Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 52. szám
Esztergomul, évfolyam. ___ _ ______j>2. szám. Csütörtök 1879. November 27-én. közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Elöfizetési-ár: fél évre...............................................4 frt. — kr. évnegyedre .................................... • 2 , 20 , E gyes szám: 3 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézeudők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez. SZÉCHENYI TÉF^ IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. A megyei közgyűlés figyelmébe. Egy megyei bizottsági tagtól. Midőn Esztergom városa a művelődés és átalános jólét érdekében oly áldozatokat hoz, melyek hasznait nemcsak a város, hanem a megye is élvezi, és melyek a város pénzügyeiben igen sokszor igen erős zavart okoznak, a helyett, hogy elismerésre, vagy legalább csak nyugalomra számíthatna, hozzá vagyunk szokva, hogy városunk bűnbakként állíttassák elő. A vármegye pedig marad : noli me tangere ! Nem törődnénk vele, ha érdekeink, közügyeink nem volnának összenőve, de mióta önálló törvényhatóságát a Város elveszté, azóta mi is megye vagyunk és kötelességünkké vált a megyében is érvényesíteni városunk tekintélyét, városunk érdekeit és ha praeponderantiá- ról szólanánk is, volna jogunk ilyet is követelni. Ennyire azonban ha terjeszkedni nem akarunk is, mégis fel kell itt-ott lebbentenünk a fátyolt és bele kell nyúlni még azon veszéllyel szemközt is, hogy szúrást kell szenvednünk, a darázsfészekbe. Az utolsó tisztujitás óta a megyei tisztikarban szent a béke. Helyeseljük. A békességnek azonban nem szabad annyira fajulni, hogy a nagy egyetértés folytán minden ügy, a fontosak úgy mint a jelentéktelenek, csak úgy félvállról legyen elintézve, egyedül a személyi politika állíttatván fel elvül. A főispán betegeskedése éta pedig nemcsak hogy megtörténik, hanem határozottan ki merik már mondani a megyeházán, hogy az fog történni, mit ők akarnak, sőt ezzel el is akarnak fojtani minden még csirájában levő oppo- zicziót, mert — a főispán betegeskedik, a tisztikar matadorainak véleménye fait accompli-nak oda állitatik eléje, a beteges ember nem tud meglátni mindent. Kellenek példák ? Könyv lenne belőle. Miután azonban épen a közgyűlés előtt állunk és épen a megtartandó közgyűlésnek is lehetne alkalma ily intézkedésekre szentesítését reáadni, az alkalmiakra kötelességünk reá mutatni. Dr. Schwarczel Józsefet még nem temette el a „gyászoló" megye, midőn nemcsak az ideiglenes betöltések, de a végleges választási eredmény is el lett döntve a megyeház mind a három „illető" szobájában. Hogyan? Dr. Feich- tinger Sándor, kinek tudományáról, úgy a város, mint a megye körül szerzett érdemeiről a mi toliunk hívatlan volna dicséretet zengeni, de azért az 1840 óta szerzett érdemeket mindenki ismeri, nem hogy senkinek eszébe nem jutott, hanem határozott kifogás tétetett ellene : városi és nem megyei! Dr. Hoffmann Vilmos, ki, hogy egyebet ne említsünk, 19 éven át helyettesié az elhunyt főorvost, még csak arra sem érdemesittetett, hogy tiszteletből megkér - deztessék. De hát ez mind nem fáj és ne is fájjon nekünk. A jövő közgyűlés napirendjére ki van azonban tűzve két járási orvosi állomás szervezése iránt beadott és az állandó választmány által elfogadásra ajánlott indítvány. Mi ennek a czélja ? A belügymmisteri 1876 évi 31024. számú rendelet intézkedése a következő: „Az 1876. évi XIV. tcz. 155. §. szerint az első fokú hatóság mellé (a szolgabiró) szakközeg (járási orvos) van rendelve." „A törvényhatóság feladata tehát esetleg tiszteletbeli járás orvosok alkalmazása által arra nézve intézkedni, hogy minden első fokú egészségügyi hatóságnak ily orvosi szakközeg rendelkezésére álljon." „A midőn pedig e czélból fizetéses állomások rendszeresítése mutatkoznék e 1 k e- rülhetlenül szükségesnek, ez iránt hozzám elkülönített felterjesztés teendő." E ministeri rendelettel szemközt a megyei közgyűlés elé indítvány liozatik a járási orvosi állomás szervezése iránt 480 ft. fizetéssel. Végezze el a megyei közgyűlés a formai hibát a beh'igyministeriummal, midőn daczára a megkövetelt elkülönített felterjesztésnek, a megye akarja ez állomást szervezni, nekünk csak a tényleges viszonyokra kell reá mutatnunk. Van-e szükség fizetéses állomásokra? Városunk egyik tehetséges' és szorgalmas fia, Dr. Berényi Gyula már két év óta betölti a követelt „szakközeg" állomását, díjtalanul, tiszteletből, egyedül az egyes functiók megbatározott dijazása mellett és nemcsak elvégezné ezentúl is, nemcsak ajánlatott tett erre, hanem eddigi működése ellen semmi oldalról a legkisebb panasz nem tehető. A rendeletnek tehát elég van téve, kifogástalanul. takarékosan. De az orvos először városi fiú, másodszor zsidó, harmadszor nem tud úgy simulni, ugy hízelegni mint kellene, és ha mind ez nem volna is, van protegé, van pártfogolt, kinek talán az az előnye van, hogy diplomája nem bécsi, hanem pesti, kinek ez állomás kell. A pénzügyi oldal nagyon természetesen nem jön tekintetbe. Abban a szerencsés helyzetben vannak a magyarországi inimicipiumok, hogy a költekezéseken nem akad meg a polgárság, mert hisz nem kell reá pótadó, a megye közigazgatási költségei az állam által fizettetnek és az nem jut eszébe senkinek, hogy azt az államadót is mi fizetjük és ha minden be, ezzel csak annyit mond, a mennyit gorombán úgy is kifejezhetett volna: a butasággal nem lehet boldogulni. Igaz ugyan, hogy a mi viszonyaink között, — hol mindenki politikai genienek képzeli magát, — talán ezen társaságban is fogunk heves vitatkozásokat hallani a fölött, vájjon Bismark avagy And- rássy s Tisza avagy Sennyei bir-e nagyobb államférfiéi talentummal, mig egy olyanra akadunk, hol Petőfi és Arany költészete, vagy Liszt és Mozart zenéje hozná nemesebb tűzbe az egymással vitázó feleket. Az ily dilletans vitatkozók nézeteinél jóval fontosabbak a művészek és műértők nyilatkozatai, a mennyiben azok élő tapasztalaton s tudatos Ítéleten alapulnak. Ha a költőktől kérünk fölvilágositást, ezeknél is véleménykülömbségekkel találkozunk; mert mig pl. Homeros, Pindaros, Sophokles, Schiller, Gőthe, Berzsenyi, Petőfi és mások a művész alkotását a múzsa isteni adományaként tisztelők, addig Shakespeare á költői lelkesedést1—ép úgy mint Plato a szerelmit — szép őrültségnek nevezi, Arany pedig láz as álomnak és fél őr ülésnek, mely „a jelenre hág, azon tipor s a jövőbe néz..“ Schiller így zeng a költőről: „Er steht in des höheren Herren Pflicht, Er gehorcht der gebietenden Stunde ; Wie in den Lüften der Sturmwind saust, Man weiss nicht, von wannen er kommt und braust; Wie der Quell aus verborgenen Tiefe» : So des Sängers Lied aus dem Innern schallt.“ Petőfi, a legszabadabb röptű magyar költő, több helyen hangsúlyozza a művészi szabadságot, igy pl. midőn azt mondja: „Sas a költő, hol nem járt senkisem, 0 arra indul, fennen, szabadon. A mit Berzsenyi a magyar tánezra vonatkozólag állított, hogy: „ISI1EBS0M ÉS VICÉKÉ" TÁBCZÁJA, Aesthetikai Levelek egy müveit hölgyhöz. I. Hozzám intézett becses sorai első pilanatra — megvallom — nem kis örömömre szolgáltak, mert fölidézték lelkemben azon boldog napok emlékét, melyeket a legutóbbi szünidő alatt a Kegyed szellemes társaságában eltölthetni szerencsés valék. De minél tovább olvastam a kedves levelet, annál komolyabb redőkbe vonult homlokom, látva, hogy Kegyed az együtt töltött pár bét behatása folytán nagyon is tül becsüli szerény képességemet s oly dolgot kíván tőlem, mely sokkal kiválóbb tehetségű egyénre nézve sem volna csekély feladat. Kegyed ugyanis azt óhajtja, hogy miután én az aesthetikai tudománynyal — saját állításom szerint -— különben is örömest foglalkozom és mivel tavai egy kis hölgy- társaság számára már amúgy is tartottam széptani előadásokat, — közöljem Kegyeddel levelekben a művészet lényegére vonatkozó nézeteimet. A mennyire megtisztelő reám nézve Kegyednek ezen kívánsága, oly annyira csodálatra méltó az egyátalán, mert nálunk, hol ez idő szerint, fájdalom, még azt is bizonyítgatni kell, miként az aesthetika tudomány s hogy aunak baszna is van — ez óhajtást nőtől hallani valóban nem kis meglepetés ! Vájjon megütközhetünk-e azután ily viszonyok között azon körülményen, hogy e szakra, melynek hazánkban alig van néhány tiszteletre méltó művelője, komoly elhatározással csak igen kevesen szánják magukat ? Kritikus, ki kellő ismeret és tanulmány nélkül kénye-kedve szerint turkál a szép müvekben, van elég; de a tudományosan képzett aesthetikus oly ritka, mint a közmondásbeli fehér holló. S ez az különösen, mi engem a feladattal szemben megdöbbent; mert külföldi tekintélyeken kivül alig lévén, a kire támaszkodjam, nálunk ugyancsak töretlen az út, a melyre én a Kegyed parancsa folytán lépni kényszerülök. Jelen soraimban a művészi szabadság és korlátozottság harmóniáját óhajtom fejtegetés tárgyává tenni s ennek eszközölhetése czéljáb41 szükségesnek tartom, hogy az élet és irodalom terén kissé széttekintve, mindenek előtt is az e kérdésben fölmerült eltérő nézeteket összegezzük. A nagy közönség, mely napjainkban a politikai szabadságot olyannyira szereti hangoztatni, bű marad ezen elvéhez a művészetek terén is, s fölöslegesnek tartja a kérdést, hogy miben áll teliát voltakép az a sokat emlegetett szabadság és mily kapocs köti azt össze a törvénynyel. Legtöbb esetben épen azt tapasztaljuk, hogy a kik még magával a fogalommal sincsenek tisztában, azok ömlengenek felőle a leghangzatosabb phrasisokban. „A művésznek minden szabad, — az ő alkotása ment a korlátoktól!“ — ezt halljuk axiómaként hangoztatni minden felől, — mint oly hitezikket, a melyhez semmi nemű magyarázat nem fér; — és mégis hányszor tapasztaljuk, hogy a mit az egyik — épen ezen elvre hivatkozva — magasztal, azt a másik — ugyanez okból — gáncsolva elveti. Ennek Donizetti zenéje tetszik, amannak a Wagneré; ez Markó tájképeit dicséri, amaz a Ligeti műveit stb. S azt hiszi Kegyed, hogy az ily vitatkozók valaha capa- citálják egymást? Soha. Mindegyik meg van győződve a maga nézetének helyességéről, s csak azon csodálkozik, hogy mikép lehet ember, ki az Ő okait igazakúl elismerni nem akarja; és ha valamelyikük a vitát végre is az elcsépelt „de gustibus non est disputandum,“ vagy „elmeim a son gout“-val zárja
