Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 45. szám
utazó jelentkezett és váltott jegyet, tekintet nélkül a kocsik berendezésére és a személyek számának meghatározására nem lett másik kocsiról gondoskodva, hanem a már úgy is tele kocsiba be erőszakolták az utasokat akként, hogy 10—15 emberrel volt több egy kocsiban a rendes számnál. Váljon az a gazdag államvasút társaság nem mutatna egy kis figyelmet azon közönség irányában, melynek pénzén meggazdagodott ? — A postaigazgatóság figyelmébe. Nem csak saját panaszunk, bár ez is elég volna, hanem az összes közönség érdekében kérjük újra a póstaigaz- gatóságot. Bekövetkezett az idő, midőn az idő viszontagságai miatt úgyis kénytelenek vagyunk a posta rendes járatait nélkülözni. Ha ehhez járul még az, hogy a nánai postamester az Esztergomba szóló küldeményeket visszatartja, akkor a posta intézménye épen nem fog megfelelni a czélnak. Utána járt a kiadóhivatal, az esztergomi postán az a felvilágosítás adatott, hogy nem minden csomag érkezett be Nánáról, így tehát nemcsak a bélyegek, hanem egyéb küldemények is kint maradtak. — Újra posta misóriá. Egyik helybeli kereskedőnk rendelkezésünkre bocsátott egy postavevénvt 60 írtról a következő történettel: folyó hó 29-én délelőtt feladta a 60 irtot egy utalványnyal Budapestre, hol egy váltója volt fizetendő október 30-án. Ugyancsak október 29-én délután más ügy miatt azonnal Budapestre kelle utaznia, hóimét csak 31-én jött haza, 30-án este az üzletek bezárása után meglátogatta hitelezőjét, kivel különben baráti viszonyban állott és a többi közt kérdést tett váljon elküldte-e a váltót ? ha nem, hát nem kell reá költeni, átveszi személyesen. A hitelező kijelenté, hogy a pénzt még nem kapta meg. Hogy minő következményei lehetnek ily eseteknek a kereskedelmi viszonyok közt, azt bővebben nem kell fejtegetni. Szigorú hitelező a jelen esetben sem késhetett volna már az ovatolással és a posta miatt fizethetett volna akár egyik akár másik fél 5—6 forint költséget. Megjegyezzük, hogy a kereskedő Esztergomban utána nézett a dolognak és az esztergomi postahivatal kimutatta, hogy a feladás után a küldemény az első postamenettel expediáltatott ^s igy a mi póstánkat mulasztás nem terheli. — Párkányi vásári panaszok. E panaszok a párkányi kövezetvámra, illetve a helypénz szedésre vonatkoznak. A helypénz szedésnél a szedők után mogyorófa pálczás hatósági auctoritás kullogott, daczára ennek a helypénz beszedés ellen nagyon sokan kifakadtak. Először kereskedőink és iparosaink azt állitják, hogy nincs joguk mindennap újra helypénzt szedni, és mégis igy történt. Másodszor nem a hatóságilag megszabott díjszabályzat szerint szedetett, mert kétszeresen, háromszorosan, sőt ötszörösen is túl haladta igen sok esetben a követelt helypénz a díjszabályzat tételeit. Harmadszor a hely- pénz lefizetéséről senkinek jegyet, a szokásos jegyet ki nem szolgáltatták. Negyedszer az egyforma kereskedők egyforma sátoraiért nem egyformán szedetett, a nem egyforma sátorokért pedig egyformán, úgy hogy egész önkényes zavar támasztatott. Ötödször jutalmazza vonzalmamat s barátom! milyen mosoly ez . . . Nem adnám semmiért ezen a világon! — S mondd csak te szerencsétlen mathematikus, ha másfél év óta jársz utána — mindennap, mért nem szólítottad meg mindeddig? — Mondd, hogy rohanjak meg egy légió lovasrendőrt, vagy ostromoljam meg a budai citadellát egy magam; mindezt inkább megteszem, mintsem, hogy ezt a szelíd angyalt merészelném megszólítani. — S a nevét sem tudod? — De igen; sok utánjárással sikerült kitudnom, hogy E ............Emmának hívják. Szülei elhaltak s ő nagy nénjénél lakik, a ki itt a Sugárúton bérel néhány szobát. S itt párbeszédünk félben szakadt, mert barátom a lehető legboldogabb s legfontosabb arczczal adá tudtomra, hogy óvakodjam hozzá beszélni, mivel itt veszélyes átjáró van. hol már számtalan szerencsétlenség történt a rohanó kocsik által s igy őneki mulhatlan kötelessége Emmiczéjére vigyázni. Szegény fiú! Olyan boldog s büszke volt, hogy ő most vigyázhat arra a lánykára, mig én — a „dühös idealista“ — irigykedve kullogtam mellette. Szerencsésen átértünk a túlsó oldalra s Rudolf barátom rendkívül megvolt magával elégedve. — Ah, laktárs, ha ez a kis lány engem szeretni tudna ... de mit is képzelek, hisz ily ostoba pofával, mint az enyém, lehetetlenséget óhajtok . . . Sohsem fog engem szeretni senki! — Valóban megérdemlenéd — válaszolóm, mert halálos bűn is inkább méltó a bocsánatra, mint ez a te gyámoltfflanságod; már ki látta azt? Másfél év óta mindennap látunk egy szép lányt s nem meijük megszólítani! . . . hisz ez borzasztó! — Látod magam is haragszom önmagámra bátortalanságomért s néha már úgy elképzelem, hogy mit fogok neki mondani, de hát, a mint megpillantom, minden bátorságom mintegy varázsvessző által érintve — eltűnik. Akkor úgy érzem, mintha megsérteném az oltárt szentséget, mintha egy túlvilági lényre emelném vakmerő kezeimet, mintha az imént esett hó tisztaságát szennyezném be vakmerőségem által. Alig fejezé be laktársam ez utóbbi szavakat, midőn bájos vezetőnk befordulva egy földszintes ház kapuján, eltűnt szemeink elől, mi pedig meglehetős alku tárgyává tétetett az egész helypénz mennyisége. j Hatodszor hogy már szombaton kövezetvámot szedtek. Hetedszer még a párkányiaktól is szedtek helypénzt, és pedig igen busásan. E panaszokat azon megjegyzéssel hozzuk az illető hatóság tudomására, hogy e panaszokkal egyidejűleg kezeinkhez szolgáltatott a díjszabályzat, továbbá, hogy személyes panaszokkal szolgálhatunk 25—30 darabbal, kik jelentéseiket magán úton is megtenni szándékoznak. — Uj orvos. Városunk jeles képzettségű és szép gyakorlattal dicsekvő fia, dr. Lieb Gyula, ősz édes atyjának és ismerőinek örömére városunkban letelepedett. — Hymen. Kircz József párkányi kereskedő ma jegyzi el kiadónk kedves leányát Melliuger Gizela kiasszonyt. Tartós boldogságot a szivkötötte frigyhez. — Utó fájdalmak. Múltkori ezen jelző alatt hozott újdonságunkat részben módosítani kötelességünk, amennyiben ott szó volt visszaküldött honoráriumról is, az újdonság ezen része pedig tévedésen alapult; a visszaküldés nem történt meg, a két forint történeténél történvén a tévedés. Szívesen consta- táljuk. — Gazdatiszt egyesület. A Budapesten ez irányban megindult és átalános tetszéssel fogadott ez irányú mozgalom iránt igen nagy az érdeklődés e város és megye gazdatiszti köreiben. Részünkről örvendünk a mozgalomnak és üdvözöljük őket a csatlakozási szándékért. — Hires pályázat. Budapestről írják, hogy a „Hon,“ „Magyar hírlap,“ egyéb budapesti és vidéki lapok részéről, hogy érdekesebben és változatosabban legyenek szerkesztve, pályázat nyittatott egy munkatársi czimű állomásra. Ki ezen állást betölteni akarja, köteles igazolni, hogy úgy a Fliegende Blätter mint egyéb német élczlapok valamint a régi és uj adomagyüjtemények kiadásait ismeri, ezekből tud kivánatszerinti mennyiséget ollózni, azokat átdolgozni hogy az ollózások a teljes czimű jámbor olvasónak újra feltalálhatók legyenek. Dij: egy tiszteletpéldány. — Úgy halljuk, hogy városunkból sok aspiráns jelentkezett, kik helyben már nem értékesíthetik képességeiket a nagy verseny miatt. — Uj kirakat. A kispiaczon a Bischiczky-féle házon Brodszky fényképész uj kirakatot állított ki. ügy az alakok általános ismertsége, valamint a képek meglepő hasonlatossága és gyönyörű kivitele mindig igen sok nézőt állít meg a kirakat előtt. — Szomorú emlékezetű Balogh György színigazgató Malaczkán meghalt. Nyugodjék békével. — Libatolvaj. Tegnap reggel egy nem csirkefogó, hanem libafogó libamájra éhezett. Hogy éhségét lecsillapítsa, a czigányutczában megkeritett egy libát és nem törődve vele, hogy megterheli gyomrát, ott helyben le is ölte és a máját kivette. A sors azonban mostoha, mert a kivilágbólitott liba tulajdonosát épen akkor küldte arra, ki is a libamáj gourmandot nyakon csípte és a rendőrséghez bekísérte. — Utonállás. Piszke és Süttő között e héten az országúton két rabló megtámadott egy utast s kirabolták. Mint értesülünk, a tettesek Piszkén elfogatván, ezóta a hűvösön várják büntetésüket. — Felhívjuk mégegyszer úgy a munkaadók mint a munkások figyelmét az „esztergomi munkások beteg és temetkezési egyletének“ holnap délután 3 órakor a lövöldében tartandó közgyűlésére. A czél oly humánus, oly jótékony hatású, hogy a munkaadók saját érdekükben cselekszenek, ha el nem, ejtik, de azonfelül nekik is különösen hasznukra válhatik, ha munkásaik belső életére behatással és befolyással igyekeznek bírni. Heti vásár. Esztergom-Párkány. Behozatalt a mint látszik az idén már nem várhatunk nagyobbat az eddiginél, sőt inkább hétről hétre csekélyebbek. Az árak a következők: Búza 9.50—10.60 frt. Rozs 7—7.50 frt. Árpa, 5.10—5.50 frt. Kukuricza 5.50 hectoliterkónt Burgonya 1.70—1.80—2 frtig. Kereskedők és iparosok kevés forgalmat tettek a párkányi vásár után és az esztergomi vásár előtt. Virágok és sirkoszoruk- nak némi kelendőségük volt. Z. Szerkesztői posta. Az Aesthetikai Levelek szerzőjének. Nagy Örömmel vettük a várvavárt cyklus elsejét. Azt hisszük, hogy czikke- id minden müveit olvasóra csak egy hatást, a legkellemesebb élvezet hatását fogják gyakorolni. Csak azt sajnáljuk, hogy az ősrégi közleni valók, alkotmányos joguknál fogva, legalább két héttel előbb jönnek, mint a te Leveled. Ez a körülmény azonban épen semmit se von le hatásából, mert hiszen a közlemény nem alkalmi. Fogadd még egyszer legőszintébb köszönetünket! A lázas beteg czimű rhapsodia beérkezése előtt már jó néhány régi vendég gyakorolja magát a türelem erényében s igy ne vedd rosszul, ha egy kicsit késik. De azért nem múlik. L. A. Budapest. Kérlek vedd tudomásul ugyanezt. V eritas. Helyben. Köszönjük, mint látja, siettünk a becses és fontos közleménynyel. Felelős czorkesztő: Körösy László. Nyi Ittér.*) Van szerencsém az utazó közönséggel tudatni, hogy a Magyar Királytól a nánai indóházig közlekedő tÜrsaskocsim járatait pár napra beszüntettem azon czélból, hogy a társaskocsit a közönség kényelmére üveg ablakokkal látassam el. A menetek uj megindítását a n. é. közönséggel tudatni fogom. Esztergom, 1879 október 31. Wilheim Lipót. Ajánlom dúsan berendezett Dittmár-féle petroleum lámpáimat, legolcsóbb árakért. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget S l e r k. szótlanul ballagtunk haza felé; valószínű, hogy gondolataink nem messze jártak egymástól, mert midőn szobánkba értünk, igy szólitám meg barátomat: — Te mathematikus! ha egy hét leforgása alatt meg nem szólítod azt a kis leányt, szavamat adom neked, hogy én fogom ezt megcselekedni. — Épen erről gondolkoztam én is, feleié . . . majd talán a jövő szombaton. — El várom! III. Az én fülig szerelmes hősöm pedig folytató a következő napokban is szokott sétáját. Mindennap hivatalos pontossággal megjelentette, hogy hányszor fordult „ő“ vissza, hányszor mosolygott, mikor volt szomorú, milyen ruhája volt s más efféle a szerelmeseknek rendkívül érdekes dolgokat. Én pedig ilyenkor — kénytelen kelletlen — kötelességemnek éreztem mindezt a lehető legérdekfeszültebb arczkifeje- zéssel végighallgatni. A nevezetes szombatot megelőző napon Rudolf nagyon szomorúan jött haza; ledobta kabátját a ke- revetre, pálczáját a sarokba vetette, s nagy sóhajtással mondá: — Emmicze nagyon rossz ‘ színben van, olyan halavány, látod eddig fel sem tűnt ez nekem, de ma. .... Mikor a kapun bement, egy pillantást vetett rám, de ez a pillantás úgy megrendített! Szinte éreztem, mint rohan keresztül valami fájó a szivemen: ilyen fájdalmat okozhat az éles torszurás . . . aztán egy köny lopózott a szemembe . . . csak itt volna már az a holnap ! Úgy érzem mintha örökre elváltunk volna egymástól. . . . Szegény fiú ! Nagyon meghatott engem is ez a példátlan szerelem s megkísértettem vigasztalni, de hasztalan. Az előérzet konok, vigasztalást nem ismer, csak a valóságot, s ez a valóság olyan szomorú lett rá nézve . . . S másnap, midőn elérkezett a várvavárt idő, felkészült látszólag derült arczczal, de balsejtelemtől dobogó szívvel. Én nem mentem vele; minek háborgassam i alkalmatlan jelenlétemmel azt a két szerelmes gyér- ! meket kiknek boldogsága talán fájdalmas érzést | kelthetne bennem. Az idő nem igen kedvezett. Kormos fellegek repültek az égen; erős éjszaki szál csapkodta a kapukat s hatalmas erejével majdnem megállitá a | nyüzsgő utcza szaladgáló embereit. — Minden olyan sötét, nyomasztó volt, mintha az egész világot élet- untság fogta volna el. Engem is megkapott a spleen s az asztalra támaszkodva, merőn bámultam pipára füstfelhője közé. Utóbb ezt is megunva, félredobtam s a homályos ablak előtt elsiető emberi árnyakkal mulattam magam. Nem tudom, meddig ülhettem igy. Rudolf megjelenése vetett végett álmodozásomnak. Sirt. — Elmondó, mily soká várt Emmájára, mig végre balsejtelmétől unszolva elmeut a sugárúti házba, hol kisirt szemeket talált s résztvevő tudakozódására azt felelték: Nagyon beteg: IV. Szegény kis lány! . . . Szegény barátom!... Rudolf mindennap kérdezősködött hogyléte felől, s mindennap szomorúbban jött haza... Midőn egy alkalommal ismét elment, a nagy- néne, egy tisztes öreg nő megfogta kezét, bevezette a szobába fuldokló hangon ezt mondta: — Haldoklik, önt kívánja látni!... Ott fekszik hófehér párnáin, két nagy kék szeme lázas tűzben ég... De minek Írjam le? Mindenki vesztett már valami nagyon kedveset ez életben; mindenki látott már elhervadt virágot, csak hogy ez szebb és kedvesebb volt, mint a természet minden virágja ... Midőn megpillantó barátomat, boldogan, majdnem átszellemülten mosolygott, s halk tiszta hangon mondá : — Oh mily régen vártalak !... Rudolf zokogott, mint egy gyermek; a veszteség érzete ónsulylyal nehezült szivére. — Ugy-e szeretsz ?— folytatta a hervadó virág. — Imádlak, végtelen szeretlek, nagyon rég szeretlek!... Aztán megcsókolták egymást... A haldokló még egy istenhozzádot rebegett s karjaiba hanyatlott annak a bohó fiúnak, kinek szive most oly nehéz volt a fájdalomtól,-szerelemtől meg a kétségbeeséstől. A kerepesi temető utolsó sírboltja az övé. Ez .előtt a sírbolt előtt meg-megállt olykor egy ifjú, merőn tekint maga elé, el-eltünődik, majd ellágyul, aztán szemébe huzza a kalapját ... hiszen nem illenek hozzá a köuyek s — tovább megy.“ Ez a fiatal ember az én Rudolf barátom. Szabó Mihály.
