Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 8. szám
Szerkesztő vagy, nálad az ész fegyvere, Mely idáig, sok bolondot levere; Társad leszek ebben, én is, neked majd, Verjük, üssük, e mihaszna, czudar fajt! . . . Mem teheti már ezt szegény L ó r i k a, Hide.-, sötét temetőben porlik a ! . . . Beli szeretném, ha szegény ma is élne, Velünk hinne, szeretne és remélne ! . . . Hű, nemes és tiszta vala jó lelke, Barátit s az igazságot ölelte; Áldva legyen lelke, a fénytrón körül, Hol az isten közelében él s örül! . . . óh, de mért is jutott mostau eszembe?! . . . Keserű köny szökellett a szemembe; Ezerévig nyomorognék itt bár én : Nem lenne több, olyan igaz barátném ! . . . No de a köny, Pista pajtás, hasztalan, Nem hat oda, hol az ő hült pora van; És hatna bár, nem juthatna sikerre, Bár mily forró, nem költené életre! . . . No de többé haláláról hallgatok, Óh, mert főidre tipornak a bánatuk; Hejh, pedig ezt, barátom, nem akarnám, Jó napoknak kell még várni reád, s rám ! A szerencse mint a kerék, úgy forog, Még mi ketten eztán leszünk boldogok ; Mi nem valánk azok, egész idáig, Boldogokká kell még lennünk halálig! Nohát Pistám ! mig élhetünk, csak éljünk, Iiigyjűnk, aztán szeressünk és reméljünk ; Szeress engem továbo is, — írj levelet, Én is irok. Isten legyen most veled ! — Losonczy László. HÍREK. Junius 26-án. Lapunk előfizetési felhívása! Még egy-két nap, s lapunk egy havi fenállását éri meg. Önérzettel hivatkozunk eddig megjelent számainkra, s ha bár a kezdet nehézségeivel kellett küzdenünk, mindamellett hivatásunknak teljes erőnkből megfelelni igyekeztünk, s a hiányokat tehetségünk gyarlóságának méltóztassék tulajdonítani, melyet annál súlyosabban érezünk, minthogy az itteni irodalmi erők még mindig a bölcs várakozás gondtalan jelszavát hangoztatják, s nem veszik számba sem küzdelmeinket, sem nem akarnak saját elámitásukról meggyőződni, hogy lapunk csakugyan és mégis minden irányban — független, s elmerjük mondani, hogy a vidéki lapok között már is oly állást foglal el, mely irányadó irodalmi körökben ránk nézve felette hizelgő hangsúlyozással van elismerve; helyi és vidéki tekintélyeink szintén méltányolják törekvéseinket és lelkes szavakkal kitartásra buzdítanak. Azonban semmi sem jutalmazza oly fényesen munkásságunkat, mint a nagyérdemű közönségnek ily rövid idő alatt nyilatkozó tömeges és csaknem páratlan pártfogása Előfizetők eddig is oly tekintélyes számmal jelentkeztek, hogy abban legerősebb támaszát és leghathatósabb buzdítását tekintjük erőnknek és képességünknek. Eme megtisztelő bizalmat tovább is kiérdemelni: legédesebb és legszentebb feladatunknak ismerjük, s előfizetőinkkel oly szoros viszonyban kívánunk álluni, hogy azok egyenként irántunk való hűségükben lapunk terjesztő apostolaivá váljanak, s az „Esztergom és vidékét“ mindenkinél és mindenhol várvavárt házi baráttá és nélkülözhetetlen tanácsadóvá meghonosítsák; ellenségeinket pedig hazafias és becsületes törekvéseink által elért sikerrel lefegyverezzék, s meggyőzzék őket arról, hogy mi még velük szemben is öntudatosan követjük a pártatlanság nemes erényét, s az igazság szavát soha sem fogjuk elhallgatni, még akkor sem, ha az saját szivünket fogná sebekkel elborítani. Emelt fővel fogunk haladni pályánkon; — nem fogjuk kímélni a bűnt és megtiszteljük az erényt. Irodalmi reputatiónk fogja képezni egyedüli büszkeségünket. Ily szempontok vezetnek bennünket, midőn most előfizetést nyitunk és pedig: Julius—Deczemberi félévre: . . 4 ft — kr. Julius—Septemberi évnegyedre: 2 ft 20 kr. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldendők, hogy a nyomatandó számok iránt magunkat kellőleg tájékozhassuk. A Szerkesztőség. — János főherczeg, a Herczeg-Primás és a város magas vendége, polgármesterünk és Andrássy megyei főjegyző házait látogatásával kitüntetni méltóztatott; mindkét helyen a család legfinomabb előzékenységével találkozót , s vidám megelégedéssel távozott. Este azutáu, a „fürdő vendéglő“ kertjében jelent meg, s ő is a sok vendég között, egyik számára virágokkal feldíszített külön asztalnál foglalt helyet. Egyszerre egy úri embert magához szólított. „Nem Deutschliinder ön?“ — kérdezé a főherczeg. „Igen fenséges uram ! az vagyok,“ — volt rá a felelet, „lói néz ki — folytatá a főherczeg — különben hogy van ?“ „Köszönöm, igen jól! C vilbeu jobb dolgom van.“ „Örvendek rajta !“ — fejezte be az érdekes párbeszédet szives mosolylyal a főherczeg. Váljon ki lehet ez a Deutsch länder? ü bizony valaha a főherczeg alatt őrmester volt; most pedig budapesti polgár, háztulajdonos és a lószállitók egyik legtekintélyesebb faktora. — Folyó hó 24-én, Kedden, reggeli órákban taraczkok üdvlövései hirdetik H e r c z e g-P rimá- sun k névnapjának ünnepét. Az ország összes ka- tholikus népessége áhitatos imát röpít a Mindenhatóhoz, hogy legfőbb főpásztorát isteni kegyelemmel és a szentlélek malasztjával bőségesen halmozza el, s drága életét az emberkor legszélsőob határáig ter- jeszsze ki; de szerencsekivánatát hangoztatja e nagy napon minden vallásu és minden nyelvű honpolgár hazánk Prímásának, mint legelső zászlósurnak, kinek magas állása egyházi és politikai tekintetben, a nemzet kegyeletének, bizalmának és hódoló tiszteletének mindig ékes és állandó tárgyát képezi. De kiváló örömmel tölti el városunk és megyénk egész lakosságának szivét, mert ő nekünk szemünk lénye és büszkesége ! Isten éltesse, Isten jó és friss egészséggel áldja meg ő emját! — Gfervay ministeri tanácsos és föpóstaigaz- gató f. hó 22-éu póstavizsgáló kőrútjában városunkat is megjelenésével szerencséltette, s a helyi postahivatalnál a legnagyobb rendet és kitűnő pontosságot tapasztalván, megelégedését nyilvánította. Mi is reméljük, hogy az Esztergom-Nána posta és a póstakocsis ellen felhozott panaszaink orvosolva lesznek, s nem leend többé okunk ellenük a közvélemény boszaukodását felzuditaui. Készséggel ismerjük el a jeles főhivatalnok erélyét, hogy felszólalásunk folytán oly gyorsan méltóztatott intézkedni; fogadja érte a közönség nevében köszönetünket. — Polgármesterünk hétfőn a városi határban vizsgálatot tett, s számos oly hibát és rendetlenséget tapasztalt, melyek gyors orvoslást követelnek; miért is legott erélyes intézkedéseket tőn, hogy a polgárság igazságos igényeinek elég tétessék. — „Mért hajtják vissza ezeket a szép birkákat í“ — kérdezém a napokban egy atyafitól, a mint a primatialis hídon át hazafelé ballagtam. „Mert nem akarják megfizetni a hidvámot!“ — felelt nagy buzgósággal a lelkiismeretes hidpénzszedő hivatalnok. „Kié ezek a birkák?* — lett knáncsi kérdezősködésem. „A nagyméltóságu esztergomi főkáptalané!“ — válaszolá hegyesen a ifirkás és bajuszát büszkén penderité meg. Én természetesen csudálkozva néztem a becsületes képű hidpénzsze- dőre, ki megérteni látszott, mert rögtön igy szólott: „Tudja uram ! a mi Herezeg-Primásunk olyan vörös 1848-as e tekintetben és úgy magyarázza az egyenjogúságot, hogy még a nagyméltóságu főkáptalan is, ha a hídon birkákat akar áthajtatni, hát tessék fizesse meg a hidvámot.“ Azzal elfordult és ment dolga utáu, én meg folytatám utamot azzal a meggyőződéssel, hogy ennek a hidpénzszedőuek egészséges felfogása lehet és urának becsületére válik. — A „budapesti kereskedő-ifjak társulata“ jövő julius hó 13-áu városunkat egy, 4—500 személyből álló társasággal készül meglátogatni. Szívesen látjuk őket, s talán helybeli ifjaink gondoskodni is fognak, hogy a köztünk töltendő időt élvezetesen töltsék el, s szép vidékünket sokáig tartsák meg emlékezetükben — A főgymnasium juniálisáról csak a következő vasárnapi számunkban adhatunk részletes tudósítást. — Lépre vitt zenészek. Épen pitymallott, az utczán alig volt még élő lény látható, csak egy deli fiatal uracs öt czigány zenész élén haladt nagy mogorván tovább ; egyszerre az angyal utczában „ácsit“ parancsol nekik, s egy ablak alatt körbe állítja őket, s sziszegő hangon mondja nekik, „no, ficzkók! bú legyen száraz fátokban, mert itt lakik az a csalfa leányka; hadd sirassa meg, hogy engemet megbántott.“ Erre aztán megzendült a zene öt külön- bözőkepen. Másnap a czigányok a városházán tudták meg, hogy az a deli barna ur elhibáztatta velük az ablakot, s az elcserélésért hűvösre kerültek. A szegény zenészek aztán szidhatták az — ablakot. — Egy szegény nyitramegyei tót hétfőn sok áldást mondhatott a buda utczára ; de különösen buda utcza két gyönyörűséges dombjára a kapuiskola előtt, melyek ott az utat oly keskenynyó teszik, hogy a közlekedés csak veszélylyel járhat. A szagény tót is babbal és krumplival terhelt kocsijával felfordult, zsákjai kirepedtek és érzékenyebb kárt is szenvedett. Ama két domb pedig épületére keletkezett az építészeti bizottságnak és városi kapitányunk buzgóságának köszönhető, ki a multi záporok által a hegyekből lemosott iszapból söpör- tette azokat össze, s a helyett, hogy elhordatásukat is megparancsolta volna, ott hagyta félelmére a kocsisoknak és tyúkszem növelésére a járókelőknek! — Tiltott földi eper. Eme kedvencz étele az inyenczeknek és öröme a gyerekeknek a napokban városi kapitányunk rendelete folytán, a piaczon, a drabantok által az árusoktól elkoboztatott. Méltán kérdezzük, hol vette az eltiltásra jogát a kapitány ? és mivel tudja indokolni indokolatlan eljárását? — A vízivárosi lelkész uu-a vonatkozó hírünk alaptalanságáról biztos meggyőződést szereztünk, s azt készséggel sietünk visszavonni, s sajnáljuk mélyen, hogy az érdemes férfiúnak egy perezre is legkisebb kellemetlenséget okoztunk. Az ügyre vonatkozó adatok bii tokunkban vannak, s azoknak hibás felfogásából származott téves állításunk. A mi a tényállás közerkölcsisége oldalára vonatkozó kifejezésünket illeti, nem képzeltük, hogy azzal a találgatásoknak tárjuk fel kapuját, mi a ft. ur állásánál fogva az ügy kényes természetét kiváutuk megjelölni. — Egy elegánsán öltözött úri egyén folyó hó 23-áu, a dunai hídról a danába vetette magát, s az összecsapó hullámok között eltűnt, s midőn alantabb a viz felvetette, már a szerencsétlen hulla volt! — A rendőrséget figyelmeztetjük, hogy az oly helyen való szabad fürdést tiltsa meg, hol — mint a dunaparti kedves sétány közelében, a közönség uővilága is megszokott jelenni, s különösen a uövendékleáuyokkal sétáló szülőkre méltó u kellemetlen hatással van. HETI VÁSÁR Az „Esztergom* czimü újság legutóbbi számában W. II. ur a helyi hetivásárról szives megemlékezni, s ama szomorú beismerését nyilvánítja, hogy nálunk a gabonavásár csak névszerinti, mert az valósággal nem az a nagy piaczon, (!!) hanem a keréktemplomuál adatik el, s így csak is az oly kereskedők vehetik, kiknek ott raktáraik vannak; de nem veheti a nagy közönség !... Igaza lehetne, de miután a nagy közönség ma már édeskevés gabonát vásárol, s sokkal gazdaságosabbnak és előnyösebbnek találja a kész lisztet, mintsem még búzát óröltesseu is; sőt mondhatni, hogy a termelők legnagyobb része is gabonáját elszokta adui és lisztet vásárol. Árpa, zab, bab, krumpli, kukoricza stb. pedig elég bőven mutatkozik a nagy piaczon ; azért kár volt W. H. urnák az illetékes piaczi közegek közbenjárására apellálni, hogy azok rendet teremtsenek, ezek közvetítése által remélvén a gabonavásárnak nagyobb piaczot szerezni. Éu szintén figyelemmel kisérem a hetivásárokat, s tapasztalásból mondhatom, hogy mióta az eladó egyenesen a vevővel érintkezik, s a gabona nem az alkuszok által vétetik meg, azóta szűntek meg ama visszaélések, melyek az eladókat hetivásárainkról elriasztották ; mert az alkuszok által megvett gabonánál csak kevés esetben íordult elő, hogy a kialkudott árból levonások ne történtek volna, s ezóta a vidéki termelők inkább hozzák készleteiket Esztergomba eladni, mint ezelőtt néhány évvel, ez nem puszta állítás, hanem maguk a termelők készséggel bebizonyítják. A mi pedig azt illeti, hogy heti vásáraink csekélyek, — lehet való, de annak orvoslását ne abban keressük, a mivel csak ronthatunk és magunk magunkat ütjük, hanem váll vállhoz vetve, szomszédainkkal egyetértve, közös erővel bátran nézhetünk a jövő elébe, s megvagyunk győződve, hogy ha czikk- iró tréfás i.audabaudázás helyett befolyását kellőleg érvényesíteni akarja, akkor a régen sóvárgott egyesülés hangzatos eszméje megtestestesülvén, heti vásáraink nagyoeb lendületet nyernek, mert hát történt vala Esztergomban, hogy a kereskedelmi társulat nagy vidékünk miatt egy másik hetivásár megta1 thatása végett szorgoskodik. D. A. Szerkesztői posta. Budapest. H. G. urnák. A másik lap szerkesztője: i Réuyi Rezső, honvédbajtársad, kiről te egykor nekem oly sok szépet beszéltél; még akkor álmaimat sem háborította annak lehetősége, hogy én valaha esztergomi lakos és itteni lap szerkesztője leszek. Különben megnyugtatásodul mondhatom, hogy közte és közöttem a viszony, a barátságosságig szívélyes. Ez pedig két szerkesztőre nézve mindig a legnagyobb dicséret. Tényleg akarjuk megmutatni, hogy mi nem osztjuk ama közmondást, hogy két dudás egy csárdában meg nem fér; mert biz azok megférnek, csak szép éa nemes nótákat dúdoljanak. Budapest. P. 0. urnák. A vasút még mindig vajúdásban van; Ön fogja ismerni Shmid de Wilde urat’; ő talán bővebb felvilágositást adhat. A másik ügyre nézve ! magán levelet írunk. Budapest. Gy. Gy. Óh szent Pál ! tehát Monorról í lön futás a fővárosba ? Örültem, hogy életjelt adtál magadról, í Levelemet postán vetted-e már ? Baden, bei Wien. L. A. urnák. A levélért fizet- ' nünk kellett, s boszankodánk, hogy nem használhatjuk. Nem • akarunk mi saját lapunkban magunk magunkkal foglalkozni, i s nem engedjük, hogy mások foglalkozzanak. Ha tetszik próbálja meg, s írjon számunkra mást, de olyat és úgy, hogy beváljék, különben kár a lila tentáért. Helyben. Ott bolyongtam . . . Sajnáljuk, hogy bolyongásából ama »boldogtalan valóra« kell ébresztenünk, ( hogy ha máskor verset tetszik beküldeni, a nyelvtani hibáktól óvakodjék és olvashatólag irja le. Esztergom. Végrehajtó szavának máskor hitelt adnunk nehéz lesz. A férfi: adott szó, s az adott szó teszi a férfit. A jellem nem executio.
