Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 34. szám
Esztergom^IV. évfolyam^ 34. szám. _______ Vasárnap, 1882. április 27-ófl. é s Városi és megyei érdekeink közlönye. fK EG JELENIK HETENKINT KÉTSZER1. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié...............................................6 frt kr. ** (j fél évre......................................................... .. . n egyedévre..............................................In 50 „ E gyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG : pÖRINCZ'UTCZA , hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: ßzECHENYI'TER 3^., hová a hivatalos s a magán hirdetések a nyi literbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelamálások intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK :| MAGÁN HIRDET ESEK 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. megállapodás szerint lehető leg- 100-tól 200-ig . 1 „ 50 „ jutányosabban közöltetnek. 200-tól 300-jg . 2 „ 25 „ , Bélyegdíj 30 kr. i NYILTTER sora 20 kr. Propyleumok (a borászat terén.) X. Ritkán lehet oly gyér, nesztelen utazóközönséget láthatni, mint a Lloyd társulatnak Trieskből Levanteba induló postagőzösein. Jobbadán triesti félvói olasz kalmárok szokták az induló hajó hézagait megszállni, kik Ismirbe sietnek fügét, datolyát, szentjánoskenyeret, smyrniai mazsolát, dulcliasat s más efféle keleti nyalánkságokat és egyéb fűszereket bevásárlási. Alig simulnak szét az indulást jelző harang által okozott hang hullámok, rögtön a játékasztalok körül helyezkedik el a kereskedő népség, szörnyen belemélyedve a calabriás quart báláinak gusztálasa ba. A matrózokon és a hajóparaucuio- kain kívül csak elvétve látható egy- egy elszállt utas a hajó födél zetén, ki megbirkóznék azon lélekfásitó, rideg, leverő látvánnyal, melyet a déldalmát, albániai és livádiai tengerpartok nyújtanak. Egyik száz tengeri mérföldet a másik után hagyod hátra és, mintha csak folyton egy helyben állanái, keletről mindig ugyanazon kopái, meredek, kísérteties mészsziklák zárják el a láthatárt. Sehol egy cserje, virágbokor, vagy árva fűszál nem látható. A hegyekről lezuhanó gyors patakoknak, vagy a hegyszakadékokból aláosonó, a partok nefelejcseivel szerelAs „Ssststgom is Vidíka" tárcsája F a Iju n. Teremtő egy igaz isten, Mit csináljak ? Tán bizony már vége is lesz A világnak! Két hete hogy esik egyre, Bugyborékol, — Még a kakas sincs oda ki, A pitvarba’ kukorékol. Úgy vagyok, mint a tormába Esett féreg: Beszorultam a szobába, Esz a méreg. A tavalyi ócska naptárt Olvasgatom : Csupa merő ostobaság! Megöl a kin, az unalom. Czi— czi — czi— cicz. Játszom inkább A macskával — Hogy simogat, hogy czirógat A farkával! S mint valami rossz poéta, Ügy dorombol ; Tán azért is haragszik rá S ugrik neki a komondor. Esik, esik, a hogy csak tud, Szakad egyre — meskedő, csacska csermelyeknek sehol legkisebb nyoma ; ha a csak lég magasabb áramlatait itt-ott átszeldeső dögész- keselyűk, ott a legmagasabb ormok felett nem vonják magukra egy perezre figyelmedet, itt ugyan semmi más nem szórakoztat. Mintha csak valami ezredévelőtti ó zsidó temető felirástalan sírköveinek sikátorai között bolyouganál, olyan méla szomorú, borongó érzések támadják meg kedélyedet. Önkény télén ül sóhajtasz fel ezek láttára. Mit keresnek eme meddő, terméketlen, sivár képek a természetnek oly kimondhatlaniU mély bölcseségre valló nagy háztartásában ? Történelmi reminiscentiáid azonban csakhamar sietnek értesíteni: „hogy itt hajdan szebb élet volt.“ Gazdag thessaliai virulmány födte hajdanán e most oly sivár, kopár ormokat, és eme levélhullást nem, csak örökvirulást ismerő bérczeken égi lakaikat elhagyva, a görög képzelem szerint, magok Hellasz istenei tartották lakmározásaikat, hol habzó kely- heikbe Ganymedes a hegyoldalon termett nectár tüzet sziporkázó gyöngyeit töltögetette. Az izsópos lankákat gyöngykristály vizű csermelyek öntözék, melyeknek virágillattal telitett fodrozó tarajaiban najádok fürödtek, mig a virágzó bokrok titoktartó fülkéiben, a fénytől és melegtől szikrázó levegőben öröktavasznak ujjongó madár dal csattogott. A természeti erőknek mily szörnyű, az emberi tudományt és művészetet menten megsemmisítő dúlásai idézhették elő e szomorú változást? Vagy talán gyászos, feltartózhatat- lar. történelmi catastrófák borították romba a természet felséges alkotásait ? Mindebből semmi. A nemzet gazdaság örök megmá- solhatatlaíi törvényeinek elhanyagolása, szennyes önérdeknek túlemel kedése a közérdekeken, kérges lelkiismeret a közpénztárak kezelésében, a nemzeti vagyonnak osztály és pártérdekekben el harácsolása, a termelő osztálynak minden józan számítást nélkülöző túl terheltetése, a Phrinék termeiben dőzsölő vezérkörök tobzódó kéjvágya és léha dölyfe, az állambölcsészeknek üres szellemi calemboroukban való gyönyörködése, ezek azon egyszerű való indokok, melyekből a nemzeti gyász és az emberi ész által többé soha nem orvosolható természeti pusztulás következett. Azon nagy görög nemzet kormányzási képtelenségének kiáltó bizonyságai e kopár sziklák, melynek politikai in- stitutióit és művészi közéletét egy üöthe egész életén át irigyelte, ki német alaposságában és költői rajongásában egyként hamarább gőndolt a babérokra és koszorúkra, melyek a művészek homlokát beárnyazák, mint a tövisekre és fájdalmakra, melyek között a terhét viselni képtelen polgárság elvérezik. Szinte nem vagy képes elhinni, mennyire élhetetlen, gyámoltalan, haza fiatban volt a megélhetés kérdéseiben az a nemzet, melynek nyelvén Demosthenes menydörgött, Anakreon és Homer örökszépségű dalokat zengett, Plato és Sokrates az eszményi és gyakorlati bölcsészet nagy kérdéseit felülmúlhatatlan világossággal fejtegette, Herodot, Xenophon, Tliukidydes a történetírás nagy mintáit alkotta meg, Pythagoras és Aristoteles a reáltudományok megmásithatlan alaptételeit első állitá fel ; mig Phidiásza és Pra- xitelese vésűvel és ecsettel kezükben megalkoták a művészet amaz örökszépségű idomjait és alakjait, melyeknél az emberi kéz tökéletesebbet alkotni még legmerészebb álmaiban sem képes, és szerencsésnek hirdeti magát, ha utánzataiban valamennyire megközelítheti. Örökszépségű művészi tárgyakat alkotni és józan kormányzati elvek gyakorlati foganatosítása által boldoggá és virulóvá tenni a nemzeteket, két egészen teljesen különböző dolog. A bevezető rajzása felállított tételei ime már előre vetik árnyékukat, ha a tudomány szempontjai szédelgés, csalás gyanánt tüntetik fel a bőrgyártást, ha az emberiség és társadalom szempontjai kárhozatos bűnös üzelemnek hirdetik: hazai szempontokból a nemzet gazdá- szat nem tekintheti azt másnak, mint a nemzeti lét ellen elkövetett szigorúan megtorlandó átkos meré"yletnek. Már megelőző czikkeiiikbeu, hol nemzetgazdászati álláspontunkat iparkodtunk bevilágítani, erősen hangsúlyoztuk, hogy a kormányoknak serényeknek és gyorsaknak kell lenni mindazon védő és óvó intézkedések megtételében, melyekre a tollasodéi, az emelkedni kezdő termelési és iparágaknak nagy szükségük van, mert az emberiség uagy százaléka akként van megteremtve, kogy az alapvető, komoly izzadságos munkától irtózkodik és könnyű szerrel óhajtja zsebre teperni, mások véres veÉu is nagyon neki vagyok Keseredve. Itt kesergek a falóczán, Itt búsulok: Testein-lelkem olyan álmos, Olyan lomba, mint a túzok, Rokka mellől mosolyog rám Angyomasszouy, Töri fejét, hogy mivel is Mulattasson. Elbeszéli Genovévát, Kártigámot . . . S rektor uram tiz malaczát Hogy lopták el a ozigányok. Sándor bácsi fúr, farag s majd 0 raesélget; Szörnyű módon emlegeti Königrätzet: Burkus elöl a németek Hogy futottak . . . Életemben legelőször Most hiszek csak obsitosnak. Édes anyára a kabátom’ Varrogatja, Egyebütt is azért a Gondolatja: Kérdezi, hogy mikor lesz már Feleségem ? Biztatom, hogy nemsokára — (Ha volna se kéne nékem !) Esik, esik, egyre jobban, Mérgesebben ; Szénaboglya beázik a Széríiskertben. A padlás is kezd csepegni, Csirren-csurran — A kemenczepadka mellett Huzödom meg szomorúan. Máskor, hogyha hazajöttem, Ben se voltam ; Erdőu, mezőn, ide-oda Kóboroltam. Napsugárral nevetett az Ég felettem, A csacsogó madarakkal Fjütyürésztem, énekeltem. S fölvetettem magamat egy Paripára ügy repültem egy határról Más határra. Hegyet, völgyet, pusztaságot Összejártam — Este már a szeretőmnek Ablakánál furolyáztam. Vittem neki vadvirágot, Földi epret, Ajkáról az égi eper Jaj be tetszett ! Csókolóztunk holdvilágos Éjszakán át, S hallgattuk a topolyafa Audalitó suttogását. Jaj nekem, jaj ! Nem merek most Ki se lépni, Amióta elsimul lőtt Julcsa néni. Csupa lőcs lett, csupa sár lett A ruhája, i Zuhogott a záporeső. Dűlt az égből a nyakába. Ha soká tart ez az idő, Meglássátok : Uj özönvíz borítja el A világot. Hiszen ráuk is férne ismét, Sző sincs róla : Sok gonoszság, sok ezudarság Megesett már Noé óta. Czudar eső, ne bolondozz Állj el végre ! Csak addig, mig leszaladok Az alvégbe. Csak, a mig őt karjaimba Egyszer zárom — Akkor aztán, ha esel is, Ha vissza nem jöhetek is: Vigye manó, azt se bánom! Pósa Lajos. Darwin Károlyról. A korunkat jellemző villanyos gyorsasággal értesült a világ e század egyik ieg- nagyobb tud ósáuak és gendelójáuak, Darwin Károly na k haláláról. Dar vili Károly nem egy nemzetnek, nem is egy világrésznek, Darwin Károly az emberiségnek halottja. Nem csupán azért mert tudományos kutatásainak eredményei olvashatók a művelt világ minden nyelvén hanem leginkább azért, mert fölfedezéseinek' gyümölcsét élvezi mindenki.
