Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 69. szám
Esztergom, II. évfolyam. 69 szám. Csütörtök 1380. augusztus 26 arr, 8S VIDÉKÉ Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre ........................................6 frt. — 1er. f él évre.............................................3 „ — „ évnegyedre........................................1 , 50 , E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren iutézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. sw Nyiltfér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉR^ 35-IK SZÁM ALATT, iutézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előhangok. (Két közlemény.) I. Lelkes társadalmi ünnepet ültek országszerte. Nálunk lanyhán voltak az ünnepély díszéhez képest. A kit ünnepeltek, az a legújabb magyar történet legfényesebb alakja. Nevének hallatára megdobban a szív. Aggodalmasan tekintünk a megtörődött aggastyán estéjére. Valami szent mytbos veszi már most is körül. Kossuth Lajos névnapját ünnepelték a lelkes vidéki társaságokban. Nem politikai jellegű mozgalmak ezek. A kik rendezték, inkább társadalmi, mint politikai mozgalmak vezetői szoktak lenni. A kik részt vettek az estén, inkább kegyelet és tiszteletet, mint politikai hangulatot vittek magukkal oda. Nem tulajdonítunk tehát a társadalmi ünnepnek semmiféle politikai jelentőséget. De az élőhangúkat mindamellett már országosan meghallottuk. Az előliangok megszólaltak s nekünk már most kötelességünk a bekövetkező mozgalmak prológját figyelembe vennünk. Sokat kértük, unszoltuk Pór Antal urat, hogy látogasson közénk s mondja ol nekünk szépen, hogy a kanonokság megszerzésén kívül egyebet mit tett? Felénk se hederit, meg so lát, meg se hall, olyan messzire van mi- tőlünk az a Pozsony. Pedig neki loyálisabbnak kellett volna lennie. Neki még mindig vau néhány csiiggeJSIÏIM0M is ¥Id!ke“ tárcsája, Temetőben. Itt járok a temetőben, Mint valami kósza lélek, Félbomályú esti ködben Szivem néha visszadöbben, Hanem azért még se félek. Meg-meg botlom egy sírkőbe, Ráborulok a kis sírra — Tudja Isten ki van ottan ! . . Hogyan balt meg? . . fájdalomban?... Oh ha o kő szólni bírna ! . . Hány megtört szív, megtört lélek, Alszik itt a temetőbe ; Egyik ifjú élni készen, Mást a bú tört meg egészen. .. Hogyha az mind eléjőne !... Őszi szellő titkos hangon Sír, zokog a bokrok között, És a holdnak halvány képe Ráborul a sir kövére, Mint valami elköltözött. S a mint járok kebelemben Megcsendül a dalnak árja, detleii szövetségese, a ki rendű tétlenül bízik képviselője buzgalmában. Ezek fognak legutoljára kiábrándulni s legelőször máskép gondolkozni. Pór urnák ugylátszik semmi mondanivalója sincsen. Sőt mintha magatartása által föl akarna menteni attól a kötelezettségtől, melylyel eddig irányában tartoztunk. Sokat csalódtunk s a múltak bizonyítják, hogy meg is érdemeltük. Olyan férfiakat küldöttünk föl, kiknek becsületességükért és tehetségükért csakugyan tűzbe tehettük kezünket. És ők mégis ambitiójukat többre becsülték választóik bizalmánál. :* .r \ A múlt választások történelmében alig nyilatkoztak előhangok. Lanyhán indult, lomhán fejlődött az a mozgalom, melytől annyit tudnak mindenfelé követelni. Az utolsó órákban tömörült ellenzék azonban majdhogy csak nem diadalra emelte zászlaját. A társadalomban már mindenfelé s némileg nálunk is magasra verődnek az előkészület hullámai. Mindenki keserű tapasztalatokat lát maga előtt, keserű csalódásokat maga után. Mindenki érzi, hogy legszentebb polgári kötelességét ezentúl lelkiismeretesebben kell gyakorolnia. Nem vagyunk politikai lap. Nincs jogunkban politikai elvek bonczolgatásába bocsátkoznunk. A társadalmi mozgalmakat azonban figyelemmel kisérni s elemezni még akkor is joS dalos ajkkal, könyes szemmel, Háborúi ok önfeledten, Édes anyám sirhalmára. Lévai Sándor. Az idegen nő. — Beszélyke. — III. — Egyedül maradván a gróf, kalandja fölött komolyabban elmélkedni csak most kezdett, s az ép lefolyt jel"uiet úgy látszik egy perezre fel rázta kábultságából, melybe vakon minden megfontolás nélkül, heves vére ragadta, mert végre eszébe jutott helyzete . . . neje, kinek azt üzeute hogy Pá- risba siet ... a párbajtól pedig, mely most már elkerülhetetleu, csak néhány óra választja el ; — kettőnk közül pedig — igy folytatja tovább — csak egyik hagyhatja el a küzdtért, s ki biztosit hogy ő s nem én vesszem el?-----E vad ember pedig k ikürtöli az egész világnak: „hogy egy . . hogy is nevezzem hát magam ? — — -- Oh, megvan ! — csak nelegyüuk szerények. Gutran barátom, hisz ez a leggyöngédebb kifejezés — tehát: . . . „Hogy egy kéjeueznek adta meg méltó jutalmát !“ — s igy megtudja nőm, barátim Páris — mindenki ! igazán szégyelheted magad ! mig szerető hű nőd estélyt ad, addig te itt várod, lesed s remélled az „estélyt14. — Pedig a koczka már el van vetve! És Zinire az öregnek igaza lehet ! De nem ! iekább Venusra mondom ! — — Oh vagy mindkettőre egyaránt ! Hisz igézőbb bájakat — — gyönyörűbb szépséget, bájos ismeretlenemnél ti nem mutathattok fel soha ! — Oh bárcsak itt lennél, csak láthatnálak újra már ! Nélküled meghalnom kin, IHT* Mai számunkhoz fői iv inoHők let van gunk és kötelességünk, ha már kezdenek határosod™ a politikai áramlatokkal. Ebből a szempontból kiindulva tekintjük a Kossuth ünnepet, melytől azonban megtagadjuk a kihatóbb politikai hatást. Rokon eleinek és rokonelvek találkoztak a minden évi rendes Kossuth-estékon országszerte. A régi honvédek közül kevesen, az újabb lelkesebb nemzedékből legtöbben. Poharat emeltek a nagy száműzött drága egészségére, apotheosist mondtak fényes nevére s valamennyien kegyelettel ünnepelték meg az agg hős névnapjának előestéjét. Ünnepnek, lelkes társadalmi mozgalomnak tekintjük mi a tegnapelőtti estét, mely azonban nálunk nem talált ünneplőkre s igy ez alkalom nálunk nem lehetett pártalakulás, újabb politikai elemek képződése. Mert az ünnep létesítői s részvevői nem is ezen az alapon rendezték volna az estélyt. De nem is járta volna a legtisztább fényű nevet politikai tüntetésre fölhasználni. Nem tagadhatjuk el, hogy még társadalmunkban is már élénk előhangok nyilatkoznak. Jellemző, hogy az előmunkálatok annál elevenebbek, mennél nyugodtabb a pozsonyi hallgató. Az előhangok tevékenységre sarkalnak s erélyre ragadnak. A mozgalom árjai egészen más természetűek, mint három év előtt. A bizalom is egész másutt fog összpotosulni, mint három év előtt. Csoportosulni, szervezkedni és tenni. Ezek mert előbb véled élnem kell ! Oh jőj ne kínozz ily soká ! , . — — igy merengett a gróf tovább ! Szerencsétlen szenvedélye ismét elragadta s a miről ép az imént oly komolyan godolkozott, már feledte rég ! ! — ábrándozott ! ——- A megtestesült könnyelműség egy művész ecsetje alá. A legnagyobb szórakozottság jele : midőn a még mindig kezében tartott névjegygyei, ellenfele nevét, a nélkül hogy elolvasta volna, kabátja oldalzsebébe rejtette el. —Egy kerevetre dűlve, ki tudja mennyi ideig fűzte volna vágybeli ábrándjait tovább, ha a palota úrnőjének, az öreg ur eltávozásától, mintegy negyedórái megjelenése, gondolatainak fonalát meg nem szakítja. — Nagyon szép öntől gróf, hogy még itt találom ! Hogyan ön alszik talán? . . — Oh nem ! felelt hirtelen felugorva Gutrán csak álmodoztam s bár álmom szép vala, de mondja, lehetne e gyönyörűbb valóra ébrednem ? Ah ! ön hizeleg ! — Látja igv tetszik nekem Legyen mindig ily udvarias és ne feledje el többé egy perezre sem, hogy más és nem én vagyok az, kit önnek szeretni kell! — Itt találta még az öreget ? — A grófot szenvedélye annyira rabbá tévé, hogy csak néma fejbólintásal adta válaszát. Halgatott; keresve és nem találva szavakat, vágyó tekintete a creoluőre tapadt, kinek szépsége tagadhatatlan, hogy szédítő vala — a gróf is elkábult, megittasult .................egy pillanat és megrag adta a creolnő kezét ajkai már már az óhajtott hab vállakat érintek . . . — De a legyező is megtette hatását! így megszégyenítve a gróf, a puha vállak helyett a kemény elefánt csont legyezőtől sajgó aj
