Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 46. szám
ütik, az arányok azért', helyesek maradhatnak. Es azért kezeskedünk is. Belvárosunk tehát számdolgában is messze túlmagaslik valamennyi szakadó testvérén. És ezt mind a három tudja, de azért nem hódol meg az értelmiségi hatalomnak. Ipar, kereskedés, forgalom, intelli- gentia és jövé tekintetében belvárosunk tehát aránytalanul fölülmúlja a külvárosokat. Vau egy elcsépelt régi jó deák közmondás, mely azt mondja, hogy concordia rés parvae crescnnt, discordia maxumae dilabuntur. Bizony mondom, hogy az összetartó egyesség minálunk csodákat művelhetne. Közös szellem, közös erények, közös kenyér, közös jövő, közös boldogságot teremtene. Belvárosunk megállapított tekintélye föntartásáért egymagában majdnem áldozatokkal viszi házikiadásait.. Köz- •czélú intézményekre, korszerű reformokra, nagyszabású vállalatokba nem mer, de nem is bir bocsátkozni. A külvárosoknak magasabb törekvésük nem volt, de nem is lesz, bizonyos mezővárosi boldog megelégedésben örvendenek a kútágasnak meg a fakilincsnek. Egyesült törekvésben a belváros átruházná nemes eszméit, nemes törekvését a külvárosokba, új vért bocsáj- tana a mindennel megelégedő polgárokba és serkenteni tudná tettekre, gondolkodásra. Mi pedig kapnánk nyers ugyan, de egészséges és sok jóra képes uj életelemeket, a melyek hatalmasan közreműködnének Esztergom virágzásra emellé edéséuek diadalában. Vannak sokan minálunk, a kik pénzügyi alapon taglalják a kérdést. Alapos taglalás, de alantjáró. Mi nem annyira számokban, mint inkább eszmei részben keressük az egyesülés nagy fontosságát. Mi úgy vagyunk meggyőződve; hogy Esztergom mindaddig gyors emelkedésnek indulni nem fog, mig városok vannak a városban, míg külön gazdálkodó meghűlt testvérek élnek egymás mellett és egymás ellen. A hol közös szellem és közös törekvés nincsen, ott hasztalan egyesek fenkölt szelleme s egy városrész lelkes törekvése. Lehűtő kudarezot vallott eddig minden egyesitő szándék. A makacs tagadás, a körmönfont sopbisma, a korlátozott észjárás bizony elfoszlatta egyesek nemes óhajtását, így van, hogy évtizedek őrlik fejünk fölött a siető időt s mi ott vagyunk a hol apáink voltak. A haladás bizony isten nem kielégítő. Édesgetni a hűtlen testvéreket hasztalan, nem esik jól nekik a ezu- kor, a szép szó. Erőszakoskodni oktalanság lenne rajtok, mert akkor méginkább megrökönyödnének. A középutat már sokan megjárták és eredménytelenül. Vannak-e hát egyéb módok ? Bízunk az időben. A jövő bizonyos uj előnyökkel kecsegteti a belvárost, mely ezáltal méginkább fog emelkedni becsében. A jövő műveltebb generátiót fog nevelni az eretnek városrészekben, az újabb emberek szégyen leni fogják apjuk szánalmas felfogását és sietni fognak karjaink közé. Esztergom kedvező korban, kedvező viszonyai között hova emelkedett volna, ha nem lenne annyira darabolva ! Hova fog emelkedni, mikor nem lesznek vízivárosiak , szenttamásiak , szentgyörgymezeiek sőt még ldslévaiak is, csak esztergomiak ! A mostani ge- neratió nem fog hozzánk közeledni, de a jövő ivadék, ha több műveltségre tesz szert, hozzánk fog hajlani. Csakhogy mi sohasem fogjuk ineg- bocsájtani a mulasztás bűnét, mely városunkat annyi sok szép előnytől, a rohamos haladáséi századunkban a legalkalmasabb időben annyi sok szép törekvéstől elütötte. A vidéki városrészek temetőiből fognak az uj emberek megszületni. Mikor a makacs eretnekek jeltelen sírján Esztergom nemtője elsírja a meg nem érdemelt bocsánat könyeit. A lövész egylet ünnepélye. Junius 6-áu. Lövészegyletünk az utóbbi időkben a haldoklás, a kimúlás stádiumában állott. Nem tudjuk hol keresendő az ok, csakhogy az egyesület kezdte elveszteni azt a régi jó hírnevet, a melynek hajdanában örvendett. Hogy őszinték legyünk jóformán nem is tudtuk az élők sorában van-e még. Hiszen az nálunk mindennapos dolog, hogy valamely társulat beadja a kulcsot s már-már föl sem tűnik, ha egy gyei kívül az újságolvasáshoz is értett. Néha el- szörnyűködve akadt meg egy-egy szörnyen megírt rémhíren-És ilyenkor megrázta mindig elkendőzött kis, csontos fejét. Egyszerre csak kopognak- Egy vigyorgó, kifestett kósza leány lép be, és bebocsát egy másik kóbor nőt. Rebeka néni leteszi az újságot, fölkel és megáll az érkezettek előtt. — Jó napot Trézsikém ! — üdvözli a kifestett kósza lányt — hát most csak láss a dolgod után, majd beszélek én a galambommal. Trézsi eltávozott. Csakúgy zörgött ki- keméuyitett szoknyája. Üljön le, galambom — biztatta az öreg asszony az érkezett nőt — van egy betegem, a ki úgy se viszi soká. Beszélhetünk miatta. Hogy hijják magát ? Ej u o üljön le szentem. Egy rozzant széket adott elébe. A kóbor nő helyet foglalt. — Hogy híják, szentem ? — kérdé újra bizalmasan Rebeka néne. — Olgának — válaszolta a kérdezett, gyönge, reszkető hangon. — No hát édes Olgára, maga nálam fog maradni, — Nem maradhatok— Nem maradhat! Már micsoda beszéd ez! — moudá a vén asszony meglepetve is, boszaulcojva is. Maga Olga kap szép ruhát, jó ebédet, még talán egy kis pénzt is. Azután máskor is eljöhet hozzám. Engem sokan ismernek ám. — Éu nagyon beteg vagyok —■ válaszolta a kóbor nő, bágyadtan — én gyógyulni akarok magánál. Irtózom a kórháztól, mert ott hamarább meghalnék. Rebeka néne jól megnézte a nót. — Ismerem ám én magát, galambom. Csak most tudom, hogy volt már néhányszor nálam. Akkor még pirosabb volt, akkor még nem hitták Olgának. Akkor még Mariska volt. Olga lesütötte fénytelen szemeit, nem birt válaszolni. — No de sebaj, akárhogy híják. Máma egy nagyon gazdag ur jön hozzám esak a magácska kedvéért. Ugy-e elmondta Trézsi, hogy mennyire kereste magát az az ur. Jól fizet. Jó vendég. Akkor azután el lehet nálam, a meddig csak akarja. Noliát áll-e az alku ? — De Ígérje meg, hogy ha meghalok, hát eltemettet? — Esküt teszek rája. — És nem liágy a kórházban meghalni ?-- Arra is esküt teszek . , . Mintha a beteg megmozdult volna ágyában. Akkor itt maradok . . . suttogá a szerencsétlen. — No csak ne sírjon, Mariskám. .. Rebeka né ic elvezette a nőt. Néhány lépcsou mentek le egy piuczeszobába, a hol tiszta tükrök, kacér képek, puha bútorok, két lámpás, nagy függönyök és az asztalon könyvek voltak. Ez a vendégszoba. De hisz már ösmeri Mariska. Erre rázárta az ajtót s visszatért betegéhez. Béla föl s alá járt szobájában. Rebeka egész megijedve kiáltá fel: — Mi lelte a téns urat? Béla az asszonyhoz lépett s ingerülten több vagy kevesebb veszi föl az utolsó kenotet. Örvendetesen vesszük tehát tudomásul a lövész egylet újjászületését. Amúgy is olyan sivár társadalmi életünk egyik hathatos előmozdítóját látjuk mi a lövész-egyesületben, a mely hivatást tölt be s azért kívánjuk, hogy a megifjult egyesület ne essék újra a régi lethergiába, hanem megújult és állandó erővel teljesítse hivatását. A délelőtt 10 órakor megejtett közgyűlés tárgyai voltak : 1.) Főlövész- mester elnöki megnyitója. 2. Pénztárnok jelentése. 3 Számvizsgáló bizottság jelentése. 4. Jegyző jelentése. 5. Az uj tisztikar és választmány megválasztása. 6. Netáui indítványok. A jelentésekből kitűnt, hogy az egyesület nagy összegű hátralékokkal bir, s hogy jó formán ez okozza a beállott pangást. Többek hozzászólása után elhatározták, liogy ezentúl a tagok hatheti nem fizetés esetén pereltetni fognak. A választások eredménye: Főlövészinester : Palkovics Károly, Lövészmester : Szerencsés Mihály, Pénztárnok ; Vezér János, Ügyész: Hoffmann Béla, Jegyző : Földváry István, Háznagy : LiLaer János. A választásik megejtése után a közgyűlés 1 óra után fölosztott. Délután folyt lo az uj helyiség megnyitási ünnepélye, mely a dijlövésze ttel vette kezdetét. A 3-tól 7 óráig tartó dijlövészet átaláuos érdeklődés mellett történt, miután azonban a kitűzött anyagi eredmény még az nap elérhető nem volt, befejezése mára halasztatott s a dijak is ma osztatnak szét. A feldíszített teremben 8 órakor vette kezdetétét a tánez, melyre előkelő kis közönség gyűlt egybe s a legnagyobb jókedv s igazi fesztelenség mellett reggeli 2 óráig maradt együtt. A jelenvolt hölgyek közül a következőket jegyeztük föl : Deszátli Mariska, Etter Gizella, Haudinger Iguáczné, Haudinger Katinka, Hoffmann Béláné, Kaán János- nó, Kaán Etelka, Müller nővérek, Reviczky Gáborné, Rudolf Míhályné, Rudolf Etelka, Schallor Mariska, Sarlay Edéné, Szerencsés Linka, Viimner Anna, Vimmer Lujza, Vimrner Lajosáé, Viinmer Irma, Vimmer Béláné. Az a hőség, mely a tánezteremhen uralkodott, volt a bizonysága annak, hogy a legszélesebb kedv zárta be a lövész egyesület megnyitó ünnepélyét. — Rebeka néni megreReut. —• Ki volt itt? — kiáltá Béla őrjöngve. — Hát egy leány, téns ur ? — Hol van ? — Elment. — Ne hazudjon, mert megölöm! Hol vau az a leány ? — No csak ne olyan haragosan — kezűé Rebeka uéue valamivel bizalmasabb hangon — elvégezzük mi azt szép szerivel is. Talán bizony kihallgatott. Béla az ajtóhoz rohant, rácsavarta a kulcsot s dühöngve tört a vénasszonyra. — Hol az a leány ? — A vendégszobában. Itt a kulcsa téns úr. No csak ne haragudjék. Lemehet. Béla elkapta a kulcsot és őrjöngő ka- czajjal zárván be a véuasszouyt, lerohant a lépcsőkön. Rebeka néni kétségbeesve tördelte száraz kezeit. IV. A piuczeszoba puha pamlagán ült gondolkodva Mariska, midőn a gyors léptek zaját meghallotta. Megrezzent. A következő pillanatban kitárul az ajtó, a kulcs még kétszer fordul s egy férfi lép a nő elé. Mariska kétségbeesetten kiáltott föl, de a következő pillanatban már el volt fojtva segély kiáltása. Béla tomboló szenvedélyében kiáltotta: — Hát mégis csak összekerültünk ! Nézz csak vám, és látsz egy nyomorult koldust, a kinek te adtál botot a kezébe. Mindenből kipusztultam miattad. De most már nem maradsz tovább is átkom, Ilka megsemmisülve rogyott férje lábaihoz, Sápadt arczán esdő szánalom, fénySzínházi szemle. (— r.) Thalia temploma megnyílt. Ugyanabban a helyiségben, a hol csak párnap előtt egy kiéhezett kötéltánczos társaság gyakorolta szánalmas produc- tióit, ugyanabba a helyiségbo vonult be a vidéki színtársulatok egyik legki- tünőbbike. Bizony ezen az állapoton el lehet egy kicsit gondolkodni! Állandó színház, állandó színészet! Olyan fogalmak ezek nálunk, a melyek csak ábrándjaink világában élnek és be kell érnünk egy színháznak elkeresztelt fabódéval és egy hat hétre ter- jedő látogatással. Csak hogy vannak dolgok, a melyeket mint a testen a sebet, jobb ha nem piszkálunk, mert akkor csak annál fájóbbak, annál kínosabbak. A Beödy G. igazgatása alatti győri színtársulat múlt szombaton tartotta első előadását. Mielőtt megnyitnék a szinibirálatok rovatát czélszerüuek tartjuk a következőket elmondani. A győri színtársulat minden kétségen kívül első rangú helyet foglal el a vidéki színészet terén. Beödy Gábor olyan igazgató, a ki ismeri hivatását és annak minden tekintetben, meg is tud felelni. Társulata intelligens, értelemes színészekből áll. De általában véve meg van a vidéki színészeknek az a gyöngéjük, hogy magukat igazi értékűknél sokkal nagyobbra — gyakran szakmásokban a legelsőknek tartják s abban a meggyökeresedett hitben élnek, hogy a főváros színészei csak annyiban különböznek tőlük, hogy Fortuna szekerén okosabban ültek. Ez a bit azután elbizakodottá teszi, az elbizakodás pedig felületessé. Mi tisztelői vagyunk a vidéki színészetnek, ismerjük annak missióját, elismerjük, hogy vannak tagjai között kiemelkedők, kitűnők, művészek; de ( tudjuk azt is, hogy általában vidéki j színésztől megkívánni, hogy minden tekintetben tökéleteset nyújtson, hogy oda emelkedjék, a hol az ország első ( erői állanak, lehetetlen és észszeriitlen x volna. Tehetséget, szorgalmat és haladást 1 várunk a vidéki színésztől, művészetet 4 a nemzeti színháztól követelünk. Ha x meg van a vidéki színésznek a tehetsége, szorgalma és haladása elismerést 4; követelhet, de hódolatot még hibái és gi gyöngéivel szemben is nem lehet vár- - nia. I Igazságosságot, lelkiösmeretességet áj ■1 — --------r—j e t élén szemeiben engesztelő bánat, kékes ee ajkain néma bocsánat esedezés. Reszketett D és nem birt szóhoz jutni. Béla a szenvedély romboló erejével lo megizmosulva, a boszú szörnyű hatalma- -í tói megőrjítve, a kétségbeejtő múlt szó- -o moní emlékeitől elkeseredve tekintett alá a js „ térdenálló, esedező nőre. De már nem volt 4L benne szív s Ilka kényeire kaczajjal vála- -xj szolt. — Rútul megcsaltál, kínokba és nem tm érdemelt szenvedésekbe taszítottál, kiáltá fel lel Béla, kinek minden szava egy-egy tőr volt dío Ilkának. — De vau ám mégis valami, a c mi újra összehozott veled. Büntető hatalom un az. Ne merj védő szót emelni undok nő. Ne ekí merj hozzám nyúlni fertőzött kezeiddel. Ne eíí merj rám tekinteni bűnös szemeiddel. Lát- -R talak álmaimban, láttalak bűneidben. És «él most eljöttem elégtételért! — Elég volna-e nyomorult életed boszúnak? Ha iszonyú iy kínok között csöpöghetném véred és főj to- -oj gatnám ki piszkos lelkedet s izekre szed--Lg néni bűnös testedet, még akkor sem torol--inná m meg kínjaimat . . . Ilka rémülve tekintett dühöngő férjáreo é és reszkető hangon rebogé : — Irgalmazz . . . Üli irgalmazz . . — Eltemetted anyámat, meggyaláztado, j. becsületemet, tönkretetted egész életemen,4;- kínokra vetettél, koldusbotra juttattál. S; migén odahagyva mindent s mint élő haj ed lőtt bolyongtam hol itten, hol ottan, addig' ,d te undok bűnök árán élvezted a kéj mámo- ■ rát. És mégis nőm maradtál. Tahin bitó- . rj roltad nevemet is mert miudenemet, min- . deuemet íueggyaláztad. A sápadt, reszkető és tétovázó asszony hirtelen kisiklott lérje karjaiból s az ajtóból 1
