Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 48. szám
Esztergom, II. évfolyam. 48. szám. ISZTERGIM é$ VIDÉKÉ Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ár : fél évre..................................................3 „ — évnegyedre ............................................1 w 50 E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek :i kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : lietenként kétsz er vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV ^~IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Esztergom, junius 13-án 1880. Alig’ hogy elmúlták a feledhetetlen emlékezetű napok, melyek Esztergomnak országos dicsőségére szolgálnak : újabb mozgalom emelkedik s újabb kitüntetés kecsegteti társadalmunkat. A budapesti kereskedelmi ifjak ugyanis kirándulnak hozzánk, hogy fölüdülje ne k hírneves vendégszeretetetünkön s hogy tanuljanak abból a könyvből, melynek ezredéves lapjaira sok magasztos emléket vésett be a történelem múzsája. Nem lehet megtagadnunk az ily kirándulások rendkívüli fontosságát. Nemcsak társadalmunk élénkül meg, de tisztességünk is emelkedik s a személyes érintkezés nemcsak szellemi összeköttetések alapja, de kiszámíthatatlan drága gyümölcsök érlelője is. Midőn felénk fordul az ország figyelme s közénk vendégszik a nemzet léteiének egy-egy fő eleme : akkor felénk fordul a rokon- szenv is s a barátság réven talán majd csak el leszen az érhető, a mit sanyarú városi politikánk s néhány mohó ambitiósus képviselőnk hosszú időre tönkretett. Fásult közöny, zsibbadt apathia szorította ki lelkesülésünket s odaadásunkat a magasabb politikai eszmék iránt. Mert ismerjük az önzés kufár szellemét, mely aranyszájjal beszél s tolvajkézzel dolgozik. S mert tudjuk, hogy a legideálisabb jelszók csak hitvány phrásisok s a legtisztábbnak tetsző törekvések csak kü„ESZTERGOM ÉS VIDÉKE“ TÁSKÁJA. Prolog. — Az „Írók es művészek társaságának11 üdvözlésén}. — Ez egyszerű .lak — illenék talán — Hogy csillagot viseljen homlokán, És égi fény oszlassa eT homályát — — Midőn köszöntőm szép hazánk virágát ! Ha Orpheusnak lantja vón’ kezembe’ S hangom merészen szállna az egekbe, E helyre csalnám mind a csillagot, A holdat és az örök szép napot, Csakhogy hozzátok méltó is legyen E kis lak, és üdvözlés velem ! De Orpheusnak lantja nincs kezembe, Hangom merészen nem hat az egekbe, Legfeljebb tán a — dekoratőr u r Venné szivére változatlanul — És produkálna oly világosságot Minőt se Pest, de Meiningen se látott ! Csak az a kis malheur-ünk vón’ vele, Hogy szét szaladnánk tőle izibe, Különben füstje torkainkra forr — Lakozva benne massa puskapor ! De bárha csillag nem trónol lakunkon, S nem nyújthatunk nectárt,mintaz01ympon, ! S fény, pompa — mivel nem fogadhat itt I lönbüző színvonalú árverések. Az ország sor sát koczkára vetett Krisztus palástjaként kótyavetyélik. Az elvek pedig mindennap uj szabású palástban járnak. És akik bírálatot gyakorolnak az állam legelső tisztviselői fölött, a kik uj irányzatot sürgetnek : azok ismerhetik a rágalom művészetét, a beestelenitő szótár teljes gazdagságát, csak az önzéstelen odaadást, a makula nélkül való szolgálatot nem ismerik. Népszerű szájhősök, köz tiszteletű tartuffeek. az utczák és korcsmák intézik szerencsétlen országunk sorsát. Ilyen kétségbeejtő viszonyok közt, midőn egész a társadalomig minden meg van vesztegetve vagy el van fásulva : jól esik, ha megfeledkezhetünk egy-egy pillanatra arról a nagyszerű zsibvásárról, mely mindennap uj áldozatokat lök ki a megmérgezett levegőjű küzdőtérről. Ide, a társadalmi világba meneküljünk. Feledkezzünk meg néhány napra a kétségbeejtő országos üzletekről, hol az eszmék s a tallérok megrendelt czélokra jutnak forgalomba. Feledkezzünk meg azokról az ellentétekről, melyek soha sem fognak kibékíteni a nyilvános élet tengerén ; lökjük félre azt a közönyt, mely napi kenyerünk s azt a lemondást, mely végső menedékünk. Tiszteljük társadalmunkat, mely még romlatlan s nincsen megmérgezve a körűié folyó mindennapi vásárok kalmár szellemétől. SzeÁdjuk szivünknek legdrágábbjait — „Isten hozott"-tál vendéglünk mi meg Ti minden szépért lelkesült szivek! — lm itt az oltár. . . papjaink is készek, Isten hozott Írók s művészek ! Somló Sándor. Jókai látogatásai. — Kirándulási emlék. — Hosszú fehér lapot teríték magam elé s félkönyökre dűlve merengtem a múlt napok kellemes perczein, Annyi sok történt e rövid huszonnégy órában, hogy mig azt az emlékezet feldolgozza, inig egy-egy perez megjegeczedik, maradandó emlékké szilárdul, tudva, még sokszor fogok iró asztalom előtt ábrándozni. A szerkesztő ki akarja adni a toasztomat — azért teríték fehér lapot magam elé, hogy azt arra leírjam. A mások toasztjait talán hamarabb letudnám Írni, de a mikor én beszéltem, akkor nem értem rá hallgatni magamat, szemem egyik szép szomszédnőm égő fekete szemébe mélyedt, s onnan olvastam ki a pesti nőkre minden dicsőséget ! Hanem volt azonban délután egy két feledhetetlen órám, mikor aztán minden szóra figyeltem — engedje meg a szerkesztő, hogy arról Írjak valamit; kedves közönségét aztán jobban is érdekli — mert a toaszt olyan termék, hogy irva és nyomtatva egészen érdektelen — és csak természetéhez képest elmondva lehet érdekes. * * * A társas ebéd után Jókai, Jókainé és Ballagi Mór kocsira ültek, s magam, mint az esztergomi vessük társadalmi életünket s meneküljünk ide a zajos nyilvános élet minndennemü hivalkodó tehetetlenségei vagy nagyszájú areo- pagjai elől. Találunk még itt tiszta forrásokat s becsületes embereket. Itt legalább nincsenek álarezok s ide legalább nem lehet elhozni a mételyező elvtagadást vagy elv árverelést. Nemesítsük ezt a mi derék s minden szépre és jóra még mindig fogékony társadalmunkat. Es mutassunk rá büszkén, hogy országos kitüntetések érik. Mikor a közélet mcgélénkitése már csak a társadalomra van hízva, az az utolsó menedék. De hogy maga a társadalom újabban oly hatalmas tényező gyanánt kezd szerepelni : az visszatérésnek is vehető a megromlatlan er- köcsökhöz s a meg nem vesztegethető elemekhez. Ezen az alapon szivünk teljéből üdvözlünk minden nemes társadalmi mozgalmat s városunk dicsőségére fog szolgálni, ha a fővárosi kereskedő ifjak megtisztelnek. De tegyék ők maguk is ezt az ünnepet országossá. Ne feledjék rá a legnépszerűbb s a legnagyobb tiszteletű magyar embert, József főherczeget meghívni, a ki a magyar ipar és kereskedés ügyét mindig a szivén viseli. Ne feledjék rá Zichy Jenőt, és Ráth Károlyt megnyerni, a kik örökérdemü bajnokai az ő ügyöknek. Es hívják meg a magyar ipar és bizottság egyik tagja szolgálatukra készen —-követtem őket, hajtattunk a bizottság fáradhatatlan elnökéhez Krnplanicz Kálmán alispánhoz. Mily nagy volt meglepetése, midőn salonja ajtaját feltártam s maga előtt látta a koszorús irót, kinek minden betűje elévüllietetlenül vésődik a nemzet szivébe s szellemi nagyságunk egy-egy kimozdithatatlan sarkköve. Őszinte hódolattal fogadta a nagy vendégeket, s Jókai meleg szavakban köszönte meg Krupláhicz- nak s véle az esztergomi rendezőknek szives fáradozását. Aláz szolgája ! hangzott egyszerre egy csengő gyermek haug — a miut kényelmesen elhelyezkedve a színészetről társalogtunk — s miut aranyos pillangó repült be szép szőke fürteivel a kis Aranka ! — Jöjjön kedvesem — szólt édes apja — most nézze meg jól ezt a bácsit, ő az a kitől mi a té- leu annyi sok szépet olvastunk, tudja a „kétszarvú embert„fránya hadnagyot* meg azt a sok kedves történetet. Lássa azt miud ez a bácsi irta ám ! A kis Aranka reá mereszté szép nagy szemeit s olyan kételkedve nézett, mintha kedve lenne nem elhinni, hisz ez csak olyan ember mint a papa ! s mégis oda borult annak a nagy bácsinak a kezére s szépen megcsókolta, aki aztán kétszeresen vissza adta azt a kicsikének. Megtekintettük aztán az alispán valóban gyönyörű könyvtárát, ásvány gyűjteményét ; végre Esztergom megye tanács termét s a régi prímások arczképeit, melyek közül a Jókai pár Szelepcsényi képét dicsérte fi legjobban. Jókainét szívesen hívta a házasszonya, hogy tartson nála színházig pihenőt, mig férje látogatásait végzi — s mi pedig — szívélyes búcsú után kocsira ültünk s hajtattunk egyenest „Istv'm bácsihoz a nagy szellemű s áldott szivü íróhoz. * * *
