Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 66. szám
Esztergom, II. évfolyam^ 66 szám. Vasárnap J880. augusztus 15 én. Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ár : egész évre ............................................6 frt. — 1er. f él évre..................................................3 „ — » évnegyedre............................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendő!;. Augusztus tizennyolezadikán. 3» Mikor a franczia ünnepel, színpaddá válik az egész ország, ezer és ezer kápráztató jelenetet mutatnak be, százezer tündöklő pbrá- sis árad szét s a nép reszket örömében a látványosságért. Mikor a német ünnepel, uj fénymázt kap a sisak, uj csillogást a szurony s feszesebb lesz a mell s katonásabb a járás. Mindennek olyan ünnepélyes puskaporszaga van, mintha még tömjénnek is csak azt használnák. A kaszárnya lakói ujjongnak a katonai parádékért. Mikor az orosz ünnepel, megjön a legfelsőbb és legkegyelmesebb ukáz, mely elrendeli, hogy szabad a kivilágítás s a kémények sűrűbb füstölgése nem esik vizsgálat alá. A közben pedig a kancsuka szigorúan ráparancsol a népre, hogy a ki nem örül, nem világit, nem zsivióz, azt még enyhe Ítélet szerint is egy kis szibériai kéj utazásra kényszerítik. Van aztán zsivaj. A fehér czár alattvalói reszketnek az ünnepektől. Mert mindenütt lehet ünnep, csak a börtönökben s a rabszolgák között nincsen. Mikor az angol ünnepel, kiszámítja menynyi mulasztása esik, hogy másnap mennyi marad kárpótlásra. Üdvözlő feliratait hirdetésekkel tárházzá s az utczai szónoklatok alatt igen ügyel a közlekedés akadálytalanságára. És mig a világraszóló angol dicsőségről beszél, az alatt Megjelenik : hetenként k é t sze r vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. "TKí reklámot csinál egyik uj találmányának, a mire még nem vett szabadalmat. Szóval kalmár még az napon is, mikor a gyárak némák s a munkások szünetelnek. Mikor az osztrák ünnepel, rettenetes loya- litásba ölözködik az egész raj. Nincs rang és rend, csupa merő egyöntés az egész ország. A két fejű sasok nagyobb tisztelet tárgyai, mint az indusoknál Vrtra. A sárga fekete lobogók nem rongyok s nem is éltetnek mást csak osztrákot. Az egész monarchia csupa osztrák s mindenki elhiszi, hogy a geographia humbug s a statistika csalás. Csak egy császár város van akkor a világon s csak egy cul túrna ti on, az osztrák. A többi mind csak gyámság alá való függelék, a mit az az egy gramatikai szó „és“ csak hangzásra, de nem értelemre tart össze. S mikor a magyar ünnepel? . . . Kevés ünnepe van a magyarnak. De mikor ünnepel, akkor csak őszinte szivek dobognak, akkor csak igazi érzések buzognak, akkor csak a túlvilágon lehet nemesebb lelkesedés, forróbb szeretet s büszkébb lélek. Nem parancsolat, nem megrendelés szerint ünnepel a magyar. Utálja a szolgai hunnyászkodó loya- litást, mely hazudik, mikor esküt mond s elárul, mikor hűséget fogad. Hanem elmondja gyerekeinek, hogy micsoda jelentősége vau annak a napnak, melyet az ősök megültek áldomásaik körül. Fölveszi ünneplőjét, templomba megyen s áldást kér Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHÉNYI TÉPV SZÁM ALATT, bitóién dók. Kéziratok nem adatnak vissza. arra, a kiért ma életre halálra kész lenne. Imádsága a tömjén füst fellegén száll az égbe. Azután vigalomnak adja magát házanépé- vel s örömében minden baját egyszerre elfelejti. Ismeri ünnepe becsét. Kevés ünnepe van, de azt odaadó szívvel, őszinte lélekkel üli meg. Tanulságot vesz belőle jövőre, példázatokat keres rá a múltból s odahagyja a jelen keserű emlékeit. Mikor a magyar ünnepel, igazi öröm húr sog a bérezek és völgyek között, mert szabad nép ünnepel. Nemsokára koronás királyának ünnepét üli meg. Ferencz József születésének félszázados évfordulóját. A legelső magyar ember ünnepét. Ferencz József liarminczkét év óta fölként fejedelme Magyarországnak. A ki a leg- szomorúbb könyvet, a magyarok történetét jól ismeri, az fogja tudni, hogy semmi se jellemzi annyira zivataros múltúnkat, mint királyaink rövid uralkodása. Csak Zsigmond uralkodott félszázadon túl, ötvenkét évig s előtte legtovább Szent István, negyven esztendeig. A vegyes házból maga Nagy Lajos szintén negyven évig kormányozta Magyarországot, melyet az időben három tenger hullámai határoltak. A Habsburgok között legtovább uralkodott I. Lipót, a ki negyennyolez esztendeig viselte országai gondját s maga Mária Terézia, a ki Kedvesemnek. Te félsz ! Te félsz a zord idő kezétől Hogy majd derült, szép homlokod Végig simítja, s ott felejti Emlékéül a ránezokat! . . Hogy el bágyad szemed sugara , S mint a hunyó nap búcsúja, Ragyogni fog, de nem leszen már Tüze, mely lángra gyújtana. Hogy ajkad varázs mosolya A mint lebűvöl és igéz, Ha jő az élet alkonya, A múltba semmiségbe vész. Hogy hó válladra majd az évek Lerakják ólom térkőkét. . . S adattok már sok szép alakból, A múltak megtört romja lett ! . . Te félsz, ha mindez elmúlik majd, S elveszted annyi kincsedet, Nem foglak többé úgy szeretni, Mint eddig is szerettelek. Szivemnek égő, tiszta lángja Ki-alszik és hamu les zen, És nem fogok rajongni többé Te érted édes, kedvesem ! Ne félj ! Ne bántson gyáva kis-liitűség, Ne érje árny szép lelkedet, Borulj vádiamra s add kezembe A te forró kis kezedet. . . És nézd, dalos könyvemnek lapján A hervadt rózsát ismered? . . . Hiszen te adtad egykor nékem, És vele adtad szivedet. . . Hű keblemen volt hervadása Aztán magányom üdve lett. . . Mi sokszor voltunk hárman együtt, 0, én, s a tiszta szeretet! . . Oly szép volt egykoron, virulva S ma száraz minden kis levél, Délczeg ága össze-görnyedt, És szirma múltakról beszél. . . Eltűnt az édes, kedves illat, A könyvnek lapján sárga lett. És csókjaimtól, könnyeimtől, A színe, fénye elveszett! . . És lásd ! e hervadt rózsa nékem Ma százszor drágább, kedvesebb, Mint egykor volt a víg zsivajban Hol adta reszkető kezed! . . Földváry István. Irodalmi levél. — Második. — ^Az Esztergomi Primási Kép- és M(e í s z et tár es annak műirodalma culturtörténelmi szempontból, irta Rényi Rezső.) Tudvalevő dolog, hogy hazánk első főpapja buzgó pártfogója a művészetnek, s már évek óta egy primási művészeti gyűjtemény megalkotásán fáradozik. Rényi Rezső füzete e gyűjteményt mutatja be a közönségnek. A néhány lapuyi leírásból ugyan megtudtuk, hogy a primási gyűjtemény már tekintélyes számú műtárgyakkal bővelkedik, hogy egyes képei csinosak is lehetnek, de Rényi oly kevés beszédű s annyira szereti az általánosságokat, hogy a gyűjtemény valódi műértéke felől sehogy sem képes tájékoztatni az olvasót. így például a szerző szereti prímásunkat Mazarinhoz hasonlítani, ki a Louvre gyűjteményének vetette meg alapját. A Louvre és az esztergomi képtár közt talán mégis lesz külömb- ség. Attól tartunk, ha ugyanezt a mértéket alkalmazza Rényi Rezső úr az esztergomi gyűjtemény egyes tárgyaira is, kárba veszett különben elismerésre méltó fáradsága. Legfőbb hiánya a füzetnek, hogy a szerző kevésbé foglalkozik a képeknél az authenticitas és a műbecs, a rangfokozat kérdéseivel. Apodiktikus ál. HHF- Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.
