ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-08-05 / 85. szám
1932. augusztus 5. ESZTERGOM Védekezés a leánykereskedők ellen! Óvd meg gyermekedet! A mai idők aktuális kiállításai, három gyönyörű epizódban csak felnőtteknek pénteken, augusztus 5-én 8 órai kezdettel egy előadásban kerül bemutatásra a Kultur mozgóban Műsorra kerül a „Serdülő lányok" c. erkölcs kép, „Az első ballépés" egy leány drámája és a „Szégyen" c. sorstragédia. Mind a három film a mai laza erkölcsök elleni védekezést mutatja be. A nem állami tanítók illetményei ügyében értekezlet volt a minisztériumban dr. Karaffiáth Jenő kultuszminiszter elnökletével, amelyen Esztergomból dr. Lepold Antal prelátus-kanonok is résztvett. Az értekezleten megállapodtak a főirányelvekben, amelyek szerint a kérdés ideiglenes megoldását rövidesen keresztülviszik. — Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél, an\ agcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes „Ferenc József" keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemmett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megalapította, hogy a Ferenc József víz abszút megbízható hashajtó. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Elvi jelentőségű közigazgatási határozatok. Saját földjén mészégetéshez és a kiégetett mésznek forgalombahozatalához, mint az erdei és mezőgazdasági termelés mellékkiparához iparigazolvány váltása nem szükséges. — Közúti gépjáróművek a községi közmunka összeírásába felvéve nem lévén, kövezet vámdíjat kötelesek fizetni. Ennek elmulasztása kihágás. M. H. Csütörtökön este két gyönyörű fim a Kulturban: a „Bécsi valcer és a „Csaszárvadász". Átadták az ügyészségnek a lebényi gyilkosság tetteseit. Veszprémi Antal csendőrőrmester meggyilkolása ügyében a nyomozás befejezést nyert. Id. és ifj. Méhes Gézát a helyszínre vitték ki, ahol lejátszották az esetet. Csak itt derült ki, hogy a csendőrt ifj. Méhes Géza és nem Lajos lőtte le. Ifj. Méhes Géza a vadászfegyvert pár hónappal az eset után elrejtette a ravazdi erdőben, ezt azonban a rejtekhelyen nem találták meg, mert ismeretlen módon eltűnt. Id. Méhes Gézáné, habár tudta az ügyet, nem mert jelentést tenni, mert Géza fia halállal fenyegette meg. A csendőrség a teljes beismerésben levő tetteseket átadta a győri kir. ügyészségnek. Magánnyomozó iroda Esztergomban. Szabó Albert nyugalmazott detektívfelügyelő magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferencutca 15. szám alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben diszkréten nyomoz, eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó egyéneket felkutat bel- és külföldön egyaránt. Űj mukásbiztosításügyi döntés a táppénz öröklésének kérdésében. A biztosított fél elhalálozása esetén az őt megilletett táppénznek lejárt részleteit a biztosítottal egy háztartásban élt családtagok a törvényben meghatározott sorrendben igényelhetik. Míg az a kérdés, hogy a jogosított helyébe törvénynél fogva lépő ilyen igényjogosult van-e és az ki, — illetékes helyen, szükség esetén birói uton — tisztázást nem nyert, a biztosító intézet másnak mint az előbb említett törvényszerinti jogutódoknak fizetést nem ^teljesíthet, következésképen arra sem szorítható, hogy a fent felsorolt igényjogosultak közt nem szereplő állítólagos örökös részére vagy az ismeretlen örökös képviseletében fellépő perbeli képviselő kezéhez kézbesítsen. Ehhez képest az elhalt biztosított részére akár jogerős ítéletben megítélt táppénz erejéig a még nem igazolt jogutód által kért végrehajtást elrendelni nem lehet. M. H. Önkéntes árverés. Szt. Imre-utca 27. sz. alatti kifogástalan karban levő ház elköltözés miatt augusztus hó 7-én d. e. 11 órakor a helyszinen (Szt. Imreutca 27.) megtartandó árverésen el fog adatni. Ugyanakkor használt bútorok is eladatnak. Napi három fillérért, évi tíz pengőért nyújt biztosítást 10.000 pengőre halál- és 20.000 pengőre rokkantság esetére a Fonciere magyar biztosító intézet. Ezek a rendkívül olcsó kötvények arra az eshetőségre érvényesek, ha valamely járművet és vele az utast baleset éri. (Vasút, autóbusz, autótaxi stb.) Minden gyakran utazó embernek az ilyen, úgyszólván ingyenes biztosítás, egyenesen nélkülözhetetlen. Bővebb felvilágosítást nyújt az intézet : Lőrinc-utca 2. I. em. — Akinek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül úgy érhetnek el könnyű székelési, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet. Nagydunai strandfürdő. A Move Esztergomi Sport Egyesület nagydunai strandfürdőjét megnyitotta és egész nap folyamán a fürdőző közönség rendelkezésére áll. Büffé, csónakátkelés a Kisdunán. Szives pártfogást kér a Vezetőség. Italmérési engedélyek adótartozása. A pénzügyminisztérium megengedte, hogy az olyan italmérők részére, akik tartozásaikat egy összegben megfizetni képtelenek, az érdekeltek által külön-külön beadandó kérelemre a pénzügyigazgatóság részletfizetési kedvezményt engedélyezzen és a részletek pontos betartása esetén az engedély elvonására vonatkozó eljárás megindítását függőben hagyja. (M. H.) Az Esztergomi Gyümölcsértókesitő és Központi Szeszfőző Szövetkezet ajánl 50 fokos törköly-pálinkát literenként 2 P-ért. A megrendeléseket Tóth János (Simor J. u. 44.) veszi át. Porosz szén helyett fűtsön tatai kokszbrikettel, melynek hőértéke megfelel a külföldi szénnek és speciális összetételénél fogva minden rendszerű kályhában a leggazdaságosabban használható, úgy hogy a külföldi szenet és kokszot a legjobban pótolja. Megrendelhető : Tamásnál, Kossuth Lajos- u. 52. sz. Telefon: 6 IRODALOM. Megjelent a magyar Diákkalauz második kiadása. Horváth Kálmán ny. min. szv. főtanácsos, fővárosi hirlapirótársunk nagy sikert elért munkájának, a tanulóifjúság anyagi támogatásának ügyével foglakozó Magyar Diákkalauz-nak második kiadása megjelent. A felmerült kívánságoknak megfelelően á szerző több irányban kibővítette hézagpótló művét. Az új kiadás ismerteti hazánk összes fő-, közép- és szakiskoláját s kiterjeszüedik a főbb szaktanfolyamokra, valamint az iskoláztatással kapcsolatos tudnivalókra is. Beszámol ezenkívül az ösztöndíjaknál és diákjóléti intézményeknél beállott változásokról, valamjnt az újabb ösztöndíjakról, tanulmányi segélyekről és diákszociális intézményekről. Az ifjúság részére pályatételek és jutalomdíjakkal egybekötött rejtvények egészítik ki a díszes köntösben megjelent 164 oldalas könyvet, amelynek ára 1 pengő és postai szállításnál 20 fillér portó. Kapható a könyvárusítóhelyeken, vagy megrendelhető a szerzőnéi (Budapest, I. Várfok-u. 12.) A vételárat a 16.839. számú „Magyar Diákkalauz" postatakarékpénztári csekszámlára is befizetni. RADIO Csütörtök, augusztus 4-ón d. u.: 5.00. Szalonzenekari hangverseny. — 6.00. Művészettörténeti séták II.: Székesfehérvár. — 6.30. Cigányzenekari hangverseny. — 7.30. Tömörkény István: Dugott bál. — 8.00. A német opera mesterei II. rész. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. — 9.30. Pontos időjelzés, hirek. — 9.45. Zongrahangverseny. — Szünetben : Időjárásjelentés. — 10.30. Szalonés jazz-renekar hangversenye. — 11.15. Cigányzenekari hangverseny. Péntek, augusztus S. 9.15. Szalenzenekari hangverseny. — 9.30. Hirek. — 11.10. Vizállasjelentés. — 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.05. A rádió házikvintett hangversenye. — 12.25. Hirek. — 1.00. Pontos időjelzés. — 2.45. Hirek. — 4.00. Honvédzenekari hangverseny. — 4.45. Pontos időjelzés, hirek. — 5.30. Móra László felolvasása: 1. Találkozás ; 2. Betyárélet. — 6.00. Gramofonhangverseny. — 7.00. Magyar nóták. — 8.00. Hangverseny. — 9.45. Pontos időjelzés, hirek. — Majd: Tangó- és Jazz-zenekar hangversenye. — 11.00. Cigányzenekarihangverseny. — Budapest IL 6 órától éjfélig : Azonos Budapest I. műsorával. Szombat, augusztus 6. 9.15. Az Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 9.30. Hirek. — 11.10. Vizállasjelentés.— 11.15. A rádió ifjúsági félórája. — 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.05. Az Országos Postászenekar hangversenye. — 12.25. Hirek. —- 1.00. Pontos időjelzés, időjárásjelentés. — 2.45. Hirek. — 4.00. A „Rádió Élet" gyermekjátszóórája. — 4.45. Pontos időjelzés, hirek. — 5.00. „Emlékezés Dunkel N. Jánosra." — 5.30. Másfólóra könnyűzene. — 7.00. Mit üzen a rádió. — 7.45. Hangjátékelőadás a Stúdióból. —- Ő.30. Pontos időjelzés, hirek. — 9.45. Szalonzenekari hangverseny. — Szünetben: Időjárásjelentés. — 10.45. Cigányzenekari hangverseny. — Budapest H. 7 óra. Grammoíonhangverseny. Apróhirdetések. azonnal Jókai*utca 38. sz. alatt 2 szoba* konyhás száraz, festett lakás a hozzátar* iozó mellékhelyiségekkel. — Ugyanott 1 szoba* konyhából álló száraz, festett lakás a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt november l'ére kiadó. VjMrln 2 szoba-konyhás utcai emeleti lakás azon* IVIdUU nalra. Ugyanott 2 szoba*konyhás és elő* szobából álló lakás nov. l*ére. Cim: Deák Fe* renc*utca 15. 2 szoba*konyhás lakás nov. l*ére. Cim: Honvéd*utca 56. sz. Kijl fi fi sz °ba'konyhás lakás mellékhelyiségekkel rVIdUU azonnal. Ugyanott egy különbejáratú szoba kiadó. Cim : Keriész*utca 7. (Vasútállomással szemben). 366 szoba*konyhás utcai lakás azonnal, vagy november l*re. Cim : Szt. Anna*uíca 2. Panasz. Az esztergomi vasútállomás környékéről panaszolják a két követző dolgot. Az egyik panasz szerint a . vasútállomás környékén a szigorú 2 ebzárlat dacára is szájkosár nélkül & csatangolnak a kutyák. A másik pa^§ nasz az, hogy az állomási kisáru£ dában levélbélyeg nem kapható. Beleszédült a vizbe. Hoffmann 4$ Mihály 19 éves lakatossegéd Zeller S3 János nagymarosi lakos 24 méter > mély kútjában lakatosmunkát végcc zett. Eközben a mérges gázoktól '2 eszméletét vesztette és a vízbe zu© hanva megfulladt. Melyik szinikerületbe tartozik «; Esztergom? A vallás- és közoktatásügyi miniszter most adta ki rengj deletét, amelyben nyilvánosságra hozta az 1932 33. sziniévre szóló színigazgatói engedélyek kiadását. A rendelet szerint vidéki szinjátszási engedélyt mindössze csak 10 igazgató kapott. Az ország területe szerint tehát tíz szinikerületre oszlik. Esztergom városa a második ^ szinikerületbe soroztatott, amelyhez sp még Szekszárd, Kőszeg, Mohács, ^ Pápa, Halas, Komárom, Kispest, Zalaegerszeg városok tartoznak. A £ szinikerület igazgatója Deák Lőrinc. *® A tíz szinikerületen kívül még egy >•> drámai staggione-társulat is kapott *g játszási engedélyt és pedig ifjabb h Déry Béla drámai staggiona-társug lata, — amelyik tulajdonképpen az OD Alapi-féle staggionet pótolja — előirt adásokat tarthat az egész ország te'& rületén, egy-egy városban 18 napon át, az illető városba beosstott sziniigazgató szini idénye előtt leg50 alább egy hónappal, szini idénye QC után viszont azonnal. Előadásához S§ az illető városba beosztott szinicö igazgató engedélye nem szükséges. £ Felhívja a miniszter rendeletében 20 ezenkívül még az illetékes közigazXS gatási és rendőri hatóságokat arra, hogy a fent közölt városokba és •Sg községekbe beosztott színtársulatok működését a saját hatáskörükben segítsék elő, különösen pedig, hogy az oda beosztott színigazgatón kívül -— kivéve a drámai staggionetársulatot — minden más, a névsorban nem szereplő egyén színtársulatától az egész estét betöltő szindarabb előadására a játszási engedélyt erre a rendeletre való hivatkozással, minden egyes esetben feltétlenül tagadják meg. Kiadó Filléres diszitmények és használati cikkek, • • rr f d ii • v B m Nem oxidálódnak, nem rozsdásodnak, nem kaucsukszeru futurit-anyagbol! ^ÄÄSS Eddig a következő tárgyak készülnek: Férfi és női dohánytárcák, hamutartók, ékszer- és cigarettaszelencék, tojástartó, fogvájótartó, turista- és háztartási poharak, szalvétagyűrűk, irószer-cikkek, pénzszámláló-gép. Gyönyörű pompás kivitelben és szinekben kávéscsészék, tea- és moccacsészék, szervizek soha nem látott pompás szinekben! Minden tárgy higiénia szempontjából felülmúlhatatlan! MAGYAR MUNKÁSOK KÉSZÍTMÉNYE! FILLÉRES ÁRAK! Tekintve, hogy esztergomraegyei egyedárusitást bírunk, viszonteladóknak, dohánytőzsdéknek eredeti gyári beszerzési árakon számítunk! Gyári lerakat: Marosi József és Fia vaskereskedők, Esztergom.