Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 98. szám

fel nyomós indokul a dirokt vonal mellett, miután kimutattuk, hogy ennek díjszabása a-z átmenő forgalomra nézve a dunamenti vonalnál is egyenlő lehet a clirekt vonallal, a nélkül, hogy bevételei észrevehetőig csökkennének.

3. Mert a kőszénbányáknak a forgalomba való lehető tökéletes belevonása fokozott fontossággal bit oly államban, mely gyár-iparát fejleszteni akarja, miután ez a szén olcsósága nélkül lehetetlen.

A dunamenti vonal ) vidéke birja mindazon feltételeket, melyek élénk iparnak léte- süléséhez megkíván tatnak-, tehát annak gyors felvirágzása és adóképességének tetemes fokozása elmaradhatlan.

A direkt vonal kiépítése esetében, a szén versenyre való képességét a győri irányban elveszíti.

4. Mert végre és korántsem utoljára, a danamenti irány első szakasza lesz egyúttal a : leendő garamvölgyi vasútnak (Budapest-Eszter- goin-Jalna) ; ezen vonalnak pedig az észak- német forgalom könnyebbitése miatt elébb- - utóbb szintén létesülni kell, — kiépítése különben már most is legalább oly indokolt volna, mint a tervezett csaba-keresztnr-szol- noki vonalé.

A felhozott okok daczára sem akarom azonban teljesen kizárni a budapest-győri direkt vonal építését ha az a szárnyvonallal együttesen létesittetik, mert ez esetben — bár szerényebb mértékben — szintén jövedelmezőnek Ígérkezik, ha ez oly okokkal támo- gattatik, melyek a felhozottakon kívül a választást még befolyásolhatják.

Ha azonban a budapest-győri vonal az esztergomi szárnyvonal nélkül terveztetnék, úgy ezt az ismételten felhozottak nyomán határozottan balfogásnak kellene tekintenünk a mely mellékes körülmények által indokolható semmikép sem volna.

Az uj fogyasztási adók.

Nincs e hazában párja a mi közönségünknek. Mi esztergomiak ugyan elmondhat' juk magunkról, hogy nincs nálunknál béke- türőbb város az egész országban. Ez az „ön- dieséreta ugyan nem válik előnyünkre, de ki tehet róla, hogy így van? Mi magunk.

______

Min

den kereskedő és iparos előtt ma már tudva van, én legalább úgy hiszem, hogy a kormány egy famózus törvényjavaslatot készített, a melylyel a sör-, ezukor- és kávé-megadóztatását czélozza.

Ezen abszurd törvényjavaslat ellen eddig már számtalan kereskedelmi testület tiltakozott. Mi esztergomiak hallgatunk. Pedig mióta Magyarország alkotmányos jogát vissza nyerte, ily, az ipar és kereskedelmet tönkretevő törvényjavaslat még nem került ki egy kormány törvényjavaslat-gyártó műhelyéből sem.

A pénzügyminiszter ezen remek müvével az ország deficzitjét akarja kevesbíteni. Hiszen ha a czél el lenne vele érve, még talán hallgatnánk; de még a leglaikusabb ember is képes belátni, hogy ez semmi más, mint újabb adóemelés; semuii más, mint az ipar és kereskedelem tönkre tevésére irányuló fejnélküli kapkodás.

A kereskedő és az iparos ma már az államnak nyújtott szolgáltatások terhe alatt görnyed ; a kereskedő és az iparos az elvisel- hetlenségig van már adóval túlterhelve. Es épen ezen osztály lesz most újra és újabb adónemmel terhelve. És mi esztergomiak ezen újabb megterheltetés ellen még csak fel sem szólalunk. Valóban béketürő nép vagyunk.

Elérkezettnek látjuk azonban az időt, hogy végre valahára mi is azok közé álljunk, a kik a kormány félszeg intézkedései ellen tiltako zunk.

Nem vagyunk politikai lap, hogy az uj fogyasztási adó törvényjavaslatot, mint kor- j mányunk pénzügyi politikájának egy újabb | korcsszölöttjét foszlányokra tépjük. De szűk- , ségteleu is volna azt tennünk ; mert, hála ' Istennek, pénzügyi szakíróink közül még egy sem volt olyan szerencsétlen, hogy ily badar gondolatra jött volna, mint a milyen badarságok a törvényjavaslatban helyet találtak. Badarságok ellen pedig érvelni felesleges.

Van azonban egy mód, a mit meg kell ragadnunk. És ez az, hogy tiltakozzunk a törvényjavaslat törvénynyé emelése ellen.

A kereskedelmi testület van első sorban hivatva, hogy az országgyűléshez feliratot intézzen.

Igen. Tiltakozzék a kereskedelmi testület az országgyűlés előtt; tiltakozzék a javaslat ellen, mint olyan ellen, a mely az ország ipar- és kereskedelmét, ha törvénynyé válik, tönkre teszi.

Mutassa ki a kereskedelmi testület, hogy az ország pénzügyminisztere nem bir kellő érzékkel az ország kereskedelme iránt.

Erélyesen, kíméletlenül tárja fel az országgyűlés előtt, hogy kormányunk csak adótör v é n v- esi )i ál ó ko rm án v.

Mutassa ki, kogy míg az állam, a mai körülmények szerint, az uj adóból alig 3 millió frt. bevételre számit, addig ezen újabb megterheltetés által hazánkban az ipar és kereskedelem tökéletesen meg lesz ölve.

Mert ha a javaslat törvénynyé válik, közgazdaságunk végkép Ausztria járma alá kerül.

Ha kereskedelmi testületünk tiltakozó szavazatát az országgyűlés elé terjeszti, megtette kötelességét.

Ha a számos tiltakozás elenére a többség a javaslatot mégis elfogadja, legalább büszkén mondhatja Esztergom városa, hogy nem állt azok közé, a kik hallgatag tűrték, hogy az ország ipara és kereskedelme örök időkre eltemettessék.

Ha tiltakozik a javaslat ellen, városunk közönsége hálájára teszi magát érdemessé.

Mert mindenki, a kinek módjában van a javaslat ellen tiltakozni és nem teszi, nem tekinthető másnak, mint Magyarország kereskedelme ellenségének.

Vidor

Zsidókérdés.

Európa több városában, ez idő szerint éppen Berlinben, a világhírű, filozófok ezen ős városában oly agitáczió indult meg, sőt ki- sebb-nagyobb hullámverésekben folyik már régóta a z s i d ó s á g ellen, melyet a mai kor müveit, emelkedett szelleme, kell, hogy határozottan elítéljen és kárhoztasson.

Ez a fajgyülölség s felekezeti türelmetlenség legpiszkosabb forrásából kiinduló anti- szemitikus mozgalom egyiránt ellenkezik mind a vallásszabadsággal, mind a jogegyenlőség s humanismus magas elveivel oly nagy hírre vergődött Berlin városára s különösen annak tudományos köreire, mely tetemesen képes alászállítani azon hódolatteljes jó véleményeket, melyek ekkorig a n émet né p kultur- képességei iránt Európa népeinél oly mély gyökereket vertek.

Stocker, a császári udvar lelkésze, Treischke, a tudományos akadémia tagja s tudós tanár urak nem szégyenlenek ezen mozgalom élén kardoskodni, czivilizácziónk géniuszát nem szégyenük üldözés tárgyává tenni azt a népet, melynek a valláserkölcsi művelődés folyamában oly dicső, magasztos múltja van, melyre büszke lehetne bármely nemzet, s melynek ország-alkotó Mózesétől tanulhatnának a mai kor államférfiai is.

Ezen kulturférfiak a németség és a zsidóság összeférhetetlenségét hirdetik s a német zsidókat minden politikai jogtól megakar- 1 ják fosztani a zsidók elnyomására törvénvi szem előtt tartva, bemutatóm magamat neki. Egy j sikerült bókkal válaszolt, s a fülembe sügá:

— Éu a Szépsége vagyok ! — A másik igy

! szólt :

— Éu a Kedvessége vagyok ! — A harma- ! dik : —

— Éu vagyok az Őszintesége !...

S mire a bájos kompánia végére jutottam,

) annak utolsó tagja nagy zavarral mondó:

— Én a Szerénysége vagyok!

— Kisasszonyok! — Felelém nekik— Rendkívül szerencsésnek érezem magamat, hogy önökkel külön, külön megismerkedhettem ; bájos urnő) jtik olyan szolgáló személyzettel bir, minővel nem i dicsekedhetnek a koronás fejedelmek sem.

Erre a bókra úgy látszik annyira nem voltak előkészülve, hogy egyszerre eltűntek, mint a szellő- suhanás, s körültekintve csak én, meg a holdvilág bámultunk bele a nagy semmibe.

Aztán hátradőltem a harmatos fűbe; fejem fölött egy vadrózsafa takarta el az égboltozatot, s én — bolondos gondolat! — azt mondám magamban : Ha ez a rózsafa bólint, akkor el fog jönni . .

S e vadrózsafa bulittott ! Milyen különös ! — Máskor, bármibe kezdtem a szerencsétlen napokon (teszem azt pénteken) nem voltam babonás. Ha tizenhármán voltunk az asztalnál, éu nem estem kétségbe, ha a sótartó feldőlt, — tovább ettem gond nélkül, de most, mert ez a vadrózsaág intett, hittem benne, mint a szentirásban, s úgy örültem szép kedvesem eljövetelének. Ez a szerelem kedves mindent hivő babonája !

Lehúztam magamhoz a rózsaágot, leszakitára róla a legszebb rózsát, s meg csókoltam azért, —

bogy nekem olyan szépet jósolt. A rózsa kiesett kezemből a földro, s előttem állt, akit vártam ; szebben kedvesebben, igézőbbeu, mint valaha. Kis kezét felém nyújtó, s én oly boldog voltam, hogy ezt a kis kezet csókjaimmal halmozhatám.

Aztán elárasztottam őt szerelmes szép szavakkal s midőn leült, az odatermett bársonyszékbe, lábaihoz térdelve néztem őt sokáig, mint igazhivő mohamedán nézheti a Kába szent kövét. De ő nem szólt hozzám s ez a némaság úgy bántott, hogy szerettem volna leborulni előtte, s keservesen zokogva bocsánatot kérni tőle, ha valamivel talán megbántottam volna! A kis törpe ez alatt szintén előkerült valahonnan s kezében tartva két akkora drága köves serleget, mint ő maga, tiszteletteljesen nyújtó az egyikét úrnőjének a másikát nekem.

S koczoziutottuuk. . . .

— Fenékig! Szerelmünkért! mondó ő, s mielőtt rideg ajkaimhoz ért volna, darabokra törött, mire felébredtem.

Gladuai Ludvig János barátom állt a szoba közepén, s véghetetlen tragikus ábrázaüal mutatott a feldöndött petroleuraos lámpa romjaira.

— Mi baj, kérdém tőle ?

— Semmi más, feleié ő. minthogy most jöttem haza s nem elég, hogy az éjjel ellcártyáztam minden pénzemet, még a lámpát is összetörtem.

— János ! te csupa próza vagy, felelém neki, s aludtam tovább, de szép álmom folytatását nem találtam meg többé Erdélyben.

(Folyt, köv.)

Szabó Mihály.

Folytatás a mellékleten.

nyílt előttem a föld mélyéből egy tisztes felié.isza- kálú törpe lépett elém s udvariasan bókolva előttem, olyan magyarsággal, minőt szolgáló szellemeknél még sohasem tapasztaltam, megkérdő, hogy mivel lehet szolgálatomra ?

Fiatal ember vagyok kérem, még nagyon — messze a harmadik X.-től, nem fogják tehát csudáim, hogy hamarjában nem kívántam egyebet, mint azt, hogy ne restelljen egy kis fáradságot, s hozza el Ő t ! . .

Zsupsz ! — A kicsike eltűnt, s a megnyílt pázsit, mint egy burnótszeleucze teteje, gyorsan becsapódott utána. Minden más körülmény között csodálkoztam volna ezen az utólérhetlen szolgálat- készségen, mig most a legkeletibb türelemmel bámultam a rejtett ajtócska helyét, s vártam a kö- vetkezendőket. Nem sokáig kellett várnom ; a kis öreg ugyan nem tért vissza s a sülyesztő sem árulta el nyitját, de egy sokkal kedvesebb tünemény lekötötte minden figyelmemet.

Mintha minden fa, s fűszál életre kelt volna, gyönge zsongás ütötte meg füleimet az alkonyuló környéket bevilágitá a felkelő hold ezüstös fénye, melynél megkülönböztethettem a kedves zajongó- gat. Fehér ruhába öltözött lánykák voltak, oly könnyed, habozó testtel, melyhez hasonló csak lebegő ruhájuk finomsága lehetett. Kaczéran mosolyogva defiliroztak előttem, mintha csak azt mondanák : Boldog halandó ! Nem soká kell epedued ; ő eljön, s te leborulhatsz előtte Mi vagyunk az ő udvarhölgyei.

Meg nem állhaltam, hogy a neveiket meg ne kérdezzem. Oda mentem mindjárt a legelsőhöz, s a legutóbb megjelent illemtan szabályait szorosan