Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 21. szám
Esztergom, I. évfolyam. 21. szám. Vasárnap 1879. augusztus IO-én. közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Elöfizetési-ár: Júliustól deczemberig, fél évre ... 4 frt. — kr. évnegyedre .........................................2 „ 20 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézenclők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Társadalmi bajaink egyik kútfeje. [E. A.] A közjóiét alapföltételét a minden irányban terjedő mivelődés, az átalános mivelt- ség- képezi. Örömmel gondolunk arra, hogy városunkból is, ha nem is világhírű, de mégis nevesebb, a társadalmunkra nézve közhasznú és érdemeket szerzett férfiak kerültek ki. S ha tekintjük a jelent, úgy városunk ifjai közül szép számmal vannak, kik tudományos pályára készülőben vannak. Az egyetemet és akadémiákat látogató ifja- ink, magukban ez intézetekben is számot tesznek. És ez bizonyára szép és örvendetes jelenség. De minden dolognak két oldala van. Lássuk ezért az érem túlsó lapját. Hogy ifjaink közül — egész átalánosságban szólva — oly sokan tudományos pályára lépnek, első tekintetre épen nem esketik kifogás alá ; pedig tekintve az inditó okokat és következményeket, azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy ezen körülmény egy nagy társadalmi bajnak, a közép- osztály megingatásának okát képezheti, sőt képezi. És nem is magukban a fiatal emberekben keresendő a bajnak gyökere, hanem azok sorsának intézőiben: a szülőkben. Mai világban a „szabó“ nem az többé, hanem „ruhakészítő,“ a czipész „lábtyűmüvész“, a borbély „fodrász“, a szatócs „kereskedő“, és igy tovább. Mintha szégyenlené becsületes mesterségét, mindenki többnek akar látszani, mint a mennyi a valóságban és a külfény ezen folytonos vadászába , a más viszonyokkal való kokettéria, mesterséges szükségleteket idéz elő, és oly életmódot követel, mely az igazi hivatástól el, tévutakra terel. És valamint polgártársaink a saját állásuk által nyitottakkal meg nem elégszenek, hanem a nagyzás ördögének sugalnmmmm is vidéke.“ mseim A honvéd temetőben. . . A fájdalomnak tengeri árjain Borongva lelkem sajka gyanánt lebeg ; Emléke a dúló viharnak Búba merült szivemet lesújtja. Előttem állnak az üszökös romok, A hősi vértől tündökölő mezők, Hol égi szent szabadságunkért Hulltatok el, de vitézül küzdve. De tűnjetek ti vérbeborult terek, Füstös romoknak rémes alakjai! S jöjj te jövőnk édes reménye : Bibori hajnala szép hazánknak. A harcz lezajlott. Tarka virág lepi A gyász mezőket; enyhe zephyr susog Fölötte vad vihar helyett, és Nem kesereg szive a magyarnak. És ti a dúló harcz ok után ime Némán alusztok. Hol vegyen énekünk Dicsérő szót«hős tettetekre? Hol vegyen énekem méltó babért ? mát követve czifra elnevezésekkel takargatják mivoltukat és életmódjukban tehetségüket felülmúlják: ép oly botorul cselekszenek legtöbben gyermekeik nevelését illetőleg. Könnyen megfogható és kétségtelenül méltánylandó kívánság, ha az apa fiának kellemesebi) életet kíván szerezni, mint aminőt sajátmaga élt. Csakhogy az ily kívánság mögött a roszul rejtegetett hiúság, a saját állásával való elégedetlenség lappang. És mit értenek e szülők a „jobb és kellemesebb“ élet alatt? Jelenlegi viszonyainknál fogva oly életet értenek, mely semmi vagy lehetőleg kevés munkával és minél több élvezéssel van kapcsolatban. Az orvosi, az ügyvédi és mindenek előtt a hivatalnoki pályát vélik olyannak, melyen a férfi keveset dolgozik, sokat keres és eszerint kellemesen él. Hogy tehát a fin e czélt elérhesse, elküldik a gymnaziumba, taníttatják s nyakra-főre tudományos embert akarnak belőle csinálni, ha mindjárt hiányzik is nála a kellő kedv és tehetség. A vidéki szülő beadja fiát már deák korába a városba, egész tőkét költ reá, mely igen gyakran túl megy tehetségein s j nem gondolja meg, hogy ezáltal m egingatj a saját ex i s te ntiáj át s megkárosítja I többi gyerraekéit; mert a czélra vezető út hosszú és költséges. De sok családfő nem is bírja ki végig. Ekkor kezdődik csak az igazi nyomorúság. Mi történjék az oly legénykével, ki öt-hat gymna- ziális osztályt elvégzett, s pályáján egyszerre megakad, mert szülei nem győzik továbbra is taníttatni ? Tisztességes mesterséghez kezdeni, iparosnak vagy kereskedőnek csapni fel, méltóságán alulinak tarja; hogy lehetne belőle, ki már „diák“ volt, inas avagy tanuló ? Az ily szegény ficzkók törekvőbb része, a fővárosban keres menedéket és módot tanulmányai folytatására s keserves tanítás és óraadás által tengeti nyoDicső vitézek! — ajkam imát rebeg, Mélán tekintem a kegyelet jelét, Mely ha leomlik is, előttünk Nagy nevetek ragyogó örökre. Nyugodjatok szent kegyeletünk ölén ! Mely sírotokra hinti virágait. Nyugodjatok ! a nép szabadság Angyala hirdeti hírnevetek! Halmay Árpád. Vasárnapi levél. Izgalmas hét. — Mire tanított a tűz ? — A revolver vers. — Mit csinál a fiatal Esztergom ? — Lelkes ifjúságunk műkedvelői előadása. — Amit nem tudok, de a miért meg szenvedek. — Kezd duzzogni a kis borzas. — Kedves vendég. — Regényes éji zene. — Van ám orvosság az izgatottság ellen. Veszedelmes egy bét múlt el. Izgatott volt az egész világ. De azon ne csodálkozzunk, mert az izgatottság okai oly gyors egymásutánnal következtek, hogy alig volt idő a lélekzésre. Elkezdték a tűzoltók. Kisértsük meg, gondolá a tfizparancsnok, egyszer a rögtönzést, és alarmiroz- zuk a tűzoltókat! és meg volt az első' meglepetés, ami különben nem volt kedvezőtlen hatású, kivált midőn a megtartott gyakorlat után tűzoltóink a dunaparton a fecskendőket igazgatták. Mintha valami ingyen mulatság lett volna, annyian összegyűltek a dunaparton, és — egyik se ment el kielégítetlenül. Kielégité Őket a tapasztalt buzgalom, és kifejezését is adták megelégedésüknek, sőt egynéhány néző még az élcze- zést is megengedé magának. — Bizonyosan követik az egyszeri rendszabályt, moruságos létét. S ezek közül is hány éri el czélját és hány bukik el a küzdelemben, nemcsak az élettel való harezban, hanem az erkölcsi küzdelemben is. És kérdem, tanulhat-e haszonnal, sajátithat-e el eredménynyel tudományt az olyan, ki folytonos küzdelemben van a léttel, kit szellemi szárnyalásában földhöz von az anyagi gond, ki midőn szellemileg gyarapodni kivan, mégis folytonosan emészteni kényszerül saját szellemi tőkéjét. S ha a dolog igy áll, pedig igy áll, már csak nemzetgazdasági szempontból is helyes-e, megengedhető-e, ha a tisztességesen megélő, de vr gyónnál nem biró polgári osztály magasabb avagy közép tanodákba -—• értve gimnáziumokat — küldi fiait ? Sót tovább megyek és állítani merem, h 0 g y m a i v i s z o n y a ink köz t, m i n d e n apa lelketlenséget követ el úgy fia, mint önmaga és családja irányában, ki fiát oly p á 1 y á r a s z á n j a, m e 1 y r ő 1, hogy azt vele teljesen b e végeztesse, eleve biztosítva nincs. Természetesen azon eset kizárásával, ha a fin rendkívüli tehetségeket árulna el. A féligvégzettek másik része pedig, mint dijnokok avagy írnokok az ügyvédek és jegyzők irodájában szaporítják a „féligmüveit, proletárok“ hadát. De még azon kedvező esetben is, ha a fiú elvégzi középiskoláit, úgy még hátra vannak a felsőbb tanulmányok. Ha városunkra akarnám e dolgokat viszonyítani, úgy meg kell jegyezni, hogy középiskoláit egy idevaló fiú csekély költségekkel is végezheti, és szülei zsebét csak a fővárosban töltendő és a hivalhoz j u t á s i g eltelő évek költségei terhelik. De ha aztán 14-16 éves tanulás után végre valahára, kegyelmes pártfogók vagy privát szerencse folytán lie is jut a fiatal ember egy állami vagy közigazgatási állomásra, mindenki előtt ismeretes, hogy hogy a tűz előtt huszonnégy órával meg kell próbálni a fecskendőket. És nem gondoltak rá később, hogy minő igazat mondottak! Ez volt második oka az izgalomnak. Köztünk legyen mondva, ez a tűz igen sokra tanított. Tanított arra, hogy sok Esztergomban még a lelkes polgár, ki siet és dolgozik embertársa veszedelmének elhárításán ; de megtanított arra is, hogy akad a sok között egy kettő, ki csak a maga fitogatására siet szörnyen, lármát csinál nagyot, cselekszi pedig azt, hogy másnak akadékoskodik; nem nézi azt, kinek hivatása intézkedni, hanem intézkedni akar ő is, és csak lábatlan- kodik. Nagyon sokszor rósz néven vették tőlünk már, hogy leplezetlenül kimondtuk az igazat, de míg a harag csak a módra irányult, kénytelenek vagyunk most is igazat adni a haragosnak, —- de a lényegért ne haragudjanak, mert bizony hiába haragusznak; példát nem mondunk, kinek nem inge, ne vegye magára, de akit illet, mégis jó lesz neki meggondolni a dolgot, hogy a közönség szeme nagyon lát, és ajka nem szeret hallgatni. Azután más veszedelmét ne használjuk fel hiúságunk fitogtatására. Lám egészen máskép tett egy úri ember, az úgynevezett revolver versek alkalmából. Bántotta nagyon a kíváncsiság, ki lehet az, ki magán mulatságból költi a pénzt, bolondságokra, de oly bolondságokra, melyeknek a sértő szándékon kívül se " füle, se farka; hátha ráismer az Íróra az irályról, mert igen éles elméjű úri ember; és a kíváncsiság egyenesen lapunk kiadóhivatalába vezette. — Önök hoztak Budapestről egy verset. — Igen is nem hoztunk semmiféle verset Budapestről. — Dehogy nem, hisz én úgy hallottam! Az „Esztergomi dalt!“
