Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 26. szám
Simor János.- - Húsvéti emlékül. — „Midőn' hozzátok jövök Esztergam-érseki- m egy óm liivei ! mindenekelőtt indíttatva érzem raa- gamat kimondani, hogy én nektek tiszta szívből jó lelkiösméretbol és tettetés nélküli hitből való szeretetet hozok, hogy a mindenható és irgalmas Istenhez azért könyörgük, miszerint főpásztori hivatásomnak lelki üdvötekre szolgáló teljesítésében világossággal és erővel, bátorsággal és kitartással áldjon meg.“ Ezt irta Simor János az ő 1867-ik évi pün- kösdhavi Főpásztori levelében. Mielőtt hozzunk jött volna, megelőzték őt a szeretet sugarai, mint a nap fejedelmi megjelenését ragyogó pályafutásának előhírnöke a hajnal. Azután közénk jött s magával hozta mindazt, a mit Ígért. A nap megkezdte fényes pályafutását. Neki adta a végzet azt a dicső szerepet, hogy fopásztorsága első napjaiban, az alkotmány teljes visszaállításának fönséges napjaiban, szent István koronáját fejedelmünk homlokára tegye. Uj korszak, uj történet kezdődött ez ősi szertartással. És azóta mennyi dicsőség, mennyi áldás, mennyi szeretet koszoruzta! Tizenhárom éves főpásztorkodása kivívta neki hívei szeretetét, az ország tiszteletét, a korona elismerését és a papság ragaszkodását. Az egyház bölcsebb kormányzását s a szegények atyaibb gyámolását hivatottabb kezekre és szeretőbb szívre nem is bízhatták volna. Legyen az ő érdemei tiszteletére szánva ke- gyeletes megemlékezésünk, mely az egyház legnagyobb ünnepén a magyar egyház fejedelmén kívül alig illethetne valakit nagyobb joggal és ragaszkodóbb szeretettel. * * * „Nem tartozik azok közé, kik a czélok megvalósítására, melyeket üdvösnek tartanak, bármily eszközt szívesen megragadnak s készek magukat az erkölcsi és positiv törvényeken túltenni. Lángoló buzgalmát a jog és törvény iránti tisztelet mérsékli. Sohasem taná csolta a szentesitett törvényeknek, a biztosított jogoknak, akár vakmerő megtámadását, akár perfid kijátszását ; az ellenreform keresztülvitelére sohasem hozott javaslatba oly erőszakos intézkedéseket, milyenekkel számos uralkodók és főpapok emléküket beszenyezték. „ESZTERGOM SS VIDÉKE11 TÁRCZÁJA, Jól tudja, hogy az intézmények, melyeket erőszak emel, nem birnak az állandóság biztosítékával.“ Ezt a jellemzés Fralmói Vilmos*) Pázmány Péterre irta, de tökéletesen rá lehet vonatkoztatni méltó utódára is, ki bölcs mérséklete, rendületlen igazságszeretete s békítő szelleme által az ő egyházi jogköre s a magyar kormány közé, tizenhárom évi működése alatt, viszályt még nem engedett be- férközni s bizonyára nagy érdeme, hogy a vallásügy kérdéseit nem engedte eddig a pártszakadások marczangoló szenvedélye elé vetni. Ez a harmónia, mely a koronával s a kormányokkal összeolvasztotta, csak megerősíti és gyámolitja törekvéseit s mindenesetre egyházunk méltóságának s érdekeinek használ legtöbbet. * * * Hanem a más felekezetek is tisztelettel adóznak neki. A nem felekezeti sajtó bele akar nézni munkájába s őszintén vallja meg kutatása eredményét. — — Hiszen nem ad nagy ebédeket, nem tart szép lovakat, nem jár országgyűlésre, nem mond virágos politikai beszédeket, nem látható a kon- czerteken, nem tart felolvasásokat akadémián s más tudós társaságok nagygyűlésein, nem udvarol mij nisztereknek és szép asszonyoknak, nem költekez külföldön, jó színben van, ép, erős, vidor és egészséges, vájjon mit művel ? — Hat, alkot, gyarapit. Emel, segít, könyörül. Dolgozik, fárad és nem pihen, Egy napilapunk**) szintén bemerűl Herczeg- primásunk szokásai és érdemei kutatásába s nem találnánk egyhamar a nem felekezeti sajtóban olyan remek apológiát s annyi őszinte dicsőítést, mint épen e nehány sorban : „Az esztergomiak panaszkodnak, — úgymond — hogy a prímás fukar, a kormánypárt is neheztelve beszéli, hogy nem igen avatkozik a választásokba s nem igen ad pénzt a párt kasszájába : hanem az esztergomi egyházmegyében minden nyáron vau visitatió s nem szabad lenni rongyos iskolának, vakolatlan temp lomnak, rossz fedelű paro- chiának ; a hol szegény a község, ott a költséget prímásunk jó szive fedezi." Tisztelettel adózik tehát neki a másfelekezetű s a sajtó és népszerűsége mindenütt el van terjedve, mert az jótékonyságának valódi zománcza. *) Pázmány Péter és kora Il-ik k. 380 1. **) „Pesti Hirlap“ 1879. 81- sz. S tova lebben szírt ajakon: „Feltámadt az Ur e napon"! Szabó Mihály. Húsvéti dalok. — 1880 márczius 26. - • I. Ébredjetek halott virágok ; Fel, újra élni. újra illatozni ! .......... L ágy szellő hoz uj tavaszt reátok, A pillangóval édes csókolódzni, Harmatcsepptől édesebb ragyogni . . . Szép napsugár Az égre fel, S te kis madár Daloljad el: Feltámadunk! Ébredj szivem, szeretni vágyom ! Dobogj fel édes, tiszta szenvedélyre ; Hadd boruljak el tündér világom, — Mint nefelejts a patak tükrére — Hű kedyesem dobogó keblére.......... S zép napsugár Az égre fel, S te kis madár Daloljad el: Feltámadunk! II. A nyugvó nap végsugára Felszáll a bérez tar fokára; Megpihenne, ott maradna, De az este tovahajtja. Megpihenne, ott maradna Az a bus dal úgy marasztja.......... V an e busább e világon, „T em e t Ő b e, sírba vágyom"?. Van e busább e világon ? Csak ezt ne fújd furulyádon! .......... M egcsendül rá a harangszó, Bérez fokáról visszahangzó. Megcsendül rá a harangszó, Áhitatos dalra hangzó; Fővárosi Levél. VIII. „Aucun ur. Mi kegyedet nagyon szívesen látjuk Esztergomban. Kérem jöjjön el hozzánk a húsvéti ünnepekre. Henriette.* Köszönöm jó kis Henriette. Köszönöm a meghívást. Hogyne jönnék. Lássa kérem a fővárosi hus- vétben nincsen semmi proesis. A garçon betévelyeg egy templomba, végig néz a fölséges kirakaton, a nagyszerű ruházaton, azután kiáll az aszphaltra, föl- csipteti czwikkerét s habár didereg vékony kabátjában, hősiesen végig tanulmányozza a távozó hölgyeket. Azután ibolyásan kivonul a váczi utczába, beleolvad a sok mamlasz dandy áradatába s megyeu keresni valami húsvéti látványosságot. Es nem lát semmit. A pezsgő életű vidéki világból semmit sem talál, a piros pozsgás, sarkantyus honatyák hazaszöktek, a jómódú, corruptiomentes magyarnadrágok hazatüntek. Mindenütt a mindennapi látvány. Az üzérkedő szellem, a zajos vásár, a fővárosi humbug, a finnyás mama s az affektáló nagysádka az ő ezukros kis ölebecskéjével, i kalandhajhászó papa, a divatbáb- dandy unalma, a lóhalálban vágtató levélhordó, a gorombáskodó konstábler, a káromkodó hordár. . . Köszönöm jó kis Henriette. Sietek Esztergomba. Ott lehet csak valójában gyönyörködni a húsvéti költészetben. A fölséges basilika borongó hangja harangja mintha a mennyországból szállana alá s hívogatna bennünket a legszentebb ünnep megülésére. Föltámadt az Isten fia ! oh ez a szent hit hány meggörnyedt aggot ifjít meg ezen a napon ! Hány szivet dobogtat hangosabb verésre ! Hány hívőt toszen boldoggá nyomorúságában s megelégedetté foszlányaiban ! Hanem jó kis Henriette, tegyen el ám nekem abból a kakastéjjel nyulsütötte fehér húsvéti kalács- ! ból. Meg abból a rózsaszínű, zamatos húsvéti sonI kából._________________________ __ A szöveg folytatása a mellékleten. * * * Azon a bíboros thrónnson, melyen 'most Főpásztorunk székel, korszakalkotó nagy szellemek ültek, a kik hazánk történetének irányt adtak. A kik között, ha nagyszerű alkotások dolgában különböző is az arány, de egyben valamennyien egyformák, valamennyien dicső példányképek — a feláldozó hazaszeretetben. Herczegprimásuuk főpásztori trónusának fénye nem a kápráztató ragyogásé, hanem a fáradatlan tevékenységé. A legelső magyar mágnás fejedelmi javadalmai nem a tündöklés, hanem a jótékonyság alapjai. És ő ezekre az alapokra épit. Az ő széke nem egy érdemekben és küzdésekben megfárasztó múlt méltó kikötője, hanem újabb és gazdagabb érdemekre és küzdésekre serkentő eszköz. Az a thrónus, a melyen Pázmányok székeltek, büszke lehet Simorra s az a történet, hol bíboros főpásztoraink dicső emlékezete leszen megörökítve, fényes lapokkal fog gazdagodni Simor áldásos életével. * * * És most elmondjuk azt, a mit talán minden olvasónk érez s a mit ez alkalommal nem lehet elhallgatnunk. Édes vágyak és remények azok, melyeknek kifejezést adunk. Hallgassa meg az, kinek hivatása az őszinte szívből fakadó vágyak meghallgatása. A kinek kegyére aunyira rá volnánk utalva ; ki ősi városunk mostani hanyatlását annyira virágzásra emelhetné ; kitől tanügyünk még annyit, iparunk és kereskedelmünk oly sokat remél ; ki Esztergomnak uj korszakot teremthetne ; ki országos díszre emelhetné ; ki legforróbb vágyainkat, legbuzgóbb imáinkat teljesíthetné : az nem más, mint a mi Herczegprimás unk. Fáj a szivünk, ha visszatekintünk az Árpádok fényes korszakába s ott látjuk Esztergomot a gazdag magyar városok közt leggazdagabbnak, a hires városok közt leghíresebbnek, sőt az ország szivének, fővárosának s most elhagyatottak az legárvábbjának, a tespedők leghanyatlóbb városának s romu ak a fényes múlthoz képest. Fáj a szivünk, ha látjuk a tehetetlenség ivadékát, mely nem ismeri a történet lapjait s nincsen látása a jövőbe, mely nem tud lelkesedni a fényes múlt mellett, melynek arczát nem égeti szégyen pírja, ha mostani nyomorúságunkra tekint. És fessen nekem pirostojást, mert én azt bizonyosan provokálni fogom. Majd azután együtt várjuk a legfiatalabb esztergomi generatiót, a mint otkolonos kis üvegecské- jükkel, ünneplő ruhácskájukban megöntözgetui jönnek a maga kis testvérecskéjét. Hiszen ez annyit fél s mégis annyit örül annak a kis rózsavizes keresztelőnek. Mondja meg neki is, hogy fessen ám csak jó sok piros tojást. Istenem ! Henriette, az édes visszaemlékezések egészen eltöltik a lelkemet. Voltam valamikor magam is olyan aprócseprő keresztelő, hozzászoktatott már ekkor az édes anyám a piczike lánykák látogatásához s annyi piros tojást kaptam, hogy még. Hová lettek azok a szép idők ! Sohasem felejtem el az öntözködés eleven szertartásait az esztergomi nép között. Jaj azon a húsvéti hétfőn minden hajadon Katinak meg Fanninak, a legények egy kicsit drasztikusan ugyan, de sok, nagyon sok jó kedvvel mernek a csöbörbe és azután olyan Niagarát zúdítanak azokra a gyönge vállakra, hogy csak úgy szivárványzik. Vau sikoltás, van kaczaj, van félelem, van öröm. A huuczut utczai gyerkőezök elrejtőznek a kapuhasadások mögé s biztosan találó vizipuskájukkal rettenetes riadalmat okoznak az arra tévedő rósz sej- telmü árva cseléden vagy kis cziczán. Mindenütt csupa ármány, csupa csel s mégis merő ártatlanság és öröm. Csak a doctor ur vagy a főtisztelendő ur rös- teli szörnyen, ha valamelyik vizipuska czélt tévesztve rá rásüti a merényletet. De ez is megbocsát, hiszen ilyenkor nem szabad haragudni. Jön azután, és talán magához is eljön jó kis Henriette a sentimentalis kisvárosi udvarló s valami kis virágcsokorból egy nagyon váratlan, de nagyon illatos sugarat settent mosolygó szemei közé. Mit szólna maga annak a fiatal urnák, ha ugyanazt egy hét múlva cselekedne. Sohase boesá- taná meg a qualificálhatatlan szemtelenséget. És lássa most még csak bocsánatra sem gondol; mert hiszen ezen a napon még csak meg- bocsátanivaló sincsen. Tehát eljövök. Végignézem még egyszer azt a sok apró örömet. Legalább vissza élem még egyszer a gyermeki örömek ártatlan korát. Kegyed nem nyújthatott volna nagyobb gyönyört, mintha ez okból hivott volna haza.
