Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 34. szám
Esztergom, i. évfolyam.___________________________________34. szántó ___________________Csütörtök 1879^ szeptember 25-én. k özérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési-ár : fél évre..............................................4 frt. — kr. é vnegyedre.........................................2 „ 20 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. hason láthatók, mely megmutatja a vagyoni állapotot, hanem határozottan tanúságot rejt a jövőre, megmutatja a közigazgatás, a vagyon kezelés minden legkisebb .mozzanatát és ha valami. akkor a zárszámadás képes bennünket úgy a kiadás reductiéjára, mint a jövedelem emelésére a leghelyesebb időt és alkalmat kimutatni. Erről azonban úgy elméletileg, mint gyakorlatilag iveket lehetne betölteni, ha fejtegetni kellene. Ha azonban ennek szükségességéről, czél- szerűségéről és több oldala hasznairól meg vagyunk győződve, honnan van az, hogy ennek sürgetése vagy nem jut senkinek eszébe, vagy ha eszébe jut is, város atyáink közül egynek sem sikerült ezt határosán sürgetni ? Mi az oka annak, hogy 1872. óta zárszámadást nem láttunk ? Az 18S0-ik évre kell a költségvetést tárgyalni és megállapítani, és midőn ezt munkába vesszük, nem tudjuk, hogy városi vagyonúnkkal, városi jövedelmeinkkel, oly nehezen keresett adófilléreinkkel nyolez éven át mi történt! Tárgyalnunk kell egy költségvetést, melyhez az alap hiányzik. És tárgyalnunk kell okvetlenül, mert különben közigazgatási gépezetünk megakad. A helyzet olyan, hogy bővebb jellemzése igen messze vezetne, de — ha meggondoljuk azt, hogy e téren és ez időben a reeriminatió már csak keserűséget teremne minden érezhető és látható haszon nélkül, akkor bele kell nyugodnunk és elfogadnunk a kényszer helyzetet, hozzá kell fognunk a tárgyaláshoz zárszámadások nélkül is, kötelességünk azonban határozottan követelni, hogy ez többet elő ne forduljon; kötelességünk a közgyűlést felhívni, hogy ez alkalommal jelentse ki: Mindaddig, mig az előző évekről a zárszámadások be nem terjesztettek, költségvetés tárgyalásába nem bocsátkozik és ennek folytán utasítást ad, hogy azon időre, midőn az 1881-re szóló költségvetés tárgyalás alá kerül, akkorra az előző évi zárszámadások egész 1879-ig befej ezőleg beterjesztve legyenek. Igaz, hogy messze van, midőn újra költségvetés tárgyalásához érünk, de azt. hisszük, nem okvetlen eredményezi, hogy addig a most hozandó határozat feledékeuységbe menjen. Határozottan Ígérhetjük, hogy azon oldalról, hol a legelőször ütköztek meg ezen a tényen, honnan már a közgyűlésen többször történt — bár eddig hiába — sürgetés, ezen oldalról éberül őrködnek és a figyelmeztetés nemcsak akkor, de addig is meg fog történni. Csak a közgyűlés is tegye meg a mi kötelessége, a mivel igen sokat használhat, a mi által költségvetésünkből a födözendő hiány apasz- i tására a legjobb, a leghathatósabb módokat sze- í rezheti meg ezen úton tudatván meg egyedül, mink van, mi történik véres adófilléreinkkel. Mi nem fogjuk ezt akkorra sem elfeledni. Újból felhívjuk a közgyűlés, város atyáink figyelmét a zárszámadásokra. Költségvetésünk tárgyalása előtt. Költségvetésünk évről évre szomorúbb képet nyújt, évről évre nagyobb terhet ró polgárságunk vállaira, ennek folytán törjük rajta fejünket, váljon, hogy lehetne ezen a szomorú állapoton segíteni. És csak takarékoskodni akarunk. — Már átalánossá kezd a nézet válni, hogy csak a kiadások reducálása vezethet a őzéihez, a jövedelmek emelésére gondolni sem merünk, sőt anv- nyira megvagyunk a kisértettől ijedve, hogy még avval sem törődünk: váljon csakugyan beteljesedik-e az, mi ott elő van Írva, s váljon a befizetett adóval mi történik? A zárszámadásokról akarunk néhány szót szólni. A zárszámadásnak hivatása kimutatni azt, váljon az előirányzott költségvetés mennyiben, felelt meg a valódi szükségletnek, és csak a zárszámadás képes kimutatni azt, hogy az évi deficit mekkora, hogy az előirányzott fedezetre mennyiben volt szükség ; a zárszámadás képes igazolni városi háztartásunk és vagyoni helyzetünk minőségét. Lehet-e zárszámodások nélkül csak azt is tudnunk: mi a város vagyona? Lehet-e zárszámadások nélkül tudnunk azt, váljon az előirányzott deficitek fedezésére háziadé czimen befizetett nehéz filléreink hogyan használtattak fel ? Lehet-e egyátalán helyes, minden helyi viszonyt tekintetbe vevő költségvetést készítenünk ha az előző évekről zárszámadásunk nincs ? „ESZTERGOM jg VIDÉKE“ TáBCZÁJák Zöld erdőbe. ■ t— Népdal. — Zöld erdőbe mennék Síró fülűidének; Hűtlen kedvesemről Sírna ott az ének. A mezőbe mennék, Pacsirta madárnak; S felhők között sírnék, Ahol nem is látnak. l)e bár hová menjek Én vagyok az árva; A kit ügy szeretek Másnak lett a párja. . . . Hejh a lány mind csalfa; Szeret amig láthat, S másnap már a szivét Oda adja másnak. Nagy Alajos. A levélhordó. — Karczolat. — A társadalom örökös üldözöttje és örökös várva vártja. Nincs fontosabb ember nálánál, kit annyian várnak izgatottan, kinek közeledtére vagy távoztára ezer légvár omlik össze, s kinek egyszeri útja annyiak arczán hagy öröm vagy bánat nyomot. A paloták fényes termeiben s a kunyhók nyomorteljes kamaráiban egyaránt várvavárt; ép úgy hat döntőleg megjelenése vagy kimaradása a four tekergős terveire, mint a szegény munkás kicsiny, de forró reményére. S mily szerencsés ember! Hány bájos hölgy kinek pillantásaiért is hiába rajong annyi — várja őt sziv- dobogva, s tekint felé ragyogó csillag szemeivel, epedve egy-egy megjelenéséért; s mily reszketve veszi kezébe, midőn „végre velahára“ elhozza azt a várvavárt rózsaszínű tévéikét s csókolja össze .százszor — — ezerszer — — Csoda, hogy még nem jutott eszébe valami bolondos muszka herczegnek levélhordóvá lenni, Immár beálltak Pesten korcsolya felkötőnek is. S a ley ólhordó jár, kering, futkos a nagy tömegben. Amint kilép kora reggel szobájából, már kezdődik az üldözés. Könnyű volt hajdanában levélhordóvá szegődni Mercur urfinak! Ha valaki nagyon boszantotta, kért hitelbe nagy szakállú Jupitertől egy egy istennyilát s nyakon teremtette az alkal- matlankodót. De ő szegény! Amint végig törte magát valahogy a városon, kezdi hinni, hogy holmi rablógyilkosságot követett el s viszik Szibériába ! Tessék, ott az utczaszögleten az a nagy szájú kofa, ki már hónapok óta várja levelét, — mily basiliskus gyanakvó szemeket vet rá! S csodálatos; rendesen mikor ő megy arra, beszél a szomszéd kofaasszonyoknak nagy hangon valami más vidékem, más városi, más időbeni más levélhordóról szörnyű dolgokat, ki a rábízott leveleket magának szokta megtartani, —- miközben a vipera szemek egyre rá villognak . . . Szegény levélhordó menekül, fut mint Káin nem tekintve se jobbra, se balra, midőn egyszerre valami dühöngő kéz ragadja galléron, melynek tulajdonosa vérben forgó szemekkel, szörnyű kétségbeesett arozczal ordítja fülébe: — Yan-e levelünk ? A szorongatott levélhordó törüli izzadó homlokát s iparkodik occupált gallérját kiszabadítani a fiatal vadember markából: — Nincs bizony édes ifiur. Ez hallatlan! Ez borzasztó! Ez nem türetik tovább! Tessék, ők már oly bosszú idő éta várnak Ninácskával levelet s irae evvel torkolják le őket: nincs bizony! A levélhordó eközben valahogy kiszabadította zsákmányul esett gallérját s fut; de az ablaknál meg Ninácska fogja el. —- Ugy-e édes, ezukros levélhordó bácsi van levelünk! ? A szegény ember mentegetődzik, haboz s kihozza valahogy, hogy: nincs. A két szép szemet köny futja el, minél fogva a szerelmes vadember tökéletes, jogosnak érzi magát levélhordó uramat elfenekelni, lévén ő előtte legnagyobb bűn Ninácskájának könnyeket okozni . . . . Szerencséjére azonban ez menekül hátrahagyva a gondbaborult szerelmes párt, mely a tervezett lakodalmat csak úgy tarthatja meg, ha valahol a világzugában élő nagybácsi beleegyező ákombákomjai megjönnek, mi őket örökössé is tenné. De — az itju szerint „akasztéfáravaló“ levélhordó nem hozza a levelet s a fiatal párnak ma bizonyára nem veszi szavát senki bujában. (NB. a csók nincs kizárva.) S az „akasztófára való“ rohan tovább. Ott a szegényes szögletház ablakából gyászbaöltözött halo- vány fiatal nő tekint ki, s remegve néz jövete elé. A levélhordó elfogul s iparkodik minél gyorsabban s észrevétlenül elsuhanni a ház előtt, ah, de a köny- benuszó nagy szempár észreveszi, s néz ntánua lemondó, néma fájdalommal, mig a levélhordó iparkodik minél előbb eltűnni: fáj szivének nagyon ez a bú. — Szegény asszony! Története egyszerű, ezer-
