Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 12. szám
A közteleki értekezletek tanúsága. A „Köztelek* helyiségeiben tartott gazdasági értekezleteit amily mértékben leköték a közfigyelmet, ép oly mértékben szolgáltatott a tömérdek anyag tanulságot, melyek, mig egyrészben szomoritók, más részben épen Esztergom megye és városnak vigasztalására szolgálhatnak. A legelső tanúság az. hogy gabonatermelésünk meghaló félben van, megöli Észak Amerika versenye. Mig 1860-ban Amerika 24 millió dollár értékű gabonát volt képes Európába szállítani, addig 1878-ig a kivitel már 181 és 3/., millió dollárra emelkedett úgy, hogy Londonban már 5—10%-al olcsóbban lehetett amerikai búzát kapni, mint Amerikában. Ez egyszerű statisztika, melyet az értekezlet tudomásul vett. Ha ehhez hozzászámítjuk azt, hogy Amerikában legalá b még egyszer annyi löld hever, mint a mennyit már gabouatermelés alá vettek, hogy ezen parlagon heverő földek óriási arányokban vonatnak művelés alá, minden kétségen felül bizonyosnak tűnik fel, hogy Európa gabnatermelése nem versenyezhet az amerikai búzával és igy, lia Európa gabu-a- termelő országai, különösen Magyarország biztosítani akarja anyagi létét, nem szabad a fősulyt a gabua- termelésre fektetni. Ez a szomorú oldal A vigasztaló oldal pedig Magyarországra egy- átalán, Eszti rgomra különösen, a bortermelés tekintetében megvitatott adatokban rejlik. A bortermelésben Európával nem versenyezhet eddi gelé egyik világrész sem, Európában pedig a legelső bortermelő állam Erancziaország, utána következik azonnal Magyarország. Erancziaország bortermelő vidékeinek egy negyedrészét azonban már elpusztította a phylloxera és az ez által okozott baj oly arányban halad, hogy az utóbbi négy év alatt 150.873 hectár szollő pusztult ki, miáltal Erancziaország bortermelési képessége 7 millió hectoliterrel apadt, mint ezelőtt négy évvel volt. Ezzel szemben Amerika a bor tekintetében 'egy á talán versenyképtelen. Oroszország szinte, a többi kisebb területek termelési képessége bármenynyire emeltetik, Magyarországét nem éri el soha. Éghajlatunk a legkedvezőbb, úgy a bor, mint a csemegeszőlő és egyéb gyümölcsök termelésére, e téren a viszonyok oly szerencsések, hogy nemcsak sok, hanem helyes kezelés mellett kitűnő bort is képesek országunk bortermelő vidékei előállítani. E jelek, a statístikai adatok oly világosan beszélnek, hogy ebből következtetést vonni majdnem szükségtelen. Esztergom város és megye a mennyiség tekintetében nemcsak hogy nem utolsó helyet foglalja «■1 a magyarországi borvidékek közt, hanem rendes körülmények között a bortermelés, ba értékesíthető az évi eredmény, nevezetes pénzforgalmat, nagyobb fokú kereset forrást élvez. Nem vagyunk azon körülmények közt, hogy már most örülni tudnánk termésünknek, nagyon sok bajjal kell kíizdenüuk, mig borainkat értékesíteni tudjuk, de ez az előadottak nyomán túlságosan nem adhat aggodalomra okot. A főbaj mig egyrészt a közlekedési körülményekben fekszik, addig másrészt az átalános nyomasztó pénzügyi helyzetet vádolhatjuk. A közlekedési akadályokon talán rövid két év alatt némi részben segítve van. Az átalános pénzügyi helyzetnek is fordulni kell. Sokkal inkább nyomja ez hazánk minden rétegét mintsem minden factor ne igyekeznék ennek elhárítására közreműködui. Ekkor pedig Esztergom városának csak is a bortermelés fogja megadhatni az eszközt felvirágoztatására ; csakis a bortermelés lehet az, mely minden áron szélesbitendő. A közteleki értekezletek adatain gondolkozzunk kissé. Szántófy Antal temetése. Ünnepélyes, komoly hangulat uralgott csütörtöki reggeli tiz órakor városunkban. Társadalmunk minden rétegében volt észlelhető a részvétel, a meg- illetődés, a bánat kifejezése. Mert Szántófy Antal, volt fővárosi plébános és esztergomi kanonok temetésére hívtak a harangok. Visszhangzott a keblekben a főtemplom mély hangú harangjainak kongása s önkénytelenül emlékbe hozá a klassikus szavát : Mortuos plango. És miért e gyász az arezou, miért a részvét könnyűje a szemben? Azért mert sokan barátjukat, még többen j óltevőjüket, mindnyájan önzéstelen keblű honfitársukat vesztették benne. Mi is midőn e helyütt utolsó tiszteletünket rójjuk le az elhunyt iránt, tesszük azért, mert becsültük benne az embert és hazafit egyaránt — ki, ha hivatása el is zárta a világi események zajától, a társadalommal nem szakított, hanem teljesité kötelességét mint ember, teljesité mint lelkes honfiú. Nem dicséretét zengjük itt az elhunyt emlékének, hanem meghajolunk előtte mint olyan előtt, ki honpolgári kötelmei teljesítésével kiérdemié a férfias elismerés szavát. * * * Szántófy Antal született Budapesten 1813 évi július 6-áu, családi neve Ackermann volt. Neveze- ] tes év. Ez év adta a nemzetnek Eötvös József bárót, 1 Szalay Lászlót, Simor Jánost, Mayer Istvánt, mindannyi a nemzet dísze. 1827-ben az esztergom főegyházmegye növendékei közé fölvétetvén, 1836-ban fölszenteltetett, kineveztetett pesti káplánná, hol később a józsefvárosi, majd a lipótvárosi, végre a belvárosi plébánia dísze lett. 1861-ben kanonok, 1870-ben főesperes lett, mig végre a halál 1880 február 3-án elragadta tőlünk. * * * Tiz órakor már egybe volt gyűlve az utolsó tiszt-let megadására a gyászolók serege a halottas ház előtt. Számos rokon és résztvevő érkezett a vidékről és fővárosból. Testületileg megjelentek az esztergomi dalárda, melynek az elhunyt volt lelkes elnöke, a fŐgymnáziumi ifjúság, a káptalani tisztikar, a tűzoltó egylet. A káptalani tagok, városunk papsága is megjelent elkísérni elhunyt pályatársukat az örök nyugalom helyére. Szabó József püspök nagy segédlet és a papnövendékség közreműködésével végezte az egyházi szertartást a meghatottság hangján. A beszentelés után helybeli dalárdánk Vörösmarty sirdalát énekelte el, melynek kitűnő sikerültével legméltóbban mondott isten hozzádot volt szeretett elnökének, ezen ének annál is inkább megható volt a beavatottakra nézve, mivel e gyászdal legelső alkalommal Vörösmarty temetésekor lett elzengve, melynél épen Szántófy volt a temető lelkész. Ezután megkezdődött a menet. * * * Legeiül vonult fel a gymnásiumi ifjúság utána a tűzoltó egylet, ezt követte a dalárda saját zászlója alatt. Közvetlen a koporsó előtt ment a papság. A koporsó gyalog vitetett, felváltva a káptalani tisztek, a dalárda, a vízivárosi polgárok és tűzoltó egylet tagjai által. A menetnek a főtemplom elé való érkezése után a dalárda bevonult a mellékbejárat előcsarnokába, hol a koporsó újból letétetett és Szabó püspök által mégegyszer beszenteltetett. A fungáló püspök búcsú imája után a dalárda még egy dalt zengett, mire a koporsó sírboltba helyeztetett el, s azóta ott alusz3za örök álmát a kiszenvedett. A nagyszámmal megjelent közönség erre szétoszlott. Kimutatás. Az esztergomi munkássegédek önképző és beteg- segélvző egyletének folyó évi február hó elsőn adott tánczvigalma anyagi eredményéről. Bevételek : Jegyekből 150 ft. 60 kr. Felülfizetésekből 47 ft. 45 kr. és egy arany. A sorsjegyekből 24 ft. 65 kr. összesen 227 ft. 70 kr. Kiadások: Zene 35 ft. Tánczterem 10 ft. Díszítés 7 ft. 61 kr. Világítás 14 ft. 50 kr. Nyomtatványok 9 ft. Engedély bélyege 1 ft. Rendőrök 3 ft. Apró kiadás 9 ft. 58 kr. összesen 89 ft. 69 kr. marad jövedelem 138 ft. 1 kr. és egy arany. Felülfizettek: Szabó József püspök 5 ft. Káncz Lázár 5 ft. Mayer István praelatus 1 db arany. Csáky Károly gróf 3 ft. Lollok József 4 ft. Szaj- bély J. 2 ft. Palástby Pál 3 ft. Juriga kanonok 1 ft. Hiibner Antal 5 ft. Czeiler Gusztáv 15 kr. nem volt szemtelen lovagja és mégis aranyosan mulatott. Hanem az a gyógyszerészbál csakugyan meg is érdemli az epopeiát. A redout terme remek közönséggel telt meg. A lady patronesse elegáns megjelenésével megeredtek a tánezok.. Zsúfolt közönségről ugyan nem lehet szó, de válogatottról igen. Először is hazánk legünnepeltebb művésznőjének megjelenése volt ragyogó esemény. Blaháné az o hódító mosolyával s tündöklő gyémántjaival. Es kedves társnőjével Sziklay Emíliával. De csak az első négyes utánig gyönyörködhettünk bájaiban. Volt azonban kivülök több kiemelendő szépség is, a kikről eleget ömledeztek a pesti reporterek. A honvéd tisztikarból több ezredes, az egyetemről Thán ; az irodalomból és művészetből többen. Általában a vigalom rangosán sikerült, s a rendezőség pompásan kitett magáért. A tánezrend Morzsányi igen leleményes készítménye. A cotillion ügyesen és elegánsul volt rendezve. Csakhogy az Esztergomi Kört nem hallhattuk, mert Rácz Palit hirtelenébe Frankfurtba hívták s igy Balázs húzta, a ki az utolsó órákban csapott föl. A „patyikus- csárdás" mint uj szerzemény nem csinált valami meteort. Hanem érdekes az is, hogy miként határozta el magát egy szellemes barátom a bálra. — Töprenkedem, — úgymond — hogy Daruéval megapasztotta zsebeimen miként foghatnék ki. Nem találtain módot. Végre elszántam magam. Kaptam a revolvert. Nem reszkettek kezeim. Lemondottam .... és becsaptam. Már majd minden gyógyszertár nyitva volt, mikor a gyógyszerészek báli termét bezárták. Aucun. Vasárnapi levél. (Emlékezzünk régiekről, — Mért szerettem Szántófyt. — A legszebb emlékbeszéd. — Farsangi recapitulate.) Emlékezzünk régiekről. Mert bizony régiséggé válik minden tett a mai világban, mihelyt meghalt valaki, ki erejéhez képest, sokszor erején túl igyekezett tenni. Szántófyról, a hét halottjáról akarok pár szót szólni. Nem életrajzi adatokat fogok elmondani, vagy nem idevalók azok, vagy nincsenek birtokomban. De én egy oldalról ismertem Szántó lit, mely oldalról igen sokan ismerték, de a világ még sem tudott felőle és ez : a jótékonyság. A nemes, kötelességét teljesítő papról, a hazafias polgárról, a minden szépet és jót pártoló emberről, a jó barátról tudnak elegen beszélni, de a jótékony emberről kevesen tudnak. Anyagi viszonyokkal sokat kelle küzdenie. Ez év lett volna a megváltó év számára és ezt tudta az egész világ, tudták a főkáptalani kartársak is és e tudat folytán előzékeny figyelemmel voltak irányában mindazok, kik ismerték, igyekeztek őt megkímélni a kellemetlen zavaroktól, melyekben a szegény ember mindig részesül, midőn épen a szegénységtől kér a szegény. És ő mégis igen, igen sokat tett, titokban, erején felül, hogy senki nem hitte, csak épen a jótéteményben részesültek. Ezért volt nekem különösen kedves az az élénk, az életerős főpap, ezért szerették őt a szegények. Azon a temetésen, melyen mindenki igyekezett utolsó tiszteletét kimutatni a drága halott iránt, nem egy embert láttam, ki szépen félrelnizódott a fényes, a nagy urak elől, ki meghúzta magát valamelyik sarokba és azok a kérges, munkától szakadozott kezek föl föl emelkedtek eldörzsölni azt a könyűt. mit a hála, a fájdalom szemeikbe lopott. Bizony azok a köuyűk voltak a legszebb emlékbeszédek az elhunyt felett. Hogy ki volt Szántófy a Bibornoknak is, hogy ő mennyire szerette az elhunytat, mutatja az, hogy j halálát nem merték neki tudomására hozni. Ajtatosságát végzé a bíboros főpap, midőn reggel harangozni hallott. Más értelmet tulajdonított neki. Midőn azonban délelőtt két harang zúgása jelezte a halálesetet és hívta a hívőket imára, nyugtalan lett a főpap és a belépő szertárnoktól szorult kebellel kérdező : — Nem Szántófynak harangoznak? — Nem tudja még Eminentiád ? És a hir bizonyossága a régi, a kipróbált kedves jó barát elhunytágról annyira megragadta a Bi- boruok szivét, hogy nyugalomra volt szüksége, mig a hatás a változhatlanság folytán élességéből vesztett. Nagyon különösen esik nekem, hogy ezen tárgy után még a farsangról is kell beszélnem, de hát kötelesség. A hét történetéhez ez is hozzávaló és ezenfelül ez utolsó levélem a farsangban, melyben meg kellene emlékeznem az egész farsang történetéről. Rövid volt és e rövid élet alatt nem is volt sok nagy bál. A melyek azonban voltak is, daczára a farsangi levelek írójának, nem sikerültek úgy, mint hinni lehetett volna. A bálozás nagyon nehéz dolog a mai világban. Társadalmi viszonyaink sehogy sem akarják megengedni azt, hogy sokan vehessenek részt az úgynevezett elite bálokban, mert ott oly fényűzés uralkodik, hogy csakugyan a jobbmódú családoknak is legjobb módújai vehetnek részt bennük a nagy, túlságos költségek miatt. Ezek pedig nagyon egyszerű okból visszahúzódnak. Miért költsenek el rengeteg pénzt azért, hogy részt vegyenek egy bálban, melyből a kedélyességet, a zavartalan öukénytes jókedvet kiölte a fényűzés ? A fesztelenség, a kedélyesség, a jókedv pedig, ha nem hagyják magukat ki űzni a világból, húzódnak vissza, húzódnak a családi körbe. Valaki a bálokat és a házi mulatságokat a virágokkal hasonlitá össze. Az elite bál a melegházban felerőszakolt virág, melynek pompás színét bámuljuk, de csak bámuljuk, mert hidegen hagy, a természetes virágnak pedig, ha mindjárt mezei virág is, örvendünk. Ezért sikerültek a batyubálok az idén mind. Az évi farsang története pedig szolgáljon a jövőre tanúságul. A f; rsang titkos történetét azonban megírni nem lehet. Hány lopott pillautás, hány titkolt kézszoritás, hány szivbeli frigy szövése történt a farsangban, annak a mindenható a megmondhatója. Újra kijelentem megbotránkozásomat a szerkesztőség kimondott szava felett, hogy hymenhirt nem közöl. En magam be tudtam volna vagy ötöt jelenteni, melyeknek határideje azonban legtöbbnyire íiusvét utánra esik. Hogy egy menyecske ismerősöm pikáns megjegyzésének : Csak april hóban ne, mert ez a bolondok hava — az ellene felhozott visszavágás élét elvegyem, mert e visszavágás azt monda, hogy a szerelmesek többé kevésbé úgysem urai józan gondolkozásuknak. megsúgom, hogy hoznak messze földről egy kedves mennyasszonyt Esztergomba és az esküvő csak azért is a böjtben lesz. Remélik, hogy majd ekkor az élet apró kellemetlenségeinek böjtje tőlük elmarad, mit hinni a menny asszony feljogosít, mert a névben is, az ölő- névben is benne van a rózsa is, a május is. Agglegény.
