ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-01-29 / 11. szám

helyett vigasztalódjanak azzal, hogy ezentúl több idejük lesz a családi élet melegének szítására, asszonyi és anyai kötelmeik teljesítésére. Ó, hány magyar asszony és leány fog­lalná el úgy is boldogan helyüket. Vagy tán nem az asszonyok ra­gaszkodnak úgy ezekhez a jöve­delmekhez, — talán más, önző ér­1 dekekről van itt szó ?! . . . Akkor meg annál inkább köve­telnünk kell azt, hogy a kormány­hatalom találja meg a módját ennek a mai viszonyok között igazságtalan és méltánytalan két­kenyereshelyzet megszüntetésére — ha átmeneti időre is. A belügyminiszter e szigorú intéz­kedésével szerfölött megnehezíti a jegyzői pályára készülő ifjak hely­zetét. jogosít. Az illetékes hatóságok az utóbbi időben azt tapasztalták, hogy egyes kérelmezők szabad ipar űzése cél­jából egymással egészen ellenkező természetű dolgok árusítására kér­nek iparigazolványt. A kerületi elöl­járóságok ezért most utasították az iparügyi előadókat, hogy egy iparigazolványba csak egynemű dolgok árusítására vagy gyártására adjanak engedélyt. Abban az eset­ben, ha a kérelmező különböző dol­gokra kéri az iparigazolvány ki­állítását, a hatóságok kötelezik az érdekeltet, bogy a különböző cik­kek mindegyikére külön-külön ipar­igazolványt váltson. M. H. Anyák mozgat gondozó Szent es A belügyminiszter újból megálla­pította a községi jegyzői irodákban működő gyakornokok létszámát. A gyakornokok száma egy-egy vár­megye területén nem lehet több, mint a rendszeresített jegyzői állá­sok nyolc százaléka. A községeknél állandó gyakornoki állásokat rend­szeresíteni nem szabad. Ideiglenes gyakornoknak csak azt lehet felvenni, aki a községi köz­igazgatási tanfolyamra készül s leg­alább középiskolai érettségi vizsgát tett. Az egyetemet vagy jogakadé­miát végzett ifjakat azonban a fő­szolgabíró engedélyével létszámon felül nem lehet alkalmazni. Azok a községek azonban, ame­lyeknek az anyagi helyzete olyan rendezett, hogy a pótadó megállapí­tásánál állami segélyben nem része­sülnek, a gyakornok részére legfel­jebb havi 50 pengő illetményt álla­píthatnak meg. Mivel a községi ház­tartások nagy része ma nem igen rendezett, a jegyzőgyakornokok in­gyen fognak dolgozni a községi iro­dákban. lyesése ellen. Szent Imre-utcában a városi ház­ban (24. sz.) akarják felállítani a tüdőbeteggondozó helyiségeit. Ugyanabban a házban van a Ste­fánia anya- és csecsemővédő inté­zet is. Az anyák veszedelmesnek tart­ják a két intézménynek egy épü­letbe helyezését. Mozgalmat indí­tottak a tüdőbeteggondozó oda­helyezése ellen. Egyszázhatvan anya aláírásával ellátott tiltakozást nyújtott át csü­törtökön hat anya Glatz Gyula pol­gármesternek és szóval is tiltakoz­tak eme veszedelmes szomszédság ellen. Glatz polgármester megígérte az ügy megvizsgálását. Ámbár már folynak az épületen az átalakítási munkák és némi el­választást is eszközölnek, addig is nem tartjuk helyesnek, hogy egy vékony deszkafal válassza el csu­pán a két intézet bejáróját. A Ste­fániába csecsemőiket viszik az anyák vizsgálatra. A két bejáró ajtót két eresz választja el, ami könnyen tévedésre adhat alkalmat s így megtörténhetik, hogy a sze­gény tüdőbeteg a Stefánia kilincsét fogdossa össze, sőt be is mehet a bevezető folyosóra s ott esetleges köpésével elszórja a veszedelmes kórt. Az am ák eme igazságos és jogos mozgalmát nagyon is ajánljuk az illetékesek figyelmébe. Szent István napján ünnepi szentmise úgy, hogy a legutóbbi Szent István napján már nem celebrált ünnepi misét Tölgyessy Jenő vásárúti plé­bános, szentszéki tanácsos sem. Nem akart azonban a hívőknek vallásos és magyar lelkületével ellenkezésbe kerülni s ezért az épülőben levő új iskolán nem engedélyezte e napon a munkát. Szent István napján szü­jnetelt a munka a vásárúti róm. kath. j iskola épületében. I Emiatt az államügyész vádat jj emelt a plébános ellen, az első fo­fkon azonban a bíróság felmentette fa vádlottat. Fellebezés következté­iben az ügy a pozsonyi kerületi bí­jróság elé került, amely az ügyész I indítványára újabb tanuk kihallga­tása végett visszaküldötte az irato­kat az első bírósághoz. Könnyen megtörténhetik, hogy azért mert Szent Istvánkor szüneteltette a mun­kát, börtönbe kerül. Ismeretes a megszállott területe­ken működő katholikus papok kál­fváriájárása Szent István első ma­jgyar király ünnepe miatt. A katho­likus plébánosok nem tarthatnak e napon ünnepi szent misét, mert azonnal eljárást indítanak ellenük izgatás cimén. Különösen kényes a helyzetük a plébánosoknak a Csal­I lóközben, mert legtöbb templomnak Szent István egyúttal a védőszentje is, s e napon tartják a községekben I a búcsút. j A sok mindenféle törvénymagya­rázat ellenére mindenütt tartottak Szent István napján ünnepi misét, ; amióta azonban a nagyszombati apos­toli adminisztratura is beleszólt a dologba s megtiltotta az ünnepi miséknek e napon való megtartását, azóta már nincsen Csallóközben Éjjeli szolgálatot január 23-tól 29-ig Kerschbanmmayer Károly „ftlegváitó"­hoz cimzeft gyógyszertára {(Kossuth Lajos-utca) teljesít. Farsangi naptár. Február 1. öregcserkészek műsoros láncestélye a Fürdőben. „ 2. Esie 8 óra után az öregek bálja a Belvárosi Kath. Olvasókörben. Február 2. Az Esztergomi Kath. Legényegylet zártkörű táncestélye a legényegyleti nagyteremben. Február 6. A Kereskedő Ifjak műsoros táncestélye a Fürdőben. Február 7. A Legényegylet nagy jelmezestje. A Katholikus Kör közgyűlése. Az Esztergomi Katholikus Kör f. hó 31-én, vasárnap délután tartja 40. évi rendes közgyűlését, a rendes közgyűlési tárgysorozattal. Esetle­ges indítványok három nappal a közgyűlés előtt írásban jelentendők be. Közgyűlés után, este 8 órakor társasvacsora. Kitüntetés. Csobán Jenő anna­völgyi földbirtokost újabb kitüntetés érte. A Felsó'dunántúli Szarvas­marhatenyésztő Egyesületek Szö­vetsége által rendezett tejtisztasági versenyben, a nevezett tehenészete a II. (egyesületi) díjat, ezüst érmet és oklevelet nyert. Esztergom me­gyéből ez az egyetlen kitüntetett tehenészet. Halálozás. Kottra Rezső szabó­mester életének 83-ik évében f. hó 26-án meghalt. Temetése f. hó 28-án délután 3 órakor volt a belvárosi temető kápolnájából őszinte részvét mellett. Az elhunytban Holczingerné Kottra Erzsi Esztergom-kenyérmezői tanitónő édesatyját gyászolja. Az Esztergomi Kereskedő If­jak hagyományos műsoros tánces­télyéí, a megszokott fényes keretek között február 6-án tartják meg a Fürdő Szálló helyiségeiben. A meg­hívók már szétmentek; ha esetleg valaki véletlen folytán meghívót nem kapott, de arra igényt tart, úgy azt a „Henning drogériában" (Széchenyi tér, posta mellett) átveheti. Balog László posztóárúháza január hónapban az összes raktáron levő télikabát, hócipő stb. téli cikkeit mélyen a kirakati és reklámárakon alul kiárusítja és ajánlja ezen kedvező beszerzési alkalmat t. vevőközönségének szives figyelmébe. Üj rendelet a bánya-, kohó és erdőmérnöki doktori képesítés ügyében. A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola a bánya­mérnöki, kohómérnöki (vaskohó és fémkohómérnöki) osztályaiban elő­adott műszaki tudománykörök sze­rint oly végzett hallgatókat, akik főiskolától oklevelet kaptak, szigorú vizsgálat alapján bányamérnöki, ko­hómérnöki, vagy erdőmérnöki dok­torrá képesíthet a most közétett mi­niszteri rendelet értelmében. A dok­tori cím műszaki gyakorlat tekinte­tében különös jogokat nem ad, csak magasabb tudományos fokozatot ál­lapít meg. M. H. Felhivás a leventékhez. Az esztergomi leventeegyesület veze­tősége értesíti az összes leventéket, hogy a rendes foglalkozás február 7-én, vasárnap megkezdődik. Min­denki a téli foglalkozás helyén a szokott időben gyülekezik levente­csapatával. Közlekedési balesetek. Tokod­altáró körül a mult napokban két közlekedési baleset is történt. Sze­rencsére egyik sem volt súlyos. Egy esztergomi katonafogat szénért ment Tokodaltáróra. A kocsin egy al­hadnagy és egy honvéd ült. A lo­vak valamitől megijedtek s ragadni kezdték a kocsit, miközben a hámfa megütötte a lovak lábát, amitől meg jobban megvadultak. Az alhadnagy kiugrott a kocsiból, a honvédet to­vább ragadták, aki több súrlódást szenvedett a fagyos rögökön, mert a kocsi összetörött. — Hoffenricht La­jos szerkesztő Bécsbői Budapest felé haladott személyautóján. Tokodi ál­lomás előtt a csúszós úton a autó farulni kezdett. Áttörte a beton­korlátot és mintegy két méter mély anyagárokba zuhant. Hoffenrichtnek semmi baja sem történt, ellenben az autóban 600 pengő kár esett. Népművelés a vármegyében. Annavölgybánya most tartotta VIII. ismeretterjesztő előadását. Az anna* völgyi tanítótestület ezenkívül egy 60 órás ismeretterjesztő tanfolya­mot is vezet. Augusztábányán az új Népház rendelkezésére áll a nép­művelésnek és igazolja a dorogi bá­nyatársulat nemes áldozatkészségét. Sárisápon a XI. ismeretterjesztő elő­adást vezette Dávid Tamás iskola­igazgató. A Munkásotthon alig képes befogadni a hatalmas számú hall­gatóságot. Tatabánya. Dr. Piatea Viktor főorvos egészségügyi elő­adás tartott a balesetekről. A tata­bányai dalárda több énekszámmal szerepelt. Ács. Mohácsy László ta-

Next

/
Thumbnails
Contents