Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 40. szám

nem lecsapván a mindennapi élet zajába, féktelen pusztítást viszen végbe a békés családi életben s a sérthetetlen tűzhelyeknél.

Forgalomba kerülnek a becsmérlés fillérei, a rágalmazás hamisítványai s ezek azután elveszik a mások becsületét s elkótyavetyélik a mások békességét.

A meghasonlások átka már nálunk

is kitörőben van.

Igyekezzünk azonban lehetőleg élét venni s párt különbség nélkül állítsuk fel azon korlátokat, melyek .1 bajt ha nem is hárítják el egészen, de legalább mérséklik vagy gyorsítják lefolyásában.

Tiszteljük egymás meggyőződését kivétel nélkül. De kerüljük el a vete- kedés és vitatkozás túlzásait, melyek n megoszlás szenvedélyével járnak.

Követeljük meg mindenkitől az alkotmányos élet iránt való önzetlen lelkesedést s független síkra szállást ; de tiltsuk meg a magán becsület sértését, a mások kicsinylését s megvetését.

Ne különödjünk ellentétes elemekre, hanem különböztessük meg a társadalmi hivatást az alkotmányos jogok gyakorlásától s ne vigyük oda a politikát, a hová az nem való.

A meghasonlott elemek összebéki- tését s az egyetértő rokonszenv meg- ótalmazását gyakorolja mindenki szaporábban, mint a rendes viszonyok között.

Akkor azután enyhébben fog lezajlani fölöttünk az a minden három éviién kitörő vihar, — melynek rendesen több átka mind áldása .szokott lenni.

A kisvárosi nők védelmére.

— Milyennek találja ön Arthur ur véleményéit a kisvárosi nőkről? — Kérdezték tőlem egy társaságban. — Ugy-e bár nagyon túlzó és egyoldalú Ítélete ?

— Teljesen osztozom nagysádtok véleményében, engedjék meg egyúttal, hogy erre vonatkozó véleményemet elmondjam.

— Szívesen hallgatjuk.

Tehát kegyeteknek teljesen igazuk van, midőn azt állítják, bogy Ítélete egyoldalú. 0 a kisvárosi életből kikap egy alakot, s elakarja velünk hitetni, hogy az egész kisvárosi szellem kifejezést nyer ezen alakban; azt hiszi, hogy a kisvárosi nők mind Pon- sont és Montepint olvassák. Keménynek a hírét se hallották. Jókai létezéséről van ugyan tudomásuk, de műveit uem ismerik, Petőfit nem szabad nekik olvasni.

km azt hiszem, hogy városunkba alig

Hagyj csak itten meghalni . . . Fogadd «zt és add át feleségemnek, ha haza indulsz. \ Goudolj gyermekeimre ... óh istenem! ...

Feje lehanyatlott s nem birt tovább szólani.

— Tom, Tom, az égre! Ne csüggedj ! Mondd, hol vagy megsebesítve ? Az istenre, nó beszélj! .. .

A haldokló még egyszer fölemelkedett s szivére mutatván elhaló hangon rebegé :

— Itt, barátom, itt . .. gondolj gyermekeimre ... mondd meg feleségemnek, hogy utolsó órámban is reá gondoltam . . . De menekülj... Mi el vagyunk szigetelve seregünktől . . • Az ellenség minden oldalról közeleg ... Isten veled .. .

Újra lehanyatlott feje. Hiába várja haza a siránkozó feleség, a szerető gyermek. Újra egy igazi hazafinak szivére szentelte meg a dél annyi vértől áztatott földjét. Ő is a szabadság áldozata volt. . .

III.

Az ifjú katona könnyezve térdelt holt barátja mellett. Mig köröskörül a fegyverek ropogtak, addig az ifjú befogta barátja szemeit s beterítette holttestét köpenyével. Akkor azután megcsókolta kék homlokát, megszorította hideg kezét s az erdőbe vonult, hogy biztosságna tegye életét.

Ha szemtanúja lettél volna te szegény asszony, a ki mindenedet elvesztetted, mikép gondozta az ifjú a te haldokló férjedet, bizonyára megcsókolnád kezét s áldanád' jóságát. Ha szemtanúja lettél volna te kékszemű kis leány, miként szerette kedvesed harczos barátját, még inkább szeretnéd s mégiukább epedve várnád haza.

Hőmer Dick mélyen lesújtva haladt az

van nő, ki Jókait ne olvasta volna, s alig van ház, hol Petőfit meg ne találnók.

Arthűr ur elénk állítja a kis város minden elképzelhető árnyoldalát, egy egyénre ruházva, minden jó tulajdonságait elhallgatva ; s ebből akar következtetni az egész kisvárosi szellemre. Nem akarom ezzel azt mondani, — hogy talán Arthuruak semmiben sincs igaza: csak azt, hogy nagyon túloz.

— S miben van igaza ?

— Erre is megfelelek.

Sajnos vaunak nők, kik nem tudjak kellőleg megválasztani olvasmányaikat ; — vaunak, kik bajhásszák a czifra kifejezéseket stb.; de uem szabad elfelednünk, hogy uem csak a kisvárosi nőknél tanulhatjuk ezt, hanem legnagyobb mértékben a fővárosiaknál; azoknak több idejük is van az olvasásra, mert mig a kisvárosi nők a háztartás körében mindig találnak foglalkozást ; addig a fővárosiak a munkát nem ismerik.

Arthur úr elítéli az egész kisvárosi szellemet a fővárosival ellentétben, s azt állítja hogy a főváros ezernyi szellemi gyönyört nyújt.

— S igaza vau ebben ?

— Tessék elhinni, ez uem egyéb) mint egy nagy phrásis; mert nekem volt alkalmam a fővárosi nők több százával társalognom, s őszintén elmondhatom, — hogy Arthur állításai sok teldutetbeu inkább csak a fővárosi nőkre illenek.

— Tehát ön nem szeret a fővárosi nőkkel társalogni ?

— Nem mindegyikkel, mert őszinteséget és nyiltsziviiséget a legritkábban lehet náluk találni; én pedig csak az őszinte embereket szeretem.

— S a bálban, mily kedvezőtlen Ítéletet mond felettünk.

— A mi ezt illeti bizony nincs igaza; mert a kisvárosi mamák nem azért viszik bálba leányaikat, hogy magúknak udvarol- tassanak, lányaik pedig beleegyezésük nélkül még else raerjeuek pirulni; — hanem azért, hogy lányaik mulassanak.

A bálban pedig a kisvárosi nők korántsem elfogultak, hisz nincs is rá ok ; minden arcz ismerős, s mindenki jó barát, azokkal találkozik itt kikkel mindig együtt vau. — Hanem a fővárosi mamákra inkább áll Arthnr ur állítása; mert kizárólag egy fővárosi bálban találhatjuk fel azon nőket, és olyan nőket, milyeneknek Arthur ur a kisvárosiakat rajzolja.

Azt az üres szellemtelen társalgást hál- gatni, valóban kín ; csupa phrázis, csupa formalitás minden szó. A mamák súgnak búgnak, hogy A-nak vagy B-nelc milyenek vagyoni állapotai stb ; szóval úgy lehet az egész társaságot tekinteni, mintegy házassági közvetítő intézetet.

— De hisz azt mondják, hogy a fővárosi uők oly finom nevelésben részesülnek ?

— Csak a külsőségekben finom az, de hisz nem is csoda, hogy úgy vau.

A fővárosi gyermek alig születik meg a dajka kezébe kerül ; a mint öntudatra kezd ébredni a nevelőnő veszi át. Szülei körében vau legritkábban. A nevelőnőtől megtanulja a külsőségeket, tud társaságban

utón. De úgy vette észre, hogy nem jó irányban jár, hogy mindinkább csak mesz- szebbre tér a seregtől. Megállott és gondolatokba merült. Kedvesére gondolt. Azután Jenkinsre, kit olyan gyászos sors ért- És elgondolta, hogy ő is olyan sorban részesülhet. Nehéz szívvel tűnődött.

Ekkor egy lövés dördü't el. A golyó vállába fúródott. A következő pillanatban már ellenséges szurony járta át kehiét. Az ifjú fájdalmasan fölkiáltva e szavakkal rogyott össze:

— Irgalmas isteu! . . . anyám! . . . Molly ! . . .És elvesztette eszméletét.-- Megint kevesebb van egy éjszaki fattyúva.1! — mondá a gyilkos vad, kárörvendő hangon. Ekkor leoldotta fegyvereit és maga mellé rakta Az áldozat ruhájára is rászorult a gyilkos. Néhány perez alatt levette minden ruháját, azt jól összekötötte s megrúgta az áldozatot búcsúzó gyanánt. A gyilkos erre sebtiben eltűnt. Talán a közelben nyakán érezte a kötelet az ő hőstette jutalmául. És igy jól is történt, mert a holttest csak a rabló előtt volt holttest, az ég segélye már közel járt.

IV.

Heggel felé történt.

— Mintha valakit sóhajozni hallanék — mondá egy uéger, a ki gondosan átkutatta a bokrokat s mindenfelé tekintgélt. Nemsokára észrevette a meztelen testet. Letérdelt melléje, szánalommal tekintett reá ja, megfogta kezét, az hideg volt, majd szivére tette fülét. Az ifjú szive még dobogott, de nagyon halkan, nagyon kevés élettel.

— Hála istennek, hogy még idejekorán,

mozogni, néhány betanult phrazist elmondani, fraueziául beszélni, zongorázni.

A nevelőnő megparancsolja neki, hogy mindenki iránt hideg, udvarias és tartózkodó legyen stb ; szóval egészen úgy mint Arthur a kisvárosi nőkről mondja.

Nagyon természetes, hogy az őszinteség, nyiítszivtíség, és természetesség épen ezen nevelés által eltörpül, elenyészik,minden tett, csak külső, csak gépies, otthon ép úgy a társaságban. Látják tehát ezekből kegyetek, hogy az a „finom“ nevelés csak külsőségekben nyilvánul.

Mig ellenben a kisvárosi uők nevelése egészen más. — Mindig az anya körében van ; már kora gyermekségétől megszokja a munkát, c házias életmódot; minden tehetségének és hajlamának kifejlődése természetszerű ; s ép azért nem is válnak belőlük oly hideg, mindenben a külsőségeket és fényt hajhászó lények, hanem kedves, barátságos, őszinte és nyiltszivű nők, kiknek körébeu oly jól és oly otthoniasan érzem magamat.

— Tehát ön jobban szereti a kisvárosi társadalmat.

— Legyenek meggyőződve, hogy őszintén szólok, ha azt mondom, hogy mindig eléje teszem a kisvárosi társadalmat a fővárosinak ; mert azon előnyöket, miket a fővárosi nyújt, azt felelhetem a kisvárosiban is, sőt nagyobb mértékben ; s a kisvárosi társadalom hiányai, sokkal nagyobb mérték vau meg a fővárosiban. — Ha egy kisvárosi ember a fővárosba megy, s arra vau utalva, hogy tán éveket töltsön ott, midőn első alkalommal társaságba jut, roppant kellemelenül érinti őt az általános hidegség, az üres társalgás, s a legnagyobb nagyító üvegen keresztül sem tudjuk feltalálni „a fővárosi ezernyi szellemi gyönyörét.“ Ezért ha legelső alkalom kínálkozik sietünk haza, hogy az otthoni kedves társaságban pótolhassák, a fővárosban érzett nagy hiányokat.

— Önnek valóban igaza van; de a pletykákra vonatkozólag, mi a véleménye?

— Engedjék meg nagysádtok, hogy erről hallgassak; mert ebben sajnos Ar- thurnak teljesen igaza van.

H-li Nr. 2.

Gazdasági levél.

— Alcsúth vidékéről. —

Befejezvén a tavaszi vetéseket, tekintünk végig azon művel eten, melyet oly igyekezettel hajtottunk végre s nézzük, hogy mit eredményezett a természet addig, mig mi az első mag elhelyezésétől az utolsóig elfoglalva lévén, rá sem értünk megtekinteni azokat. De mielőtt saját idei muukáuk bírálatába bocsátkoznánk, vessünk egy pillantást az őszi vetésekre is, melyek mindeddig oly silányak voltak.

Mint aféle jó gazdák, a világért el nem mulasztottuk volna az ősziek megfogásolását, mely tudjuk, hogy egy kisszerű kapálással vetekedik; — meg is látszott rajta a jó hatás, különösen míg a föld sziklakeméuységű uem lett s mig a fogast kissé be is vette.

_____Szerencsére az ezután jövő kis esőnek,

— mondá a uéger örvendve. De hiába nézett valami rongy után, hogy még folyton vérző sebeit bekösse.

— Gyalázatos rabló ! még az ingétől is megfosztotta.

De nem sokáig tűnődött. Levette köpenyét, melynek vászonbélóséből telt a sebekre s betakarván a sebesültet, fölvette törődött vállaira.

Saját fajtája közt s a rabszolgakereskedésben megtanult sebet kötözni, gyógyítani s nemes cselekedeteket végezni. A hatvanéves ember igaz, hogy néger volt, de nemes szive túl tett ezer fehér ember szivén is.

Egy kis kerülő gyalogösvéuyeu csakhamar kicsiny kunyhójába érkezett.

— Hóimét öregem ? — Kérdé egy fehér hajú anyóka, a mint a kopogtatásra előlépett; de csak hamar megrettenve hátrált vissza.

— Lincoln katonái közül találtam egyet ott az erdőben. A legény még életben vau. Most már a mi kötelességünk visszaszólítani. Hiszen érettünk harczolt, miattunk ömlött vére és megérdemli hálánkat.

— Fektesd csak az ágyra Pompy — válaszold az anyóka, ki nagy részvéttel hallgatta az öreg szavait s nagy szánalommal tekintett a halvány ifjú még mindig vérző sebeire. — Jól vau öregem. Most menj, hozz lncleg vizet, majd meglátjuk, hogy magához tér-e még?

A vén néger kezébe vette a kőkorsót s a forráshoz sietett, miközben az anyóka újra gondosan bekötözgette a fehér itju sebeit tiszta, lágy házi vászonnal. A tetszaz őszi vetések fejlődni kezdettek, holott már tartottunk mindenről s még rozsdára is gondolnunk, ha a meleg helyett olyan hideg nem lett volna, mely a mellett hogy a növényt teljesen feltartóztatta növésében, a búza vetéseken kezdte sárgítani.

Nedvesség és hideg bőven volt s épen e miatt nem keltek a vetések 3 hétig ki, mígnem egy pár jótékony eső elősegítő őket’ a mikor már csak az állandó meleg hiányzott. — Végre ez is megjött, de oly iszonyú szelek kíséretében, hogy a föld nedvességét pár nap alatt kizsákmányolta.

Az elvetett összes tavasziakra azt mondhatjuk, hogy daczára mikép márczius közepétől kezdve vettünk, olyanok, mintha csak egy hét óta volnának kikelve. Az abnormis időjárás, az örökös hideg, borult, esős napok a mig határozottan a növény elsatnyu- lását mozdítják elő, addig sok kárt okoztak a gazdának az által, hogy rendes egymásutánt nem tarthatva — mintegy lopva teljesítő a tavasziak elvetését.

Valóban a helyzet épen nem vigasztaló! Itt van május közepe s a tavasziak oly hitványak, hogy rendes körülmények között más években a 2 hetes vetés különb, dúsabb és fejlettebb mint most. — A mesterséges takarmányokról sem szólhatunk vigasztalóbban; kaszálásra e hóban még gondolni sem lehet, mely nemcsak a végett óriási kátrányok forrása, hogy zöld takarmányt nem nyerhetvén, az utolsó óráiig fel kell etetni a szénát, s ha a kaszálási idő is előáll, nyakra-főre itt lesz az aratás de ha valamelyik el is akarjuk halasztani: a kár kimaradhatatlau.

A tengeri és burgonya vetések is kikelnek már, de fejlődésnek nem indulhatnak, mert vagy borult s hideg az idő, vagy száraz és szeles, ha csak az e hó 10-én d. u. elkezdődött s 2 napig tartó hideg, szeles eső meleg napokkal uem vál- tatik fel. Jól esik ez eső a száraz talajnak, csak azt óhajtjuk már, hogy meleg is lenne egyszer, mert csak nem fél éve múlt, hogy mindég tél vau.

A természet változása rohamos léptekkel halad komákban. A legutóbbi évekre kell csak visszatekintenünk, azonnal szembe ötlik, hogy ilyen forma volt a tavasz 1877- ben is, ennél kissé későbben tavaszodott 1878-ban, még későbben 1879-ben, ennél is későbben 1880-ban s igen későn, későbben, mint tavaly és nehezen az 1881. év jelen tavaszán- Nem igy volt ez azelőtt. Mikor a 30—40-es éveket élték, a jó idő beállott még a tavaszt megelőző napokban s egy-két változó, hűvösebb vagy esős napok után folytatólag a jó idő következett. .

— De mióta a sors sújtó keze a nemzetre ránehezült, azóta az időjárás is mindinkább mostohább és rendetlenebb. Fagy vagy nagyobb dér 20 évben sem fordult elő, most pedig csaknem napirenden vau ! És ajó öreg gazdáknak nagyon is igazuk vau !

Tapasztalati jegyzeteit egy öreg gazdának május hóra ide jegyezvén, talán biztosabban eltalálja a jövő időjárást, iniut a budapesti „drága“ központi időjelző állomás, mely a mostani esőre is „száraz és meleg napok, tovább is tartanak“ jövendöléssel lép a viíág elé.

I

____Ha e lióuak igen meleg, közönségesen

h

alott teste olyan volt mint a márvány, hideg és fehér. Az anyóka fekete kezei pedig anyai áldással gondozták a szerencsétlent.

— Szegény fiatal ember! — sóhajtá j az öreg — még majd hogy csaknem gyerek s már is mennyit kell szenveduie. Az j én szegény Dick fiam se lehet idősebb. A szegényt eladták Savannahban ... hol szén- - vedliet most a szegény ? Talán még él és í haza jön, mikor győztek érettünk, a mikor *j már fölszabadítottak, a mikor már nem fogunk } bilincseket viselni s nem adják el olcsó pén- - zen drága véreinket .... Te is érettünk >1 harczol tál. Drága véred folyt a mi drága n ügyünkért . . . Oh, de mit szólna anyád, J ha igy látna téped! Most én leszek anyád, ,1 gyógyitgatlak, csókolgatlak majd csak lesz belőled még derék ember is. Saját fiam n helyett gyógyitgatlak. . . . Pompy, Pompy szaporábban siess, alig győzlek várni.-- Itt vau a viz, hidegebb a jégnél D

— mondá a vén néger, a hogy visszaér- -1 kezett.

— Soká jöttél. Mintha legalább is atc másvilágon jártál volna. De gyere Pompy'^i eredj nézd csak a beteget. A golyók még v, most is vállában vaunak. Szedd ki Pompy / te tudsz ahhoz.

Néhány perez múlva sokkal több jó öj akarattal, mint ügyességgel, kiszedte a golyókat a vén néger. Nagyon reszkettek a», kezei. Ekkor az anyóka gondosan bebalzsa—u mozta a sebeket, azzal a gyógyító írrel, melynek készítés módja a négerek titka s újra bekötözte a sérüléseket. Azután posz-. tódarabokat raártogatván a jéghideg forrás- vizbe. hogy az itju halántékait borogassa.