Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 53. szám
Esztergom, II. évfolyam. 53. szám. Csütörtök 1880. julius I én. ESZTERGOM es TIMI Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ár : egész évre ............................................6 írt. — kr. f él évre..................................................* — « évnegyedre............................................1 . 50 . E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, .Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉR^ SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Vidéki hangok. Az „Általános tanügyi közlöny “ (Aradról) Martins hó 4-iki száma, vegyes hírei között: „Egy derék községi biró“ cziinű újdonság van, mely Temesmegye Perszkovn község hiráját dicséri s a községi kiraknak példányul állítja — és pedig nagyon méltán — azon erélye- ért, miszerint megyei hatósága intézkedését, — a tanköteles gyermekeknek a korcsmái mulatságokbóli kitiltására nézve, — hivatásához illő pontossággal teljesiti ; emlékezetembe idézte : az esztergommegyei közigazgatási-bizottság kasonnemű intézkedését s ezzel kapcsolatban a vidék községi elöljáróinak e te- kiutetbeni közönyét ; mondhatni vétkes hanyagságát. A közerkölcsiség érdekében nem állhatom meg, hogy fölue szóllaljak ; részint azért hogy megismertessem a vidéki erkölcsök valódi képét ; részint azért, hogy felköltsem a megyei hatóság figyelmét, intézkedéseinek, a községi elöljáróságok általi végrehajtására nézve. Megszóllal a falusi barnák adózálogból kikerült hangszere, sürgölődik a vendéglős a bor keresztsóge körül, összegyülekezik a különböző nemű vendégsereg, tánczra perdül az ifjúság és közöttük a tankötelesek nagy sokasága. Olyan szépen járják, oly szépen bokáz- nak, hogy meg nem állhatják a bámuló szülők dicséretüket nyilvánítani : „ez ám a gyerek, ebből lesz ám derék ember, de nézze „1SZT11SQM ÉS VIDÉKEu TÁRCZÁJA, . Hervadt tájon... Hervadt tájon, őszi tájon, Könyes szemmel elbolyongok Szerelemről, lemondásról Suttognak a néma lombok, S mig hallgatom a sok lombot, Miről suttog, miről regél, Megcsendül a dal szivemben: „Szomorúan zúg, búg a széla. . . Megállók a csermely partján, Melynek lágyan, zsongó habja A föléje hajló ágat Szerelemmel átkarolja, S mig suttognak, enyelegnek, Megrezzen az őszi levél, Tarlott bokron a csalogány „Csendről, nyugalomról beszél“... Elhagyom a rónatájat Utam rengetegbe téved, Oh, mily kihalt s elhagyatott, Milyen sivár itt az élet ! . . Alig látszik egy-két madár Az is nézi merre szálljon, Merre talál tájat, a hol aKis madárka csői g az ágonK. . . csak komáinasszony, az én lyányomat, ebből lesz ám még csak a menyecske ! „És igazok is volna, nagyon igazok ; ha egyebet nem látnánk, ha egyebet nem hallanánk. De nézzünk csak végig a korcsma padokon s vegyük számba a vendégkoszorű tagjait s látjuk, hogy egynegyede tankötelesekből áll ; még pedig többnyire bodor füstöket eregetve a szájokba nem illő összesodort dohánynyélből, és bátran üritgetve a literek kábító, kénnel bővelkedő tartalmát. Itt már a községek érdemes szolgái lelkesítik az őket ki- nálgató serdülő tanköteleseket : „Ne félj öcsém igyál, itt vagyunk mi !“ Ha figyelemmel végig hallgatjuk a paj- kosabbnál pajkosabb beszédeket, kacskaringos istenkáromlásokat, illetlenségeket s az erkölcstelen beszédek le nem irható nemeit és ráadásul az élemedettek jóváhagyó Ítéleteit : „bej de bátor egy gyerek ; de ki meri mondani a szót,“ elszorul a szív, látván, hogy mindezeknek nagyrésze tankötelesekből ered és tanköteleseket illet. A mulatság végefelé jár, vagy verekedés, vagy az éjfélhez közelgető óramutató, legtöbbször pedig a bor mámorának miatta. A korcsma ajtón bömpölögve kitántorgókat s néha kigördülőket szemlélve: föl háborodik minden nemesebb érzelem a sok részeg tanköteles láttára. És mindez tisztelt olvasó, a községi biIlyen az én éltem útja Mint e puszta, néma vadon, Kiért lángolt még e kebel, Rég elfödé a sirhalom, S nincsen, a mi visszaadja Vesztett üdvöm, boldogságom: Fájó szívvel, tört reménynyel „Temetőbe, sírba vágyonP.. . • Lévai Sándor Egy műkedvelői előadás keservei. Karczolat. II. Azt azonban elfeledték meg nézni, hogy hányadik is volt az a ház; mert E. városban a főpapi házak igen egyformák ; tanakodtak, hogy melyik volt az ? — Ez volt — mondja Edit ; megjegyeztem a virágokat. Becsengetnek. De óh egek ! A baraczk lekváros tót madame áll előttük ! — A szó megakadt torkukon; csak bámulták egymást. Végre Békiué jött szóhoz. — Bocsánat „uagysád“ eltévesztettük a házat . . . nem ide akartunk jönni . . . igazán nem ide . . . — Óh kirem alasan eu kirem bocsánat, hogy ilyen úrnőkéi olyan gorombán meg rótam. De nagyon boszús vótam, mert elromlota zenyim baraez- kom. Ali kérem tudjuk mi méltányolni haragját; most mikor drága a baraczk. — Ób igen kirem nagyon draga a baraczk ; de mivel lehetek szolgálatokra ? Mi a nagyságos urat szeretnénk meg kérni, rák jelenlétében és a községi szolgák ellenőrzése mellett az itt lerajzolt rendben történik Pedig az érdemes községi elöljáróságokat ezekért nem is lebeV^vádolni ; hiszen dobszó mellett kibirdetteték a megyei közigazgatási bizottságnak ide vonatkozó rendeletét. Bezáródott a korcsma ajtó, nyugalomra tértek a hivatásuknak megfelelt rendőri közegek és immár el is lehetne dalolni ama régi dalt : „Alusznak minden állatok, nyugszik föld és ég,w (módosítva) ha a sok boldog szerelmes, nem dúdolna még ; hanem ekkor kezdődik még el az utczai finom társalgás s a bájos falusi hangverseny, melyben ismét a tankötelesek hangjai érdemlik ki az első dicséretet. Talán mégis unta már a tisztelt olvasó, ezt a művelt lelkeket elszomorító, de valódi képét olvasni, a falusi erkölcsöknek. Én is meguntam, tehát befejezem soraimat ; mert hiszen az ismétlő tanköteles leányok már haza tértek a szülői konyhába, az ismétlő tanköteles fiuk pedig, a szülői ház helyett, valamelyik konyha tűzhelyénél meglelték a nekik nem való boldogságot. Hanem azért figyelembe ajánlom úgy e körülményeket, mint a határozatok végrehajtását. így tanító. | ha hozzá járulna valamivel a nemes czélhoz. Itt vau kérem ez a lap, ez többet mond. — Oh kirem csak tesseu el olvasnyi magának . . , A nagyságos ur nemadui semmit; én adom 2 frtot. — Igen szépen köszönjük a czél nevében. Kérnénk becses nevét, hogy a helybeli lapban nyugtázhassuk. — G. né vagyok, úgy tesen Írni, mint a hogy a miniszter ur Írja; mert zenyim férjem „valaha* abul a családbul jötte a világra. — Hogy a miniszter ur hogy Írja a nevét azt ugyan nem tudták, de biztosították G. né asszonyt, hogy egészen úgy Írták le, mint a miniszter ur szokta. A „uagysád* oly udvariasan kisérte ki őket hogy előtte való nap alig hitték volna képesnek. — No lásd, milyen véletlenül jutottunk 2 fiihoz; tegnap nem hittem volna, hogy még ettől a goromba asszonytól is kapjunk valamit — rnondá Edit. — Ne bántsd szegényt ! hisz nem ő volt az oka, hanem az az átkozott barack, hogy el romlott neki. . . . Elmentek még a jótékonyság angyalához. Azt mondják, csak a nők lehetnek angyalok; pedig dehogy. Az a főpap, a kihez oly örömmel mentek, a szó szoros értelmében jótékonyság angyala ; nem ereszt ő el szegényt soha segély nélkül ; fele jövedelmét a szegény szerencsétleneknek adja. Áldja őt is mindenki. S milyen kíméletesen adja a segélyt. Békiné s Edit egészen megvoltak hatva, midőn az aranyat e szavakkal nyujtá át nekik : — Fogadják kérem szívesen e csekélységet, Igen sok szegényem vau ; nem adhatok többet. Kisérje áldásom nemes fáradozásaikat. Nem tudtak rá mást felelni csak azt, hogy: vajha sok ily nemes lélek volna a világon. — Az előadás napja eljött. Min-