Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 16. szám
Eszterqom, II. évfolyam. ______________16. szám. _ Vasárnap 1880. február 22-én. E SZTERGOM és TIDÉKI Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre............................................6 fvt. — 1er. f él évre..................................................3 * — , évnegyedre............................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. As előfizetési pénzeli a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendŐk. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉR^ ^“IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. A köztörvényhatóságnak ez időszerűit semminemű. rendelkezés alatti pénzalapja nincsen, s igy abból nem is neveltethet ifjakat, az éviköltségvetésbe pedig e czimen föl nem vehet bármi csekély összeget sem, mert a pénzt az állam adván, az joggal, azon egyszerű kifogással törölné a ministerium, hogy az állam pénzéből adandó segélyezés fölött a ministerium rendelkezik. Vagy úgy érti, hogy a köztörvényhatóság e czélra jótékony magángyűjtést rendezzen ? És remélné azt a ministerium, hogy ez utón üsz- szejönne akkora összeg, mely egy ifjú nevelésére, oktatására szükséges? És nem maga a ministerium volna az első, ki a köztörvényhatóság bármelyik hivatalnokának ily működését neheztelné ? Igen is : hazánknak alig tehetünk a mai időben hasznosabb szolgálatot s polgárainknak a megélhetésre alig mutathatunk biztosabb utat és módot, mintha ifjúságunk egy nevezetesebb részét az ipari pályára utaljuk, ez irányban őket elméletileg és gyakorlatilag kiműveljük. Igazat adunk a ministernek ebben, de ha ez igaz, akkor ne csináljon fából vaskarikát, ne töltse idejét ily leiratok fogalmazáséval, mert ezzel csak egy eredményt érhet el, a bizalom elvesztését, hogy komolyan akar valamit tenni. Mondunk valamit. Sokszor szemére hányták már az úgynevezett iiitelligentiáiiak, hogy gyermekeit nem akarja iparosokká nevelni. Sokszor elmondták már, hogy maguk az iparosok, ha tehetségükben áll, gyermekeiket mára tudományos pályára űzik. Adjon az állam az iparszaktauoda tanulóinak ösztöndíjakat, fordítson erre a czélra a tisztán tanulmányi alapítványokból a mennyit lehet és ekkor nemcsak szükségtelen lesz a középtanodák igazgatóságait oly munkával terhelni, melynek értelme úgy sincs és ekkor továbbá tárgy- 1 talanná teszi az intelligenfiának, az iparosoknak szemére hányt vádakat is, mert ekkor meglesz jobban a lehetőség mind két részre, hogy az iparra neveljék gyermekeiket. Drága jószág az a gyermek a szüléknek ! Azok okvetlen azon vannak, hogy vérüknek kényelmesebb, könnyebb életmódot biztosítsanak, dl ha ezt nem az iparosság utján vélik elérhetőnek, annak nem a szülők az okai, hanem az átalános helyzet. És mig az iparszakoktatásnak csak a hivatkozott ministeri leiratban foglaltak alapján akarunk tanulókat szerezni, minden erre fordított fáradságunk, munkálkodásunk ' már előre gyümölcsféléimé válik. Nagy szégyenkezve megérinti a 1 torát a főpapságot is, mintha előre tudná, hogy nagyon fölösleges dolgot cselekszik. Tehetik-e ezt főpapjaink ? Mondjuk ki határozottan, hogy nem. Lehet, hogy egyik másik közülük jöhet abba a helyzetbe, hogy e tekintetben is tehet szépet, na- 1 gyot, nemeset; de tekintve átalán a helyzetet, A minister az iparügyben. I Megolvastuk a ministeri leiratot. Az iparszakoktatás elvi jelentőségét tagadni nem lehet és igy kifogást a ministeri leirat ellen emelni sem. Másként áll azonban a dolog a gyakorlati oldallal. Váljon mit kivan a minister a reáliskolák igazgatóságaitól? Azt, hogy értesítsék a szülőket, hogy feláll ittatott Budapesten az iparszaktauoda és hogy oda már most jöhetnek tanulni azok, kik az építészet, gépészet és gyáripar mezején tanulni akarnak. Azt azonban, hogy ez értesítés mi módon történjek, nem mondja meg. Váljon ügy-e érti-e ezt a minister ur, hogy minden egyes apának és gyámnak levelet vagy circulárét küldjenek? Hisz erre sem idejük, sem alkalmuk a tanároknak, mert még a circulare költségeit is nem tudjuk ki térítené meg. Vagy hívják össze az apákat és gyámokat az iskola , helyére és ott pnblicálják nekik a ministeri leiratot. Ugyanaz a baj, mi az előbbeni móddal. Ha pedig ezt nem tehetik, váljon mit kivannak tőlük ? Továbbá hogyan érti a minister ur azt a passust, hogy a czélt még biztosabban és sikeresebben lehetne elérni, ha egyfelől a köztör- vényhatóságok közköltségén küldenének oda s neveltetnének erre alkalmas ifjakat, még pedig az ipar minden ágában? „ESZTERGOM ÉS VIDÉKE" TÁBCZÁJA,1 Kolostorban. Zárt falak közt, zárt szobában Öli mi kínos igy az élet, Az örömnek tengeréből Egy csepp ide ritkán téved. El-elülök asztalomnál, Kedves költőm olvasgatom, Majd fölveszem, majd leteszem 8 kimélázok az ablakon. Sötét az ég, fejem fölött Alig egy-két csillag fénylik, De rab lelkem összetöri Bilincsét s föl száll az égig S a mint édes üdvösséggel A mennyboltot összejárja, Mint a szabad pille szállong Egyik tájról másik tájra. A bereknek rejtőkéből, Mint valami tündér ének, Fájó dala hallatszik a Párja vesztett fülmiiének. Oly édesen s olyan búsan, Hogy lelkem is könyez rája, Közbe-közbe megszólal a Pásztor méla furulyája. Hallgatom a sirópanaszt, Fülemüle fájó dalát, Lelkemben ez édes hangok E kis dalba olvadnak át. S elfeledve minden búmat, Szivem lelkem újra éled, Ablakomnál kap a hajnal, . . . Istenem ! be szép az élet! .. . Lévai Sándor. Fővárosi Levél. IV. Hölgyeim és uraim ! a botrányok századában élünk. Utón útfélen csupa merő botrány. Becsben Hansen földelejezte az összes hírlapirodalmat, de még a nyomdafestéket is, úgy hogy nekünk magasztos osztrákmagyaroknak minden hajaszáluuk égfelé áll. A csöndes kis Esztergomnak is van egy ilyen magnetizeurje. Valóban fölvillanyozta az egész közönséget s megdelejezte az egész várost. Csak már legalább más médiumot választott volna. Mert mutatványai ez alkalommal nem akartak fényesen sikerülni. Azután miért épen farsang utolsó óráira hagyta. Mi zajos világé fővárosiak, a kik épen Esztergomból eredünk, nagyon sajnálkozunk a nagy magnétiseur tragicus kudarczán. De nem tudjuk, hogy milyen lesz a bohózat utolsó fölvonása. Csak véres panganétok, vérszomjuhozó börtönőrök, penészes katakombák és Európa rengető' sajtópörök ne legyenek benne. De hagyjuk a speciális esztergomi botrányokat. Hiszen nem vagyok én a botrányok történetirója. Elmondok inkább egy szörnyű pikáns kisregényt. Volt nekem a Vas-utczában egy ismerősöm. Rendesen minden vasárnap meglátogattam. Sok érdeklődéssel viselkedett az irodalom iránt s gyakran alig bírtam szabadulni tőle, annyira lebilincselt. Különben igen szerény pénzügyminiszteri tisz- tecske volt. Csakhogy nagyon praktikus. Valahonnan Csongrádból hozatott magának egy puszizni való kis falusi leánykát, a ki megint hozott magával egy meglehetős módú papát s igy kurta végrül meg lett a házasság. Alig háromhónap múlva megboldogult a jómódú papa. Nagyon udvarias volt és mindenét leányára hagyta. A fiatal asszonyka mikor megtudta, hogy nagyon gazdag, valahogy megtudta azt is, hogy nagyon szép. És egy kis ambitiója támadt. A szomszéd szám alatt egy szörnyű sentimen- tális zongoratanitó lakott. Jól emlékezem rá. Egy Ízben, mikor meglátogattam az én vasutczai ismerősömet s a lépcsőházban találkoztam vele, tüzet kért tőlem s annyira senti mentális volt, hogy kicserélte a szivaromat; hagyván nekem egy darab gyanús szivarvéget. Magas germán typus, szőke hajjal, kék szemekkel, finom, fehér arczczal. Ez a gyámoltalannak látszó fiú beleszeretett az én vasutczai ismerősömnek a feleségébe. Ez még csak a mindennapi poesis. Hanem a szépecske és gazdagoeska ráunván férjére, szökési kísérleteket tett. Az én vasutczai ismerősöm összeesküdött a házmesterrel, hogy a szökni készülő fiatal menyecskét argus szemmel tartsa. Ilyen ostromállapot volt múlt vasárnap. Kedden találkozom az én ismerősömmel. Olyan dúlt arcza volt, mintha csak temetésről jönne. — Kifogott rajtunk ! — sóhajtá a megszar- vazott férjek világfájdalmával. — Hallgassa csak mit csinált a furfangos. Tegnap este mint rendesen keserűséggel feküdtem le. Bezártam az ajtót s a kulcsot párnám alá rejtettem. Feleségem mint rendesen sirva feküdt le. Reggel
