Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 13. szám
I. Évfolyam. _____________________________ 13. szánr____________________________Esztergom, 1879. Julius 13-án. közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési-ár: Júliustól deczemberig, fél évre ... 4 frt. — kr. évnegyedre .........................................2 „ 20 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez DUNA UTCZA llJ-IK SZÁM ALATT intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Az Esztergomi vasút. Budapest, julius 10-én 1879. Kedves barátom ! Lapodat olvasom, s ama tapintatos érdeklődés, melyet az esztergomi vasút kérdésében tanúsít, — közönséged elismerésén felül országos jelentőséggel bir. Nem tartózkodom kimondani, hogy illetékes körökben csak is azóta foglalkoznak komolyan és behatóbban a Gr y ő r-b u d a p e s t i vasút vonal kiépítésével, mióta lapodban az „esztergomi vasutat“ vitatod és szellőzteted, s ha Esztergomnak csakugyan lesz vasútja, engedd meg barátom! hogy legelőször is előtted vegyem le a —- kalapomat ! Ismered állásomat, ismered helyzetemet: nincs okom tehát előtted befolyás osságomat af- fectálni; de igen is meg vagy arról győződve, hogy rendesen „jól“ szoktam értesülve lenni. Azért beváltandó Ígéretemet, talán legalkalmasabb időpont, hogy lapod t. olvasóinak figyelmét tárgyamra különösen kikérjem. A Budapesten tartott legközelebbi m i n islert an á c s szakértők jelenlétében a G y ő r-b u d a p e s t i vonal kiépítésével foglalkozott. . . Mint emlékezni fogsz, még azon időben, midőn a nyugoti vasut- társulat a G y ő r-g r á c z i vonal építésére állami garantia mellett engedélyt kapott, kormány és az országgyűlés a kamatbiztositást azon kikötéssel adta meg, hogy alkalmas időben a nyugoti vasúti társulat ezen vonalát Budapestig kiépíteni lesz köteles. A nyugoti vaspálya társulat fumigálta sokáig ezeu conditiót; mert hát az igazgatótanácsban oly tiszteletre méltó urak ülnek, kik az ország érdekénél többre becsülik a német déli vasúttársaság érdekeit; minthogy a vélet- lenség összejátszásánál fogva eme társulatnál is „ESZ7B1&QI IS VISlEE1* TÁ.RCZÁJA. Losonczy Lászlóhoz! Hallok hát rólad végre valahára, Dicső agg költőm, édes öregem! El sem hiszed tán, ki apám lehetnél, ’ Hogy i f j ú hangod mily öröm nekem! ? Meglátogatlak képzeletben gyakran Es gondolatom ekkor a követ, Hogy megtekintse, váljon ott Czegléden Mit is csinálhat az a jó öreg? Hogy mit csinál Losonczy László? Ország-világ tudja mindenfele: Társalkodik az égi szellemekkel, A hon ne m t őj e pedig ő vele. Nem érezed-é szellemem ilyenkor, Mely téged óva, gondosan figyel, És érzi véled a hazafi búját, S osztozik lelked szenvedésivei ? Nem érzed-é, hogy ketten vagyunk együtt ? — Dőre gondolat! hogy is érzenéd? Ép olyan vagyok, olyan melletted, mint Oroszlán msllett a kicsiny e gé r. De megbocsáss, azért megnézlek néha, S követni fogom fennkölt szellemed; kényelmesen felszedegetik az igazgatótanácsosi honoráriumot. Már pedig a mai világban az embert pénz teszi; tehát az igazgatótanácsos urak úgy okoskodnak, hogy a tétel megforditva is állhat, s miért nem tehetné pénz az embert ? Akár mint legyen, annyi igaz, hogy a déli vasuttársulat bécsi General-Directioja jó izüket nevetett a markába. F a c k h Káról y nyugoti vasúti főigazgató pedig felépítette Pesten a margithid szomszédságában a társulat nagyszerű palotáját, bizonyosan azért, hogy annál közelebb essék — Budához ! ?! Ebben a palotában aztán szépen elaltatták a G y ő r-b u d a p e s t i vonalat, nem háborította azt sem Esztergom városa, sem Esztergom- megye, hanem időnként egyes országgyűlési képviselők interpellálták a ministert ez ügyben, de sajnálattal kell constatálnom, hogy azon interpelláló urak között nem a ti várostok érdemes papja és képviselője, sem a megyebeli képviselők nem vitték a hangot ; sőt megfoghatatlan bölcseséggel aranynak tartották a — hallgatást! Minthogy pedig a legközvetlenebbül érdeklődő képviselők hallgatással megaranyozták szájukat; de még is ezüst lévén beszélni: az igen tisztelt szakminister adott is választ, meg nem is: már t. i. olyan nesze semmi: fogd meg jól-félét! Most azután lapod Shmid de Wildéje felverte álmából a nyugoti vasút igazgatóságát, s belátta, hogy kell tenni saját érdekében neki valamit. Sürgött forgott, mig azután a kormány az egész ügyet egy ministertanácsban megvitatni elhatározá. A vitatás tehát — megtörtént; de ősi szokás szerint nem végzett semmit, hanem annál maradt a dolog, hogy ki kell épiteni a Győr-budapesti vonalat a kamatbiztositást élvező Ha majd eljön a rég óhajtott óra, A harczi szóra szükségem lehet! S hogy tőled fogom eltanulni e szót, Nem haragszol rám ? nem nehezteled ? Ki oda adná értted ifj ú lelkét, Hogy kétszer ifjabb legyen a tied! Örültem én, hogy férfivá tett a sors És ennek ma is szívből örülök, Megmutathatom legalább hazámnak, Hogy helyet állok vész és baj között! Megmutathatom, ha rá kerül a sor, Hogy szivem mennyit bir kiállani! ? De még is, még is s z e b b, j o b b sorsotok van Édes hazámnak szép leányai! Mivel ha én most közietek lehetnék, Mint leányok közt a derék leány, Hazafi 1 elk ét 1 e g j ob b an szeretni Ezt az ősz költőt én választanám! Pethes Géza Aladár. Esztergomi levél. Lopott csók ég ajkamon; a kik voltak szerelmesek azok fognak érteni; boldogan andalogva jártam a „Forgách út“ árnyai alatt ós hallgattam volna a fülemüléket, — ha csattogtak volna. De nem csattogtak. Az idő rendkivülisége megzavarta őket és azt nyugoti vasút társulatnak; de hogy az aztán A 1 c s ii t h n a k menjen-e, vagy Tatának? Ez érdemben a kérdést nem döntötte el. Esztergom városának és a megyének érdeke kétségkívül, mint kétszer kettő: négy, a t a t a i vonal mellett szól s mert az a 1 c s ú t h i vonal Esztergomra nézve Amerika messzeségére esik, a különben is a vaspálya által már áthálózott Fehérmegyének a gazdagulás újabb forrásait nyitná meg, mindenesetre rovására egy eddig mostohán és felette elhanyagolt megyének. Esztergommegyének van erélyes és a kormány előtt is tekintélyben álló f ő i s p á n j a; Esztergom vásrosának pedig van lelkes és országos nevű főpolgármestere; tehát ezek a nagyrabecsült hazafiak tegyenek lépést, de sürgősen, de mindjárt most. Ezt a megye és a város jövője követeli. Ezt elvárni tőlük, — ismerve nyilvános pályájuk nemes erényeit, — mi és a lakosság egyképen feljogosítva érezzük magunkat. És még egy hatalmas és nagyfontosságu tényezőt kell a mérlegbe vetnünk. Ismersz, hogy nem vagyok barátja közügyek érvényesítésénél magánosok nagylelkűségére és áldozatkészségére appellálni, de Esztergomról levéli szó: nem szabad felednünk, hogy ott lakik az ország Her- c z e g-P r i m á s a. Mennyi minden szól a mellett, hogy édes hazánk legelső főpapjának a fővárossal való gya- koriabb és szorosabb érintkezés megkönnyítessék: — azt annyi volna elemezni, mint az egyszeri falusi pappal felelni; ki főpásztora által kérdőre vonatván, hogy canonszerűleg miért nem haján gőz tat ott elébe ? Töredelmesen száz okot hangoztatott az elmés lelkész, s legelőször is azért nem — mondá, mert nincs harangunk ! Elég volt ebből ennyi. Minket is fölment a t. olvasó további érveléstől, ha ismételve hangsuhiszik már, hogy elmúlt az évad, az ő évadjuk. Nagyon hamar meghagyják magukat riasztatni a szegény állatkák és e tekintetben tökéletesen elsajátítják az esztergomiak sajátságát, hogy nem hallatnak kellemes csicsergést, annál kevésbé csattogást, hanem berzenkednek. Egy ember ellenében azonban nem mutatnak; haragot: és itt hőbörtös sajátságot mutatnak: tanúm erre ő maga, mert ezen egy ember senki más mint a fülemülék patrónusa. Ő tőle nem félnek még akkor sem, ha a fészekbe nyúl, ha megfogja a kicsinyeket, mert tudják nagyon jól, hogy ez a nagy bácsi őket védi, segít táplálékot találni, jó menhelyet ad a vihar ellen a fészeknek és pajkos gyermek nincs a kertjében, végre ami fő: midőn már a négy, vagy öt kicsike anyányi lett, szabadon hagyja őket, nem rabolja meg szabadságukat, pedig nagy csábítás az egy madárkedvelőre, ha kilencz fülemüle nevelődik fel keze alatt, hogy azokat meg ne tartsa magának, hanem elereszsze a kertben. Hej, lux a jó esztergomiak is eltanulnák azt a sajátságot, hogy ne bántsanak, hanem használjanak, talán akkor az is divatba jönne, hogy háladatosak legyünk. Ha nálunk kimenne a szokásból azt kérdezni, hogy ki beszél, hanem csak arra ügyelnének, hogy mi mondatik? Ha nem volna akadály egy némely embernél, hogy a szegény is fel meri emelni szavát az oly ügyben, mely ugyan az övé is, de a gazdagé is! Akkor talán a háládatosságot is nemcsak a fülemülék nevelője élvezné madaraitól, hanem átaláno- sabb lenne ez érzelem és mindjárt boldogabbak lennénk egy kicsit. De majd sentimentalis lettem — és mind ez egy lopott csóktól! Hölgyek! ne hagyjatok csókot rabolni. . . . Csak oly jó ne volna úgy a rablónak, mint a megrablottnak! Es e jóságért, az élvezetért elfeledik
