Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 28. szám
Esztergom^ évfolyam. 28. szám. Csütörtök 1879. szeptember 4-én közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. 4 írt. — kr. 2 „ 20 . Előfizetési-ár: Júliustól deczemberig, fél évre . . évnegyedre .................................... E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. / A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesf-/ tőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ ^~IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. nők stb. eltekintve a jelenlegi szorult helyzettől a sors csapásai által még rosszabb viszonyok közé juthat. — így pl. betegségek és halálesetek a leginkább félt vendégek minden családnál, de leginkább ott, hol a család feje csupán szellemi tőkéjével van utasítva a család fentartására. Egy betegség nemcsak felemészti a netáni csekély szerzeményt, hanem fenyegeti a jövő exis- tentiát is. De nemcsak betegség és haláleset, hanem más előre nem látható események kötelességévé teszik mindenkinek a kellő időben egy kis tőkéről gondoskodni, különösen akkor, a mi leggyakoribb, hogy az illető nem vagyonos. Az emberi életben számtalanszor előfordul kellemetlen szorult anyagi helyzet, mely látszólag ugyan csekély, azért mégis a házi boldogság békéjére zavarólag hat, ilyenek lehetnek pl. a tanítók s tisztviselőknél, hogy fizetésüket nem kapják pontosan: — továbbá lakás vál- tóztatás, uj állomás elfoglalása, egyéb kellemetlenségek, melyek pénzzavart idézhetnek elő. Ily körülmények közt azt tapasztaljuk, hogy sokan az uzsora áldozataivá lesznek, s jaj azon tisztviselőnek, ki ily szomjas pénz-vampyr karmai közé került. Nem tartom szükségesnek bővebben magyarázni, mily bajokat okoz az uzsora. Mindezekből önkényt könnyen belátható, hogy a fönemlitett bajokon csak úgy lehet segíteni, hogy a tanítók, tisztviselők s egyéb hasonló viszonyok közt élő polgárok az önsegély és kölcsönösség eszméjét lelkesen felkarolják, hogy szellemi és anyagi érdekeik megóvassanak és előmozditassanak. Ez pedig úgy történik, hogy ők ezen czélokat szem előtt tartó egyesületek tagjaivá lesznek. — Ily intézmények a betegegyletek, életbiztosító társulatok; takarék és előleg szövetkezetek. Mindezeket egyesítve bírjuk az osztrákmagyar általános tisztviselő egyletben, melyet bővebben kívánok ezúttal ismertetni. Az osztrákmagyar általános tisztviselő egylet megtestesült princzipiuma: az önsegély és kölcsönösség ; és mégis, daczára, hogy ezen egylet már 14 év óta fenn áll, s legnagyobb virágzásnak örvend, vidékünkön még eléggé nem ismeretes ; nem lesz tehát fölösleges, ha működésének hű képét s czéljait röviden leírom. Az osztrák magyar birodalom általános tisztviselő egylet egy gazdászati humánus intézet, mely a tisztviselők, s azokkal hasonló kereseti osztály anyagi, szellemi s társadalmi érdekeit az önsegély és kölcsönösség elvei szerint megóvja és előmozdítja. Hogy ezen czélját elérje, az egylet következő irányban működik : I. Az emberiség két legnagyobb ellenségei: betegségek és halál által okozott bajokat a lehetőségig könnyíti, a mennyiben tágjai számára a betegség esetén az erre szükséges költségeket biztosítja, halál esetében a visszama- radottaknak anyagilag segélyt biztosit. II. Előleg és takarékpénztára által leginkább képes ellensúlyozni korunk legnagyobb sociális mételyét, az uzsorát. III. Képviseli mindenütt a tisztviselők érdekeit, s azokat közbenjárása által a lehetőségig előmozdítani törekszik. IV. Alapitatott „tanulmányi alap“ melynek kamataiból előlegesen ösztöndíjak alkottattak, melyekben csupán a tagok özvegyeinek leányai, vagy árvái részesülnek, inig az az alap annyira növekedett, hogy külön önálló felsőbb leánytanodák lesznek félállithatók. V. Segíti az egylet általános alapjából szükséget szenvedő tagjait, valamint ezek özvegyeit és árváit. _____Ezzel röviden ecsetelve van az egylet iráS egítsünk magunkon egyesült erővel. (B. Gy.) „Önsegély és kölcsönösség,“ ez jelszava korunkban a modern civilisatiónak. Az önsegély, az emberi erőknek, erkölcsi indokokból eredő alkalmazása tevékenységünk minden terén, s ez korunkban leginkább úgy nyilvánul, hogy a társadalom különféle osztályainak tagjai kölcsönös érdekből, egyesületeket alkotnak, szellemi, társadalmi és anyagi érdekeink megóvása és előmozdítása czéljából. Az önsegély természeti törvény ; ezen alapszik az emberi társadalom létezése. Mindenek előtt szükséges, hogy minden egyes egyén saját erejéből gondoskodjék önfentartásáról, ott azonban, hol az egyesek fáradozásai elégtelenek, az erők egyesülése által ezen bajokon segíteni lehet, sőt kell, mert egyesült erők nagy hatalmat képeznek s ez az mit kölcsönösségnek, szövetségnek nevezünk. Ha figyelemmel kisérjük különösen nálunk azok viszonyait, kik szellemi tehetségeik által tartják főn magukat (mindenféle tisztviselők, ügyvédek, orvosok, tanítók, jegyzők stb.) azt tapasztaljuk, hogy ezeknél az élethez való szükségletek megszerzése naponkint nagyobb és nagyobb nehézségekkel van egybekötve, a szükségletek mindig nagyobbak és drágábbak lesznek, mig a jövedelem mindig egy forma marad, esetleg a legtöbbször apad ; és igy a szellemi tőkéből élő polgároknak anyagi existentiájuk érdekében, nehogy a jelen anyagi rósz helyzet által állásuk megingattassék, első sorban kell az önsegély és kölcsönösség eszközéhez folyamodni. Ha ez áll már normális viszonyok közt, mennyire életkérdés az hogy az önsegély és kölcsönösség legelőször is ott lépjen előtérbe, hol a szükség a jegüagyobb. — Az ügyvéd orvos, tanító, hivatalJSlflliQI IS VIDÉKI" TÁSKÁJA. Alacsony kicsiny ház... Alacsony kicsiny ház ! vén hegy oldalában Hányszor gondolok rád könyemmel adózva.. . Régen volt, hogy tőled elvitt hiú vágyam, Vén, mohos tetődet nem láttam azóta. All-e még előtted a nagy öreg hársfa Mely lombjával lágyan, szelíden beárnyalt, Gyermek örömim és bánátim e társa ? Oh, hogy e boldog kor végkép tova szárnyalt! — El-elmélázok. .. a vén fa lombos ága Hajlik, reng, a mint a regg fuvalma támad; Ottan látom — rózsa nyílik ablakába, Kis szobánkban édes, drága jó anyámat! El-elmélázok. . . s úgy fáj, hogy tán miattam Édes jó anyámnak arcza könyben ázva. . . Oh, mióta dőre vágyban oda hagytam, Bánat, szomorúság költözött e házba! Jó anyám gondolsz-e arra, ki magában Messze bujdosik már hosszú évek óta ? ... Alacsony kicsiny ház ! vén hegy oldalában, Hányszor gondolok rád könyemmel adózva! . . . Aradi József. Ilyen az agglegény. — Rajz. — — Volt-e már maga szerelmes? — Nem voltam, Juliskám. — Meg kért-e már valakit? — Sohase próbáltam. — Nem udvarolt-e valami menyecskének? — Nem mertem, Juliskám. — Hát engem tudna-e szeretni? — Egész a koporsó bezártáig. — És meg merne-e kérni? — Nem is kellene ez a czerimonia. — Hát hogyan gondolná? — Az én feleségemnek csak gazdasszony lehetne a neve. — Próbálja meg máshol. Velem többet egyedül ne beszéljen. Mari, küldje be a mamát. Történt pedig ez az érdekes jelenet egy csöndes ház lombos udvarán egy vén hársfa tövében, hol egy kis terített asztal mellett egy haragosan kipirult takaros kis leány s egy kemény gallérú, uj nyakken- dos, savanyúan mosolygó kopasz és fogatlan fiatal ember dialogizált. Juliska csakugyan már nemcsak eladó, de elkelui- való kis leány volt. Nem tudott ugyan francziául, nem tudott zongorázni, nem tudott divatlapokra pre- numerálni, de azért olyan mély érzése, annyi egészséges gondolata s olyan szellemes eszejárása volt, hogy csupa szeretetreméltóság. A kemény gallérú s kivasalt arczú elvénült fiatal ember egyike volt a város legmakacsabb agglegényeinek. Mihelyt a fiatal ember negyvenéves és egy napos, akkor már agglegény. Megkérte Juliskát —- legalább azt hitte a mama is, a ki a kertbe ment „szórakozni,“ hogy a vacsorára megjelent agglegény J zavartalanul stilizálj on. Jön a mama. Egy tekintet és mindent tud. Juliska egy rózsát szed szét szirmonként. Az agglegényben még van annyi szemtelenség, hogy megiszsza a maradék pohár bort pezsgő siphonnal. A mama csupa jóság volt egyébkor, de a tépett rózsa azonnal megváltoztatta. Juliska fölkelt s kipirult arczczal, a sértett önérzet megvető hangján, büszkén ezt mondotta : — Ez az úr nem érdemli meg, hogy máskor körünkbe jusson. — Józsi ur? — valóban nem értem. — Tehát én kijelentem előtted édes anyám, hogy ez az úr megtámadott becsületemben, ez az úr lovagiatlanul viselte magát, ez az úr tolakodó és veszedelmes ember. — De kérem, az istenre kérem drága Juliskám — szavalta Józsi bácsi egy kipróbált agglegény zavarba hozó szemtelenségével — ismétlem a ma- mácska előtt is, hogy én csak gazdasszonykámul szeretném megkérni. A mama elhalványult s ezt sziszegte: — Szemtelen! Mari, küldje be a férjemet. Józsi bácsi csiiggedetlen tolakodással fokozza bátorságát még egy pohár borral s ugyanazt a véleményt terjeszti elő a papának. A papa elszánt ember, de figyelembe veszi azt a tényezőt is, hogy a fukarkodó agglegény egy kicsit pazarul gazdálkodott a más borával. De azért határozatot hoz : — Józsi ur, ön visszaélt régi barátságunkkal, kérem hagyja el házamat. — Becsületsértés! — kiáltá piros arczczal az agglegény, a ki vérig meg volt sértve. — Jancsi! — kiáltja erre a házi ur — vezesd haza Józsi urat! Jancsi valóságos athleta, kertész, kőműves, j favágó* kocsis, szóval mindenes. I Józsi ur szabadkozik. A mama és Juliska izga-
