Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 25. szám
közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési-ár: Júliustól deczemberig, fél évre ... 4 frt. évnegyedre .........................................2 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉFV 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. A megyei rendőrség. A legégetőbb képtelenség hajt, midőn az esztergomi járási szolgabiróságot akarjuk figyelmeztetni, mert hozzá vagyunk szokva, legalább e hivatal részéről erélyességet és tapintatosságot tapasztalni. Annál roszabbul esik, midőn épen ezen hivatalnál kell észrevennünk, hogy legfontosabb rendeletéi, csak azért, mert mindennap alkalmazásba lennének veendők, alantas közegei által kijátszatnak. A városi rendőrség elleni panaszaink igen gyakran, a legtöbbször azzal lesznek kielégítve, hogy a városi rendőrség elvégzi kötelességét, de — működése eredmény nélküli, amennyiben a rendőri kihágásokat, sőt bűntetteket elkövető egyéneket nem tarthatja felügyelet alatt, mivel hatáskörük alól kibújnak, amennyiben a határból eltűnnek, és inig Szenttamás városa részéről az eddigi állapotok megmaradnak, addig ők hiába fáradnak. Mi igaz van ebben, mi nem, azt kutatni sem időnk, sem hivatásunk. Lehet, hogy igaz; lehet hogy csak mentség. Egy azonban elvitázhatlan, és az: hogy a Szenttamáson alkalmazott rendőrség nem teljesíti feladatát. Hogy annak a rendőrségnek kötelessége ismerni a helyi viszonyokat, és hogy annak a rendőrségnek egyátalán mi a kötelessége, azt, úgy hisszük,( a szolgabiróság eléggé megmagyarázta közegeinek, sőt megvagyunk győződve, hogy a leghatározottabb speczialis utasításokkal is el vannak ezek látva, és igy a szolgabiróESZTER5Q1 IS VICÉKÉ- fABOZÁJA, Vasárnapi levél. Bojtorján vértanúi halála. — Bojtorján utóda: Agglegény. — Sasku Károly és tanonczai. —' Égy nagysád halálos megsértése. — Bojtorján temetése. — Egy szép asszony részvéte. — Aki nagyritkán irjózanon. — Egy zálogdarab története. — Uj irodalmi tünemények. — Egy malitiósus sajtóhiba. — Haza érkező fürdőzők. — A „kis borzas“ saját és többi érdektársai nevében szomorodott szívvel jelenti, miszerint fe- ledhetlen .Bojtorján“-ja élte tizenkettedik hetében a lovagiatlanság orv-tőre által ejtett gyilkosság következtében jobb létre szenderűlt. Béke. hamvaira! Szegény Bojtorján! Rövid tizenegy hét, és kénytelenek vagyunk hantot hinteni sírjára, melyet a lovagiatlanság orvtőre és a száz akkora életű irodalmi élhetetlenség ásott neki. Rakonczátlan volt, de nem volt rósz, és fájó szivvel Írjuk meg róla a halotti búcsúztatót: Hálátlan volt irántad gyilkosod és mivel mégis ő vetett szemedre hálátlanságot, bánatodba beadtad a kulcsot. Legyen neked könnyű a lepel, a mivel takaródzól. Igazán, Bojtorján meghalt és énnekem jutott a feladat, ezt köztudomásra hozni. Mielőtt azonban leírnám a temetését, — mert az is volt, — legyen szabad előbb valamit magamról is mondanom, ámbár ez non sens, mert mi lehet egy agglegény más, mint agglegény. De jó néha az öreg a háznál, mert amit más talán vagy nem mer, vagy nem akar elmondani, azt aggkoránál fogva a bácsinak elnézik és igy midőn Nagy-Boldogasszony napját e lapok szerkesztősége egy kis kirándulással ünnepelte meg és a roság- ellen a legkevésbé lehet e tekintetben kifogást emelni. De hogyan lesznek ezen utasítások követve ? A rendőrség a legtöbb esetben azokba a nagyon ismeretes lebujokba megy, ott az üzlet- tulaj donosnő által szívesen láttatja magát,- és egyebütt történhetik, ami akar, a rendőr nem törődik vele. Az utczai zavargások egymást érik. A kiket ezen zavargások akár munkájuk közt, akár alvásukban háborgatnak, azok igen sok esetben tűrnek, mert kinek panaszkodjanak, ha rendőrt nem látnak ? Az elkövetett apróbb nagyobb lopások a legtöbb esetben a szegényebb osztályt sújtják, és ezek ellen nincs orvosság, mert a kir. városban tolvajló Szenttamáson lakik, a Szenttamáson tolvajló a kir. városba szökik, és igy a nyomozás, a kutatás annyi akadályokba ütközik, míg végre minden nyom elenyészik. A kis és a nagy duna part rendőri tekintetben a legdesoláltabb állapotban vannak ; egyedüli rendőri teendőnek nézik az érkező hajókat bámulni, mig a gőzhajó állomáson felül és alul, úgy a kis dunaparton történhetik szerencsétlenség annyi, mennyit a legközönyösebb ember megsokal, és nincs ki erre vonatkozólag valami felügyeletet, vagy figyelmeztetést koczkáztatna. Elismerjük, hogy vannak esetek, midőn mind a városi, mind a megyei rendőrség határozottan teljesiti a reábizott feladatot és mégis csak ártanak, mert a helyi viszonyok a működés folytonosságát és közvetlenségét követelik, vatvezetők közé bevették Bojtorjánt is; ő pedig határozottan kijelentette, hogy többé Vasárnapi levelet nem ir: én velem igértették meg, hogy helyét betöltőm. Hiába volt minden szabadkozás, minden men- tegetődzés, rám olvasták, hogy amit Bojtorján elrontott, azt hozza helyre Agglegény; hisz az Agglegény minden gyakorlatlansága daczára is jobban képes helyt állani, mint sok más ember, ki erővel helyet akar magának a világon foglalni, bár tökéletesen csak a bécsi kórház egyik ágyában tölté be helyét. Engednem kellett; ők lássák azonban, mint veszik hasznomat, mert serénysógem odáig terjed, hogy a Nagyboldogasszony utáni vasárnap, tehát első Ízben azonnal a vasárnapi levél maradt el a lapból. Szánom, bánom e hibát, mert ma már sokkal nehezebb helyzetem van; ugyanis e rövidke hét alatt meg kellett tanulnom azt is, hogy Sasku Károly hires könyve az elsőtankönyv, mi a szépirodalom fogalmáról felvilágosit; másodszor megtanultam, hogy a nagysád szó a legimpertinensebb szó az egész magyar nyelvben, annyira, hogy még egy szegény özvegy szabónénak is ezzel rontják az étvágyát; harmadszor hogy a ki e szót nem használja, az mégis tisztességet nem tudó ember. Pedig ha az özvegy szabóné is már nagysád, akkor a tekintetes hivatalnok neje legalább is méltóságos asszony. Hogy én ezekbe a fogalmakba hogy gyakorlom be magamat, azt nem tudom, és igy sokkal jobb lett volna ezek ismerete nélkül kezdeni vasárnapi levelemet. Különben Bojtorjánt szépen temettük el. Könyek nemcsak a kis borzas szemeiben csillogtak, de igen sok szép asszonyéiban is, kiknek pedig soha sem udvarolt. Az a barna menyecske, kinek oly bájoló szemei vannak, oly meghatóan sajnálkozott, hogy, ha azt Bojtorján tudta volna, feltámadt volna halottaiból és újra kezdte volna garabonczásságait. Csakhogy talán ez is jobban van igy, mert igy a kis borzas csak gyászol, de akkor boldogtalan lett volna, a barna menyecske pedig — csak társalgását szerette; talán a szigeti sétatér lombjainak suttogása elhallatszik majd a boldogabb hazába is, és Bojtorjánnak megadja a megnyugvást. ezt pedig a kétfejű apparátussal el nem érhetvén, hiába való lesz az egész munka. Es mit mondjuk a garázdálkodókra, kik egyedül a rendőrök boszantása végett tesznek valamit, hogy azután a rendőr elöl a másik határra átlépve és a competentiából kiszaladva a tehetetlenül maradt rendőrt kicsiholhassák. Mikor végződnénk azonban, ha az ily állapotok sorolására terünk volna? Az ily helyzet tarthatatlanságát bizonyítanunk nem kell, de — elismerjük — nagyon nehéz is ezeken a mi viszonyaink közt segíteni, de a hol segítség alkalmazható, ott a segítséget kérjük. Az illető városi elöljáróságok ismerik saját városukat, a lehető legszívesebben nyílj inak kezet úgy maguk mint közegeik által a rendőrségi teendőkhez, minden igyekezetük megtörik azonban az indolentián, melylyel az utasítások követtetnek, és a végeredmény : hogy a közbiztonság nem úgy áll mint kellene; hogy a szomszéd városokban uralgó helyzet visszahatással van a környékre is; és a mi legcsodálatosabb, mentséget szolgáltat a kir. városi rendőrség tehetetlenségének épen úgy, mint — ha kedve úgy hozza, — hanyagságának is. A végtelenségig lehetne ezt nyújtani, de — talán nagyon keserűek lennénk, inkább megelégszünk az átalános kérelem nyilvánításával A megyei rendőrség erősebb e 1- len őrzését, és a két rendőrsé g e g y m á s s a 1 i közlekedési módjának egyszerűsítését kérjük. Könyező szemek, részvétteljes megemlékezés kisérték koporsóját egy vén diófa árnyába, és legszebb halotti búcsúztatója volt az a huszonkét czikk, melyek a „legkisebb tért“ elfoglalták. Ezeket végrendeletileg annak a barátjának hagyta, ki még a közönség bizonyos részének csakugyan nem irt semmit, hogy ha van hivatása, akkor Kölcseyként: „Itt az írás, forgassátok Érett ésszel, józanon,“ és egy kis travesztiával tanuljon meg Írni „nem józanon“ is, hogy olvasó köre szélesedjék. A hét lefolyása egyébként igen csendes volt. Nem ütött zajt, hogy egyik jó barátunk kiváltotta a helybeli iparbankból az oda betett zálogot. Hiszen jól tudta mindenki, hogy csak jószívűségből kenyeret, és útiköltséget akart küldeni Bécsbe egy embernek, kiről azt hitte, hogy jellemes, derék ember, kit kár volna veszni hagyni; kiről nem tehette fel, hogy hálából meg fogja őt marni. Nem üt zajt a borászati egylet sem, hogy működése köre napról napra tágasabb lesz. Nincs ugyan határozott adatunk, hogy külföldi vevői szaporodtak-e, de annyi nyílt titokká lett. hogy a fogyasztás kicsiny- .ben mindig nagyobb arányokat ölt. Nem csoda, midőn egész társaság alakult, mely a jövő bő szüretadta olcsóságot és árnyomottságot minden módon felhasználja, hogy a helybeli termelők hordái üresedjenek. Bár határozott válaszfal áll közöttünk és e társaság között, mégis kénytelenek vagyunk elismerni az érdemet, és üdvözölni az eszmét. Csak mentői több bort. Mosolyra kelté azonban az érettebb emberiséget az uj irodalmi tünemények egész sorozata. Igen, egész sorozata. Azon nemzedék, mely még csak akkor érzi magát szabadon, midőn a boldog vakáczió beköszönt, felhasználja a szünidőt és —- lapokat szerkeszt. Engem, mint türelmes bácsit megtisztelnek minden egyes számával a „Diana,“ a- „Matyi,“ a „Papagáj“ valamint a concurrens „Uj papagáj“ ezimü lapoknak. És mekkora (igyekezet lakik a fiatal nemzedékben! Nagy kár, hogy nekik is sokat kell küzdeniük minden hectograph daczára a szörnyű sajtó hibákkal és megtörtént velük, hogy nagy merészen éretteknek lát>v\
