Esztergom és Vidéke, 1879

1879 / 25. szám

után 70 írt. jövedelmi adó van kivetve. Ezen állítá­sunk’tönkre lett téve. Mert a „röpke“ válaszban ez áll: „ugyanazon két kereskedő között a megadóztatási arány már évek óta fenn áll és pedig törvényszerűit s a helybeli kereskedelmi viszonyok megfigyelésével.“ No jól van. Most megnevezzük ama két ke­reskedő urat, hadd szörnyűködjenek el azon, hogy ok a helybeli kereskedelmi viszonyok megfigyelésével lettek megadóztatva oly gyönyörű arányban. A vízi­városi kereskedő ur neve: Trenker; a kir. városi ke­reskedő ur neve pedig Greff. Az előbbi fizet 40 fo­rintot, az utóbbi pedig 70 irtot. És ismételjük, az előbbi valószinőleg azért fizet csak 40 irtot, mivel a felügyelő egyik közege ott szokott vásárolni — hitelbe. Ha ez arány, úgy mi hallgatunk. De nem, nem hallgatunk; mert ez nem arány, hanem párat­lan visszaélés. Mi ismerjük Trenker urat, s megva­gyunk győződve, hogy az ő forgalmát a Greff ur forgalmával összahasonlitva, ő lenne az első, a ki azt mondaná, hogy ez nem arány. Hátra van még a „válaszka“ azon része, hogy t. i. a két kereskedő között a megadóztatási arány már évek óta fenn áll! Ez, ha valóban igy áll—- pedig igy áll, mivel a felügyelő állította, — akkor ez Greff urra nem valami kedves újdonság lehet. De nem igaz. Nem igy áll. És még akkor sem igaz, ha az adófelügyelő állította. Az adófelügyelő állította. Az adófelügyelő csak azért állította, hogy „évek óta fennáll“ mivel az ő lelkiismerete igy van meggyőződve. Ha ő nem volna oly derék lelkiisme­retes ember, akkor megmondotta volna az igazat; de igy elhallgatta, hogy Trenker ur csak a mult évben lett oly szerencsés, hogy az élőbbé ni évben reá-tényleg kivetve volt 70 frt. jövedelmi adó, 40 írtra leszállitatott. Miért nem történt ily kiváló kedvezmény más­sal is? Mert az adófelügyelőség lelkiisme­retes meggyőződése nem engedte. Miért fizet Esztergom kir. városban egy s z a- tócs több jövedelmi adót, mint egy bizonyos S z t.-T a m á s i f ü szerkeresk e d ő ? Ezt máj d más­kor mondjuk el annak a „becsületes“ embernek az örömére, a ki hitelbe szokott vásárolni és készpénz- I zel-------— fizetni. H írek. — Lapunkra uj előfizetést nyitunk f. é. szeptember elsőié! deczember végéig 2. ft. 20 kr. egy hóra bármely számtól kezdve 80 kr. Kérjük, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, ennek megújítására. Az adófelügyelőság mint boszuálló. Lapunk 15 és 23 számában közlőit „Mi a tisztességes eljárás“ czimfí czikkek annyira felháboritották az esztergomi adófelügyelőséget, hogy lapunk kiadójára egy vallo- mási ivet küldtek mint nyomdatulajdonosra és mint laptulajdonosra, az 1879. évi kereseti nyeremény be­vallása végett. Miután olvasó közönségünk nagyon jól tudja azt, hogy lapunk f. é. junius hóban indult meg, továbbá, hogy csak a 12-ik számot lehetett Esztergomban nyomatni és igy ez év folyamában jö­vedelmi adóról szó sem lehet, kénytelenek vagyunk az adófeliigyelősóg eljárását a következőben elmon­— „Minekutána vádlott, Nagym agyar ország hírneves honhazafiát, a Bombardó, Kláriuét és Fagót meghuszonötözött szerkesztőjét tisztességes magyar honhazai írónak elösmerni vonyakodik; minekutjánna vádlott Nagy-Magyarország hírneves honhazafiát, Pe­tőfi Sanyi dicső druszáját Csingilingi Aladárt honhazai költőnek elismerni vonyakodik; minekutánna vádlott, Nagymagyarország hirjeles honkeblűleányát aljas kifejezésekkel illette; minekutánna az adók terhe alatt keservesen nyögő haza három negyvennyolezas fiát vádlott, nemzeti mártíroknak elismerni vonyako­dik: kínszenvedésre és fölkonczoltatásra Ítélendő.“ — A boros torkok ráhurrogták a szentesítést. Erre a Bombardó, Klarinét, és Bagót czimű magyar nép szaván szerkesztett világlapok Írója a rémitő furkos- sal sújtott felém. Köhögve gyilkolt, mint a zulu. Meghaltam. Következett Csingilingi Aladár, a ki bi- csakja hegyére rímet keresett szivemben. Talált is. Nagyon szépen csörgedezett. Vigyorgott, mint a hóhér. A halálosan megsértett hölgy Fulviaként egy tűvel szurkálta nyelvemet. Gero bácsi halotti beszédet tartott fölöttem s a másik két szakái örökösnek ne­vezte ki magát s elvitt, a mit vihetett. Meghaltam. Háromszorosan meghaltam! . . — Jó reggelt! — Jó reggelt kívánok!! — Kérem, jó reggelt kívánok!! Ugyanegy hang csak erősebben ejtve. Körülné­zek. A piszkos szedő gyerek mosolya kér bocsánatot a háromszoros jóreggeltért. — Kérek kéziratot. Még mindig nem hittem szemeimnek. — Nem hallottatok valami embergyilkolásról?- Nem, hanem talán a tekintetes ur álmodott. — Álmodtam ? ! Kézirat ugyan még nincsen, de van álmom. Mozgósíts félóra múlva. A föltámadás mennyei boldogsággal töltötte be lelkcmet. Félóra múlva meg volt a kézirat s a visz- szanyert élet. Az életben a véres álom emléke s a kéziraton a borzasztó rabló gyilkosság photographiája. _______________ _________,_____________—ó. A szépirodalmi rovat vezetője: Körösy László. dani. Lapunk kiadója felment az a.dófelügyelőséghez, és kérdezte, mi alapon küldtek vallomási ivet ? Fe­leletül nyerte: az 1878 évi 13813 sz. m. v. alapján. Ezután értesülést kért a pénztári hivatalban: váljon kinek küldtek ez év folytán az adófelügyelőségtől még ily vallomási ivet az ujonan bejelentett üzlettu­lajdonosok közűi? Felelet: Senkinek, ez első. Utána járt, váljon hányán nyertek ez év folytán a kir. vá­rosnál iparengedélyt? Kitűnt, hogy jam hóban 3. febr. hóban 1. mart. hóban 8. apr. hóban 5. máj. hóban 9. jun. hóban 5. jul. hóban 0. és aug. hóban 5. összesen 42 iparengedély adatott ki. Ezzel szem­ben, miután az adófelügyelőség csak lapunk kiadóját tisztelte meg igy, az a kérdés, valljon áll-e azon törvény, hogy az uj üzletek a megnyitás évében meg nem adóztathatók ? Miután ez törvény és ministen rendelettel meg nem változtatható, ekkor az adófel­ügyelőség lapunk kiadóját jogtalanul szólította fel még jövedelem bevallásra, ami hivatalos hatalom­mali viszzaélés volna. Ha pedig a ministéri rende­let erre felhatalmazta, akkor hűtelcnséget és kötelesség mulasztást követett el a kincstár irányá­ban, mert a többi 41 uj iparengedély irányában nem ezen eljárást követte. Ezen dilemmából hogy lapunk kiadója kiszabaduljon, felvilágosításért a pénzügy mi- nisterhez fordul. Addig is azonban, mig erre vá­laszt nyer, az adó felügyelőség eljárását a közönség- tájékozása végett a nyilvánosságmik is átadja, és ítélje meg a közönség, váljon hivatalos hatalom mali visszaélésről, vagy hűtelenség és kötelesség mulasz­tásiéi lehet-e szó. Mig a minister ez irányban fel­világosítást ad, vagy határozatot hoz, addig a kö­zönség jól teszi, ha az adófel ti gyei őséggel szemben nagyon óvatos lesz, mert amint látszik, egy görbe nézés elég arra, hogy az adóügyben mindenféle zak­latásnak ki legyen téve bárki. — Értesítenek, miszerént a vidékre adóvég­rehajtásra az adófelügyelőségtől kiküldöttek lapunk ellen agitálnak, hogy elő ne fizessenek. Köszönjük a figyelmet, de figyelmeztetjük azon urakat, hogy jobb lenne ezzel nem foglalkozni, mert mi sem aluszunk, toliunk pedig elég éles. Valóban államhivatalnokok­hoz méltó foglalkozás. A hcnvédemlék alapja javára f. hó 15. és 16-án oly szép sikerrel lefolyt műkedvelői elő­adások anyagi sikeréről, habár az illetékes helyet hivatalosan megkerestük s nem kaptunk kimuta­tást, megbízható forrásból tudatjuk közönségünkkel, hogy az előadások tiszta jövedelme 265 frt. 85 kr. volt, a kiadások mindkét estéről 105 frt. 13 kvra ragnak s igy az adományokkal gyarapitott tiszta jö­vedelem: 160 frt. 68 kr. — Felülfizettek: Palko- vics Károly 2 frt. Dr. Áldori Mór 1 frt. 40 kr. Boronkay Lajos 1 frt. Kollár Mihály 1 frt. Burián Kózsa 1 frt. Berger Hermann 50 kr. és Meszéna Kálmán 40 kr. Az „Esztergom és Vidéke“ kétszáz darab szinlapot ajánlott fel a czélra. A szinlapok el- árusitásából befolyt 4 frt. 15 kr. Valamint a derék közreműködők, úgy a felülfizetők a szent czél ne­vében fogadják szerkesztőségünk részéről legkiválóbb hálás köszönetünket. — A honvédegylet titkárát pe­dig kérjük jövőre több előzékenységért. — Tanoda! értesítő. Az Esztergom sz. kir. városi elemi iskolában a jövő 187!)/so tanévre a ta­nulók beírása aug. hó 29-én veszi kezdetét és tart bezárólag szept. hó 8-ig, mindennap d. e. 8 órától 11-ig az elemi iskolai épület 4-ik osztályában. — Az igazgatóság. — Az észt. sz. k. városi reáltanodádon a jövő tanévre a beiratások f. aug. hó 29. 30. 31. és September első három napjaiban tartatnak meg. — Ekkert Irma öt osztályú elemi és három osztályú polgári iskolájában a beiratások f. hó 28-án veszik kezdetűket. A polgári iskola szervezetéről s ezéljairól bővebb felvilágosítást a napokban megje­lenő részletes programra fog adni. — Lovászy Fanny k. a. hat osztályú nőne­velő intézetében a beiratások f. hó 26-tól szeptem­ber 1-ig tartanak. — Dömös közszeretetben álló jegyzőjénél a szentistvánnapi búcsú alkalmából igen kedélyes és fesztelen mulatság volt. Azon tisztelői és jó barátai közül, kiket valami körülmény vissza nem tartott, meglátogatták annyian, hogy majd kicsi lett a ház, kivált midőn a tánezot is elkezdték. Miután láttuk, hogy a házi ur örül a vendégeknek és a jó kedvnek, csak reggel hagytuk el a csárdást. Elsoroljuk a részt­vevő hölgyeket? A legragyogóbb két szem megtiltá és azért csak sziveinkben Őrizzük az emlékezést és csak annyit árulunk el, hogy a társaság ritka szép volt és mindegyik sokáig visszafogja óhajtani az ott töltött órákat. A házi urnák és kedves szép nejének a régi jó magyar szokás, és vendégszeretet fentar- tásaért köszönetünket. Adjon az Isten Esztergom és vidékének*) sok ily gazdát, sok ily jó napot. —n. — Szent Sstvánnapi, tulajdonkép éjjeli raula- tások. Szolvik János és veje Erős Ignácz Sztgyörgy- mezőn összeveszvén, egymás fejét betörték. Szolvik két napi, Erős 14 napi fogságot kapott. —A szent- györgymezei éjiőrök, ha látják, hogy csendesség van, ők maguk közt indítanak egy kis háborút, most a megyeházán tanulnak stratégiát. — Szenttamáson öt mester legény és több paraszt éjfél utáni 2 órától 4 óráig verekedtek, és a kis piaczig fellármáztak min­den alvó embert. A feljelentést ők maguk tették meg a szolgabirósághoz. — Tüzeset. Szent István napja szomorú volt a pilismarótiaknak* Tűz ütött ki, mely alkalommal *) De az „Esztergom és vidék“-ének is! Szcrk. négy ház lett a vész martaléka. Tűzoltóink, amint hírét vették a vésznek, a helyszínére siettek, de már későn érkeztek. Az égés folyamán nagy hiánya volt a víznek. — Az önkénytes tűzoltó-egylet, szeptember 7-én, egy felállítandó mászó-ház alapjának javára táncz-mulatsággal, — s ha sikerül részvétre bírni,- a dalárda közreműködésével, s nagyszerű tűz- és viz-játékkal egybekötött jótékony ezélú estélyt fog rendezni. Mint halljuk, a buda-pesti kereskedelmi társulat s a helybeli kereskedelmi ifjúsággal együt­tesen leend az ünnepély megtartva. Felhívjuk rá kö­zönségünk figyelmét addig is, mig részletes tudósí­tást adhatunk. Asz. tamási bíró urat figyelmeztetjük, hogy a Heischmann-háztól a Hilóczy házig levő ut orszá ­gát, hol a kocsiknak kell jármok és igy ne engedje meg, hogy azt az utat annyira elfoglalják a vásá­ros asszonyok, hogy a közlekedés akadályozva le­gyen. A tegnapi hetivásáron erre vonatkozólag sok panaszt kaptunk, melyek orvoslását a jövő szomba­tig várjuk. Szölgyén két községe az adófizetés tekin­tetében igen serénykedik; e hóban már beszállítottak az adóhivatalba 4000 frt. körül, és már újra együtt van 1000 frt. körül. Legszebb dicséretük, hogy a köz­ségek mentve vannak a végrehajtásoktól. A lovak közi ragályos kór kiütése mutat­kozik a városban is. Wilheim Lipót egyik fiakeres lova már agyonlövetett. A hídon — igen helyesen — a lovakkali közlekedés hatóságilag betiltatott; a vesztegzárr egyelőre 15 napra terjed. Érdekes látványra lehetünk elkészülve. Ma reggel az uszoda férfi világa tesz kirándulást a „Kutya­szorító túl“ le az uszodáig s hétfőn reggel, ha az idő­járás is úgy akarja, az uszoda szép hölgyvendégei vállalkoznak ugyanarra a nagy vízi útra. A -verseny vitézi s a látvány igéző lesz.-— Oltosy Pál ur Fegyvernekről nagy megle­petést hozott, nemcsak kitűnő dinnyével, hanem érett fegyverneki szőlővel vendégelte meg ismerőseit. Ma eltávozván körünkből, szeretnénk mi is arra a jó vidékre menni. Egyúttal megemlítjük, hogy Oltósy Ferencz ur fiát egy kutya, melylyel gyakran szokott játszani, arezban igen veszélyesen megharapta. Jó lesz ügyelni rá. — Beődy Gábor jövő kedden délután érkezik a gőzhajóval és társulatával már csütörtökön szándé­kozik előadást tartani.-— A nánai ind óház. Lapunk egyik barátja szemtanúja volt múlt héten egy megnevgzhetlen el­járásnak, mely a nánai állomás pénztárnoka egy bécsi kereskedő ellenében alkalmazott. Újólag fel­kérjük az igen tisztelt állomás főnök urat, legyen szives alattas közegeinek megmagyarázni, hogy nem a közönség van ő értük, hanem ők a közönségért. Bármily nagy és erős legyen az államvasút társaság, mégis úgy hisszük, hogy nem jó szolgálatot tesznek az ily önmagukat nagynak képzelő urak saját ke­nyéradó uruknak, a társaságnak, és meggondolhat­nák, hogy a sok utazó közt akadhat, ki az intéző felsőbb köröknél is befolyással bir. Rabcsák János orvos ur, kit jó hire már megelőzött, megkapta mint primatialis főorvos, kine­vezését. Dr. Hutta János ur pedig teljes évi díjjal nyugalmaztatok. Heti vásár.- Esztergom és P árkány. Aug, 23-án. A rósz termés már is hatással van piaczunkra, amennyiben a behozatal már csökkent; daczára en­nek, az árak nem emelkedtek, kivéve a szép árpát, melynek métermázsája 9—9 frt. 50 krra emelke­dett. Látogató elég volt, de vásárlási kedvet nem mutatott és igy iparosaink és kereskedőink csak egy uj csalódással gazdagabbak. Legélénkebb volt az élelmi szerek piacza, hol a vásárlási forgalom is meglehetős volt. Z. Szerkesztői posta. A Magyarországi s o ciálistá król. Érdekesen van írva, tartalma minden körülmények közt megfigyelendő, de — lapunk keretén kívül esik. Eddigi rövid pályafutásunk meg győzhette, hogy csak tisztán helyi kérdéssel foglalkozunk, ez pedig országos ügy. Sajnáljuk,de kéziratát 8 napig rendelke­zésére bocsátjuk. Napilap, vagy politikai lap hasznát veheti. N. P. A nagy tőzsde ügyben. Az eszme egy tőzsde egy­letet életbe léptetni nem rósz de nem csupán a nagy tőzsde elleni okokból — hali. 0. ur személyesen megjelen kegyedet meghívjuk bővebb megbeszélésre. Tárcza üzenetek. K or m os. Helyben. Leleményesen és elegánsul mindent meg szabad írni, csak hogy a kegyed tárczája, mely nem egyéb, mint a múltkori színházi előadás alatt egy kicsit nagyonis egész­ségesen és folytonosan kaczagó páholybcli dandy rendreutasítása, legkevésbé sincs leleményesen és elegánsul Írva. Hanem azért mégis kérek más valamit. Ii. I m r e. Budapest. Komoly és kimerítő választ jó- zantalanságokra adni nem lehet. 0 semmit se olvasott tőlem — minő nagy megtiszteltetés! — és mégis elitéi. Én többet el­olvastam tőle s igy Ítélem el. Ót egy lapalapitó mozgalom hívta meg Becsből, De minthogj^ a mozgalmat „egyénileg“ szolgálta s nem jelzett alapelvek szerint, a lap élete érdeké­ben el kellett távolitani. Különben a mai számmal befejeztük a festékpazarlást. Esztergom igen jó bortermelő vidék s mis vonzó erőt nem if? képes gyakorolni olyan csapatra, a mely­nek ízlése, műveltsége és meggyőződése épen annyit ér, mint egy gyanús lap ingó-bingó cxistentiája. Bojtorján megszűnt Vasárnapi level e- k e t írni. Béke hamvaira s közönségünk kegye A g g 1 e- g é n y n y c 1. Felelős szerkesztő: Igazmondó.

Next

/
Thumbnails
Contents