Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 41. szám
Ësztergom. II. évfolyam. 41. szám. Csütörtök 1880. május 20-án. Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetésí-ár : Megjelenik : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. egész évre ............................................6 frt. — kr. f él évre..................................................3„ — „ évnegyedre........................................1 „ 50 „ hetenként kétszer A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, Egyes szám: 8 kr. vasárnap és csütörtökön. SZÉCHENYI TÉPV SZÁM ALATT, intézendő!;. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendő!;; Nyilttér petit soronként 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Dr. Feichtinger Sándor. Nem gyávaság korában éltem. Láttam sokat, mindent megértem, Mind a szépet nagyot. . . Arany. Ünnepet ünnepeltünk, egy érdemekben megősziílt férfin dicsőítése ünnepét. A ki negyven éven át lankadatlan buzgalommal fáradozott szülővárosunk jólétén s nekünk áldozta mindazt, a mit tudománya és szive csak nekünk áldozhatott. Negyven esztendeig tartozott közéletünk legszorgalmasabb harczosai közé s negyven esztendeig gyűjtötte azokat az érdemeket, melyekért most mutatta be hálás elismerését városunk. A kartársak fényes kitüntetéséhez, a nagy közönség őszinte szerekédéhez hozzácsatolja helyi sajtóink is tiszteletteljesen üdvözletét. Légy üdvözölve ünnepelt férfin s fogadd tiszteletünket ne csak elismerésül, hanem buzdításul is. Légy üdvözölve nem a kifáradt küzdői uíelf" hanyatló korszakán s egy tisztességes élet estéjén, hanem pályafutásod javarészén s törekvéseid folytatásában ! Es légy üdvözölve mint tudós, kit büszkén vallunk a magunkénak : mint orvos, a ki tudományát, humanitásával frigyesitette ; mint közéletünk érdemes bajnoka, a ki mindig fölemelt fejjel s egyenes utón járt elöl s végül, mint családapa, aki példát adál, miként kell érdemes nevet tisztességes törekvésű utódoknak örökbe adni. Nyugodtan tekinthetsz végig azon a szép„ESZTERGOM ÉS VIDÉKE" TÁRCZÁJA, A haza reményeihez. Kártyázzatok, fiuk kártyázzatok! Nem görbül meg belé a hátatok. Soliőse riaszsza meg könnyelműségtek : Hogy vér veríték az, mit „fölte v été k“ Kártyázzatok, fink, kártyázzatok! A pálya dicső... oh nem, isteni! Előre hát hazám reményei ; Pártolni kell a nasi-vasi bankot, Inkább apád, mint az legyen bankrott... Kártyázzatok, fiuk kártyázzatok! Tűzet a könyvnek Üires mindenik Sohasem éltek könyvvel a „zsenik." Az tudomány, mi harminczkét lapon van, A többi mellett meghalsz éhen-szomjan. .. Kártyázzatok fiuk, kártyázzatok! Oh, mondjam-e hogy szívem mint örül, Ha látlak a márvány asztal körül, Sápadt orczával, pénzsovár szemekkel... Tartván a kártyát reszkető kezekkel. . • Kár tyázzatok, fiuk, kárty ázzatok ! Nem fétlok én Magyarhon tégedet ! Az ezredévet még megérheted S lia ne talántán „elvészsz" adósságba, emlékű négy évtizeden. Nem találsz ott egyebet fényes pontoknál. A vetés nem esett sziklára, megfogamzott az s gyümölcsöt termett. Törekvéseid nem szenvedtek hajótörést s küzdelmeid nem maradtak jutalmazatlanul. Boldog az, ki fényes sikerrel teljesíthette hivatását s nyugodt önérzettel tekinthet végig pályafutásán. De boldogabb, ki érdemei gyümölcsét még érdem-gyűjtései közt élvezi s kit azzal üdvözölnek, hogy : megteféd azt, a mivel tartozál, de meg is érdemied mindazért hálánkat, a mit végezél. Nem megrendelt koszorút tettek érdemes homlokodra s nem udvarias társadalmi szokást hajtottak végre tisztelőid, midőn negyvenéves orvosi érdemeidet kitüntették. Hanem a szeretet és hála megfelejcseit kötötték koszorúba s az igazi érdemek igazi elismerését jubilálták. Tekints vissza : és légy boldog ! Tekints előre : és légy kitartó ! Yan még sok munka, mely a te kipróbált erőidre vár s van még sok érdem, a mivel derék múltadat öregbítheted. Légy üdvözölve ünnepelt férfin, de nem az élet kikötőjében, hol a hosszú küzdelmek pihentetése kecsegtet, hanem az élet zajló tengerén, hol oly sok ember hajója felett kell még sokáig őrködnöd. Te ismered már a hullámok járását s az elemek veszélyeit : vezéreld tova a mi életünk hajóját örvénytől s szirtektől megóvó. Adjon neked az ég, ki anvnyinak visszaadtad életét, még sok esztendőt, hogy nekünk is dicsőségünkre s magadnak is boldogitásodra virradjanak föl munkás napjaid ! * * Az emlék átadása. Kedden délben az orvosok testületé vonult végig a Lőrincz-utczáu s a jubilált férfin lakását kereste föl. Egy emlékirat átadása s ragaszkodásuk nyilvánítása volt a lélekemelő jelenet tárgya. Meghatva fogadta el a kitüntetett férfiú a díszes kart s megindult hangon köszönte meg nekik barátságukat és ragaszkodásukat. Az emlékirat tartalma : Tekintetes Dr. Feichtinger Sándor Esztergom sz. kir. város főorvosának tudorságának negyvenéves évfordulója emlékéül ügyfelei. Mélyen tisztelt orvos ur! Szeretett ügyfelünk! Negyven éve, hogy tudori oklevéllel díszítve, ifjú erővel és nemes szenvedéllyel sikra szálltál küzdeni. Az éjt uappalá téve, megvetve a test fáradalmait, a szenvedők jaj kiáltásaira, hányszor koczkára vetetted éltedet — életért ? ! A tudomány és hivatás szavára a lélek folyton éber s a test szolgakész: de ritka bajiiolfrkíf az ég adománya e nehéz pályán ily sok éven át segít. E nagy napon eljövénk üdvözölni téged ősz bajtárs s kívánni méltó jutalmadat. E földön mi legszebb, az kebledben honol, az öntudat s a szivekben rejlő bálaérzet. Ne tagadd meg továbbra is a bizalmat s a legnagyobb kincset, mit az ég ura adott; tőle kérünk ép testben magasztos lelket s a sok megmentett életért bosszú életet ! Esztergom 1880 május 18-áu. A lelkes hangú föliratot Esztergom összes orvosai s gyógyszerészei Írták alá. * * * Majd „visszanyer" a nemzet ifjúsága... Kártyázzatok, fiuk, kártyázzatok! Benedek Elek. A népszínháziak humora és még egyebek. Az „Esztergom és Vidéke11 számára irta : SÓLYMOSI ELEK. Bég volt szerencsém a tisztelt esztergomi közönséghez. Nem emlékszem tisztán, de úgy gondolom, négy éve múlt annak, hogy utoljára láttuk I egymást. Ha nem családom tavaszkor történt, hogy a Kuthi színtársulatának közreműködése mellett Esztergomban vendégszerepeltem. Nagyon rósz emlékező tehetségem van, mert már azt sem tudom hogy micsoda darabban játsztam utoljára. Tudom, hogy játsztam megtisztelő taps, virág bokréták és koszorúk árja közt, de többet nem tudok. Az életnek mindnyájukkal oly közös apró szúrásait férfias i erő csak annyiban szokta számba venni, a mennyiben ' e kicsinyes dolgok csak arra elégségesek, hogy az \ életet változatossabbá és mulatsIgífsabbá tegyék; s a mennyiben a változatosság és mulatságosság iránt eléggé kifejlett érzékem ezeket figyelmen kívül nem hagyhatja. Bármily könyen felejtem el a kicsinyes és esetleges dolgokat, annál maradandóbb nyomokat hagy lelkemben a nemes indulat s az önzetlen szeretet. Az esztergomi közönség engemet meg nem érdemlett kitüntetésben részesített akkor, midőn ily indulatának és szeretetének számtalanszor jelét adta. Az ilyen érzelmek sokkal becsesebbek és maradandóbbak, hogy sem azokat bármely incidens elhomályosíthassa. A színésznek legcsalbatatlauabb kritikája a közönség szeretető. E szeretetef a színész kölcsönzi a közönségtől, a mennyiben azt neki kötelessége vissza fizetni azon tőkéből, melylyel őt a temészet megajándékozta. És helyén való dolog-e az, azért megharagudni a hitelező közönségre, a mért erszénye egyetlen egyszer zárva volt előtte, vagy mondjuk hogy egyetlen egyszer üres volt ? Bizonyára nem helyén való. Egy újabb kölcsön megtagadásáért megharagudui annak, ki már a kölcsönt élvezte — legalább is hálátlanság volna. És éu a hálátlanságot a legrutabb degeuerálódásuak tartom. Hálátlan tehát soha sem is lehetnék. Lelkemben maradandó képeit bírom azon pillanatoknak, melyek Esztergomot rám nézve örökre és kedvesen, feledhetetlenné teszik, s a melyekért — érzem — még igen sokkal tartozom. Alig várom, bogy a tartozásból bármi csekélységet is leróvhassak. Addig is, mig e rám nézve oly bőn óhajtott pillanat elérkezik, ajánlom magamat azon rokon- szeuvükbe, melyet mindenha oly meg nem érdemlett mértékben kitüntetni elég nagylelküek voltak. * * * Legyen szabad beszámolnom azon időről, mely a négy év előtti és a jelenlegi találkozás közé esik. Azóta folytonosan a népszínház tagja vagyok, majdnem minden este játszom, s ha esetleg tapsot kapok, ennek emlékét szivemnek mindig azon részébe zárom, a melyben az esztergomi tapsok megörökítve, bevésve vannak. Hiába, a színésznek önérzetén kivid csak egyetlen tanúja vau, mely hivatás betöltésének fokmérője, s ez a taps. Nem úgy mint más művészeteknél, mint pl. a képzőművészeteknél, bol a művésznek ezredévek múlva is igazságot szolgáltathatnak az elfogulatlan és tisztult ízlésű nemzedékek. A színész tapsvágya nem hiúság tehát, csak igazság szeretetének legkifejlettebb érzéke. Keresi az igazságot, már mondom mint a tudós, és ha megtalálta, a közönség e diadalát tapsaival konsta-
