Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 90. szám
Esztergom' II. évfolyam. . .________90. szám. _______________________Vasárnap 1880. november 7 én V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ár : egész évre........................................G fid, — 1er. f él évre . <...................................3 , — „ évnegyedre........................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. A7 előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézenddk. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyiltfér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, J^ŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. A főispán lemondása. Tisztelt Szerkesztő ur ! Jó ideje folytonosan azt olvassuk, hogy a főispán, gróf Ágoston ur ő méltósága leköszönt. Es erre rendesen azt, hogy főispánunk lemondását a magas kormány nem fogadta el. Becses lapjának álláspontja, határozottan a köríti fordul meg, hogy maradjon csak meg főispánunknak gróf Forgáeli Ágoston, hiszen egyformán tiszteljük és szeretjük. Azok a súrlódások, melyek neki kellemetlenül estek, majd csak elvesztik élőket s megint csak büszkeségünk marad. Tehát o körül maradok. Azt mondják, hogy a főispán megismételt lemondását nemcsak egészségi okokkal erősítette. De arra, a mi a nagy közönség ajkán kering, mint positiv adatra nem lehet számi- tanún k. Annyit azonban megbízható forrásból tudok, hogy a kormány gróf Forgáeli Ágoston lemondását, ismételt lemondását, ez alkalommal már nem fogja vissza utasítani. E fontos állításomat azzal akarom erősíteni, hogy a kormány már megkezdte a kijelölt egyének kombinálását s hogy megyénk több elsőrendű tisztviselője már mozgalmat is indított meg a bekövetkezendő válságok előnyös alakulása végett. Annyi bizonyos tehát, hogy a gróf lemondását ezúttal nem fogadja el a kormány ; mert íVeu valószínű, hoffv a miniszteri leiratot újabb Ne bántsatok. . . No bántsatok engem, Hagyjatok pihenni ; Legjobb nékem igy egyedül Csak magamra lenni ! Nem vagyok a régi, Testem lelkem fáradt, Hagyjatok el ! legjobb nekem Ez a néma bánat ! Ne bántsatok engem, Hadd sirjaui ki magam, A miben csak hinni tudtam, Oh az mind oda van. Oh a boldogságból Kevés jutott nékem, Szenvedni és tűrni némán Megszoktam már régen. Lányi Adolár. lemondás követné s a kormány elvégre is tevésre lenne sarkalva. Méltán aggódhatunk a felmerült válsággal szemben, hogy nem fogja-o megyei lételünket még jobban megrendíteni. Hogy nem vesztjük-e el önállóságunkat s nem kerülünk-e olyan szomszédunkhoz gyámság alá, melyet a szerencse inkább kegyel? Méltán aggódhatunk azután a fölött is, hogy a kijelölt uj főispán meg fog-e felelni azon várakozásoknak, melyek fontos állásához vannak kapcsolva. Nom kapunk-e valami nagy sportsman!, csillogó főurat tevékeny főispán helyett. És aggódásaink egészen jogosultak. Évek óta megyei létünk fölött lóg a Da- rnokles kardja s a helyett, hogy visszanyertük volna colossális veszteségeinket, újabb csapások rémítenek. Aggódással és várakozással tekintünk a jövő elé. Nem tudjuk, hogy még mit rejt mé- hében ; de örvendetesnek tartjuk a válság bon tak ozásán ál azt a körülményt, hogy a kormány nem fogja megyénket más főispánság alá rendelni, hanem külön főispánnal látja cl. Már most mit kivárniuk mi az uj főispántól ? Azt, hogy tevékenységén és feláldozásán kívül, legyen megyénk szószólója és közvetítője a legmagasabb fórummal szemben. Azt kívánjuk, hogy Esztergommegye örökös főispánjának, herczegprimásunk infcentióit képviselje a kormánynyal szemben. Azt kívánjuk, hogy fölfelé nyílt és őszinte, Rémteljes éjszaka. — Egy szerkesztő emlék-irataiból. — Vidáman és gondtalanul menteni haza, midőn jó czimboráimat elhagyóm. A bor mindent felejtetett velem. Azután a. champagner millió ördöge mind az agyvelőmre ült, mintha bizony már egy évvel prae- numeraudó megfizették volna a lakás-pénzt. Hogyan találtam meg a lakásomat, biz én magam se tudom. De hogy valóban hazatértem, az onnét világos, mert az az ügyetlen kapukulcs se- hogysem akarta kizárni a kaput, midőn megfordítva dugtam a nyitásba. Világosan emlékezem arra is, midőn a lépcső kön néhányszor fölbuktam. Önmagam felett kaczagva, végre mégis szobámba értem. Itt azonban a csizmalnizóban elvesztettem az egyensúlyt. ügy éreztem mintha lezuhannék és. . . — Megállj! — Ki az? — Mit keres itt az ur ! — Uram, mit akar itt ? —: Nem válaszol ? — Segélyért kiáltok! — Kend őrs égért futok! Szavaim elhangzottak. Az ismeretlen alak halkan előlépett iró-asztalom mögül és feléin közelit. — Ne ordítson uram. Minden kiáltása hasztalan — moudá az ismeretlen. — Már rég várakozom önre. — Fontos beszélgetni valóm van szerkesztőségeddel. — Én vagyok ugyanis az a megsértett ember, aki már —■ hét levelet irt önhöz. Ön nem érdemesített arra, hogy csak egyre is válaszolt volna. — Még a szerkesztői üzenetekből is kifeledett . . , Ez mtiveletleuségre mutat. Ön udvariatlan a politikai alakulásokkal szemben független és saját érdekeinket védő, lefelé pedig nyájas és egyenes lelkű legyen. Védelmezze meg és biztosítsa megyei lételünket ; hódítsa vissza és tartsa fon azon intézményeinket, melyek elvesztése a közel múltban , oly érzékenyen sújtotta városunkat. A többi azután önmagától fejük. Egyetértve dolgozó tisztikar áll rendelkezésére, kik közt nemcsak tevékeny, de valóban szép tehetségek is emelkednek s mellette áll az egész közönség, mely nemcsak sorakozik, de szeret is s nemcsak pártfogol, de segít is. ügy értesültem, hogy a leendő uj főispán egészen ismeretlen alak mi nálunk. E szerint romba dőlt minden conbinatio, mely közéletünk sok tisztes tekintélyét jelölgette ki s meghiúsult az egyes kisebb csillagok följebb emelkedésre óhajtó utánjárkálása. Meghiúsult az uj tisztikar megalkotása is, mely a türelmes papiroson már valóban helyet foglalt. De örömmel válunk-e meg főispánunktól ? Eloszlatja-e végkép aggódásunkat a legsikeresebb kiválasztás s fellegteleu örömre de- rit-e, ha legszebb reményeink is valósulnának az uj főispán által. Egy olyan férfiútól válnak el ütniük, aki elmondhatja magáról, hogy mint a tömjén másoknak szolgálva az illatot, önmagát emésztette meg. A ki elmondhatja magáról, hogy a mit tett, azt mások javára tette, a mit fáraMai szánmnklioz fel iv melleidet van csatolva. ember . Leveleimre mindenki tisztelettel válaszolt, csupán csak ön . . egyedül ön . . A kétségbe esett torzalak arcza rémülettel töltött el. Szemei villámgyorsan forogtak és szinte szikráztak. Menteni akartam magamat. El akartam neki mondani, hogy a szerkesztőnek ngy is elég dolga van : már miként is felelhetne minden egyes levélre. —- De legközelebb . , . Mindhiába. Nem jutott szó ajkamra. Most egy uj alak állott elém. Oh én nagyon jól ismertem ezt az arcot. Ez az ember majdnem mindennap ellátogatott irodámba. Később már nem is kínáltam meg székkel ; mert a fölkelés szabályait nem ismerte. — Szerkesztő ur ! én is itt vagyok — szóla ő elkeseredett hangon. — Nem akarom önnek bűntudatát még jobban súlyosbítani. Azonban arról még is értesülnie kell, hogy mit művelt velem ! — Ön kimondhatatlan szívtelenségével ragyogó engagementomat 1 iisitől ta meg. Ismer ön engem ? — Ugy-e nem akar ösmerui ! — Ön sohasem törődött velem, bár én a legnagyobb tiszteletben részesítettem önt. — ... A krivácsi színházban félistenként bámulnak . . De nem akarom magamat dicsérni. — Múltkor egy szini-szemléfc küldöttem lapja számára, melyben ragyogóan irtani le valóban fényes tehetségeimet. És ön, bár a cikk névtelenül volt beküldve, mégsem közié azt . . . Ettől függött mindenem . . És ön mintha tudta volna ezt ; megrontotta dicsőségemet — Uram ! — válaszoltam — a consequcntia azt követeli . . . — A cousequentia ? vágta szavaimba az ide„ESZTEEGQM ÉS VIDÉKE" TÁBCZÁJA.
