Esztergom és Vidéke, 1879

1879 / 27. szám

en; azonkívül alreáliskolát négy osztálylyal; áldozat készségének legfényesebb bizonyítéka azonban a jelenleg épülőben levő főgymnásium pompás palotája, mert ennek fölépítése, teljes berendezése és fölszerelése a városnak közel száz ezer forintjába fog kerülni még akkor is, ha mind azon remények valósulni fognak, a melyeknek az intéző körök kifejezést adnak.

Váljon szükséges volt-e ezen építkezés ? váljon költséges s a.város tulterheltetésével jár-e az? itt fejtegetni és kutatni nem akarjuk; elég annyi, hogy a város képviselő testületé megértvén a kor intő szavát, a gymnásium építésének szükségességét belátván. nem riadt vissza semmi áldozattól annak megvalósítását illetőleg s maholnap egy fényes palota igazolandja Esztergom kir. városának bőkezűségét a tanügy, a közmivelődés terén.

Azonban átérezve a tanügy fontosságát, áthatva a dicséretre méltó tényéktől, a magasztos igyekezettől, mit a nemes város e téren oly buzgalommal kifejt és megvalósít, lehetetlen egy hasonlattal nem élnünk, s előre is bocsánatot kell kérnünk, ha talál, s mégis alkalmazni mertük. A nemes város nevezetesen úgy van iskoláival, mint az építő mester, ki magának emeletes házat terveit mindig, az emeletet kibútorozta, bent teljes kényelem volt s a kilátás nagyszerű, s midőn együk ismerősének kéjelegve mu- tatá s elismerést várt: a hetedik égből hullott alá, midőn barátja kérdezé: „de hát hol van a lépcső'?“ „Az ám! — azt elfedém, — no majd lesz az is.“

Ilyen formán van a királyi város is a. tanügy terén; „emelete lesz,“ de a földszint és a lépcső majd azután, — talán ha az emelet leomlik.

A nemes város atyáinak első gondjuknak kellett volna lenni, oda törekedni, hogy az elemi iskolát a tankötelesek szorgalmasan látogassák, s a szellemi képzettség alapföltételeit elsajátítsák, a törvény rendeletét a kényszer iskoláztatással keresztül vigyék.

Nincs arra mentség hogy a tanköteleseknek alig % része jár rendesen iskolába s az is csak addig, a meddig, aztán felnőnek, mint a csalán utón útfélen, czél nélkül önmagukra, — botrányára a társadalomnak.

Ne legyen ok, ne legyen ürügy, mi az illető hatóságot meggátolja az iskolai törvény kérlelhetlen keresztül vitelében; ha az egyesek anyagi helyzete, földhöz ragadt szegénységéből kifolyó álszemérme nem engedi gyermekét rongyos ruhában iskolába menni, forduljon az erről tudomással biró iskolai elöljáróság, a mindenkor áldozni kész közönséghez segélyért, s ha az annyira önérdekhajhászónak kikür- tölt angol és amerikai községek milliókat, — uraim, milliókat! — tudnak áldozni a szegények mivelésére és miveltetésére, — annyi felől igénybe vett közönségünk is csak juttat néhány fillért a rongyos ruha foltozására.

E fillérekkel aztán ne gazdálkodjanak úgy hogy kétszer is meggondolják, kinek adjanak; a ki kér, annak adjanak; ha nem kellene, nem kérne.

A tanügy terén határozott előző példánk van, a fogyinnásiumi segélyezés; már itt is megtörtént, hogy 87 kérelmező közül csak 54 segélyeztetett, a többi 33 kérelmező' pedig elutasittatott. Váljon mind a 33 oly körümények közt volt, hogy nem szorult segélyre? Alig hisszük; és ha 1103 frtól 391 ftot kiadtak, úgy adhattak volna még ezek közül is többnek, elég lett volna, ha kevesebbet tőkésítettek volna 700 ffcnál. — Ott, hol az adakozók nem takarékosnak, a tanári karnak fösvénykednie legalább is nincs helyén.

Ez is emeleti bútorhoz tartozik.

Jó elemi, polgári, s iparos iskolára van még okvetlen szükség nálunk, hói 6' éves korukig a föld- mives és iparos gyermekek taníttatnak gondolkodni első sorban; hogyha felnőnek s kiveri őket is az anya toll, no.kelljen korbács.csal kergetni saját javunk megértésére.

Ha a .város érdemes elöljárósága időszerűnek találta a főgymnásium fölépítését, nem szabad az alsóbb népiskolára — iparos és vasárnapi iskolákra vonatkozó, törvény 'szigorú végrehajtásáról sem megfeledkezni, s akkor feladatát betöltötte, kötelességét pontosan teljesítette. x. Y.

Színházi szemle.

(KLyó.) Volt már minálunk akárhány kósza társaság, a mely rémitő szentségtelenül compromit- tálta a magyar vidéki színészet méltóságát; el is tengődött a jó levegőben, az olcsó élésben s a bizalmas hitelezők közt; el is tűnt nyomtalanul, nem hagyva hátra mást, mint rendőrségi ügyeket: de még azok se panaszkodhattak, hogy első előadásukat üres ház hallgatta végig.

Beődyék társulata a legelőbbkelő magyar vidéki színtársulatok közé tartozik. Jó hírnév előzte meg Őket, elegáns vidéki városból jöttek, tisztességes megjelenésű alakok, válogatott darabokkal akarják élvezetessé tenni azt a rövid időt, a melyben nálunk tartózkodnak és semmi érdeklődés s még kevesebb közönség fogadta őket a bemutatáskor.

De talán könnyű lesz a rejtvényt megfejteni. Egyenesen kimondjuk, hogy Balogh uraimék szánalomra méltó csapata elaljásította nálunk a színészet tekintélyét. Az a kevés közönség, mely csodakomédiáit végig nézte, nem a színészetet jött gyámolitani, hanem a koldusokon könyörülni. És az volt a legszomorúbb, hogy azok a koldusok csak koldusok voltak. Semmi tehetség nem akadt köztük. A közönség egy részének visszavonulása tehát még a léha előzményeken alapul. A néptelenség második oka pedig az, hogy huszonnyolczadikán a pénzügyminiszternek nincsen minálunk kedves emlékezete.

Mert azt elhihetik Beődyék, hogy a mi közönségünk tud különbséget tenni a színész és a komédiás között; azt még inkább elhihetik, hogy értékök arányban lesz közönségünk tiszteletével; azt pedig leginkább elhihetik, hogy a mi közönségünk lesz

olyan jó, mint az ő társulatuk.

*

* *

Csütörtökön délután találkoztam Muki bácsival, a ki agglegény létére nagyon szereti a csemegét s gyakran lerándul Pestre, mikor a színházakban valami újdonságot adnak elő.

— Jónapot Muki bácsi, jöjjön a színházba.

— Adjon isten öcsém, de nem megyek.

— No már bácsikám azt nem teszi!

— Megteszem én öcsém. Mert a „Katona történetét“ a népszínházi legelső előadás után ismerem. Rossz darab. Csupa emberkinzás. Szenved benne egy ártatlan ember, az értelmes publicum is vele szenved s a karzat meg épen siránkozik. Nem csodálnám, ha a darabot valami sentimentális német Schauerspieldichter irta volna. De annyit megmondok; öcsém, hogy nem válik D’ Ennery és Cormon dicsőségére.

— Igaza van bácsikának, de azért csak váltsa meg a jegyet, azután opponáljon elmaradásával.

ügy is tett. , Nekem , minden áron el kellett mennem, mert mártír referens vagyok. De a bácsi

az szépecskén megváltotta az elsőrendű zártszéket és azt mondta:

— No öcsém már most írjon olyan Szemlét, hogy én is megdicsérhessem. Majd megismerkedem a társulattal akkor, a midőn nem emberkinzást produkálnak.

Az opponáló bácsi elment a „Kis pipába“ ; én pedig a- nagy pipájú, de kevés dohányú színházba.

A darab irgalmatlanul levert. Mert már lejárt annak az ideje, hogy csupa merő ártatlanság szenvedjen; bűn nélkül való szenvedés rikasson s rikatás csináljon publicumot. Különösen valamelyik legisleg- forróbb augusztusi estén.

* *

*

Ha a jó társulat sem érdemelte meg, hogy az első előadáson mindjárt olyan árva közönség látogassa: akkor maga a darab sem érdemelte, hogy olyan jól adják elő.

Mert a szereplő tagok —- mint jó színészek — nem az üres padokért, hanem a művészetért játszottak.

Beődy Gábor (Renó*j János) csakugyan egyesíti magában mindazon kellékeket, a melyek egy elsőrangú drámai színész qualificátiójára szükségesek. Eredeti felfogás, eredeti kivitel, egészséges orgánum, megnyerő alak, elragadó melegség s a művész kife- jezhetetlen hatalma uralja őt.

Pollinusué (Adrienn) kedves jelenség, a ki a vidéki primadonnák modorosságából semmit sem sajátított el. Sohasem túloz, de kivitelében sohasem színtelen. Előkelő alakítása s annyi tehetsége van, hogy közönségünk teljes méltánylatára tarthat számot.

Adámi P iro s k a (Valentin.) A társulat egyik legkedvesebb alakja. Nemcsak szépséggel, de tehetséggel áldotta meg a természet; olyan tehetséggel, a melyet kiválóan üdvözlünk.

Beődy né (Madlén) rövid, de rendkívül sen- satiós szerepében meghódította a kicsiny közönséget s olyan képességet mutatott be, mely nagyobb publicum elismerésére méltó.

Berkiné (apátnő) már előnyösen ismeretes közönségünk előtt. Jó hírneve valóban megérdemelt s örvendünk, hogy a jeles társulattal újra élvezhetjük művészetét.

Mi kei (Sanboran) úgy látszik a társulat komikusa. A meglehetős komolyságai szerepben azonban előnyösen mutatta be tehetségét, ha mindjárt más téren is.

Boros (tábornok) ha abban a genreban mozog jövőre is, a miben a bemutató estén, akkor jó utón jár, és sokat várunk tőle.

Somló (Raoul) sokkal több szallaggal, mint kedvvel játszott. Lehet, hogy a közönség vagy a darab drámai becsének hiánya okozta. Mi azonban előbb ismertük jó hírnevét, mint saját magát s igy elvárjuk a jó hírnév bebizonyítását.

Berki (Lázár) kifogástalan routinnal mutatott be egy borzasztó intricust; de azért sokkal többet ért alakítása, mint maga a szerep jellemzése.

Szép Olga, a kedves kis Adrienn, valóságos gyémántja a jeles társulatnak. Soha annyi csókolni való naivságot s annyi bájos természetességet.

Szólhatnánk másokról is. De aligha máskép mint ajánló dicsérettel. Mert a társaság válogatott, tehetséges és derék tagokból áll, a kik megérdemlik, hogy közönségünk kiváló elismerésben részesítse őket.

*] Csepreghy orthographiája szerint.

—1 Te sem szereted a — „személyi hir“ rovatot ?

— Azt elképzelheted; hisz ha csak kevés hajlamot árulnék erre el, hát nyugtom soha sem volna.

— Miért ?

— Ne kérdezd, hanem mondok egy adomát, bár adomaszerűsége nem zárja ki, hogy e héten meg ne történt volna. A fiatal Magyarország egyik tagja hazaérkezett. Első dolga volt, midőn vélem találkozott, szivarra gyújtani, miután nagyon csábitólag kandikált ki egy árva virginiai cigaró az — én zse- demből, de ő reá. Nem szóltam. Mikor azután a legártatlanabb arczczal még tüzet is tőlem kér és nagyon forgatja előttem az én szivaromat, még arra sem szóltam.' Türelmemet végtelennek gondolta. Ekkor hivatkozik arra, hogy ismeretségben vagyok a szerkesztőséggel, említeném meg, hogy ő hazajött, és tegyék bele, ha lehet a — személyi hírek közé. Hanem erre már adtam neki szerkesztőséggel való ismeretséget is, személyi hirt is.

Nagy szerencséről beszélhetek, hogy a fekete keztytís ur kezdett előadást tartani a keztytíkről, mert hátba igen messze találtunk volna eltérni a beszélgetés tömkelegében, de a keztyü-kérdés magára vonta a közfigyelmet

Tehát mindazoknak, kik özvegységüket hajlandók felcserélni újólag Hymen rózsás lánczaival, első dolguk legyen a keztyfíre ügyelni, mint a megboldogult temetésén húztak fel. Az a pár kéz tyű hordandó lészen mindaddig, mig meg nem fakul; midőn megfakult, akkor újat kell venni ugyanily fakószinűt és ezzel egyidejűleg meg lehet kezdeni az uj nőismeretséget; a keztyü fakulása idővel egészen világos szín keztyű húzását engedi meg, és — ha két ke. z ty ű változtatás on keresztül tart egy nő-ismeretség, akkor ezen nő van a sorstól kiszemelve, hogy az özvegyet másodszor boldogítsa.

Ha frivolitást Lilái ezen „elv“-ben valaki, Agglegényt ne okolja, mert nem saját nézetét adta elő, hanem reáfogták arra a szegény úrra, ki egyszer azt

akarta mondani bizonyos körben;• hogy elvesztette illusióját és azt mondá: elvesztettem az ambitiómat. Ez időtől rajta maradt'az „Ambitió,“ és hirdeti a fenti elvet.

: ■ Hanem akármilyen step és kellemes legyen is a diófák alatt, le kell nézhi a városba is, és a városban a színházba.

A színház egy ily magamforma Agglegénynek kettős élvezetet nyújt. Először az előadás, másodszor a közönség élvezete.

Tehát beszéljünk a színházról.

Figyelmeztetem a színtársulatot, hogy erős versenynyel kell küzdeniük. Vau nekünk nemcsak hivatalosan műkedvelőnek nevezett • társulatunk, hanem egy titkos műkedvelői testületünk is. Félni nem kell tőlük; először azért, mert ezek a legállandóbb színházlátogatók és üzleti versenyt nem csinálnak; másodszor azért, mert oly ” „műfajt“ művelnek, melyet a színkörben még nem láttunk, értvén az operát. Igen, operát, és nagy kár, hogy az apa mellett, a hős tenor mellett még a primadonna szerepe is férfikézben van. Ez már elég érdekes, annálinkább az lesz azonban, ha megmondjuk, hogy a színpadot egy fel- forditott üres hordó, a színfalakat pedig a pincze ajtó képezi. Súgóra, partitúrára szükség nincs, karmester kikerül a hős tenorból, rendező az apaszi- nészből, ki egyúttal házi ur is, és az előadás, az egész közönség megelégedésére szabatosan sikerül. Kár, hogy csak olyankor tartatik ily előadás, midőn a szomszéd megyéből egy igen kedves vendég érkezik, kinek kedvéért még a fiatal és szép menyecskék is engedélyt adnak férjeiknek a kimaradásra — bizonytalan ideig, amit ők azzal hálálnak meg, hogy midőn az egész társaság, a közönség és titkos műkedvelők, mind hazamennek, ők orvosszerekhez, mint fekete kávé sat. folyamodnak, hogy az elmaradás hatását egyensúlyozzák.

Hanem azért a hölgyek megbocsátanak nekik, és mi, mi nem tudunk erre a társulatra és közön- 1 ségére máskép gondolni, mint szeretettel.

Ügy-e tudok figyelni a színházban? De ha már én nem figyelek, legalább mást se zavarjak, és ezért menjünk ki fecsegni. Yan odaki igen kicsi, de sokat ígérő társaság, és beszédtárgy is van elég: A legnagyobb érdeket mindenesetre a napi esemény foglalja le: a női erények egyik elismert mintaképének örökre elválása, és — a temetés alkalmával történt születés. Megszületett ugyanis ez alkalommal az örök békesség két elkeseredett ellenfél között,^ kik eddig nem akarták egymást már ismerni sem. Es ez szép látvány volt.

A „bárgyú Ízetlenségek kotyvasztója,“ ki különben „jrodálmilag ideges“ is szokott lenni, a legnagyobb művészettel adta a spanyol grandezzát mindig, revolverral, tőrrel, és egyébb rényitő dolgokkal fenyegetőzött mindenkor elvben, és igen szép pathoszszal tudta szavalni, hogy : „Caesar meg nem bocsát Bru- tusnak, Brutus irányomban nem Brutus volt, hanem hentes.“ Meg is ijedt a „bárgyú ízetlenség“ és „irodalmi idegesség“ feltalálója, úgy, hogy állítólag capi- tulált kényre, kegyre. Es ime mi megható a békii- lési jelenet! Brutus ugyan most sem Brutus, de — kölcsönben Caesar sem Caesar, hanem egyszerűen áldozat, mely áldozat iránt még szánalmat sem érezhetünk, mert van ugyan képesség oly lényben is, minővé Brutus átváltozott, áldozatát előzékenyen átölelni, s vele karöltve járni; hisz épen ez a megragadó látmány! de ha már Brutus hentes lett, akkor nem Caesarokat szúr le, hanem .... és ki Caesarból igy változott át, az szánalmat nem érdemel, az sorsát megérdemelte, bármily rényitő legyen is az.

Hanem, hogy áldozat az okvetlen bekövetkező feláldoztatás utáni időre is még fenyegetést tartson vissza, az a legrényitőbb valami, oly rényitő, hogy még az én kezemből is kiesik a toll.

Agglegény.

A szépirodalmi rovat vezetője: Körösy László