Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 20. szám
Nyilatkozat. E becses lapok f. évi 18-ik számában felvetett azon nyílt, kérdésre, váljon az „Esztergomi Casinó“ által halhatatlan emlékű nagy hazánkfia Széchenyi István emlékére tett alapitványnyal mi történt? s mi oka annak, hogy az alapítvány rendeltetéséhez képest az abból több éven át már kitűzve volt pályadijak egyszerre elmaradtak? —• legyen megengedve nekem, mint az „Esztergomi Casinó“ ez idei ügyészének, — a mennyiben ezen mindenesetre közérdekű ügyben adandó felvilágosítás nemcsak a casinó-egye- sület tagjai, hanem a közönség irányában is erkölcsi kötelesség, — elnöki megbizásból válaszolni. Midiin a „legnagyobb magyar“ halálának hírére az egész ország gyászba borult s az egész magyar nemzet honfiúi fájdalma érzetében a pótolhatlan veszteség felett bánatának és a nagy hazafi iránt átérzett kegyeletének külső tettekben is kifejezést adui sietett, casinó-egyesületünk kebelében szintén mozgalom indult meg egy Széchenyi István emlékére és nevére létesítendő alapítvány gyűjtése iránt, melynek évi kamatjaiból az alapítók akarata- és az alapítvány céljához képest a helybeli főgymnásium ifjúsága közt évenkint s mindenkor a magyar történelemből meritendett pályázati feladvány legjobb megfejtőjének jutalmazására pályadij volt kitűzendő. Az ennek folytán a város lakói közt aláírás utján eszközölt gyűjtések eredménye csakhamar szépen nyilvánult, a mennyiben az 1863 évi februárius 8-án tartott választmányi ülésben az egylet akkori érdemdús elnöke, ki a kezdeményezés lelke s a nemes eszme létesítésének eloharczosa volt, örömmel jelenthető, hogy a jelzett időig kezeihez annyi folyt be, miszerint a helybeli takarékpénztárba letett összeg kamatjai 25 írtra rúgnak, ennélfogva az alapítvány kezelését — már addig is, mig a kötelezettségüket még nem teljesített aláíróktól a hátrálé- kos aláirt összegeket behajtja — örökre, ünnepélyesen az esztergomi kaszinó egylet választmányi tagjainak kezeibe teszi le.— A választmányi tagok meleg köszönettel fogadták a tett elnöki előterjesztést s ugyanazon ülésben a 25 írthoz az egylet pénztárából még 7 írt 50 krt csatolván, 5 db. cs. kir. aranyat a helybeli főgymnásium és 1 db. cs. kir. aranyat pedig a helybeli reáltanoda ifjai közt tűztek ki azonnal pályadijul. Ezentúl még három éven át volt kitűzve mindenkor 5 aranyból álló pályadij a főgymnásium ifjúsága közt; ebe hogy ezen későbbi pályadijakat ki szolgáltatta át a főgymnásium igazgatóságának s miből fedeztettek, a választmányi jegyzőkönyvek teljes felvilágosítást e tekintetben nem nyújtanak; — s miután sem a befolyt alapítványi összeg, sem a takarékpénztári betétkönyv tényleg a kaszinó választmányának átadva nem lett, az egylet pénztára terhére pedig pályadijakat kitűzni jogosítva nem volt, beállott azon körülmény, mely szerint a főgymnásium értesítőiben a Széchenyi-féle pályadijak kiadásáról a tudósítások egyszerre elmaradtak s melyet a „Szabad-e kiváncsinak lennünk?“ cikk tudnivágyó Írója kérdése tárgyává tett. Néhány év előtt azonban a helybeli főgymnásium derék igazgatója azon kéréssel kereste meg a kaszinó igazgatóságát, hogy a Széchenyi-féle pályázatokat, — melyek már több éven át kitűzve nem voltak, — ismételve karolja fel s ha csak lehetséges, ezen, nemes versenyre buzdításul szolgáló alapítványból a főgymuásiumi ifjúság ismételve részesitessék. — Ezen illetékes helyről jött kérés folytán az egyesületnek ez idő szerinti igazgatója a választmánynyal egyetemben kettőzött buzgalommal folytatta az alapítvány holléte, esetleg hova fordítása iránt már korábban is megkezdett kutatásait. Az akkori egyleti titkár s ügyész még néhány tisztviselővel felkereste a netán nyomra vezető választmányi és közgyűlési jegyzőkönyveket, ezek alapján a takarékpénztárnak az alapítvány gyűjtése és bejelentése idején vezetett könyveit, de szorgos kutatásainak eredménye nem lett. —- Az alapítvány keletkezése idején volt egyleti tisztviselők és választmányi tagok szintén nem képesek közelebbi felvilágosítással szolgálni, mert habár a gyűjtésekre emlékeznek, de a befolyt összeg mennyisége s annak ] hovaforditásáról tudomással nem bírnak, mert az a választmánynak tényleg átadva soha sem volt. Ily körülmények között, miután a választmánya által nyilatkozó egyesület — áthatva nemcsak a nemes czéltól, mely az alapítvány letételében nyilatkozott, hanem azon erkölcsi felelősség érzetétől is ösztönöztetve, hogy az egyesek által tett adományok a kitűzött célra fordítandók s attól el nem vonhatók, illetve mindenek felett megőrzendők, ekként a nagy hazafi iránti kegyelet adóját elveszni nem engedheti, — fájdalommal bár, hogy egyleti életünknek hosszú időn át leglelkesebb, minden időben minden jó, szép és nemesért fáradhatlanul buzgó tagja emlékét kény- szeritetik az által csak némiképen is érinteni, —■ határozattá emelte, hogy a gyűjtött alapítványi összeget minden kétséget kizárólag csak feledékenységből át nem adó igazgató Maiina János, illetve halála után jogutódai ellen a választmányi jegyzőkönyvekből kiderülő kamatok alapján pert inditand. — Ezen per tényleg folyamatba is tétetett s remélhető, hogy rövid idő alatt befejezve leend. Ennyit egyelőre válaszképen a „Szabad-e kiváncsinak lennünk?“ című cikkre! Helc Ferencz esztergomi casinó egyleti ügyész. mány az, mely keveset és olcsón kormányoz; olcsó önkormányzat — ez az igazi demokratikus kormány. Egyébiránt a történet tanait s a világ tapasztalásait követve minden túlzást, minden mérséktelen- séget czélt tévesztonek tartok; mi jogainkat legbiztosabban fogjuk fentartkatni s alkotmányunkat egész kiterjedésében helyre állíthatni, ha törvényeinkhez szigorúan ragaszkodunk, azokból mit sem engedünk s minden törvényes eszközöket kimentünk, mielőtt más eszközökhöz nyúlnánk. Általában, a ki nagy ezé- lokat akar elérni, annak várni is is kell tudni, — az erélyes türelemmel legyen párosítva, mert az éretlen gyümölcs az erkölcsi világban épen úgy indul rothadásnak, mint kerteink almája, ha idő előtt szedetik. íme politikai nézeteim rövid vázlata, melyet másokkal is közölhetsz. Isten veled! barátod Trefort Ágoston. Közli: Doleschall János. Karczolatok. Hangok a Forgáchutról. — A mamlaszkodási-társulat. — Hangok az uszodából. — Hangok a társadalomból. —• Hangok egy uj irodalmi botránytelepről. — Az elhallgatás papírkosara, — Fürdő ivad. —- Tűz és kartács, veritek, és zuhany. No már azt csak nem is álmodtuk, hogy három lapunk legyen. Hiszen magában nem is lenne fölösleges, de van valami benne, a mitől fázunk. Már mint a harmadiktól. Zúgprókátor, wiukligenie és zúglap mindenfelé elburjánzik. Mert alja és szemetje mindennek vau. De már arra esküt merünk tenni, hogy városunkban holmi zúglap nem fogja a közerkölcsiséget soká mételyezni. Hozzánk Ízlést tanítani ne az jöjjön, a kinek ízlése sohasem volt. Hozzánk apostolnak ne az csapjon fel, aki minden tisztességes irodalmi körből és orgánumból ki van rekesztve. Mert bizonyos huszonötéves irodalmi múlt bizonyos körülmények között rémitő satyra. Például, mikor az irodalom nem ismer bizonyos huszonötös irófajtákat. Esztergom Ízlése már egy kicsit külömb tehetségekre is kimondta az anathémát. Mert minálunk botrányra pisszegéssel „ quittelnek. “ Sőt kiadják az útlevelet is. A Forgách-uti mindennapos sétáló publikum egyik legphlegmatikusabbnak ismert capacitása, a ki különben hírneves virilista is, megtagadta eddigi semasemmás modorát s rémitő villámokat szórt arra az emberre, a ki egy alkalommal kegyetlenül átszúrta s másnap megcsókolta. — Sohase haragudjék, bácsikám — mondja rá egy fiatalabb hírneves virilista jelölt — megadták az elégtételt, kiadták az útlevelet s azzal megvan.-—'Vagy pedig vedd úgy, mint a sáskacsapást, — mondja egy másik rendes Forgách-uti sétáló, a ki soha se mond le magyar nadrágjáról — a sáskacsapás ellen nincs biztositó intézet a világon. Mikor elmúlt, akkor adjunk misére. — Csak már legalább az első csapásnál s ne a tizennyolczadiknál adhattunk volna uristenengesz- telő misére — válaszolta a csillapodó hírneves virilista. — Különben ha nincs is biztositó intézet az ilyen modern sáska ellen, óvószer bizonyosan lesz s ez az egész profit, a mit nyertünk. A hírneves virilista fölülmúlta önmagát meg- nyugvó bölcseségében. * * * Van egy műszó Esztergomban, a melynek értelmét még Szarvas Gábor se hitte volna, hogy olyanul le lehessen foglalni. ügy tizenegy óra tájt nagyon díszes férfi társaság kerül együvé az uszodában. Mielőtt megkezdődnék a fürdés, kezdődik valami hűtőzésféle levegőfürdő díszes letelepedésben. Ezt a htítőzést, mely ki van tágítva egy kis csevegéssel s mely kényelmes fekvésben, ülésben, és helyzetben foly s gyakran félóráig is eltart és sokszor csakugyan érdekes is — „mamlaszkodásnak“ nevezik. A mamlaszkodási társulat csak qualificált embereket foglal magában. A ki öt perczig fütyöl a tus alatt s bizonyítékát adta vizi hősiségének, azt magába fogadja az előkelő társulat. Számol pedig a társulat hangadókat és nem hangadókat. Ki milyen. De a hangadók hangulata nagyon kesernyés volt azon ügyben, melynek szerencsés fordulatát múltkori számunk jelezte. Még a „kijelentés“ és „biztosítás“ is meghagyta Őket helytelenítő álláspontukban. A mi különben még nem kárhoztatás lapunk újjászületésére. Két epigrammának való gondolatot azonban méltó lesz megörökíteni. Mind a kettőt a társulat alapitója rögtönözte. Az egyik ez: — Vannak emberek, akik ma bepiszkítanak valakit sárral s holnap bűnbánó mimikával nyalják le. — A másik ez: — Vannak emberek, akik nem ismernek bizonyos viszonyokat s mégis bölcs homlokkal Írnak róluk. Ezek az „emberek“ azonban csak „voltak“ s hogy ne „legyenek“ arra csak erélyesen visszautasító s becsületét féltékenyen védelmező társadalom kell. A mamlaszkodási-társulat gyűléseiről ezentúl is hűségesen referálunk. Életrevaló s nemcsak czimleg fönlevő egyesület, mint a nagyon sok többi. * * * Furcsán nyilatkoznak sok helyütt a viselt dolgokról. Legfurcsábban nyilatkozhatnánk mi, csakhogy az elmúltak iránt való kegyelet kíméletre hangol. A mindenütt viszhangzó furcsa nyilatkozatok, Tehát a „lövöldéről.“ II. Mindnyájunk előtt ismeretes azon adoma: „Lássuk hát a medvét;“ elmondanom, ismételnem nem szükséges. Hanem ha igazat akarunk lövész egyletünk történelméről — és illetőleg (y) úr által igen rosszul indokolt hanyatlásáról, — előadni, csakugyan biztató szó nélkül alig merészel valaki a munkába belevágni, de, mert első czikkünkben * *ki jelentettük, hogy mi, a kik ismerjük kezdetétől az egylet történelmét, elmondandjuk a hanyatlás okait, — tesz- szük azt leplezetlenül, mint a lélekismeretes orvos, a ki a legdrastikusabb szert akkor rendeli, mikor a veszély igen nagy: nem tart az eshetőségtől. Három főoka van egyletünk hanyatlásának. Az első, hogy az egyletnek nincs tulajdon helyisége; a melybe a lövöldéi tag egész önérzettel mint magáéba mehetne el napi fáradalmait szórakozások között ki pihenni, nincs ennek folytán semmi érdeke az iránt a legtöbb tagnak, hogy ő más helyiségét virágzóvá tegye és saját pénzén egy magánosnak realitását értékessé tegye; hiába, emberek vagyunk, a kikhez hozzá fér egy kis irigység is. Ne hogy azonban ezen állításom légből kapkodott, vagy gyanúsító természetet nyerjen bizonyos irányból, kiveszek lövöldénk évkönyvéinek lapjáról egy pár gyönyörű sort, a mely állításomat megdönt- hetlenűl támogatja. Midőn évek előtt legelőször választatott meg Frey Vilmos úr folövészmestemek, ez a gyakorlati és számitó ur, első gondjai közé sorozta oda működni, hogy a lövész egylet részére alaptőke teremtessék, ezen czélból hozatott be annak idejében a jutalom- dij tekezés; rendeztettek igazán fényesnek és jövedelmezőnek mondható bálok és majálisok; oda vitte az akkori választmány, a fentnevezett elnöklete alatt, hogy egy pár év lefolyásával már, az esztergomi ta- kárékpénztárban 800 irtot meghaladó tőkéje volt az esztergomi lövészegyletnek, gyümölcsözés végett elhelyezve. Örömmel mentünk a lövész egylet helyiségeibe, mindenki magáénak tekinté már már a gyönyörűen fejlődő kerti és belső helyiségeket, az egylet ekkor majdnem 600 tagot számlált 5 írt. tagdíj mellett és a közönség érdeklődése a lövölde iránt oly mély volt, hogy még ma is mint valami ködfátyolképre emlékszünk azon fényes pünkösdi délutánra a többiek között, melyen a budai országos dalárda, az esztergomi dalárdával versenykisérletet tett haladásáról és re- pertoirjáról, és a mikor a mostani lövészegylet helyisége a közönséget befogadni kicsiny volt. Bezzeg elég nagy most. különös vélemények, feltétlen kárhoztatások és kifakadó neheztelések azonban arra vallanak, hogy közönségünk fogékony a hírlapi világ iránt, habár az előzményt nem is merjük tisztességes hírlapi világnak nevezni. A közönséget irányunk és szolgálatunk, program- műnk és modorunk nemsokára ki fogja békiteni. És ha egyesek talán kárhoztatás nélkül ellenünk is szavaznak, a többség méltányolni fogja törekvéseinket. Találjon abban biztosítékét a közönség minden kifakadó tagja, hogy mi Esztergom fiai vagyunk s valamint lelkesedésünk nincs megrendelve úgy nekünk fáj, ha a társadalom sebet kap. * * * Az irodalmi merényletet tudomásul vettük, de a következményekről, már mint a torzonborz botrány- battériáról lapunk soha egy szót sem szándékozik vesztegetni. Nekünk az a véleményünk, hogy minden művelt ember a saját Ízlését compromittálja, ha filléreivel gyámolitja az irodalmi maszlagot s helyi sajtónk a képviselt közönség méltóságát vetné sarokba, ha figyelmével tisztelné meg a városunk nyakára nőtt élősdit. Ennyit a kihívó felhívásra, mely különben a logicát- lanság^ józantalanság és parlagiság valóságos remeke. És most még egyszer kijelentjük, hogy habár szégyenkezünk is az uj „esztergomi!“ vakmerőségen, de botrányok viszhangja soha sem leszünk. Az elhal- gatás papírkosarába temetjük minden monstrumát. * * * Benne vagyunk a fürdő ivadban. Fürdik mindenki, a ki valami honi vagy külföldi fürdőre nem távozott. És érdekes képe van mostanában a szépen látogatott uszodának. A mamlaszkodási társulat folytonosan szaporodik, s a csevegés meg a tus folyton csörgedezik. Csakhogy már nem olyan jeges zuhanyban, mint azelőtt. Korányi ur rémitő heves szónoklatokat tart a legújabb nemzedéknek, melynek tüzes vérét nem hűt- heti le a hűvös fürdő. Csitteg-csattog s rendreuta- sitja az eleven zsönge Esztergomot, a mely zajongva és ficzkándozva sürgölődik a higgadt mamlaszko- dók előtt. Különben nem is tudnám, hogy mit csinálnánk, ha az az uszoda egy kicsit le nem hűtenc. Valóságos jótékonyság az ilyen forró időben. Mikor a levegő teli van tűzzel, mikor a botrányok kartácsai még mindig izzanak s mikor a veríték forrásait megdagasztja az a rémhír, hogy — folytatása következik! Be jól esik ilyenkor egy kis csöndes zuhany!-----ó. A szépirodalmi rovat vezetője: Körösy László.
