Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 31. szám
Esztergem, II. évfolyam. 31. szám. Csütörtök, 1880. április 15-én. Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ár : egész évre ........................................6 frt. — kr. f él évre.............................................3 „ — „ évnegyedre........................ 1 * ifi „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézeudók. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető' levelezések, a szerkesz- , «s** tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-IK SZÁM ALATT, iutézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Az uj plébánosnak. Szívből üdvözöljük a képviselőtestület választását. Üdvözöljük azért, mert a választás oly egyénre esett, kinek egyéni jellemében elég biztosítékot találunk arra, hogy magasztos hivatásához képest fog híveinek lelki életére közre hatni. Üdvözöljük egyúttal az újon választott plébánost is és csak arra kérjük, hogy a szereteted melyet a város képviselőtestülete a képviseltek nevében is eléje vitt, viszonozza hasonló szeretettel. Nem pusztán a képviselők szavazata választotta őt meg, hanem a képviseltek, a nép nagy többségének hatalmasan nyilatkozó akarata is, melynek mindig nagy befolyása van nálunk a képviselők gondolkozására. Nem egyhangú volt a választás. Nem lehet minden nézet egyforma. De legyen meggyőződve Csáky Károly gróf, hogy azok is, kik szavazatuk által más nézetnek adtak kifejezést, szeretettel, megnyugvással és örömmel fogadták az impozáns többség parancsát. A szeretet szeretetet érdemel. És, ha reményünk, biztos meggyőződésünk igazolva lesz a jövő által, Esztergom népe áldani fogja képviselőtestületének szerencsés választását. Még- egyszer, szívből üdvözöljük az nj plébánost. -----„ ESZTERGOM ÉS VIDÉKE" TÁSGZÁJA. Népdalok. I. Túl a parton. Túl a parton, egy kis leány sirdogál, Fáj a szive, hogy kedvesre nem talál, Fáj a szive, hogy a világ oly csalfa, Hogy a legény szeretőjét megcsalja. Nincs földön szebb mint az igaz szerelem, Rútabb sincs, mint a legény, lia hirtelen, Sírva mondja ezt a szegény^, kis árva, Megcsalt leány után ugyair járma ? ! Jösz te hozzám ! lelkem adta árvája, Legyek én hát kis szivednek a párja, Engem is elhagyott régi kedvesem, De te benned én újra fellelem ! II. Sárga levél lehullt régen, Eltemették őtet mélyen, Beli sok könny esett a sírba A koporsó alig bírta. Beszéljünk nyíltan. Jelige : Haza, nemzet e's nyelv, három egymástól elválhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Kölcsey. A ki Francziaországba megy, tudjon fran- cziánl, a ki Olaszországba, olaszul, a ki Németországba, németül ; csak a ki Magyarországba jő. itt telepedik le, itt gazdagszik meg, csak annak nem kell, hogy tudjon magyarul. Szomorú és triviális dolog ! Mert ha kilencz magyar egy idegen ajkúval beszédbe ereszkedik, az a kilencz nyelvét töri és udvariaskodik azzal az egygyel, csak hogy ne kellessék a mi barbár nyelvünk kiejtését megszoknia. Nos uraim jól van ez igy ? Udvariasság-e ez, vagy dőreség ? Nagylelküség-e ez vagy tékozlás ? Nem könnyelmű tékozlása-e ez nemzetünk legdrágább kincsének, nem-e a legliazafiatlanabb kötelességmulasztás, nem-e a legszánandóbb dőreség ? Nézzünk szét városunkban. A szégyen érzete kell, hogy elfogjon bennünket, ha látjuk, hogy Magyarország hajdani székvárosában csak úgy hemzseg a német elem ; hogy — és itt rátérünk mai tárgyunkra — egy magát Montagsgesellschaftnak tituláló kör ütötte föl fejét, hogy úgy szerepeljen mint egy szabadalmazott germánizáló testület a maga dicsőségére, a magyar szellem pelen- gérjere. Nyílt sebe ez a mi társadalmunknak, nyíl tan kell, hogy hozzászóljunk. Mit akarnak azok az urak ? mi czélra és mi szükségből egyesültek ?... És itt hallgat a krónika. De mi nem hallgathatunk, midőn nyelvünk és nemzetiségünk szentsége forog szóban és bátor szívvel kiáltunk vétót o valódi merénylet ellen. Annyira megy tehát a magyar u d v a - ri áss ág a, hogy egy pár magyarul nem értő kedvéért azokkal egy oly társaságot alkot, melynek német a neve, német a nyelve és német a szelleme. Ha azok az urak társaságba akarnak menni, ott a cassinó, nyitva áll előttük ; ha azok az urak énekelni akarnak, ott a dalárda, úgy is lézeng, mint a hazajáró lélek, lépjenek be; mit akarnak ők a magok „Montagsgesell- scliaft" -jókkal ? A nemzeti nyelv, a nemzeti szellem s a lojalitás banálisabb sértést alig szenvedhet, mint az ilyen támadás által és no ámítsuk magunkat azon hittel, hogy ilyen ferdeségek- nek nincsen hatásuk, ne nézzük a dolgot a kicsinylés szemüvegén, hanem igen is oda kell törekednünk, hogy az ily fajta törekvéseket saját lehetetlenségek irtsa ki. A ki nem érti nyelvünket és köztünk akar élni, tanulja meg és nekünk kötelességünk az illetőket ebben elősegíteni, sőt erre kényszeríteni,____________________________ M inden legény érte égett, De ő senkit meg nem értett. A szive már meg volt halva, Mikor kedvese megcsalta, Azután már csak bolyongott, Akár csak az élő halott ! Klauzál Gábor. Blahánénál. — 1880- apr. 12. — Örökké emlékezetes napunk lesz nekünk az az április tizenkettedike. Akkor állottunk mi szemtől szembe Magyarország legnépszerűbb művésznőjével; akkor állottunk szeretetreméltóságának bűvös varázsa alatt ; akkor gyönyörködtünk zengő szavában, pezsgő szellemességében s bűvölő mosolyában legelőször salonjában. Van-e több olyan terem messzeföldöu ? a hol a legszebb virágok, a leghervadatlauabb babérok egyesülnek koszom piramisba s a hol minden szalagon hódításainak s művészete hatalmának története van föl Írva aranyos betűkben, fényes glóriában. Beléptünk. Nem elfogultság, hanem az Ő bűbája uralkodott rajtunk. Olyan mosolylyal fogadott, melyért lemondunk legdrágább javunkért s olyan szeretetreméltósággal állott meg közöttünk, melyért minden szenvedésünket egyszerre elfelejtjük. Mennyi igézet, mennyi varázs veszi körül művészetünk ezt az első rangú tüneményét ! Tartottam életemben már meglehetős sok orá- tiót, de Blahánénál nem tarthattam. Pedig az Esztergomi Kör díszes kis deputatiójáuak elnöke voltam. Ebben Lányi Adolár, Szabó Gyula és Szabó Mihály barátaim vettek részt. Alig hogy rá kezdtem ünnepélyes meghívónkat, a művésznő az ő nemes egyszerűségével s lekötő kedvességével minden áron helyet foglaltatott velünk s azonnal kijelenté, hogy igenis szívesen veszi meghívásunkat s megigéri Esztergomban való fellépését. — Bizony kérem mióta énekesnő vagyok —• moudá csengő hangon s nyájas mosolylyal — engem nem igen hívogattak Esztergomba. Maguk az elsők és én nagyon örvendek meghívásuknak. Vau-e ott mostan színház ? — Sajnáljuk nagyságod, hogy erre csak ta- gadólag lehet, válaszolni. Hanem vannak miuálunk igen kiváló műkedvelők. — Lássák én szeretem a műkedvelőket és szívesen föllépek velők ; higyjék meg, hogy nagy passióval dirigálgatom. Hanem milyen darabot is választanak ? — A milyet nagyságod választ. — Ismerik a „Legény bolondját* ? Különben nem egészen emlegetem ám, mintha csak ezt kellene elő venni. Lássák ez egy igen érdekes jeleuség. Nincsen ugyan a Falu roszsza gyönyörű költészetével írva, de azért nagy kedvvel játszom benue, mert tehetséges ember sokat Ígérő első munkája. Szegény Kórodi minden bizodalmát bennem helyezte s ugyancsak tartott tőle, hogy pénteken gyöngélkedtem és szombatra kellett hagynunk az első előadást. Most sem érzem magamat tökéletesen egészségesnek. Ez állítása mellett szolgál adatul, hogy a vasárnap délután nem fogadhatta küldöttségünket és úgy robogtunk vissza fiakkerünkön, a hogy feléje siettünk. Hanem az a gyengélkedés azért nem jár se a művészete, se a kedve rovására; sőt fekete selyem- ruhája nagyon élénk ellentéttel emelte ki arcza rózsaszínét. Ellenállhatlauul elemében látszott. Beszélt azután sok nagyon szépet s olyan Sírján piros csipkerózsa, Egész falu őt siratja,
