Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 67. szám
Esztergom, II. évfolyam. ______________________ _ 67. szám. , Csütörtök 1880. augusztus 19 én. ¥ V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ár : egész évre............................................G fît. — 1er. f él évre..................................................3 „ — „ évnegyedre............................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren iutézendok. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. IC Nyilttér petit soronként 80 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ ^~IK SZÁM ALATT, iutézendok. Kéziratok nem adatnak vissza. Népnevelési egyesületek. Gróf Zichy Jenő egy röpiratot adott ki népnevelési egyesületek alakításáról. Az eszme annyira korszerű s a nemes gróf bevezetője annyira kifejti törekvését, hogy jónak láttuk a röpirat legszebb részét olvasóink előtt egész terjedelmében bemutatni : „Hazánk egén -—- Írja a gróf — őrökké elhomályosithatlanul ragyogó, boldog emlékű br. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi kir. minister volt az, ki már 1867. évben, a „Népnevelési e g y 1 e t e k“ tervezése s megalkotása által vélte népiskolai tanügyünket új életre kelteni. Mi volt azonban azok sorsa akkoron, nem óhajtom részletezni ; az mindnyájunk előtt ismeretes. Sokan és sokhelyütt féltékenyen néztek a szerintük merész terv elé, mely egyébkén ti letkárgiánkból mégis felrázott, gondolkodásra késztetett s tettre serkentette jobbjainkat. Eötvös azonban nem állhatott meg sokáig a ,,Népnevelési egyletek4* terve mellett. Korunk s viszonyaink gyökeres tanügyi reformokat tettek szükségessé ; mit a bölcs minister csakhamar belátván, már 1868. évben beterjesztette népiskolaügyi törvényjavaslatát, mely mint tudjuk, még azon évben törvényerőre is emelkedett. — Ily gyors egymásutánban áll- ván elő Eötvös az ő nagy s hézagpótló müveivel, épen nem csodálhatni, ha a szentesített iskolatörvény a „Népnevelési egyleOh sohasem. . . Oh sohasem fogom Feledni inig élek, Azt a napot, mikor Megláttalak téged. Mikor legelőször Láttam mosolygásod, Mikor úgy elbűvölt Szende pillantásod ; Mikor legelőször Fogtál kezet velem, Mikor legelőször Szállt meg a szerelem ; A legédesb mámor, A legszentebb érzet, Milyet az én szivem Még soha nem érzett. . Oh sohasem fogom Feledni inig élek, Azt a napot mikor Megláttalak téged ! Lányi Adolf. teke t:‘ megbénította s a napirendről leszorította. Az 1S68. évi isk. törvényt követte 1876. egy a népiskolai hatóságokról szóló újabb törvény, s mindkettőből kifolyólag több ministeri utasítás s szabályrendelet. De vájjon mit tapasztalunk? Azt, hogy a törvény áldásai csak nehezen bírnak köztünk meghonosodni ; hogy a törvény szerzőinek üdvös szándoklata nehezen tud, különösen a nép alsóbb rétegénél, termő talajra találni. S e szánandó állapot valóban mélyen elszomorító! Nem lévén a phrázisok embere, kórtüneteink felett nem kívánok eznttal sem hosszú jeremi- ádokban kitörni. — El merem azonban mondani, mert sokat jártam-keltemben, érintkezéseimben saját tapasztalatom győzött meg róla, hogy egy a szó szoros értelmében müveit, önállóan gondolkodó, számítva cselekvő, mások példáján okuló, szivvel-lélekkel haladni akaró tősgyökeres magyar polgár-elemünk alig van. Népünket, megtartva benne a j ó t, teljesen regenerálni kell. Nyügoti szomszédaink a művészet-, tudomány-, ipar- s gazdaságban oly óriásilag haladnak előre, hogy nekünk, ha nyomunkba kívánunk jutni, nem elég csak egyes pontokon tudósok- s egyéb kiváló alakokkal bírnunk, emelnünk s gyara- pitanunk kell magát az egész nemzetet, képzés által minden egyest oda vinni, hogy emberi méltóságát s rendeltetését felfogva, bírja eszét s szivét tanácsadóul venni, s tudjon Az idegen nő. — Beszélyke. — I. Páristól nem messze fekszik E . . .a fran- czia előkelőség nyaralója. — 1875-ik év június 7- én a színház előtti téren, hosszú kocsisor állott. Pá- ris legkitüuőbb színésze Amelin úr vendégszerepeit. Az IDEGEN NŐT játszották. — Még csak a negyedik felvonásnak volt vége, midőn az első emeleti p áliolyok egyikéből egy kifogástalan öltö- zékíí, alig 26 éves csinos fiatal ember ott hagyva páholyát a földszinti előcsarnokba sietett. — Kocsiját parancsolja uram? kérdé a már ott várakozó inasa. — Szükségtelen, mehetsz ! Azaz íme látcsövem és felöltőm — s mondd meg úrnődnek hogy igen sajnálom, de csak később jöhetek haza. . . — — Szababj'm figyelmeztetnem, uram, hogy a grófné ma estélyt ad, s a meghívottak közül már több mint fele, a termekben mulat. — A patvarba ! ezt feledtem . . . — Parancsol uram ? — Semmit! — De mégis! . . . Azaz . . . hogy —mit üzenjek hát — Oh, megvan! Jean ne feledd el hogy kéretem a grófnét, mentsen ki vendégeim előtt, most kaptam a táviratot, melyben értesítenek, hog a jokey clubb-becsillet bírósági ügyben ma éjjel tartja ülését, a gyorsvonat azonnal indul és igy nincs veszteni való időm. — A vonatig tehát — —• — Bérkocsin megyek ! — De a felöltő méltóságos ur! . . — Hagyd itt tehát és siess! — Nincs imái- | masabb ezeknél a vén szolgáknál, akik még arra is i ügyelnek, hogy ha urok útra kél, hát felöltőt is vi- gyen m agával, nehogy meghűljön. < saját lábán állani s járni. Elérve ezt, magyar államiságunk neves tényezőt fog képezni Európa hatalmasainak nagy concertjében ; — s híjunkat sem kellend mindvégig oly merengve féltenünk az elpusztulástól. Fáj, de hazám s népe iránti szeretetem sokkal lángolóbb, hogy sem reá ne mutassak a sebre, ki ne mondjam, miszerint ón sajnosán azt látom, hogy a nép javára ezélzó nép- isk. törvényeink még sokáig nem lesznek teljesen végrehajtva; nem foganatosítva több egyéb oknál fogva azért, mert sokhelyütt oly vastag közönynyel találkozhatni, melyen biz a legüdvösebb intézkedéseknek is hajótörést kell szenvedniük. S ezt bizonyára nemcsak én, de látják mindazok, kik népünk szellemi s anyagi állapota iránt érdeklődni s hazánk óhajtott szebb jövőjéért felbuzdulni tudnak. Négy év óta teljesen visszavonulva a politikai cselekvés teréről, legfőbb törekvésem az ipar s vele rokon, összefüggő szakok fejlesztésére irányult. Hanyatló gazdászatunk, pangó iparunk s fejletlen kereskedelmünk érdekébem fáradozásom azonban arra a meggyőződésre vezetett, hogy említettem szakok nem vehetnek jobb irányt, nem lehetnek versenyképesek a külfölddel mindaddig, mig iskolartgyü11k, mint minden haladás alapfeltétele, nem emelkedik a kellő magaslatra, — mig polgárságunk nem —- De csitt, tapsolnak. Vigyázzunk! úgy látszik vége már! Nemde? — Még egy jelenet vau esek hátra uram, felel az öreg páholy nyitogató. — Csak tessék bemenni, most jön a legszebbik : A párbaj. — Hatalmas jelenet kérem ! De jól is vau kifundálva ez a história, — még is csak nagy ember az a Dumas ! Olyan szépen megbünteti odabent azt a kéjencz her- czeget — — és ez az amerikai, kérem páratlan, kitűnő vívó ! Egy . . kettő már vívnak ; igazán ha még fiatal lennék, megtanulnám attól a színésztől azt a biztos cselvágást, csak az a 1 ár, kérem, hogy a közönség nem látja a jelenetet, mert a sziu- falak mögött szúrja le , . , — De úgy látszik, hogy önt nem igen érdekli uram ? — Sőt ellenkezőleg, jó öreg, érdekkel halga- tom, csakhogy az a felvonás kétszerte oly hosszú mind a többi négy — — — — — Hát soh’ se lesz vége már ? — — Csak türelem uram ! Mikor a Thèater Français egy ily kitűnő tagja vendégszerepei — mint ma Araeliu ur, ha újra kezdenék is, végig nézné mindenki. Óriási tapsvihar, a fő — és oldalajtók megnyílnak . . az előadásnak vége lett. Hősünk a baloldali páholyok bejáratához siet a hol e perezben egy vakító szépségű creol nő jelenik meg. — Kocsimat Tome ! — sa néger mély meghajtással távozik. — Bátorság — suttogja magában a gróf, csak merni kell s ki tudja ? ezzel felcsiptetve monokliját e szavakkal szólítja meg a bájos idegent : — Ha valamiben tán szolgálatára lehetnék asszonyom, csak parancsoljon . . . megfogja látni hogy Tome, a szerecsen sem lehet hűbb, gondosabl), Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.
