Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 81. szám

És talán csak az a két hibánk volt, hogy mertünk nagyot s győztünk nagyot.

Az elsőért megszóltak, az utóbbiért megirigyeltek.

Egy uj nemzedék törekvéseit jelzi az Esztergomi Kör. Egy nj korszak előkészítői akarnak lenni városunkban. Ha meg akarnak akadályozni benne, mi visszalépünk.

Átengedjük a csatatért olyanoknak, a kik nem mernek nagyot gondolni s nagyot tenni.

A kik megmaradnak a szűkköriiségben. A kikben nincsen magasabb Ízlést s emelkedettebb igényeket sürgető szellem.

Átengedjük a csatatért olyanoknak, a kik nem óhajtanak országos eseményeket városunk színpadán. Átengedjük azoknak, kikben | az agyvelő híját alattomos áskálódas s a szív j hiányát sárga irigység pótolja.

Tegyenek azután ezek boldogságuk szerint, Csináljanak táncziskolát ; rendezzenek felolvasást a fogpiszkálóról ; hozzanak össze hangversenyt guitárosokból ; produkáljanak látványosságokat a Blaue Katze levegőjéből.

Már bocsássanak meg tisztelt uraim, hogy van bennünk annyi önérzet, hogy önzetlen fáradozásainkért, feláldozó munkásságunkért s fényes sikereinkért elismerést követeljünk. Bocsássanak meg uraim, hogy sehogyse bírunk az alantjáró irányzatokkal törődni. Bocsássanak meg, hogy van erőnk, van odaadásunk s van sikerünk.

Mert úgy látszik, hogy az Esztergomi Körnek csak ez a hibája van. No uraim, önök föl vannak mentve ilyen vádaktól. Mert önök a tespedést életnek s a korlátoltságot gondolkodásnak tartják. T ess é k megczá- f o 1 n i !

Hanem önöktől uraim, a kik az Esztergomi Kört jobb szeretnék a felbomlott egyesületek között látni, inkább azt kellene esde- kelni :

Bocsássanak meg uraim, hogy élni merünk s gondolkodni bátorkodunk !

Az Esztergomi Kör eg.v tagja.

A léptályogról.

Hogy csakugyan e bacillusok okai a léptályog- nalr. azt Pasteur franczia tudós fényesen bebizonyította s eloszlatta kísérletei által a nem hívok minden kételyeit.

Pasteurtöbb beójtási műtétet tett a léptályogos állat vérével az egészséges állatba s mindenkor megkapta azt a beójtott állat ldvévén a tyúkot mert testi hőfoka igen magas lévén, azok vérében a bacillisuk elveszték életképességüket.

De még inkább bebizonyította Pasteur a következő eljárás által: Ő ugyanis egy csepp, bacil- 1 ussal fertőztett vért egy nagyobb — vizelettel telt edénybe tévé s ebben hagyta az Authraxokat elszaporodni, — később ezen már is hig folyadékból szinte egy cseppet von ki s ezt ismét egy hasonlóval telt edénybe tett is igy tovább ezen eljárást 10-szer ismétlé, s a 10-dik szerfölött hígított folyadékból egy cseppet vévén, azt egy házi nyulba beójtotta mely ezáltal intifiálva lett s eldöglött.

Az utulsó rendkívül hígított folyadékot Pasteur és Jonbart egyes lemezen keresztül szűrt s azon tapasztalásra jutott, hogy ezen megszűrt folyadékkal eszközlött beójtásaik sikertelenek maradtak, miből világos az, hogy a vérnek kellett bacillusokat tartalmazni melyek a szűrés következtében visszamaradtak.

E bacillusok igen szaporodnak — s ha egy ilyen betegségben eldöglött állatot elásnak, vele együtt millió- és millióját hozzuk a földbe, melyek a talajból a légáramlat következtében a felszínre jonek s igy juthatnak a takarmány félékbe vagy ivóvízbe, a melyet lia az állat felemészt, — igy magába viszi az öldöklő mérget a mi ellen segítség nincs.

Tapasztalhatják a gazdák, hogy a léptályog pusztítása ősszel sokkal rombolóbb, mint tavaszkor vagy nyárkor, — s ez onnan magyarázható meg, meit ősszel a talaj vízállása rendesen alacsonyabb, s igy a bacillusok sokkal könnyebben jöhetnek a felszínre ; — sokszor érezzük jótékony hatását az esőnek, — ami a járvány pusztítását is képes csökkenteni, mert a talajbeli vízállást fokozza.

E betegség gyógykezeléséről sokat vitatkoztak s többen hozták a nyilványosságra — „biztos" gyógymódukat ; azonban eredménytelenül, mert itt nem lehet azon recepteket használni, nogy négy annyiból ennyit keverj össze, add be stb. Némely öregebb állatorvos még meg is határozza, hogy hány font vért kell a léptályogos lóból kimenteni (meritők 8—10 fontot) azonban ez érvágást, mint egyáltalján nem hasznosat nem sokára kifogják küszöbölni az állat gyógyászatból, — helytelen ezen betegségnél a genyszalaghuzás vagy pedig a hunyor gyökérdugás is ; — közéletben nagyon ésszerűen s valóban indokolatlan eljárást is követnek t. i. az állat bal oldalán hátulról a lépbe fúrnak, — azon balga hitbe élvén, hogy ezáltal segitének az állaton pedig az előbbi s utóbbi eljárás nem más mint semmi előnnyel nem járó állatkínzás.

Ezen betegségnek véget vetni nem vagyunk képesek, mert mig a vért lakó kis Cryptogam növényke létezni fog, addig a léptályog is fel lép.

Gátolhatjuk azonban e betegséget az által, ha igyekszünk földünket lehetőleg, tisztán tartani, s az eldöglött állat testét a félreesőbb s bekerített helyen vagy pedig mint Némethonban teszik trágyává főzni.

A gondatlan s oktalan gazda sokszor az állat hulláját a legelőhöz vagy istáiéhoz közel ássa el, mely utóbbi esetben még télen is fellép az istálló- J | ban, — pedig talán marhája kint sem volt, szitko- j zódik, keresi az okot pedig csak önmaga az oka, '

mert az istálló közelében elásott állatból az Authrax bacillusok a felszínre kerülnek s a hideglevegő által az istálló melegebb levegőjébe vitetvén azt megfertőzted, s az egész marha állományt veszélyezteti.

Sokan a jól tartásnak a takarmánynak s a száraz — füledt füvek etetésében vagy némelyek állítják, hogy oly helyen kezdődik, hol p. o. tápdus s nehezen emészthető takarmánynyal táplálkozó állatok vaunak elhelyezve. Másolt szerint megkapják az állatok a léptályogot, — ha olyan vizet ittak, a melybe kender volt áztatva — ezek mind régi s elavult nézetek, mert csak akkor lehetnek okai a fent elmondottak, ha authrax bacillussal voltak fertőzve.

Ha már az állat megkapta, úgy igen hamar elpusztul, — a kigyógyúlás igen kevés, — az ilyen állat vére igen sűrű s sötét piros-feketés, a mit a túl sok bacillus okoz. E betegség igen ragályos, — s nevezetes, hogy át nem örökíthető — bizonyítja ezt az, hogy bár az anya vére inficinálva volt, az újszülött állat vérében soha sem találtak bacillusokat s ez onnan van, mert e ragály alakos test lévén, az ébrenyt körül verő poklán keresztül nem képes hatolni s hogy a ragály csakugyan alakos test az Pasteur kimutatta az által, hogy ő egy házi nyúl szemébe tett bacillusokat tartalmazó vért, az az állat inficiátlan maradt, mert a szaru hártyán a vér mintegy megszüretett, nem vivén magával a ragályt.

A léptályogot minden állat megkaphatja de még az ember is, az állítok a takarmánynyal vagy más utón veszik fel mig az ember csak akkor kapja meg, ha például a vérszopó légy a beteg állat vérét szíván — azt az emberre is átviheti csipése által — miért is igon tanácsos a beteg állatnak hűvös helyem tartása.

Ha már e betegség fellépett mit tehetünk mégis ellene? legjobbnak bizonyolt eljárás a legelő változás, — beteg állatoknak elkülönítése, az istállónak teljes desinficiálása, —- a jászolok legyalulása s cárból savvali mosása a vastárgyaknak égetése s az istálló földnek ldtorlása — újbóli padlózása, a beteg állatoknak többszöri hidegbeni fürösztése (ez utóbbi alul kivételt képez a juh) az elősoroltak által ha a betegséget teljesen beszüntetni nem is, de annak tovább terjedését, némileg képesek vagyunk megakadályozni.

Azért ne hallgasson a gazda holmi hirdetett receptekre s úgyis gyenge beteg állatját, ne kínozza a különféle műtétek által, mert a ragályt semmiféle gyógyszerrel gyógyítani nem lehet, hanem igyekezzék helyes óvintézkedések által e pusztító bajt Realizálni,

Lebegjen szeme előtt az, hogy mennél culti- váltabn egy állam, annál ritkább ott a járványos betegség, — mert egy cultivált állam gazdái soha sem követik el azon vétkes gondatlanságot, hogy saját földjükbe hozzák a mérget.

Tartsa tisztán minden gazda talaját a hogy csak hatalmában áll, s tapasztalni fogja, hogy a gondosan ápolt föld hálásan megfizeti szorgalmát s verejtékes fáradságát, — s nem fog tárháza lenni a sok különféle miasmákuak, melyek a gazda anyagi jólétét és virágzását semmi esetben sem gyarapítani hanem csak aláásni tudják.

(Vége.)

Sz. G.

csak mikor János bácsi elkiáltotta magát: „Zászlóalj tisztelegj ! nézett aggodalmasan az ablak felé.

Mi, t. i. a zászlóalj, katonásan tisztelegtünk. A bácsi a rezes orr tulajdonosa bemutta nekünk legkedvesebb barátjaként, Ugri Misát a guerilla zászlóalj volt érdemes tizedesét s a jövő magyar hadsereg egyik tábornokát. A rezes orr tulajdonosa megköszönte a tiszteletet, de azt a kérdést koczkáztatta, nem leskelődik-e kém valahol ? János bácsi pedig tauakodott magában. „Eh mit, mormogá; egy két iteze bor még csak egy puska ára te : sa régi barátság emlékére !“ Nemsokára az asztalon pompázott, a pintes, melyet a rezes orr tulajdonosa s a jövő hadsereg generálisa nem tartott megvetésre méltónak. Lassan beszédbe ereszkedtek s nagyon belemerültek a múlt idők dicsőséges emlékeibe. De egyszerre a jövevény szótlanabbá vált; szürke szemeit zavarodottan hordozva körül, ümgetni kezdett s végül azt mondta, hogy Aszódon a múlt hetekben a föld népe megverte a finánezokat meg a zsan- dárokat.

— Zászlóalj le a süveggel ! Kommandálta diadallal János bácsi.

Mi levettük a süveget.

— Éljen !

— De mondá tovább a rezes orr tulajdonosa, két zsandárt is agyonütöttek.

— Zászlóalj tisztelegj s háromszoros éljen ! Mi kiabáltunk, ahogy tudtunk.

— Igen, igen de — akadozott amaz odább szürke szemeit a földre szegezve, az egyik zsandár a te leányod férje volt.

János bácsinak arcza fakószinüvé vált s leszédült a székre. Szája nyitva maradt s szemeivel belemeredt a ‘vegőbe. Valami névtelen érzet zsibongott e perezben lelkén keresztül ; valami kegyetlen szúró fájdalom. Némán bámult a szürke szemű beszélőre, ki elmondta, hogy milyen nyomorban van leánya, hogy szegény porontyaival ki van vetve segítség nélkül a kétségbeesésnek; sokat is beszélt

,ua.r\., ujtjv «.j.

_______________________

E

gyszer egy uj haditerve akadt, nem kevesebb minthogy miután a mai nemzedék nem érdemli a szabadságot, majd minket állít hadi sorba s majd mi vívjuk ki ezt szép dikczióban, újra igy kezdve : „oh hazára lelkes ifjúsága!" mi pedig t. i. hazám lelkes ifjúsága, megesküdtünk, hogy de bizony megmentjük a hazát.

János bácsinak aztán rögeszméjévé vált a mi felnövesztendő hadseregünk. Szép kardokat meg puskákat faragott kemény fából, nagy tollas csákókat készített czukorpapirosból, — sőt még valami rossz hordóból ágyút is fabrikált. Mikor imigy kimobilizált beunünket, elénk állott örömragyogó arcz- | czal s elmondta hazám lelkes ifjúságának dikcióját. i Elmondta, hogy addig is, mig üt a tettek órája, j gyakorolni fogjuk magunkat a hadi fortélyokban, hogy mi megmentjük a hazát ! Aztán felment plá- numaihoz s elkészítette, hogy vívjuk ki majdan mi a szabadság harczot.

Mi pedig egrecziroztunkvitézül. A szomszédok mosolyogtak s azt mondták, hogy János bácsinak hibázik valamije. Mi azonban szentül hittünk neki s engedelmeskedtünk kommandójának. Megtanított sokra minket; hogy kell szuronyrohamra menni, hogy kell csatalánczban vagy négyszögben támadni, akczióra, sánczverésre, sík- vagy hegyrohamra, de- fensivára, offensivára, oldaltámadásra, bekerítésre — istentudja még mire. SŐt néha várostromra is. Az ólat megraktuk mindenféle szerszámmal : az volt a vár. János bácsi egyszer egészen megfeledkezett magáról s mikor rohamra vezényelt arcza kigyulladt s oly hangon ordította az „előre"-t, hogy mi a hányán voltunk annyifelé szaladtunk. Egy perezre oda képzelte magát valahova Szent Tamás ormaira.

Egy napon felvitt engem titkos szobájába s komoly figyelemre kért. Elmondta, hogy a terv közeledik czéljához s csak mi nőjjüuk meg. Elmondá, hogy már tiz esztendeje gyűjtöget fegyverre, mert annélkül nem lehet mit sem kezdeni. Szomorú tapasztalat az ő volt mezitlábos ármádiája. Megsugá, hogy már sokat gyűjtött s most már korcsmába se jár csakhogy több legyen puskára. Reszkető kezekkel s csillogó szemmel vette elő bugyelárisát s bontotta ki a bankókat. Oda terítette bámuló szemeim elé a tízeseket, ötösöket. Éu azt hittem, soha sem láttam ennyi pénzt együtt. „Húsz puskára elég, s ágyukra is marad," suttogá ő végig simítva a pénzt s nevetve, kaczagva nézett reája. Aztán visszatette s újra elkezdett vitatkozni magamagával. Kiterítette mappáit, számolt, tanakodott s majdnem sírva bizonyította, hogy ő„ nem oka Világosnak; nem fogadták el tanácsát. Őjót akart. Miért is nem hallgattak reá.

János bácsi felkelt s megtörülte kendőjével homlokát. Szomorú gondolatek hatalmába került. Kinyitotta újra a tárczát s sokáig nézett bele. Nem vizsgálta többé a pénzt ; hanem szeme egy kis képen akadt meg. . . ügy elnézte, be-becsukta a tárczát s meg újra kinyitotta nem birt megválni sehogy. Egy szőke leányfej volt az, vidámmosolygó kis arcz, mely oly szelíden nézett a szemébe, oly kedvesen, szeretettel. János bácsi letörülte köuyes szemét s azt mormogta: soha sem szeretett engem, makacs, rossz volt, jobban szerette amazt.

Velünk egyre jobban megelégedett. Nőttünk, kamaszodtunk s János bácsi szerint már megütöttük a német számot. Az igaz, hogy ő nem sokat tartott a németről. Napról-napra merészebb haditerve- kat készített. Kiadásait nagyon megszorította s sokszor disputálta el magától jobb falatjait egy puska reményében.

Egy viharos havas délután csak a szobában gyakoroltuk magunkat. János bácsi épen magyarázatokat tartott a zsandárnép dicsőségéről, mikor belépett egy bundás ember, kiből összesen csak a rezes orrát láthattuk. János bácsi rábámult, aztán oda rohant s a nyakába borult. A bundás ember türelmes ember lehetett, hagyta magát szorongatni,