amcziraerrel ellátott eredeti sorsjegyet kapja. Megrendelőknek, meyhez hirdeté sünk mellé csatolt megrendelési-leve­let kérjük felhasználni, a szükségelt hivatalos tervek ingyen mellékeltetnel melyekből úgy a nyeremények illetve szabályok beosztása valamint az illet- betétek kitűnnek, úgyszintén minden hú­zás után megbízóinknak felszólítás nél­kül is a hivatalos lajstromot megküldjük. A nyeremények kifizetése azonnal állami i<ezesség mellett történik közvetlen beküldés vagy megbízóink meg­keresésére összeköttetéseink által Osztrák Magyarország nagyob piacain ezt kiesz közöljük. A szerencse házunkat mindig külö­nösen kedvelte, és megbízóinknak már ok és nagy nyereményeket fizettünk k: egyebek közt 250.000, 100.000, 80.000 60.000, 40.000 márkuyi összegben is. Előrelátható, hogy egy oly szilárd alapon nyugvó vállalatnál élénk rész­vétre bizonyosan számítható és kérjük ezért a megrendelés pontos teljesit- lietése végett, ezeket mielőbb és minden esetre f. é. május I5-éig beküldeni. Kaufmann és Simon Bank- és váltó-üzlet Hamburgban Mindenféle állami kötvény, vasúti részvények, kölcsön sorsjegyek vásárlása és eladása. P. S. köszönjük ezennel az eddig tanúsított bizalmat és a midőn a sorso­lás kezdetén résztvevősre ezennel meg­hívjuk, továbbra is törekvésünk lesz poutos és gyors kiszolgálás által megbí­zóink teljes megelégedését kiérdemelni. Fentiek. SMMW1HKJ1T legjobb Asztalí-és üditö ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gége bajoknál, gyomor-és hólyag hurutnál. EDECSEK (az emésztés elősegítésére). Mattoni Henrik, Karlsbadban (Csehország). 48—15

Next

/
Thumbnails
Contents