Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 35. szám
Városi és megyei érdekeink közlönye. JA EGJELENIK HETENKINT KÉTSZER1. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié fél évre . negyedévre Egyes szám ára 7 kr. 6 fit — kr. 1 , 50 , SZERKESZTÓSEG : PŐRINCZ-UTCZA , hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: ßzECHENYI'TER 35., hová a hivatalos s a magán hirdetések a nyi literbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelamálások intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr 100-tól 200-ig . 1 „ 50 „ 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁNHIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető leg- jutányosabban közöltetnek. NYILTTÉR sora 20 kr. Nyílt levél (a zsidó kérdésben.) Tekintetes Szerkesztő úr! Múlt vasárnapi becses lapjának Tvezérczikkére hivatva érzem magam mérni felvilágosítással szolgálni és igen Bekötelezne, ha válaszomat viszont küzdeni nem terheltetnék. Nem szükséges, hogy valaki Istóczy tapasztalataival bTjon, jól tudjuk mi íüiagunk is, bogy miként állunk mi, 'főleg alsóbbrendű izraelitáinkkal szemeién; csak az a baj, hogy sokan vagy nem akarják, vagy nem merik meggyőződéseiket kimondani. Beismerem, hogy vannak magyar izraelitáink közt számosán, kik a köz- »oecsülést és tiszteletet kiérdemlették ; de épen eme kiválóbbak erkölcsi kö- eelme lenne még a magyar nemzet rránt: hogy hitsorsosaik alsóbb, mííve- etlen részét minden rendelkezésükre f 116 módon oly ösvényre szoktassák trés iktassák, melyen ők is e haza méltó polgáraiként haladjanak és bontakoz- janak ki hagyományos és vétkes üzel- 3leikből, melyekkel keresztény ember- lülrsaikát tönkre károsítják ! Igenis létezik egy szent népjog is, Helynél fogva politikai üldözöttek más lazába menekülhttnek s ennek köszönhetjük, hogy 1819-ben szerencsétlen hazánkfiai Török- és Angolhonba menekülhettek ; ámde hogy lehet ezeket lengyel és oroszzsidó csőcselékkel hasonlatba hozni?! Mily emberek voltak ama ha- linkfiai! S3 „Esatergom és Vidéke“ tárczája Arcíképeddel. . . o’czképeddel, kedves arczképeddel ij)áudékoztál meg lányka engem, 0oly jól esik néha-néha rajta teendes óráimban elmerengnem . . . tehát a szép beszédes ajak, unely oly kedvesen mosolyga rám, az, melynek vidám beszédeit édes-boldog szívvel hallgatára. :eek a szemok, melyek sugarán, fiaidon először reám vet.éd, ^sütött a nap szivemnek egén, [ fénybe vonta lelkem éjjelét. . . . 5 az a tekintet, melytől lelkem rídy mint kőszikla ég felé meredt, yegreszk«tett, miként a kis virág, mint reá szállott tekinteted. 1 nem ; nem ez! hisz nem adta vissza ilked fényét a művészi ecset, rrm a szemedben égő tüzet. Ily lángra gjujtá az én szivemet, szemekben nincsen semmi hév, oly színtelen halvány ajakad, ura, nem, az én szemeimben néked nmek lenned, édes, nem szabad ! mert szép képedbe az ecsettel tét beönteni nem lehet, ) adón át forró csókjaimmal i lehelem be lángzó lelkemet . . . Mily elvű és jellemű férfiak vajának azok ! Megszerette és becsült - őket a külföld is! Hiszen ha a Gfondviselés ily nemes- lelkű emberekkel akarná hazánkat bevándorlók alakjában megáldani, tárt karokkal fogadhatnék őket és örülhetnénk, ha minél számosabban jönnének. De lehet-e hasonlatosságba hozni ezt a mai napság hazánkba tóduló lengyel és orosz zsidóság áramlatával ? Megvallják saját zsidaink is, hogy ezek oly borzasztó elemekből állanak, a melyektől ők maguk is irtóznak. Az orosz zsidók kétségtelenül maguk idézték maguk ellen a nép dühét, míg kifizettek és most a vagyonosabbak Bécsbe, Párisba vonulnak, mig a szegények ezerszámra özönlenek hazánkba, hogy itt ragadjanak a magyar nemzet átkára és kárára. Lehetetlen, hogy hazánk s nemzetünk kénytelen vagy köteles lenne e dologiakul, élősdi rossz népet a végtelenségig keblébe fogadni. Nem vállalkozik az semmi becsületes és fáradságos munkára, mindennek csak a könnyű végét keresi és más emberek szerzeményét pusztítja. Menjenek ők Amerikába és ne kényszerítsék a mieinket kifosztva oda vándorolni. E kérdésben nem szabad elfogultan, sem pedig fellengős elmélettel gondolkoznunk, mert lehetetlen, hogy a ki hazánkat igazán szereti és annak jövőjét szivén hordja, be ne lássa azon rettene es veszélyt, mely közönyünk által a hazára idéztethetik ! Teljes tisztelettel alázatos szolgája Wimmer Ferencz. Válaszunk (Wimmer Ferencz úr nyílt levelére.) Újabb társadalmi kérdéseink közűi tagadhatatlanul legélesebb megvitatású kérdés a zsidó-kérdés. Fölmerült, mint valami tengeri kígyó. Kezdetben nem adtunk neki hitelt; de magunkat ámítanánk, ha azt ál ütnék, hogy a fölvetett zsidókérdés nem egyéb néhány vérmes természetű ember excentrikus gondolkozásmódjánál s néhány . megsértett érdekű egyén igen hálás vesszőparipájánál. Igenis van zsidókérdés, még pedig sokkal élesebben szembeszálló pártokkal, mint valaha. Mindaddig azonban, mig a magyar nemzet józan többsége nem csinál a társadalmi kérdésből vallásit (a mint hogy eddig nem is csinált) vagy politikait (a mi eddi gélé- még nem sikerült), hanem hagyja, a dolgot a társadalom révén megérni s befejeződni, addig nem fognak fölmerülni minálunk olyan jelenetek, melyek az üldöztetések szomorú történetében még a mi nagyon művelt századunkból is igen gyászos keretű lapokat foglalnak el. A lapunkban is megvitatott kérdéshez két czikket kaptunk. Mind a kettőt, „zsidó vallású magyarok“ Írták s mi mind a kettőt tisztelettel félretettük csak azért, hogy senkise vádolhasson olvasó' közönségünk részéről „egyoldalú“ Vagy igenis subjectiv vélemény nyilvánításáért., A fölvetett kérdéshez sohase zsidóbaráti, hanem mindig az emberiség A patak vizébe.., A patak vizébe irtani be neved, Air. elmosták azt a rohanó babok, Nem találod többé, hogyha keresed, Helyében, nézd, féuyes napsugár ragyog. Szép neved a porba sokszor rajzolám, Kósza, irigy szellő elzavarta azt, S ha kivésem lombos bársunk oldalán, Helyébe a tavasz uj rügyet fakaszt. Lillám, édes, a te kedves nevedet Vizűéi, pornál, fánál jobb helyre viszem, Szivem közepében mindig megleled, Onnan el nem mossa soha semmisem . . . Veszprémi Soma. Lőrinezutczai-levóL (A rideg magányról. — Szellemidéző feleségek. — Fiatal agglegények.) Nem szándékozom egyébről Írni, mint három gondolatról. Mind a hármat Aszalay gondolta. Az első az, hogy ,a ki rideg magányban él, az megsérti az emberek hiúságát és a világ kegyetlenül megboszulja magá rajta: a mint élt, akként hagyja meghalni — egyedül.“ Szent igazsága van Aszalay uram észjárásának. Szinte borzongás fut végig tőle az ember vállán, annyira igaz s annyiszor ismétlődik előttünk. Nem jó tehát a rideg magány, mert mire legridegebb magányunkat, az az egyetlen adómentes kis ingatlan jószágot oda- küun a csöndes temetőben elfoglaljuk, ugy vesszük észre, hogy senkise sürgölődik más halálos ágyunk körül, mint néhány korán dolgozni kezdő liyéna, a ki iivegesedő szemeink előtt szemtelen kezekkel válogatja össze azt, a mit legkönnyebb és legértékesebb egyszerre ellopni, s nem látogat meg más, mint néhány temetkezési vállalkozó, a ki egymás ellen licitáló árlejtéseket mutat be. Akkor tudod csak meg, hogy menynyire elhagynak azok, a kiket te is elhagytál — a jó emberek. A másik gondolat is nagyon tartalmas. „A ki özvegy nőt vészén nőül —mondja Aszalay — annak a lélekidézéstől félnie épen nem szabad. Mert alig bírja második férjét a no, minduntalan idézi sírjából első férje lelkét. Ily nőnek rendesen két férje van ; egy élő, és egy boldogult.“ Valóban épen megfordítva van a nőknél. Vannak özvegy és házas emberek, a kiknek egy feleségük sincsen, mig vannak özvegy és házas nők, a kiknek két férj is kevés. Megfoghatatlan, hogy ugy harmincz éves korunkig fázunk az özvegyektől. Azontúl megváltozik Ízlésünk s bájos özvegyeket keresünk. Talán azért, mert akkor már közelebb jutottunk valamivel a megboldogult elsőhöz, kinek szelleme minduntalan megjelen. Azután még egy goudo'atra vau holmi megjegyzésünk. iránt átalában tartozó szeret étből szó- lőttünk s abban egyetértünk Wimmer úrral, hogy az uzsorás meg mihaszna zsidót nem sorozzuk tiszteletünk tárgyai közé. Abban is egyetértünk Wimmer úrral, hogy az orosz zsidókat, ezt a „do- logtalan, élősdi, rossz nép“-et no fogadjuk be hazánkba. Nincs reájuk szükségünk. De a köztünk élő. megmagyaroso- előtt, tisztességes, jóravaló züdóelemok megbecsülését csak elvárhatjuk mindenkitől, a ki a becsület elvét mindenkiben egyformán keresi s ha megtalálja meg is becsüli. A zsidókérdésben a büntetnivaló elemek miatt nem szabad el Ítélnünk a tisztességes részt, mert hogy ilyen is van, azt a legszenvedélyesebb anti- semita is kénytelen elismerni. A fölvetett kérdéssel társadalmi utón foglalkozni, a fölfedezett bajokat irtani s a hol irtani nem lehet, ott rendkivüli szereket használni, minden hazafiui érzésű magyarnak nemcsak hivatása, de kötelessége is. Nem fog érte a jóravaló zsidóság keseregni. Hanem egyesek bűne miatt átalá- nositani a vádat s kiterjeszteni ellenszenvünket minden munkás és becsületes polgártársunkra azért, mivel véletlenül zsidónak mert születni ez oly felfogás, melyet a legközelebbi évtizedek semmi esetre sem fognak hízelgő építhetőnókkal illetni. Reméljük, hogy Wimmer ur, ha élekén ki is nyilatkoztatta nézeteit a I • ( * / J fölvetett1 ^kérdésben nem fog azokhoz szegődni;i:kik a fajgyűlölet s a békét- lenkedés magvait vetik el, hogy nem,, Korunkban, miután kitaláltákf—úgymond Aszalay —"azt a mesterséget : fiatalnak tetszeni 60-ik s megöregedni 24-ik évünkben, már a. harmincz éves fiatal embert is agglegénynek lehet nevezni.“ Hogy milyen esztendővel jelezzük az ifjúság vérét, a férfikor befej'eztét vagy az aggkor kezdetét, azt igeu nehéz volna meghatározni. t Vannak fehérhajó fia.al emberek és sötétliájú. fiatal afezú aggokt A szebb idő jobb faj ájü embereitől mi csak annyiban különbözünk, hogy már huszonnégy éves korunkban aggni kezdünk. A szív fásul, a lelkesedés megrozsdásodik, nemesen hevülni nem bírunk, hozzászegődünk a vén csatalovakhoz, ha szidni kell a hűbele ifjúság aprólékos fogyatkozásait. Úgy elgondolkodtam a szellemes gondolatokon s íróasztalomról illatos mosoly- lyal kandikáltak rám a tavasz legszebb virágai, a kis gyöngyvirágok, a kiket én annyira szeretek. Mintha vigasztalni akartak volna elmélyedésemben s mintha megmosolyogták volna pillanatnyi bánatomat. Luther tentatartóját csapta a lelki szemeivel látott kisértő szellemhez, a ki borús órákat okozott neki. Eu néhány könyvet vettem ki könyv- tartómból s magamat akartam azzal áltatni, hogy most má>- vége a hiú tépelődésnek. Egy ember haladt el ablakaim előtt, a kit mindenki megbecsül. Pedig rideg magányban él, még mindig fiatalnak tetszik s még mindig azt tartja, hogy rideg magányban fog maradni. Mintha beldog lenne.
