ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-12-18 / 133. szám

ségének elnöke emlékezik meg Kle-! Fehér Artúr előadó-estje Esz­belsberg Kunó grófról, majd a gyű- tergomban. Alkalmunk volt beszélni lés megismétli a tanítóságnak a Fehér Artúrral, a kiváló előadó­nyolcosztályú népiskola, a közép művésszel, aki Esztergomban dec. iskolai érettségin fölépülő maga j 17-én és 18 án, szombaton és vasár­sabbrendű tanítóképzés, továbbá a'nap minden előadáson estét tart a szakszerű iskolafelügyelet megváló-1 Korzó-mozgóban. Fehér Artúr esz­sítására vonatkozó, már korábban j tergomi szereplésével kapcsolatban elfoglalt, álláspontját és hangoztatja!a következőket mondja: Nem is tu­a tanítói szolgálati szabályzat elké- dom hogy történhetett, de eddig az szítésének sürgősségét. A Tanító-1 esztergomi közönségnek nem volt szövetség ezúton is felhívja a tani- j alkalmam bemutatkozni. Alig van tóságot, hogy minél nagyobb szám-1 jelentékenyebb város Magyarorszá­ban jelenjenek meg a karácsonyi! gon, sőt nincs is, hol ne léptem rendkívüli szövetségtanácsi gyűlé-j volna fel. Fél Európát bejártam már sen, mely ez alkalommal egynapra | lOév alatt, mióta az előadóművészet terjedő egyetemes tanítógyűlésnek is j nehéz pályájával felcseréltem a Víg­tekinthető. Akik fel akarnak jönni a színház színpadát. Német nyelven nagygyűlésre, de vasúti arcképes ismertettem meg a közönséggel a igazolványukat nem váltották ki, költőket és írókat. Januárban újra erre az egy alkalomra kedveznie-1 kimegyek külföldre. — A versmon­nyes utazásra jogosító igazolványt j dás nehéz. A közönség előítélete a kaphatnak, ha evégből a Tanító- „szavalással." Ugy mondják, hogy szövetség elnökségéhez fordulnak én nem szavalok, mert két órás (Budapest, IV., Magyar-u. 38.) leg- j szavalóestélyem színházi élvezetet később december 20-ig. A megke {szerez a közönségnek. Bizonyára reséshez 50 fillér értékű postabélyeg úgy van, mert mindig visszahívnak melléklendő. Vármegyei hír. F. hó 17-én volt Gyoro t^ felsoeon Nagy Pal főispán utóbili évek ben láttam. Sem tech Remélem, így lesz Esztergomban is. Node majd meglátjuk. A Ghetto szive a legnagyszerűbb film, mit ..z ^tatásaA beiktatáson Jelen v 0 it ^ cgak . ^ ^ nem Gömbös Gyula miniszterelnök a kormány több több tagjával, a vármegye i észéről dr. Lingauer Sándor főispán és Palkovics László alispán. Gyászhír. Szemeréali József únyi körjegyző f. hó 16-án agyvérzés következtében hirtelen meghalt. A 38 éves, fiatal, életerős és buzgó tisztviselő elhunyta a vármegye jegyzői karának és a községi élet­nek nagy vesztesége. Özvegyén kí­vül három kisgyermeke siratja. Ma vasárnap temetik. A Kath. Legényegylet IV. kul­túrestje dec. 14 én (szerdán) a si­tudják a gépek helyettesíteni Halmérgezés. Városunk egyik előkelősége hirtelen nagyon rosz­szul lett. Azonnal leszállították Bu­dapestre, ahol halmérgozést konsta­táltak. Gyomormosás után a be­teg jobban lett. A vizsgáló egyetemi tanár nem is írt számára orvossá­got, hanem a következő tanáccsal látta el: „Ne egyék méltóságos uram idegenben halat, ott van Borz Kál mán halászmester, annál mindig friss halat kap. Karácsonyestére is ott vehet, amivel elkerülhet egy újabb költséges gyomormosást." ingatlanforgalom. Esztergom vá­ker jegyében folyt le A hallgatóság j ros területen az elmúlt héten a kö­ez alkalommal is zsúfolásig megtol- J vet kező ingatlanok cseréltek gazda : tötte a legényegylet nagytermet. Ez \ Vétel j ogcimén : Ba j ak jószefné sz. alkalommal az előadó a mult sza-1 gzabó Sóki j uiiaimat ól dr. Kubovics munkban jelzett, de időközben meg-1 Ignác hegy meg buda utcai szántó betegedett Vértes Zoárd bencéstanar j ^gQ p Fridrich Józsefné sz helyett Fenyves Kálmán OTI főta- j Gerendás Mária és Gerendás Lajos ­nácsos volt, ki a szocializmusról tar-1 tól (ir K ubovits Ignácné sz. Vályi tott kedves közvetlenseggel mind-1 M it hegymeg buda utcai szántó végig lebilincselő előadást. Varga j330 p _ Juhasz Janosne sz . MoI . Erzsike és Róka József szavalata 30 volt, melyet sok tapssal jutalmazott a közönség. Ezután két humoros szám következett, melyekben Mol­nár Ilonka, Tárnoky Ferenc, Fischer Gyula, Schweiczer Ernő és Keresz­tes Sándoi sokszor könnyekig fa­kasztották nevetésre a kulturest kö­zönségét, melyet tapsorkánnal ju­tamazott a hallgatóság. A házizene kar Eiller József karnagy vezénylé­sével kiválóan szerepelt. Több kul­túrestet ez évben már nem rendez az egyesület. Legközelebbi V. kul­turest 1933. január 4 én lesz élve­zetes műsorral. Jótékonycélú szinelőadás. Az esztergomi szentbenedekrendi Szt. István gimnázium VI. osztálya f. hó 18-án délután 5 órai kezdettel jó­tékonycélú szinelőadást rendez, \ nár Teréztől dr. Kubovits Ignác hegymeg kis utcai szántó 70 P. — Gálicz Józseftől Zelenyák Ferencné sz. Gálicz Anna szentkirályi dunai dűlői szántó 400 P. — Hoffner Kál­mánné sz. Fantusz Annától Faníusz Géza és neje Fantusz Regina szántó 200 P. — Mattyasóvszky Ödöntől Német Istvánné sz. Nyári Rozália szántó 1450 P. — Nyári Imréné sz. Szenczi Rozáláíói Német Istvánné sz. Nyári Rozália szántó 40 P. — Özv. Kálóczi Ferenczé sz. Mócik Rozália és Kálóczi Anna férj. Roszipovics Lászlónétói Mad a rász Géza és neje Melcer Gizella aranyhegyi szántó 300 P. — Fritz Györgyné sz. Langer Máriától Fritz Mária bánomi szántó 280 P. - Spó­ner Jánosné sz. Bádi Máriától Hole mann József, Gabriella és József melyre a gimnázium jóbarátait sze-1 üju bocskoros kuti szántó 300 P. ­retettel meghívja. Műsor : Trianon, j Holop Istvánné sz. György Erzsé Szavalja Tóth Árpád. 2. Magyar víg- lettől Gál István és neje Holop Julia játéknyitány. Zongorán előadja | nialonyai szántó 50 P. — Bodonics Einvág György. 3. Prológ. Mondja Ferenc és neje sz. Porubszki Erzsé Klotz Géza. 4. „Az elrejtett zászló", j beitől Földi Ferencné Tóth Szidó­Dráma 3 felvonásban. Belépődij : Snia laposi II. dűlői szántó 3500 P. — t. hely 1 P., II. hely 50 fill., III. hely j Scultheisz Mátyás és neje Vágni*.n 30 fillér. Jankáiéi Schönber József és neje , ' „. . .. . I kenderföldi szántó a rajta épült A Kultur mozgó ünnepi:házzal 3000 P. - Ugyanazoktól műsorai külön-külön meg-; Scultheisz Olga ház és udvar 2500 lepetés, —külön-külön egy- P vételár mellet, egy esemény! ! Női télikabátok, nemesített j szőrmék és az összes cikkek Praktikus, olcsó ajándékok megdöbbentő „olcsó karácsonyi MESZES-nél,Kultúr-mozi épület, árakon" VERMESNÉL! Baleset. Bözsi Eleonóra háztar­tási alkalmazott lakásának udvarán oly szerencsétlenül csúszott el, hogy a kezén és fején súlyosan megsé­rült. A Kolos kórházban ápolják. Szőlőbemutató. A Gyümölcster­melők Országos Egyesülete szőlő­bemutatót rendezett, amelyen a sző­lőnek egy hosszú kísérletezés után ! bevált újszerű és rendkívüli olcsó konzerválási eljárását ismertette, j konzerválási eljárás segítségével a j szőlő a legfrissebb állapotban oly j időpontban hozható tetszés szerint I forgalomba úgy a bel-, mint a kül­I földi piacokon, amikor e rendkívül tápláló és ízletes tömegfogyasztási cikk már csak mint csemege s emel­lett megfizethetetlen áron került ed­dig piacra. Az ismertetett Matzenauer­féle új konzerválási eljárás költsége oly minimális az elért siker mellett, hogy az valójában szóba sem jöhet, mert a konzerválási költség a mun­kadíjjal együtt kilónkint 10 filer, a hűtőházi költség pedig havonkint I és kilónkint 24 fillér. A bemutatott szőlőt még ezévi október 19-én szed­ték le és a megfelelően preparált szőlő a bemutatott eredeti gyékén­ládákba csomagolva október 21-én került a hűtőházba. Az újfajta kon­zerválás eljárás siker't misem iga­zolja jobban, mint az, hogy a sze­dést követő nyolcadik héten is hi­bátlan és olyan volt a szőlő, mintha az a tőkéről csak most került volna le. A kisérlet közgazdasági szem­pontból a legnagyobb figyelmet ér­demli és alkalmas arra, hogy a szőlő értékesítésének időpontját hónapokra kitolja, a hazai szőlőtermelés ügyét sikeresen előbbre vigye és a szőlő­kereskedelem érdekeit, főleg a ki­vitel szempontjából biztosítsa és elő­segítse. A Kultur mozgó ünnepi műsorai külön-külön meg­lepetés, — külön-külön egy­egy esemény! Népmozgalmi adatok. Eszter­gomban 1932. december 10—17-ig születtek: Neuprond György rk. kocsis fia. Erős Erzsébet rk. földm. leánya. Klincsek Márta rk. máv. segédtiszt leánya. Tábori László rk. orvos fia. — Házasságot kötöttek: Grósz József izr. fűszerkereskedő (Bpest) és Schulteisz Olga izr. — Priczel Géza rk. községi végrehajtó (Szabadszállás) és Kuppis Anna rk. — Halálozások: Özv. Starkbauer Győzőné szül. Sztankovics Mária rk. 59 éves. — Böschatt Ferenc rk. 68 éves nyug. plébános. Korzinek Ottó 5 hónapos. Özv. Szóda Imréné Farkas Erzsébet rk. 60 éves. Schnei­der Ernőné szül. Szentesi Mária rk. 53 éves. Németh Róza rk. 29 éves hímzőnő. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó édesanyánk elhunyta alkal­mával fájdalmunkban osztoz­tak, fogadják ezúton is leg őszintébb köszönetünket. Esztergom, 1932. dec. 15. Starkbauer-család. m cserélje be régi készülékét — melyet magas áron átveszünk — OLIMPIKON dinamikus hangszóróval egybeépített Európa­vevőre. Érdeklődjön a kereskedőknél. Telefongyár Részvénytársaság. Legszebb ajándék a , homocord luxus gramofon táskagép Kapható olcsó készpénzáron és 7 havi részletre minden szaküzletben I OtV. P M " iö ajándék helyett mara­s**?" 1 * dandót vegyen ! Modern torna Esztergomban. iMint értesülünk, Tauber Jenő test­I nevelési főiskolai tanfolyamot vég­zett tornaoktató városunkban a kö­zönség részére tornatermet nyit I (Simor János-utca 25. sz. alatt), íiol modern gimnasztikát, ritmikus tor­nát és Nielsboukh-gyakorlatokat ta­nít. Már lehet jelentkezni a tan­folyamra akár személyesen, vagy levél útján. Kívánatra az oktató személyes tárgyalásra házhoz megy. A tanfolyam 1933. január 1-én nyílik meg. A díjak mérsékel­tek lesznek. A test kultuszát és egészségét szolgáló új intézményt a város közönségének érdeklődé­sébe és pártfogásába ajánljuk. — 8'J éves multam, mert „íg­mándit" ittam. Minden héten egyszer, fél pohárral reggel! A Kultur mozgó ünnepi műsorai külön-külön meg­lepetés, — külön-külön egy­egy esemény! „Aszfaltbetyár", Willy Fritsch idei első filmje, Ufa szenzációs víg­játéka szombaton és vasárnap ke­rül műsorára a Kultur mozgónak. Willy Fritsch mellett Camilla Horn játssza egy édes elhanyagolt szőke asszony szerepét, Az Ufa konyhájá­ról került ki ez a minden részében tökéletes vigjáték, melynek a ren­dezésen, zenén és szenzációs szű­zsén kivül főértéke, hogy Willy Fritsch a fiatalság kedvence játssza a címszerepet. Kiegészítést külön kiemeljük, „Felhívás ajkeringőre" c. sodás balett, szintén az Ufa kultur­filmek remeke. Azonkívül Magyar hangos hiradó. Takarékos háziasszony CSÁKVÁRY-nál vásárol, i MMPWBww 22 éven felüli nők! 36 éven felüli férfiak! Akarnak-e mindig fiatalok, egészsé­gesek maradni ? Igyanak minden reggel a csodálatos hafású­világszerte ismert, természetes „MIRA" glauber. sós gyógyvízből, étkezés élőit fél vizespohárral A vérkeringést szabályozza, frissít, üdit, az emésztést rendben tartja, biztos természetes fogyasztószer. Kérdezze meg orvosát, igaz-e, hogy e vizzel sokféle betegségnek elejéi veszik. Mindenhol árusítják literes üvegekben, A „MIRA" keserűvizet, mely 7 decis üvegek* ben kerül forgalomba, csak egyszer próbálják ki azok, akiknek hashajtóra van szükségük. Alig egy óra alatt, görcsmentesen hajt, kellemes ÍZŰ. Az orvostudományi megállapí* tás szerint a legtöbb természetes glaubersó e vizben van, miért is nemcsak hajt, hanem gyógyít is. Kapható mindenül !t

Next

/
Thumbnails
Contents