ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-09-28 / 105. szám
* uzolják. Igen jó benyomást tett a mieinkre ez a kedves és gyakorlati érzékre valló soproni figyelem. A vonat d. e. 10 óra után érke zett meg a győr—sopron—ebenfurti vasút soproni állomására, ahol a soproni leventezenekar hangjai mellett a helybeli rendező bizottság fogadta az érkezőket. Sok kedves volt esztergomi ismerőst üdvözölhettünk az állomáson, igy Kő József volt 76-os tábornokot, a 76-os bajtársi szövetség elnökét, dr. Laky Vilmos, dr. Róth János, dr. Halász Gyula, Szentkirályi Márton tanárokat és még számos rokont és ismerőst. Az érkezettek négyes sorokba fejlődve a soproni leventezenekar és az esztergomi bencés gimnázium Holló-cserkészzenekarának hangjai mellett vonultak az állomástól mintegy 10 percnyire álló 76-os hősök szobrához, amely egy nyíllal átlőtt hatalmas oroszlánt ábrázol. A gyönyörű ércszobor a város egyik legszebb terén, a Deák-téren emelkedik. Az érkezettek elhelyezkedése után a cserkész-zenekar a Szózatot játszotta, majd vitéz SzívósWaldvogel József ny. tábornok meleg érzelmekkel előadott rövid beszéd kíséretében elhelyezte a szobron az esztergomiak babérkoszorúját. Utána dr. Kőhalmy László szavalt el egy szivekbemarkoló alkalmi költeményt. Az esztergomi előadók után dr. Schindler András, Sopron város polgármesterhelyettese, a megjelenésében akadályozott dr. Thurner Mihály polgármester képviseletében és a soproniak nevében megköszönte az esztergomiak figyelmét, majd Kő tábornok, az egykori hetvenhatosok rajongásig szeretett „Kő apánk"-ja köszönte meg könnyekig megható szavakban a kegyeletnyilvánítást, melyet a Himnus zárt be. A esztergomi filléres gyors utasainak eme kegyeletes programmpontja rendkívül jó hatást keltett Sopronban. Az aznapi helyi lapok már előre jelezték, hogy az esztergomiak első útja megérkezés után a 76-os Hősök emlékéhez vezet, emlékezetükbe idézték olvasóiknak, hogy a 76-osok a világháború kitörésekor Esztergomban állomásoztak és az első menetszázadok onnan is indultak a harctérre. A Sopronba különböző helyekről eléggé sűrűö indult fillé res gyorsok utasai közül az észter gomiak voltak eddig az egyetlenek, akik a soproniak eme szent helyét ily kegyelettel felkeresték. Az egyéb ként lassan lelkesedő soproni polgárok utasainkat így egyszeribe szivükbe fogadták, amelynek kedves tanújelét számos esetben tapasztalhattuk is. A Hősök emlékétől az utasok legnagyobb része a bencések ősi, XIII. sz. utolsó évtizedeiben épült temp lomába vonult csendes szentmisére, majd a nagy alapossággal magyarázgató karszalagos vezetők kala uzolása mellett bejárta a város nevezetességeit. Az előző napon nyilt meg a II. nemzetközi művészi fényképkiállítás Sopronban, melynek hatalmas tárlata a város múltjának emlékein elmerengő utast a jelen és jövő szépségeinek élvezetébe ringatta. Délután folyamán a Lövérek gyönyörű útjain találkoztunk léptennyomon földieinkkel, akik nem győztek betelni azzal az emdlkedett kultúrával, amely e város határát épp úgy jellemzi, mint a belsejét. Itt említjük meg a kóborlásaink közt különösen hölgyeinknek feltűnt soproni piacot, amely — más kulturhelyek és fürdővárosok (pl. Keszthely, Balatonfüred) piacaihoz hasonlóan — tele van bakokra helyezett árusító asztalokkal. Praktikus, mert sem az eladónak, sem a vevőnek nem kell a földre kuporodnia vásárlás alkalmával úgy, mint Esztergomban, a hetivásárokon látjuk és főleg higiénikus, mert a kirakott árú könnyebben tisztán tartható. Csodáltuk is, hogy ilyesmire nálunk még nem gondoltak! Este 6 óra 27 perckor indult viszsza filléres gyorsunk a soproniak ezreinek egetverő éljenzése és barátságos kendői engetései közben. Közvetleu az indulás előtt a tanítóképző énekkara szerenádot adott az egybegyűlteknek, a gimnázium cserkészeinek rezesbandája pedig a Himuust játszotta. A hazaérkezés minden zavaró incidens nélkül, a legkellemesebb hangulatban történt. A sok tanulsággal és kedves emlékekkel teli kirándulásra minden résztvevő őszinte örömmel gondolhat vissza. gazdaság kezéből. Feladata az államnak csupán az lehet, hogy kitűzze az értékesítési politika nagy irányvonalait, jó szerződések kötésével teremtse meg az értékesítési kereskedelempolitikai előfeltételeit, támogassa erkjlesileg és ha kell pénzügyileg is az okos és hasznos magánkezdeményezéseket, törekedjék szerveivel mindenütt ott lenni, a külföldön, ahol tájékozódni tanulai és más nemzetek értékesítési stratégiájának mozdulatait figyelemmel kisérni kellne. A földművelésügyi miniszter, amikor a külföldi értékesítés előmozdítására négy és fél millió pengővel többet vesz fel, a földmívelési politikának erre a magasabbrendű hivatására gondol és nem olyau etaizmusnak kitenyésztésére, amely megöli a magánkezdeményezést és elbürokratizálja az egész mezőgazdasági értékesítést. A földmivelésügyi kormány annak lógusnövendékek lelkiigazgatói, Ibrányi Ferenc dr. teológiai tanár pedig a gimnazista növendékek tanulmányi-felügyelői teendőit. A Tanult Férfiak Kongregációja f. iskolaévi első ülését f. hó 30-án, pénteken este 3 /*7 órakor tartja a bencés gimnázium kongregációs termében. A tagok teljes számú megjelenését ezúton kéri a Vezetőség. Az esztergomi Keresztény Múzeum új műkincse. Az esztergomi Keresztény Múzeum prefektusa, dr, Lepold Antal prelátus az elmúlt hét folyamán nagybecsű műkinccsel növelte a múzeum legéitékesebb gyűjteményét, a régi magyar képtárt amidőn megszerezte az 1520 körű' virágzott kassai festő iskola egyike képét, amely szárnyas oltár részlete lehetett, s amelyet a szakértők szerint a kassai „Mária látogatása" oltár mesterének tanítványa festett. A kép Krisztust, mint'a „fájdalmak férfiát" (Vir dolorum) ábrázolja s Göncről került az esztergomi múze ,umba. Még teljesen gót alkotás, de a fejletlen es dezorganizált erteké- egyhelyütt már a korai renaissance sítésnek van itt hivatva véget vetni,, némi nyomával. A vérző Krisztust amelynek ma koldusa az egész angyal tartja s az öt szent sebből a w % tszervezés, értékesítés. Irta : Dr. MARSCHALL FERENC országgyűlési képviselő. Az államháztartás nehéz helyzete ' a földmivelésügyi miniszterre nézve is a legmesszebbmenő takarékossági szempontok érvényesítését tette kötelezővel. Egy téren azonban mégis úgy látta a földművelésügyi miniszter, hogy a régi kereteket túlhaladó pénzügyi eszközökről kell minden körülmények között gondoskodnia. \ Ennek nyomát két helyen is megtaláljuk az idei kötségvetésben. Egyik helyen a mezőgazdasági termékek és termények külföldi értékesítésének előmozdítására a mult évi 800.000 pengővel szemben a mostani költségvetésben 5.6 millió \ pengő vétetett fel. A másik helyen ' a mezőgazdasági termények és teri mékek termelésének átszervezésére, . új tételként, 500.000 pengőt bocsát a kormány a földmivelésügyi miniszI ter rendelkezésére. A mai rettenetes kiélesedett világversenyben a mezőgazdasági értékesítést nem lehet és nem szabad pusztán a véletlenre bízni. Az érté kesítés ma tudománnyá, művészetté vált. A piacok felkutatása, azok árviszonyainak, igényeinek, ízlésének, sőt mondhatnám lélektani disaponáltságának tanulmányozása s a mindenkori helyzethez való gyors alkalmazkodás olyan feladatok, amelyeknek elősegítése elől egyetlen állam kormánya sem térhetett ki, legkevésbé a magyar földművelésügyi kormányzat. Ez alatt nem azt értem, hogy annak az etaizmusnak nyissunk utat az értékesítés terén is, amelynek nem kívánatos fejlődését máris számos vonatkozásban látjuk. Meggyőződésem szerint az állam feladata nem az, hogy helyettünk termeljen, hogy helyettünk kereskedjék és hogy az értékesítést kivegye a magánmezőgazdaság. A korlátlan szabad verseny hivei, lehet, hogy megakadnak a mezőgazdaságnak ezen újszerű törekvésén, de mi, mezőgazdaság, nem nézhetjük ölhetett kezekkel, amikor az egész világon a vér egy jellegzetes gót kehelybe ömlik. Miniszteri elismerés. A belügyminiszter SZÍVÓS Lajos tóvárosi városbírót, Brüll Ignác törvénybírót, Halmos Antal főjegyzőt és Rábel tervgazdálkodás gondolata tör elő és j Ferenc pénztárnokot elismerésével minden más termelési ág megte- tuntette ki a városfejlesztés terén remti a gazdasági válsággal szem- elérí eredményes munkásságukért, ben a maga védelmi szerveit, hogy j Az okiratokat Lingauer Sándor dr. ez az új gazdasági rendszer magai főis P an adta át a kitüntetetteknek, alá temesse a mezőgazdaságot. | Törvényhatósági közgyűlés. KoA termelés átszervezésére felvett j marom és Esztergom közigazgatásifél millió pengős új tétel ebben az; lag egyesített vármegyék törvényelgondolásban született meg. Mert < hatósága f. hó 30-án rendes közma már nem termelhetjük azt, amire | gyűlést tart. A rendes közgyűlést a tradíció vagy a pillanatnyi elha- . rendkívüli kisgyűlés előzi meg. tarozás visz bennünket, hanem azt Pettes képkiállítása a városkeli termelnünk, aminek piacot is háza termében egész nap nyitva van. tudunk teremteni és olyan minőségben kell termelnünk, amilyen minő ségben a fogyasztó őfensége kivánja... HÍREK A Kat. Legényegylet szüreti mulatságára, mely október 9-én lesz, nagyban folynak az előkészületek. A nívós mősorral fűszerezett szüreti mulatságra felhívjuk iparosaink figyelmét. A Csernoch János-út szabályozási terve. Dudás László mérnök Éjjeli szolgálatot szept. 24-29-ig ismertette a városi közgyűlésen a Kerschbaummayer Károly,, Megváltó"-, Csernoch János Út szabályozási terhoz címzett gyógyszertára (Kossuth x . „ . . rr , , ,^ . Lajos-utca) teljesít. vét. E szerint a Kolos-hídtol a Szent —— István Strandfürdőig eső szakaszon Áthelyezések a főegyházme- C8ak háromméteres előkerttel építgyében. Serédi Jusztinián dr. bí!hetők a üazak ' ~ a Korona Kávé " bornok-hercegprímás a nagybeteg | hazto1 a Tűzőrségig előkert nélkül Korompay József dr. pázmáneumi sorDa építendők a házak, - a Tűzspirituálist ideiglenesen nyugdíjazta. I őrségtől az Arok-utcáig terjedő szaA bécsi Pázmáneum lelkiigazgatói kaszon P eli « előkértes, sorba épített teendőinek végzésével Tichy Gyula, hazak építésére ad csak engedélyt dr. érseki tanácsos, volt esztergomi a mérnöki hivatal. Ezen az utóbbi teológiai tanárt és spirituálist bízta 1 szakaszon az előkert telkét a város meg, akinek helyét Esztergomban! ín ^ en ad J a az építtetőnek, ha 1933 a dogmatika tanszékén Lippay La- \ december végéig épít, azon időn túl jos dr. foglalja el, aki egyben a teo- a telek megvásárolandó, lógusok tanulmányi felügyelője lesz. I Páduai Szent Antal csodái c. Lacza István dr. a budapesti Bu- rendkívül éidekes könyvecskében . . „. . „„,,., , benne vannak a ferencrendiek templyovszky-utcai állami főreáliskola lomában keddi nap okon tartani szohittanára lett, míg helyébe Városi kott ájtatosság énekei és egyéb szép István dr.-t nevezte ki a herceg1 imádságok, a közel száz csoda élprímás esztergomi teológiai tanár- beszélésén kívül. A második kiadásnak és a gimnazista papnövendé- ^jSgSSt'TSBT SSS kek lelkiigazgatójának. Zaborszky könyvkereskedésekben és a RózsaIstván dr. teológiai tanár átvette az füzéres boltban (Magyar király). Ára esztergomi szemináriumban a teo- 50 fillér.