Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 104. szám

Karácsonyra.

Az élet mindennapi zaja megcsitul. À •serény munkás megpihen, a zakatoló gyár niegnémul s küzdő lakosai máshol gyülekeznek össze.

A mindennapi lótföntartás harcza megszakad s gazdag és szegény egyaránt ünnepre készül.

Van valami magasztos glória azon a napon, a melyen a Megváltó született.

Bethlehem hymnusai zengik be az egész világot s a rideg és kételkedő tudós a nagyjelentőségű ünnepen nem kételkedik, hanem az egész emberiség áhítatán gyönyörködik.

A Nagypéntek malasztos tragédiája megrendíti és semmivé teszi a gyarló halandót. De a karácsony glóriája fölemeli a lelket s szent bizalommal tölti el.

Egy rozzant istáló jászola mennyi szegény halandót tesz dúsgazdaggá s a szegény pásztorok öröme hány millió ember szivében dobban föl újra.

Bethlehem ünnepe a kisdedek s a nem csüggedők ünnepe.

A csecsemőben, kinek pólyája szegénység, bölcsője megnyugvás s szülői a jámborság- örökre megindító példái, nem embert, hanem istent várt a világ s az angyalok ragyogó megjelenése, a békés pásztorok áhitatos imája, a tündöklő kalauzoló csillag megjelenése s a királyok lebomlása nem egy próféta születését, hanem egy isten megtestesülését hirdetik a világnak.

Bethlehem hajnalait azután nemcsak, a bíboros nap, de ártatlan gyermekek vére festi be. A nagyravágyó emberek halálos vétke adott kardokat a fölbérelt gyilkosok kezébe, hogy a piros vér, az ártatlan vér folyása lecsillapítsa ádáz féltékenységöket.

Krisztus születését szent történetek övezik s az egész világ évezredek óta csiigge- detlenül hisz ezekben a szentséges történetekben.

A karácsonyi ünnepek a keresztény világ legfölségesebb ünnepei s azok az emlékek, melyek e napokat megaranyozzák, a szeretet vallásának örökre üdvözítő alapjai.

Megünnepelték e nagy napokat, mióta Bethlehem szent várossá vált s meg is fogják ünnepelni mindaddig, mig a szívben kegyelet s a kegyeletben vigasztalás fog lakozni

Szent István szülővárosában, hol a magyar keresztény cultura Betlilellenijét tiszleli

1 a történet iró, ott azon a szent hegyen, hol büszkén emelkedik az égnek századunk egyik legmonumentálisabb alkotása, a fejedelmi főszékesegyház, ott ünnepli Esztergom az ősök erényéhez méltó vallásos ragaszkodással a világ Megváltójának születését.

A méltóságos szavú harangok zsolozsmára i hívogatnak s a fényes templom a hívek fo- | húszaival telik meg.

Szegény és gazdag, boldog és boldogtalan egyformán megünnepeli azt a napot, mely gyermekkora fellegetlen éveinek legaranyosabb emlékeit varázsolja vissza.

A virág feslő pompájával, a madár zengő dalával s a természet magasztaló némaságával dicsőíti az istent.

Nem az imádkozik, aki egy eléje nyomtatott s gyakran tartalmatlan imakönyv lapjaiból olvas cl néhányat ; nem az imádkozik, a ki tarka ünneplőben siet a templomba, hogy rokolyáját és gúnyáit mindenkivel megbámul- tassa hanem az, a kinek lelke ma Bethlehembe száll ahoz az egyszerű jászolhoz, melyben a világ fejedelmeinek fejedelme született és az, a ki vigasztalást tud meriteni a Megváltó születésének fönséges történetéből.

Felejtsünk el ezen a napon minden bána- | tót. Vessünk véget ezen a napon minden lia- ra g tart ásnak.

A karácsonyi ünnepek mindenütt a meg- engesztelődés ünnepei.

Es midőn a természet elhalt, midőn kívül mindenütt az enyészet tekint reánk, lépjük át az egyház küszöbét s keressük meg az j örök tavaszt, az örök életet abban, a mit szeretetnek s a mit vallásnak mondanak. 1

Es akkor megértjük a karácsonyi ünne- i pékét és akkor nekünk is van Bethlehemünk.

A sajtó pártfogása Esztergomban.

— 1880-ban. —

Hiteles adatok állván rendelkezésünkre helyi postánkról, abba a helyzetbe jutottunk, hogy a sajtó > elterjedtségét s pártfogását világos adatokkal ír- I hatjuk körül s ez által néhány érdekes adalékot szolgáltathatunk Esztergom ez évi művelődéstörténetéhez.

A mily örvendetesen hat közművelődésünkre a sajtó élénk elterjedése, ép oly lehangoló a német nyelvű lapok gazdag elágazása közönségünknél.

A német nyelven iit magyar lapokat nem lehet ez alkalommal megrovásban részesíteni. Igen természetes, hogy a német ajkú magyar polgár ez

idő szerint még német nyelvű lappal táplálja szellemét.

De kedvezőtlenül hat két körülmény.

Először is Esztergom, mint tősgyökeres magyar város nem igényel annyi hazai szellemű német lapot, mint a mennyit statistikai adatokkal kimutatunk ; másodszor Esztergomnak épen semmi szüksége sincsen annyi bécsi s külföldi lapra, mint a mennyi hozzánk látogat.

Ez időszerűit s a hogy a kilátások következtetni engeduek, a jövőben is, főleg az osztrák szellemű lapok esküdt ellenségei mindannak, a mi magyar s daczára, hogy rendes rovatokat vezetnek gyülölködésökrol, nálunk lojális osztrák-magyaroknál piszkolódásuk tárháza mégis pártfogásban részesül.

Legörvendetesebb leune, ha közönségünk az uj év megnyíltával teljesen kiküszöbölné a bécsi sajtót s általában mindazon irodalmi eszközöket, melyek czéljuk nem egyéb, mint a magyar szellem becsmérlése és leverése.

Fordítsuk a bécsi lapokra s a budapesti selejtesebb német lapokra pazarolt pénzt a magyar sajtó felkarolására s akkor még örvendetesebb adatok fogják hirdetni nemcsak elismerésre méltó műveltségünket, de hazafiságunkat is.

Es most bemutatjuk olvasóinknak, milyen arányban volt elterjedve ez évben a magyar sajtó Esztergomban:

— Bolond Istók : 5.

— Borsszem Jankó : 8

— Budapest : 27.

— Budapesi Közlöny: 7.

— Egyetértés : 50.

— Ellenőr: 12.

— Fővárosi Lapok: 21.

— Független hírlap : 7.

— Függetlenség: 15.

— Gazdasági Lapok: 7.

— Hon : 5.

— Hölgy divatlap: 10.

— Hölgyek Lapja: 1.

— Katii. Hetilap; 11.

— Képes Csal. Lapok : 80.

— Kis Lap ; 10,

— Lányok Lapja : 8.

— Magyar Föld: 7.

— Magyar Jogász : 6.

— Magyar Korona : 22.

— Magyar Mercnr: 1.

— Magyarország : 5.

— Magyarország s a Nagyvilág: 26.

—- Nép Zászlója: 1.

— Ország Világ : 25.

— Pesti Hírlap : 19.

— Pesti Napló : 23

— Religió: 21.

— Üstökös: 6.

— Vasárnapi Újság: I.

Mindössze háromszáz ötven példányon fülül, túl hatezer forinttal.

A német nyelvű részint hazai, de lágyrészben osztrák s magyar ellenes szellemű német lapok a következő számarányokban voltak elterjedve városunkban :

rendkívül háladatos tanulmány fő volna, s nem is I mulasztom el ezúttal Paczkáuk élesen kritizált — | pemzlijét figyelmeztetni, hogy alkalomadtán pacz- kázza le. Ezzel bizonyára egyszer mindenkorra megalapítja hírnevét.

Akár csak a vároblalon düllögue most is a rengeteg tubák pikszissel, keskenycsapott váltóin az idő evete krispinynyel, s mig deres idő kóczűstökét az elmaradhatatlan báránybőr sipka ótalmazta a szél irgalmatlan markától, megközelíthetetlen voltát még helyre korában metszett „argumentummal* igyekszik bebizonyitgatni a körül vijjongó rákon- csátlan gyerekeknek. Magam is köztük voltam. Oh boldog idők !

Czudar, zimankós idők jártak, karácsony este volt. A hiéna természet az ártatlanság fehér leplébe burkolódzott. Csiklandozó illattal iramodó szel- lőcske helyett fület orrot harapdáló szél sivitott. De hát hol a manóba is van a birójék Misije, a uagysáuczi Haluskáék, csillés Ferkéje, a Nyakigláb Matyi, meg a Durák Jancsi, kit a múltkor azért packáztak meg az iskolában, mert a Gébre Petinek czinegefogójáért sárkányt csinált az á-b-czés könyvéből. Ejnye hát még sem jönnek no, még utóbb is hógolyók nélkül megy haza a Stefi. — De a hol hozza már őket a szél ni, vagy inkább versenyt futnak vele.

— Te Stefi, hát azután adsz-e ma?

— Hát te mit akarsz megint lié?

•— Mit, mit? tudod te jól ! Tubákot akarok,

— Nem adok, nem . . , s kirántottuk már zsugorodott csizmaszáraiban oly dérit Sen lötyögő lábai alól a havas talajt, melybe szoborra méltó termetét végtelen reziguátióval másolja bele. Eltűnt, de úgy látszik nem visszajöhetlenül. Sisyphus fáradalmaival gyúrja ki magát a térdig érő hóból, valami mormogással tápászkodik fel úgy ahogy, — azután csak tovább biczeg, nem is annyira átkozódó, mint inkább kegyelmet esdö pillantásokat szórva felénk. Persze mi már messze voltunk, s azon

{ tanakodtunk, melyik szegleten kérjünk tóle megint j tubákot.

Elenyészők a sokat vetett hányt peleskei Nótárius kalandjai ily viszontagságokhoz képest, melyek már lassan végigszuszogott életének alkotmányára is sötétebb leplet borítottak, mint amannak a uekividámult vasasnémetek. Ha nem adott tubákot, hajh, hogy leraktuk, hogy megraktuk az is- tenteremtettét, ha adott tubákot, akkor meg paprikát, borsot, meg sót csempésztünk közéje. Mekkora volt azután az öröm, lia vörösbe boruló szemei vaskos könynyeket potyogtattak s hörögve, köhögve tüsszögve, dörgölte sokat emlegetett pisze kis orrát.

Nagysokára egyik vagy másik már jobbára kidült községatyánk védő szárnyai alatt mégis sikerült hazavetődni szegénykének.

A kályhában szomorúan pislog a tűz. Néha fel-fellobban s élénk pirosságot vet a rozzant szekrényre, a rozzantabb nvoszolyának tégla lábaira, a kopasz fogasra.

Laukadtan vonszolja feneketlen szalmásszékét kis kályhájához, gémberedett ujjakkal vet rá nehány darab szenet, s nem az álmosan pislogó méesbe, hanem a szende holdvilágba merítette savó szeme világát. (3 sem egészen mostoha gyermeke a természetnek, az ő fantásiája is rápattanliat a holdsugárra, hogy benyargalja vele kiburjánzott vőlegény! paradicsomának akkori szende virányait. Már csak agglegény marad.

Hejli Sutya Panna, Sutya Panna! s mikor te még virágot tüzögettél a kalapom mellé! . . . s nagyot tüszszeut a derengő esti homályba. Igaz!

Vagy talán már rég el is felejtette . . ,

El ára. Nem gondol ő legény korára többet, nem pödri már a bajuszát 0 már csak olyan árva a kinek se apja se anyja. Az igaz, hogy nem ts volt soha.

Egy kuruc, ködös őszi estén csak úgy talál- , ták valahol a felőle tudni sem akaró, szívtelen apa I

kapuja alatt, innen ragad rá Kurucz neve. De bezzeg kuruc legény is volt ám a talpán. A falunak legszebb lányát szerette. Kapufájuk körül settenkedett mindig, mindig egy áruló repedésen bámulta azokat a virágokat ültető rózsás ujjakat, azt a hódit ólag pihegő kebelt s azokat a gömbölyű kis liliom karokat, melyek oly puhán tudnának. ölelni.

De a Panna — fájdalom! nem akarta észre venni; ha a kerítést úgy nekipirulva történetesen megtalálta zörgetni, oda sem nézett neki, ha meg csutkás torkát köhögésre vitte lázas szerelme, félre forditá bodros kis fejét s mintha nevetett volna. Még ez sem adta meg bátorságát. Ha megakarta szólítani, valami furcsa érzés vájta körmét szivébe, nem mert a boldogság e magasára kapaszkodni, félt hogy egy szóval a földre rántják, nagy ott esik a fejére s akkor . . . cseugenek fülébe azok a feledhetetlen ezüst hangok hogy hát kerülne belül és segiteue gyomlálni. Ez a Panna hangja volt. Az igaz sokszor kezére csapott, mert a mi ujja ügyébe akadt, mindent kigyomlált, de hát tudta is ő mit csinál, mit gyomlál, mikor mindig csak azt leste, mikor csucsorodik megváltó csókra rózsás — ujaka, mikor hányja már pörge bajuszára üdvözítő csókjait. Panna azonban nem csókolta meg soha. Már arra is gondolt, erővel rabolja meg durczás aj- kái, de ekkor meg kinevette, elutasította magától, mivel hát félt, hogy valaki meglesi a kerítésen, a szobába meg a zsémbes sánta Kata nénitől nem merte behini, a mint ő gondolta. Oh Kata néni, Kata néni, rúgja meg magát a bagó!

Azután egyszer csak azt hallja, hogy az a Panna, az e liliom karú hitszegő Panna férjhez ment máshoz a liáromtelkes, ijatökrös Bágyiék nyalka Istvánjukhoz, aki halálos ellensége s a kit ő is egy kanál vízbe fojtana, csak ne volna olyan markos legény.

No hallod Panna, most már rúgjon meg téged is a bagó; ha már megölted a szivem. De mégsem sokat sírt utána. Azt gondolta, hogy gornbW Folytatás a mellékleten. TW