Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 12. szám
igényüknek megfelelni ; — nem merül-e önkéntelen fel ama kérdés, hogy a zárdában és az intézetekben az akként összezsúfolt leánykák e g é s z s'é g ü g y e ninés-e veszélyeztetve ? Nem tarthatni-e a szorosabb érintkezés következtében a könnyen pusztítóvá válható epidémiáktól ? Ez nem egyedül a szülőket ejtené aggodalomba, hanem a város jövőjére nézve volna legkárosabb befolyással és pótolhatatlan veszteséggel. Nőinket, a szegényebb osztály lánygyermekeit tehát in i n d e n á r o n meg kell mentenünk ; ők nevelés után kiáltanak; szűnjenek meg szegények a város mostohái lenni tovább is, elég ha már sorsuk kényekkel öntözi száraz kenyerüket és korai munka durván feltöri kis kacsóikat; senki sem születik szépnek, jónak és nemesnek ; az anyatermészet' egyképen bánik mindnyájunkkal születésünk pillanatában; a nevelés tesz széppé, jókká és nemesekké. Ezekre pedig jogosultságuk van a föl d m i v e 1 ő k 1 á u v k á i n a k épen úgy mint a her c z e- g e k kisasszonyainak, mert urunk Istenünk a g y a g b ó 1 gyúrta az első embert és mindnyájunkat s aj á t képére teremtett. Már pedig az agyagot formálni lehet, csak mester keze kell hozzá. Ha a f ö 1 d m i v e 1 ő fiának megnyitottuk a tudás minden templomát és tetszés szerint törhet előre egészen a bársony székig és a ragyogó bíborig; — mily homály borulhat el szemeink előtt, hogy leányaik előtt meg elzárjuk a szükséges iskolák kapuit ? Rothadt társadalmunk reformokat követel; első sorban tennünk kell nőink nevelése érdekében, hogy jeles gazdasszonyokat nyerhessünk a jövőben. Bizony ránk férne minden oldalról a tanulás ! Bocsásson meg Róza nagyfám, hogy a műkedvelői társulat ügyében közzétett levelére pár szóval reflektáljak. Amit elmond, mind elhiszem, hanem azért Pilátusként, amit irtani, megírtam. Minden kifogás és minden baj közt említ egyet, az irigységet. amit épen elhiszek, csakhogy épen ez a létező irigységnek kell a legnagyobb sarkantyúnak lenni, hogy mozogjunk, hisz éjien az irigység mondja, kiáltja azt, hogy mégis szép dolog az amit teszek, mert ha szép nem volna, nem irigyelnénk. Különben még egyet elárulok, de csak titok fejében, hogy mért iparkodom én, hogy mozogjunk. Feltettem magamban. hogy azután a kis borzas után nem járok sokáig, hanem elviszem magamnak, és ha nem adják, akkor ellopom. Csakhogy mig én körülményeimmel rendben leszek, addig is múlik az idő és én addig is szeretnék vele négyszem közt igen sokszor beszélni. Otthon nem igen lehet, nagy a család és minő jó volna, hogyha én úgy műkedvelői előadásokkor a legnagyobb zajban is egyedül lehetnék vele! De kérem el ne áruljon. Inkább mégegyszer rákiáltok arra a társaságra: Adám! hol vagy? Hátha mégis megunja a folytonos szurkálást és felébredve jelt ad magáról..? Szeretnék még egyet-mást elmondani, de nem tudom, hogy nem haragítok-e meg valakit. Olyan szerencsétlen ember vagyok, hogy mikor ide-oda járok meg látom még azt is, ha más ember haragos, sőt meghallom a káromkodást is. Kövezik a budautczának a piaczra dűlő végét, építik a gymnasiumot és e két tény folytán, hogy ha egy kis szél kerekedik, oly amabilis állapot támad a budautczán és a piaczon, hogy alig látja ép szemmel egyik ember a másikét. És ilyenkor minő szemrehányásokat lehet hallani! Hát azért fizetünk mi, — igy fakad ki az egyik, — annyi adót, hogy még egy vízöntő hordóra se teljék? Annyit érdemiünk mi, hogy még egészségünk veszélyeztetésének elhárításáról sem gondoskodik senki? Hát nem lehetne — mond a másik — többször is söpörtetni a várost nem csak szombat délután? Hát kevés viz van a dunában, hogy egy kis öntözésre sem jut? és ki tudná mind elszámlálni. Nem gondolják meg a szegény emberek, hogy a városnak más a dolga, nem pedig a lakosság kényelmére ügyelni. Hát az orvosok miből éljenek? Azoknak is csak el kel, hogy néha néha egy kis betegség támadjon? Hisz ha a város atyái rá érnének a közönségről is gondoskodni talán észrevennének egyebet is a városban. Ha úgy néha ütjük a hévíz felé viszi őket, megláthatnák, illetve megérezhetnék azt a miasmával telt levegőt, mi a vágóhíd körül van, és megláthatnák, hogy a mi Szenttamásról piszok és emberi, úgy állati hulladék a danába vezettetik, az mind a vágóhíd felett megy a hévízbe; és ezen piszkos vi zet h a s zná 1 j ák a v ágásk o r a, hús tis z titá- sához, úgy, hogy aki ezt látja annak a kedve elmegy Esztergomban marhahúst enni! De hát a vágóhíd ügye is alszik és kinek volna érdekében feltámasztani, a város atyái erre sem érnek rá! ! De mennyiszer meglehet botránkozni a kis emberek naiv- ságán! Ha mindig meg akarnánk botránkozni, akkor egyebet sem lehetne tenni mint örökkön örökké meg- botránkozni, pedig más dolgunk is van. Bojtorján. A városnak k é t osztályú leányiskoláját haladéktalanul hat osztály u v á kell emelnie, ha már a p o 1 g á r i iskolákat nélkülözni vagyunk kénytelenek. Azt hinnők, hogy ama hat osztályban a p o 1 g á r i í s k o 1 á k b a n szokásos tantárgyak is előadatnának. Tanerőkről könnyen gondoskodhatunk, mert megfagyunk győződve, hogy városunk jeles tanári és tanítói kara pótfizetésért készséggel fogja felajánlani közreműködését. A h a t osztályú leányiskolában természetesen a mostani két osztályában dívó havi fizetés lenne az irányadó ; sőt az egészen szegények lánykái teljesen felmentendők volnának a fizetés alól. így azután uj áldás, uj jóllét virulna nőiben Esztergomra, s a város büszkén elmondhatná, hogy Spártának erős h ö 1 g y e i valá- nak, nekünk pedig m i v e 11 leányain k vannak ! Báró Wenckheim Béla Minister. Lapunk gyászol; — gyászolja báró Wenck- heim Bélát, az igaz hazafit, a Széchenyi István, Károlyi György grófok és mások barátját és elvtársát; minden izében ur volt; de minden izében magyar ur volt. Sokan fogják megsiratni, mint kormányfér fiút. Sötét ravatalnál csillogó gyertyák mellett nem szokás a könyek súlyát mérlegelni. A fájdalom mindig fájdalom marad; azt nem szabad érintenie semmi .idegességnek.“ Nem is fogjuk dis- putatio tárgyává tenni, hogy ő többet tett hazájának mint ember; a mig bársonyszékének viselt dolgai nemzetünk életében még az ephemér érdeklődést sem tudták felkelteni — soha. Hazafi volt tetőtől talpig; minister volt, mint a milyen lehetett —- az u d v a r o n c z i g. M aj 1 á t h-S e n n y e y uralkodása korában hive volt az igazi magyar törekvéseknek, s tiszta kezét a legutolsó perczig híven őrizte meg. A nemzet velünk együtt méltán gyászolhatja meg! Fekete posztó, fekete zászló jól illik a nemes fájdalom kifejezéséhez. Es őt megilleti, hogy Magyarország szemében kinos köny ül: jobbjait ekként látván 08 éves korban elhunyni ! A temető mindent eltemet, de nem a nép — sebeit. . . . Ezek orvoslására nem volt — hivatása. Mint mágnás minister lett: de miniszterségének nyomát nem fogja jelölni emlék hazánk történetében; migaz egyszerű báró Wenckheim hazafisága és törhetetlen magyarsága dicsőitő krónikák kedvelt énekeinek fog elévülhetetlen tárgyai lenni. Tisza Kálmánban bízott és imádta; a hírneves taktikus- múltja fel is jogosította őt erre: kinek jutna eszébe, hogy haláltusáját vegye számo- dásra? Isten az, ki Ítél; miénk e pillanatban csak a — gyász! Hazafisága mindig példányképen fog ragyogni ; ministersége azonban kisebb a — semminél. . . . De ne is bolygassuk örök álmaiban! Legyen neki a föld könnyű és az édes imádott hazának göröngyei édesek! Mindenesetre a taktikán kormány vesztességének gyötrelmeit egyedül a hazafiság őszinte bánata képes felül mnlni. Mert a halál mindent eltemet, de nem soha a honfiúi szép erényeket!! Tűzoltó egyletünk. Érdekes tárgyról beszélünk, s azért szeretjük hinni, hogy igen tisztelt olvasóink pár perezre megajándékoznak szives türelmükkel. Európaszerte elismerik a tűzoltó egyletek nagy fontosságát, s hazánkban Gróf S z é c h e n y i Ödön kezdeményezése ma már azon eredményt vívta ki, hogy nincsen valamirevalóbb város, melyben tűzoltó egylet hiányoznék. De hát nem szükséges-e a tűzoltó egylet? Nem hogy szükséges, de sőt nagy fontosságú, a menynyiben általa saját veszélyben forgó vagyonunk megmentése czéloztatik; s ki előtt ne volna oly becses saját vagyona, hogy ne óhajtaná a lmmanistikus czélok egyik legnemesbbikét egy összetartó társulatban megtestesítve látni ? Városunk értelmes polgárai felfogták a kor intő szavát, s áldozatkészségükkel siettek támogatni a mozgalmat, mely aztán 1809-iki évben a tűzoltó egylet létrejöttét eredményezte. Szép volt a lelkesedés és nemes a köz ez él oltárára nyújtott áldozat; dn még sokkal szebb volt azok önfeláldozása és buzgalma, kik oly tömeges számmal vállalkoztak ember és polgártársaik vagyonának mentőivé lenni az által, hogy mint egyleti működő tagok felvétették magukat. S az esztergomi tűzoltó egyletet egy országos összejövetel alkalmával el is ismerték facto r n a k ! Eddig a múltat és ne tovább. . . A mi most következik, tűzoltó egyletünk életében, e g y h o s szú. muzsika szó mellett átálmodott éjszak a, a melyben az álom sem sokat ér, mert a busásan fizetett muzsikusok csak a fülhasogató zenéhez értenek, mi szerencsének mondható még, mert ébredést okoz. s a félig nyitott szemek már látják, hogy elérkezett az a tettet kívánó nap p á 1. Ez a nappal pedig 1879 május hó 25-ike. melyen az egylet ujja szervezkedést nyert, s Palko- v i c s Károly elnökké választatásában kapja a lelket: Reviczky G y ő z Ő ttízparancsnokságával pedig e lélek számára a burkot, s lesz erős testben erős lélek. Ilyen vezetőkkel azután megkezdődik az uj élet, s az uj élettel a remény, hogy tűzoltó egyletünk még virágzóvá lehet! Megmutatta a következés, mennyire igazunk van. Egyletünk ma már felfogta nemes hivatását, mely azon elhatározással kezdődött meg, hogy az egylet ne csak Esztergom sz. kir. város, de a megyének 11 községében lesz a tűzesetek alkalmával ténylegesen részt vevő. Életrevalóságának egyéb jelei is vannak, melyeket csak azért nem sorolunk fel, minthogy azok úgy is mindenki által ismeretesek. Elég az hozzá, hogy a ki ezt az újjá született és azt a meghalt egyletet látja, arra a gondolatra fog jönni, hogy hát hogyan is élhetett oly sokáig, mikor egy cseppet sem volt érdemes a régi az életre ! ? Kik egy életre nem érdemes társulatot anyagilag és minden tekintetben támogattak, legyenek önzetlenek az újjá született, s lelkes férfiak vezetése alatt álló egylet támogatásában, mert ez által csak egy önmaguk iránti kötelességet fognak teljesíteni; különösen pedig fiatalabbkorú polgártársaink lelkesedését óhajtjuk e nemes ügynek megnyerni, kik a nagy munkához, a vagyon mentéshez testi erejük és ügyességüknél fogva legalkalmesabbak. s ha áldozattal járónak találnák az egyletbe lépést, legyen szemük előtt az, hogy első Ízben magukért, azután szeretettel Élrt teszik A kik előtt oly példa lebeg, mint elődeiké, kik között aggastyánok is voltak láthatók, azok nem fognak visszariadni attól, hogy az emberiség egyik legnemesebb feladatának munkásaivá legyenek, mert a ki a másét becsülni tudja, az a magáét is becsüli, s azért őt is megbecsülik. Legyünk, kik arra alkalmasak vagyunk, mindnyájan tűzoltók: hadd lássa ország-világ, hogy van Esztergomnak a nemes eszmékért lelkesülni tudó fiatalsága; hadd lássa Esztergomról mindenki, hogy itt nem retten vissza senki az áldozattól, hogy itt még az öregek is fiatalok!! Több tűzoltó. Adóügy. Európa összes parlamentjei között nincs párja, a magyarország törvényhozó testületé egyedül áll mint olyan, a mely pénzügyi törvények hozatalánál kétségbe vonhatlan bizonyítékát adja a többség annak, hogy gyámság alá való. Nem akarunk mi törvényhozó testületünk ellen szegénységi bizonyítványt kiállítani; csupán annak bebizonyítására szorítkozunk, hogy az 1875. évi, 29. t. ez. hozatalánál oly hibát követett el, hogy ahhoz hasonlót találni sehol sem lehet. Az 1875 évi, 29. t. ez. 2. £-a szerint, II. osztályú kereseti adót tartoznak fizetni mind azok. a kik föld stb birtokkal bírnak. Ez magában véve elég absurdum. Mert hogy valaki azért legyen köteles .kereseti* adót fizetni, mivel földbirtokkal bir, oly nevetséges valami, hogy hozzá hasonló az összes államok pénzügyi törvényei közt nem lehet találni. A törvény ezen intézkedése ellen azonban még nem volna kifogásunk, ha t. i. szó volna benne arról, hogy: ki tekintendő földbirtokosnak? Erről a törvényben nincs említés téve. És ez nagy hiba. Mivel a törvény ilyetén hiányos volta miatt, azok is „földbirtokosok“-nak vétetnek, a kik 20 kr. földadóval vannak meg róva. És miután 20 kr. földadót fizetnek, a törvény értelme szerint a Ií-od osztályú adó alá esnek és a minimális számítás szerint 2 ft. „kereseti“ adóval lesznek megróva. Hasonló absurdumot rendelnek a törvény 2-dik §-áuak utolsó sorai. Ott ugyan is az áll, hogy azok is kötelesek Tí-od osztályú adót fizetni, a kik tőke kamat adóval vannak megróva. Nincs szerencsénk ismerni azt a bölcs urat, a ki ezt a törvényt styli- zálta, de azért tiszta lélek ismerettel elmondhatjuk, hogy a harangöntéshez talán jobban ért. A kereseti adótörvény úgy a mint van, határozottan rósz; és méltán elkeseredhetik az adózó közönség a kereseti adó igazságtalan kivetése miatt. Felszólalásunk ez alkalommal csupán a II-od osztályú adó kivetésére szorítkozik; és azért választottuk felszólalásunk első tárgyául, mivel nézetünk szerint a szegényebb nép osztályt nyomja, Megbocsájthatatlan könnyelműséggel van a kérdéses törvény 2-dik §-a fogalmazva, mivel egy szóval sincs említés téve, hogy mennyinek kell 1 e u ii i a föld- vagy t ő k e k a m a t a d ó n a k, hogy
