Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 55. szám
Esztergom, I. évfolyam. 55. szám. Vasárnap 1879. deczember 7-én. f közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Elöfizetési-ár: fél évre...............................................4 frt. — kr. évnegyedre .........................................2 „ 20 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Budapest deczember 1-en 1879. Igen tisztelt szerkesztő ur ! Igen megörvendeztem, látni azt, hogy a tisztelt szerkesztő ur teljes odaadással felkarolja hazai tespedésnek indult borászatunkat, jól esett tudni, hogy egyike azoknak, kik hazai termelvényünk között a bornak nagy nemzetgazdasági fontosságát felismeri, kész a sajtó utján is megtenni mindent, mi nemzeti vagyonunk egyik fő tényezője fejlesztésére szükségesnek, czéliranyosnak mutatkozik. Az ügy, melynek egyszerű, de becsületes munkásává szegődtem, valóban oly fontos, hogy megérdemli, ha a hazai sajtó folyton éber figyelemben részesíti. A borászat fejlesztése, a kűlkereskedós meghonosítása szempontjából, sok, igen sok tenni való van ; — és épen azért háládatos tér nyílik mindazok részére, kik hivatva vannak, úttörői lenni, a czélszerűnek, jónak bizonyult eszmék meghonosítására! Azt hiszem, hogy a napokban, úgy a magyar, mint a német budapesti lapok közleni fogják, rövidre szabott nézeteimet a borászat terén szükségesnek mutatkozó intézkedések fejtegetésével. Igen kérem, szíveskedjék e közleményt becses lapjában is felvenni, terjeszteni, hogy a közönség azt kellő bírálat alá vehesse, megvitathassa, sőt czélszerűbb eszközök felemlitésével, az ügynek emelésére kiki szolgálatra tenni hivatva legyen! Engem sem egyéni hiúság, sem egyéb „ESZTERGOM ÉS VIBÉKI» TÁBGZiiA, Lázban. — Rhapsodia. — Mi vagyok én, tán nyomorult páriák utóda, Vágy indok féreg az utcza porában ; Tarlón tengő száraz koró, a melyre, mióta Napsugarat lát, mind szaporábban, Rája tipornak?. . . A rabszolga testét vérzi csak az ostor, S ez fáj neki, — oh de ha lelke szabad, Fölrepül az égre s kéri kamatostól Hóhérja fejére a tűrt kínokat; Almai szépek, nem tudja baját, Hisz újra szabadnak látja magát. Szerettem egy leányt, szőke fürtös angyalt, Oh, de szive ördög, vagy annál is több volt... Nos, hát mire vártok ? — Reászedett, megcsalt ! — Itt a szivem fölött ez a vérpiros folt Szerelmem emléke! . . . Haliga! Nem halljátok a halál harangot? — Kling klang, kling klang, kling klang !.. Szomorú a hangja, miként az elaggott Koldús könyörgése. . . Menjünk . . . készen vagyok . . . vigyetek a sírba. . . más mellék érdek nem vezérel, mint egyedül a közjóiét fokozatos emelése felé való törekvés. Azért, az eszmét, jöjjön az bárkitől, még akkor sem fogom kicsinyleni, ha az enyémmel ellentétes lenne is, ha látom, hogy a nemzeti vagyonosodás általa eléretik. Azon üzelmeknek, melyeket a budapesti kereskedők néhánya a külföldi kereskedelmet tőlünk ismét elidegenítő csalásaival istápolni elég gonoszak voltak, véget kell vetni; ezt egyedül az által tehetjük, ha létesítjük az országos pincze egyletet, és a többi ezzel szoros összefüggésben álló intézkedéseket. Bocsánat, hogy még mind ez ideig, nem tudom közleni Esztergomban leendő megjelenésem idejét; de az orvosi tilalomnak lejártával, megkezdendő utazásom tervét köztudomásra hozni feladatomnak ismerendem, Abból, sőt k ü 1 ö n értesítésemből, meg méltóztatik tudni megérkezésem, addig is, kérem ezen a téren is, élénken foglalkoztatni, a fajunk hibájában szenvedni szokott, s a hirtelen felhevülés után teljes lankadságba áléit, közvéleményt. Fogadja szives jó indulatáért, még egyszer őszinte köszönetemet, magamat becses hajlamaiba ajánlva, teljes tisztelettel maradtam igaz hive Miklós Gyula. Midőn a képviselő ur levelét közöljük, tesszük azért, hogy a már már nyugtalankodó kedélyeket megnyugtassuk. A mi azon czikket illeti, melyet a képviselő ur említ, kötelességünknek ismerjük köNem, ne.. . mégse. . . mégse. .. Hozzám ne nyúljatok! .. . Elébb elüvöltök egy pokoli átkot. Tele vérrel, tűzzel, átkos gyűlölettel. . . Szive törjön ketté . . . úgyis kődarab volt! Nevét irtózattal említse a rege! . . . .........................Jaj nem bírom tovább ! . . . T e kegyetlen ura a nagy mindenségnek! Hát miért tevéd ezt ? Nem elég az ember imádsága néked, Kínait is élvezed ?! Te tiportad sárba minden boldogságom, Gyógyítsd be hát szivem megszaggatott sebét, Avagy ha nem . . . szálljon ősz fejedre átkom ! . . . ...............................................Kaczagsz? . . . Igaz, hisz ezt mind csak mulatságból tevéd ! Életet lehelve a fehér márványba, Letépted a meny két ragyogó csillagát; — Jó lesz majd szemének — Fejedelmi sírbolt bulláit dobálva, Keblébe egy zsarnok kemény szivét adád ; S testté lett szeszélyed: Egy észbontó szobor, aranyszőke bajjal, Ragyogó szemekkel . . . Oh csak ezt a szobrot sobse láttam volna! ... ... Szakítsd ki szivemet te hatalmas Isten, Vagy az eszem v$dd el, Csak add vissza nekem, térdemre omolva. zölni, de nem most, hanem midőn újra szükségesnek fog mutatkozni, miután ezt valamennyi fővárosi lap, a „Rester Lloyd“ épen legelői, közölvén, a közönség úgy is teljes ismeretével bir, teljesen méltatta. így tehát csak utóhang lehetnénk, erre pedig ez esetben kötelességünk ugyan vállalkozni, de — követjük egyúttal a képviselő ur tanácsát is: a hirtelen felhevülés után lankadságba eső közvéleményt feléleszteni és foglalkoztatni. A becses czikket félretesszük, hogy azzal alkalmilag újra felkelthessük a közvéleményt. Addig is pedig, kik szerkesztőségünknél a kormánybiztos eljövetelekor tartandó értekezletre .magukat feljegyeztetni szívesek voltak, kérjük türelemre. Kérjük azonban arra is, hogy a megtartandó értekezletre az illető egyes községek, vidékek termelési viszonyaira nézve a statisztikai adatokat a helyi körülményeket ismertető tényeket és minden az áttekintés könnyítését eszközlő adatokat készen tartani szíveskedjenek, mert csak ez úton, csak ily ínódon lehetséges az, hogy az értekezlet sikerüljön és Esztergom borászati viszonyairól helyes, kimerítő kép nyújtás s ék. A viszonyok teljes ismerete, a helyzet áttekintése, párosulva a kitartó szorgalom és munkássággal okvetlen megfogja hozni azt, mire mind vágyunk, boraink értékesítését és ez által | jólétünk emelését. Meghamvazott fővel úgy könyörgök itten: Szerelmét add vissza! . . . Szabó Mihály. Vasárnapi levél. (A hó. — Ki ad a madaraknak enni ? — Lepjetek jó emberek ! — Salvator János. — Nagyságos ur. — A vitéz bácsi. — A piczi kezek. — Budapesti emlékek. — Delegatus Pór. — Valami a karácsonyról. — Kivihető lesz-e ?) A nap, illetve hét bőse a hó. Végig nyújtózva a kandalló előtt, annak jótékony melegénél eszünkbe jutnak mind azok a gyermek mesék, melyeket abban a boldog korban a hóval összeköttetésben hallottunk; képzelő erőnknek hatalmas segítségére jönnek az ablaktáblán mindinkább eszményi alakot vevő jégvirágok, mig végre az eszme menet folytán eszünkbe jutnak azok is, kik e. szörnyű időben is kénytelenek kün lenni. Legjobban megragad azoknak a kedves dalosoknak sorsa, a liget kedves búvóhelyeit, sötét lúgosait. dalaikkal csattogásaikkal betöltő madarak sorsa, melyeknek oly nehéz az idő viszontagságai ellen küzdeni, melyek e mostani havas világban élelmet sem bírnak találni. Hány madár, mely énekével gyönyörben resz- ketteté meg idegeinket, pusztul el a hidegtől, az éhségtől! Es hány bir közülünk annyi figyelemmel irántuk, hogy követné annak a jólelkű bátyának példáját, ki első gondjai közé sorolja kertjében még télen is meglátogatni kedves vendégeit, hogy élelmet, szalmát hintsen a kert elhagyott, csikorgó hóval takart útaira, hogy eleséget és takarót szedhessenek össze, hogy azzal óvják meg piczi búvóhelyeiket! Adjatok a mararaknak enni! Oly kevéssel megelégesznek és még is oly Lapunk mai számához melléklet van csatolva