Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 95. szám
Esztergom, II.évfolyam. 95. szám. _______________ Csütörtök 1880. november 25-én V árosi ás megyei érdekeink közlönye. egész évre fél évre . évnegyedre Előfizetési ár : Megjelenik : .......................................0 írt. — 1er. .......................................3 „ — , ............................................ 1 „ 50 . h ete nként ké t s z er Egyes szám: 8 kr. vasárnap és csütörtökön. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendő!-:. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A Inp szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, J^ŐRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALATT, iutézeiiclők. Kéziratok nem adatnak vissza. Tűzoltó intézményünk érdekében. Tisztelt Szerkesztő ur ! Egész a megcsöinörlésig rendkívül sok pamphlet, vezérczikk, kőzczikk, szózat, felhívás, felkérés, nyílt levél meg’ tudja isten mi minden nem, jelent már meg’ tűzoltóegyesilletünk érdekében. A mentők mentésre szorultak, akárcsak az orvos, mikor betegágyra vau kárhoztatva. De az a sok czikk-czakk nem igen mentette meg a fenyegetett ügyet. Ne vádoljon senki, hogy magam is a tiszavirág sorsára jutott vezérczikk-recipét állítom össze, midőn véleményeimet elmondom. Először és utoljára szólalok fel az ügyben. Mindenekelőtt azt a kérdést vagyok bátor fölvetni, hogy tűzoltó intézményünkre egyáltalán van-e szükség ? TIigyjék meg uraim, hogy Németországon, de még Ausztriában is kinevetnének ilyen kérdésért. Nálunk azon ban, mikor az intézmény léte kérdésessé vált, egész bátran felvethető a kérdés. Azt hiszem, hogy senkise fogja azt válaszolni : — Nincs rá szükség. — Oltunk magunk is. — Töröljük el az intézményt. Ilyen válaszokkal csak az állhatna elő, a kinek befejezetlen műveltsége van. A tűzoltó intézményt korunk humanismusa teremtette. Átalános jótékonysági intézmény az, mely éber szemmel őrködik a másén s feláldozó buzgó- sággal igyekszik megzabolázni a lángok romboló hatalmát. Valamennyiünk élete és vagyona felett őrködik s nekünk szent kötelességünk az intézményt lehetőleg felkarolni és erősíteni. Az esztergomi tűzoltóság ügye kezdetben nagy garral indult meg, hogy később annál visszataszitóbb legyen az elhanyatlás ellentéte. A fegyelem meglazult, a felügyelet elvesztette éberségét, a tagok buzgósága hanyatlott s a közönség bizalma és érdeklődése eloszlott. Hét év óta alig komiultak meg többször a vészharangok, mint a tűzoltó intézmény lélekharangja. Hét év óta nem volt nagyobb hullámzás, változás és hol előnyös, hol káros válság egyetlen intézményünk keblében is, mint tűzoltóságunknál. Egész a megcsümörlésig kezdték a közönséget elárasztani az olcsó tanácsok, a ku- ruzs-elvek s az üres hazamentések phrásisai. Nincs könnyebb valami, mint a közönség pártfogását eljátszani. Csak tudja meg az a közönség, hogy ez vagy az az egyesület elvesztette kedvét a további élettől s hogy itt vagy ott a belső megliasonlások ütöttek tanyát. Hanem hát így nem maradhat az ügy. A tűzoltóság intézményét megbnktalni miErdélyből. II. M arosv â s á r h e 1 y felé. (3. Folytatás.) Alig lettem készen ezekkel a puritán gondolatokkal, midőn észreveszeiu, hogy a könyvhalmaz megmozdul, . . . egy kicsit hullámzik, a- két csizma felemelkedik a levegőbe, s egy szabályos félkört Írva le, talpra áll. Folytatása és vége — egy magas kövér úriember, a ki nem volt más, mint szeretett, vagy szeretendő házigazdám : Kuvasz Domokos tanár úr. Már első pillanatra megijedtem tőle, mert olyan furcsán nézett mim, mintha— tulajdonképen nem is engem, hanem a bajsza hegyét vizsgálná. Arcza épen nem volt visszataszító; mert bár a jól táplált húst kissé pelyhüdté tette rajta a tisztes kor szétágazó rendszere, egy furcsa mosolygós vonás mégis volt a szemei alatt, mely talán bizalmat keltett volna, ha mindjárt, csodás megjelenésével egy idejüleg ilyen formán meg nem szólít : — Ki maga? — Kis iskolás diákkorom óta ily bizalmas hangon nem szóltak hozzám. — Kérem engem tetszik kérdezni ? — No igen hát hogy hívják magát ? Vagy úgy; hát ez is a geneólogiámat óhajtaná ismerni ? — Jó, elmondhatom . , . hisz ez nem kerülj semmibe. — En Szabó Mihály joghallgató vagyok, ki- küldve a budapesti tudomány és műegyetemtől — va<jj igaz kérem a műegyetemtől nem vagyok ki- kü/dve — Kém József szobrának, leleplezésénlc alnálunk annyi lenne, mint valamely erőd, vagy vár őrségét el a sáp ni s ágyúit beszögezni. Nem lehet, npm szabad az intézmény feloszlatására még csak gondolni sem. De milyen orvosságot adjunk be szerencsétlen betegünknek ? Az utolsó kenet szentségét már föladtuk, midőn nemes szomszéd- városainkban bízva, enquetet hívtunk össze s berlini congressust csináltunk a mi helyi keleti-kérdésünkből. Azt hiszem, hogy tűzoltó intézményünk sorsát első sorban is a magunkéval kellene összekapcsolnunk. Az az egyesület, mely a mi javunkat védi, ótalmazza és menti, az az egyesület a mi pártfogásunkat érdemli meg. Városunk szegény s bizonytalan dolog városi segélyben állandóul bízni. Hanem igénybe kellene venni az egész nagyközönség pártfogását. És mikor tűzoltó-intézményünk erkölcsi kötelesség szerint való fentartasáról van a szó, akkor nincsen Szenttamás, nincsen Szentgyörgymező és Víziváros. Hanem van egy város, melynek minden házát s háza minden lakóját egyformád őrzi a tűzoltó. Tehát oszszuk ki a terhet egyformán. Keressünk méltányos arány mellett olyan kulcsot, mely szerint a fentartásra szolgáló biztosítékot évenkint kiteremtsük. Kevés teher háramlik reánk. Alig érezhető költség az, melyet viselnünk kellene s a .IBCTBBOM ES VmSK" TÁBCZÁJA, Andreának. Mért mosolyogsz szivemen? Hányra, kaczajra mért nyílik ajkad? Oh ne tekints rám oly hidegen ! Lágy dalaimra szived sok’ se’ hallgat------- Hát nem tudod, hogy mi az a szerelem ? Oh no kaczagj! majd megtudod egykor, S nem csupa szó lesz az teneked, Majd amidőn tüze lángba borítja Gyermekes, ártatlan szivedet! — Majd ha megérted, hogy mi a bánat, S vig mosolyodra jaj szava támad, Majd ha megérted, hogy mi az élet S hó halavány lesz könytől a képed ! — Majd ha sietve •— vad dühben égve - Itju szivedre tódul a vész, Majd ha kiáltasz — s nincs aki hallja, Nincs a világnak védeni karja, S szívre hiába támad az ész, Majd ha rohansz vesztedbe vakon — S száll a sóhajtás ajkaidon — „Oh könyörülj hát szent kegyelem!“ — Megtudod hogy mi az a szerelem !“ Somló Sándor. I kaiméból való ünnepélyességre, s a miatt jöttem tanár úrhoz . . . — Hogy hívják ? % — Hja vagy úgy, hogy hívnak , . . izé . . , Szabó Mihály kérem ! — Hát miért jött ? — Nem jöttem én kérem semmiért, mert hála Istennek mit deliemet magammal hoztam a vasúton, hanem ezzel a zöld czédulával ide, tanár úrhoz —• utasítottak, s ennélfogva azon édes reményben vagyok bátor magamat ringatni . . . — Kérem ne tessék itt ringatni hanem mondja el, hogy mit akar. — Hja vagy úgy ? •— Tessék itt van a ezédula ! Káin nézett egy nagyot, egy lépést felém jött, kivette kezemből a czédulát s az ablakhoz ment vele ; nyilván elakarta olvasni. De már itt nem maradok — gondoltam magamban — inkább valami fiakkerben alszom ez éjjel, mint a szegény zágrábi haute volée, de innét szököm minden áron !... Már ugyan ki az ördög látott ilyen fogadtatást ? Az emberre úgy rámordulnak, miut valami tolvajra, hogy még a nevemet is majd elfeledtem ; szép história lenne — mondhatom Dienstreglement szerint élvezni a vendégszeretetet . . . nem . , . inkább egy karambol asztalon alszom ez éjjel, mint Kuvasz tanár urnái ! — — Hát maga nálam akar szállásolni? szakítja, félbe Kuvasz úr kétségbeesett monologomat ? — Nem . . . azaz hogy izé . ,. igen bátorkodtam volna kérem . . . — De akkor nem lesz ám jó ágya, mert én: ágyruhát nem adhatok ; magamnak is csak egy van. De hát ott van a kanapé, azon elalhatik. — Iszeu kérem, nekem jó lesz az is ; — (de
