Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 30. szám

Esztergom, III. évfolyam. 30. szám. Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ái a : egész évre ..............................................6 frt. — kr­f él évre...................................................3 „ — „ é vnegyedre..............................................1 „ 50 E gyes szám: 6 kr. Az előfizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiad611iví11aIIiov. intézendők. Megjelenik : he te ii kint kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a sserlcesz tőséghez, ŐRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALÁ, intézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. A vidéki sajtó. Egyszer közöl tünk egy vezérczikket, melyben részletesen kifejtettük vélemé­nyünket a vidéki sajtótól. Ráutaltunk elkagyatottsága okaira és nyomorúsága gyógyitószereire. Akkor még* nem foglalhattunk bele valamit. Akkor még a főügyész ur nem vi­selkedett annyi elfogultsággal a nyilt szavú vidéki lapok ellen. A ki csak valamennyire is ösmeri % vidéki sajtót, az döntő hatalomnak, közvélemény terjesztő kutforrásnak s tekintélyes szavazatnak épen nem fogja venni a magyar vidék számára. Legtöbb vidéki lapunk ugy terem, akár a bógáncs. Selejtes, lelkiösmeret-' len, tudatlan, bárgyú s legtöbb esetben íem tudja indokolni létjogát. De van néhány jóra való orgánum s a magyar vidékeken, melyek előtt 11 fővárosi sajtó is meghajol. — Ezek nagyrészt csak a ^társadalom szolgálatá­ban állanak. Nem elegyednek keserű oolitikai taglalásokba, nem bocsátkoz- aak senki politikai meggyőződésének ^csavarására. A helyi társadalmi élet történetírói, a magyarosodás terjesztői os őrei, a jó Ízlés védői, a léhaság kí­méletlen pelengérezői, s habár igen ke­serű föladat : az igazság őszinte ki- mondói. Vannak vidékek, a hol a jóravaló uelyilapokat igen megbecsülik, pártfo­golják és terjesztik. Ilyen talajokon szután kifejthetik álláspontjukat s a jözélet nemesítésére virágzására is fej­őnek. van egy kis szavazatuk és befolyásuk a vidéki életre s a vidéki világra. Azon gondolkodott tehát, hogy a független álláspontéi s egyenes szavú vidéki sajtót miként lehetne arra szo­rítani, — hogy elvessze a kérlelhetlen kritika hatalmát, hogy elhagyja a fel­sőbb hatalmak szolgálatában levő in­tézmények és erők bonczolgatását s hogy olyan irányt változtasson, mely a bekövetkezendő politikai mozgalmak­ban az eddig uralkodott többséget gyá­mot itsa. A gyönge természetűek tői nein volt mit tartania. Azok könnyen for­dítanak egyet a köpönyegen s lesz­nek hűséges kormánypárti orgánumok. Akkor azután már nem tilos „a tár­sadalmi intézmények, közügyek, tiszt­viselők eljárása fölött — bírálatot mondani.“ De a makacs sőt „megátalkodott“ álláspontot elfoglaló vidéki lapok el­len szert kellett kitalálnia. Kimondta tehát a királyi főügyész ur, hogy ezek­nek nem szabad cautio nélkül „a tár­sadalmi intézmények, közügyek, köz- tisztviselők eljárása fölött bírálatot mondani.“ A ki ellenszegül, azt könnyű el­némítani a lap egyszerű betiltásával. A betiltás elhuzódhatik a vizsgálat vé­géig. A vizsgálat pedig addig tarthat a meddig tetszik. Ilyen módon azután nehéz lesz a mi álláspontunk, mert az uralkodó ha­talom üldözése léptünkön, nyomunkon megkeseríti feladatunkat, meggátolja törekvésünket sőt létünk ellen tör, ha meg nem hajiunk neki. A vidéki sajtó ily nem 11 elnyoma­tása ellen nem apellálhatunk máshová, Látta a királyi főügyész ur, hogy jóravaló vidéki társadalmi lapoknak A kis regényfaló. Ne búsitson. Ha néha csendes éjjelenként Merengsz a hold sugárinál, És látod azt, hogy a magasból Egy csillag le — a mélybe száll... A csillaghullást meg ne könnyezd Egyetlenem, hisz láthatod A végzet oly felfoghatatlan, S te azt meg nem másíthatod. Ha néha őszi alkonyatkor A tájra csendes gyász borul, S a szél a fákat meg-megrázva, A hervadó lomb mind lehull; — Ha rózsa szirma hervadóban, S az árvalányhaj elveszett.. . A bánat árnyat rád ue vessen, Hisz ez máskép nem lehetett. De hogyha látod két szememnek Hulló csillagját: köuyeit, Ha látod, hogy a bú miattad A sírhoz mily közeire vitt; — Ha eltiporva látsz a földön: Borulj reára, borulj ide ... És sírj, zokogj, mert eunekóh mind Máskép kellett vén1 lennie ! P. K. — Karczolat. — Irma kisasszonynak szólítják azok a fiatal emberek, a kik regényekkel látják el. Tizennégy éves koráig átolvasta Pe­tőfit, Jókait még Jósikát és annyira tet­szett neki a sok szerelmi história, hogy elhatározta magában, bogy ő is szeretni fog. Hosszú kutatás után talált magának egy helyre-gyereket, a kire aztán ráfogta, hogy „üdvét, boldogságát, — mindenét“ az a bajusztalan, szakáltalan cifferblatt tartja birtokában. Minthogy pedig Petőfi világosan meg­írta, hogy: A virágnak megtiltani nem le­het,“ stb. — lévén pedig 0 szintén leány, tehát kikelet és a szerelem virág: —- ergo ha már úgysem lehet megtiltani, hát hadd tudja meg az egész világ, hogy ő „szeret“ és szélnek eresztette lángoló szerelmét az imádott nevével együtt. így történt, hogy a meg nem tiltható dologról hamarább tudott az egész város serdülő népe, mint az „érdeklett fél“ maga. Persze, a mi kis aífektáusuuk édes keveset tudott arról, hogy mi az a szerelem ? de hát ő nem tehet arról, ha azok a gaz poé­táik ugy körülírják a szerelmet, hogy a sze­gény tizennégy esztendős leánykák nem ér­tenek^ belőle semmit. 0 csak azt tudta, hogy szeret, ugy szeret, — hogy csak Jókai szokta szeret­tetni a hőseit. mint a független szavú fővárosi saj­tóhoz s a magyar törvényhozás ellen­zékébe/, kérve őket emeljék föl döntő szavukat a vidéki sajtó rabszolgaságá­nak eltörlése mellett ! A függetlenségi párt zászlókibontása Esztergomban. Vasárnap alakult meg a függetlenségi párt városunkban. Vasárnap bontotta ki a függetlenségi elvek zászlóját. Vasárnap győ­ződtünk meg róla, hogy Esztergomban füg­getlenségi elemek is vsmuak, —még pedig hogy igazság szerint írjunk, igen tisztes­séges számban. A fölmerült mozgalmat nem elemez­zük, a hangoztatott elveket nem bíráljuk s a tüntetések mellett és ellen nem nyilat­kozunk. Mint Vidéki társadalmi lap, akként fogjuk föl a mozgalmat, mint a tár­sadalom egy részének hullámzását, lelke­sedő alakulását s mindezt leírni nem csak joguuk de kötelességünk is. Vasárnap reggel nagyon borongás sze­mei voltak a báukodó égnek s minden pil­lanatban elvárhattuk könyei kitörését. — Az omen a nép gyülekezés természete sze­rint nem igen kin álkozott előnyösnek. A városháztéren igen szórványosan tünedeztek föl a vérmes negyvennyolc zá­sok. Végre megérkeztek a fővárosi vendé­gelt. Eötvös Károly, Mednyánszky Árpád báró és Verhovay Gyula. Néhány szál bau- derista lovagolt kocsijuk előtt. A Szeutháromságtéreu egy óriási zász­lót lengetett a szél. Éljen a függetlenség! volt a felirata. Eköré csoportosultak a hall­gatók s Nagy Imre néhány szóval üdvö- I zölte az érkezetteket. Beszédében erősen kiemelte, hogy a párt a mai nappal dec- larálja létét és jövőjét. Eötvös Károly lépett az asztalra. Nem lehetne tőle megtagadni, hogy kitűnő szó- nok s értelmes fej, a ki nem ismeri a vé­A szőrtelen cziíferblatt birtokosa jám­bor gymnazista volt. Szörnyen bántotta őt, hogy egy darab idő óta iskolatársai holmi „hódítással“ fag­gatják ; sőt ismerős körökben, különösen a társas játékoknál, a lánykák csipkedéseinek is ki van téve. Sokkal jámborabb volt a bajusz és szakáll helyének istenadta tulajdonosa, hogy sem csattanó feleletekkel tromfolhatta volna le az ilyeu csipkedőket. Kínjában nem tehetett egyebet, mint­hogy nagy hősiesen elhatározta magában, hogy Irmáékat uem látogatja meg többé. „Es ugy tőn, a mii ént beszéle.“ Irma tizeuötéves volt, a mikor először olvasta a „Karthausit“ és azóta ez lett legkedveseob olvasmányává. Nem az eszmék nagyszerűsége kötötte őt annyira ehhez a könyvhöz, hanem inkább a benue előforduló szeutimeiúalis részek, különösen azon jelenet, a midőn a szerető nő meghal kedvesének hűtlensége miatt. Szeretett volna hasonló okból ő is egy'ki­csit — meghalni. És erre elég oknak találta azt, hogy az „imádott“ beszüntette a látogatásokat. Elhitette magával, hogy rútul meg van csalva, borzasztóan rászedve, hűtlenül el­hagyva és a csillagok járásából — vagy nem tudom én micsoda jelből, — azt követ­keztette, hogy immár nem élhet tovább, nincs keresete ezen a földön, meg kell halnia. rés és nyers kifejezéseket s inkább a hu­mor szerszámaival dolgozik, ha nevetsé­gessé akar tenni valamit. Hosszú beszédet mondott s miutliogy rögtönzötten s a pillanatnyi benyomások alatt beszélt, nehéz feladat lenne kivonatot keresni belőle. Tény az, hogy az eszter­gomi közönség igen rokonszenvesen fogadta s párt hivei alig győzték éljenezni. Útköz­ben meg kell jegyeznünk, hogy a uépgyü- lekezet, nem igen volt olyan népes mint a minőnek mindenki elvárhatta. ^ Eötvös után Mednyánszky Árpád báró foglalta el az asztalt. Általános politikai phrázisok körül mozgott, könnyen fáradó hanggal. A népszónok hatásos fogásait és furfangjait nem igen ösmeri. Van bizonyos elegantia az ő előadásában, a mi a nép szájaizének sohasem felelhet meg. Verhovay Gyula beszéde kétségkívül leghatásosabb volt. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy legtartalmasabb is lett volna. Verhovay egészen népszónok — s a hatás minden fegyverével küzdött a kormány ellen éles példákban, ellentétes szólásmódokkal bonczolgatta a mostani politikai helyzetet s kimutatta, hogy Magyarország uem élhet tovább Ausztriával házasságban. Váljunk el. —­Szavait meglehetős hosszan tartó él­jenzés követte. Utána még Kudlik Géza beszélt. Szerencsére, hogy röviden, mert az idő már igen előrejárt. Nem is az asz­talra, hanem csak a székre emelkedett s olyan argumentolcat sorolt föl, — melyek minden esztergomit megérintenek. Hivat­kozott ugyanis a törvényszék és törvény- hatóságunk elvesztésére, anyagi helyzetünk mizériáira s jövőnk meddőnek mutatkozó kilátásaira. Mikor leföstötte a helyzet ké­pét, beleillesztette a függetlenségi párt rá­májába s éltette a pártot, mely Eszter­gomban is tért foglalt. Jóval tizenkettő után járt már az idő mikor a Schéchényi-tér jelenetei véget értek. Délután a budautezai Szódaház előtt folytatták. Itt először Verhovay s aztán Eötvös beszélt. Valami nagy közönséget ide sem lehet konstatálni. A szónokok itt már Irma elérte a tizeulietedik évet és — óh csodák csodája ! — nem halt meg. Már tudja, hogy mi a szerelem, de elhitette magával, hogy „első szerelme“ valódi, czéllal bíró szerelem volt, A fiatal emberek nem tetszenek neki, uem felelnek meg az ő ábrándjainak; még csak szeretni se tudnak ugy, a hogy a regényekben szokás. Szép keble gyakran vet hullámot egv- egy sóhajtástól, mi már egész szokásává vált. Akár hol van, akár kivel beszél, még ha a legmulatságosabb tárgyról is — annak a sóhajtásnak meg kell lennie. Picziny ajkaihoz, szerelem-gödröcskéi- hez ugy illik az édes kaczagás — és 0 mégis szomorú ak a r leuui. Az életről csak gúnyosan, fitymálva beszél. Ha barátnői közül valaki menyasz- szonynyá lesz, akkor meglátogatja, sírva bo­rul keblére és sóhajtja: — Légy boldog édesem ! — És ezt sírva mondod ? — Van okom. — Ugyan kedvesem már micsoda ? — Én — — én — — nem megyek férjhez soha. — Hogy értsem ezt ? —• Nem akarok szeretni seukit : elég volt egyszer csalódnom. így aztán fűuek-fának kell tudnia, hogy ő már „csalódott“ és hogy nem megy férjhez soha.

Next

/
Thumbnails
Contents