ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-07-20 / 78. szám

1982. július 20. ESZTERGOM 3 az exporttörőkkel és hűtőházakkal, amelyek alapján biztosítva látja, hogy az egyesület a köz érdekében fog működni. Közölte, hogy a Gyü­mölcstermelők Országos Egyesüle­téhez már igen sok erkölcsi testü­let jelentette be csatlakozását, a gazdatársadalomhoz a belépési fel hívások kiküldése már folyamatban van és az eddigi nagy érdeklődés alapján remélni lehet, hogy a köz igazgatás hathatós támogatásával sikerül majd az egyesületet úgy megszervezni, hogy a nemzet va­gyonosodása rövid idő alatt elér hető lesz. Közölte továbbá, hogy a legfőbb feladatok egyike a kisgazda társadalom beszervezése lesz, mert eddig azok voltak leginkább ki­zárva az egynemű és keresett gyü mölcs termeléséből. Konzorcium akarja átvenni a Fuhrmann házat. Számord Ignác c. kanonok, városi képviselő azzal a tervvel foglalkozik, hogy a Fuhr mann házat addig, amíg a város abban a helyzetben lesz, hogy meg vásárolhatja, egy 15—20 tagú kon zorcium venné át, amelynek tagjai egyenként 1000—2000 pengőt fizet­nének be. Az így összegyűlt össze gen megvenné a házat a konzor cium, amely a ház 3150 pengős évi jövedelmét is élvezné az évi 1575 pengős adó és egyéb teher viselése mellett. Hirtelen halál az utcán. Mó czik Jánosné fiatal szentgyörgy mezői asszony tragaccsal igyekezett hazafelé, az Űri-utcán át. Itt a nagy hőségtől rosszul lett, eszméletét vesztette, és miközben a mentők a kórházba vitték, meghalt. A most érő gyümölcsök házi feldolgozását ismerteti a „Növény­védelem" és „Kertészet" legújabb száma. Cikkeket közöl még a must hideg úton való konzerválásáról, a gyümölcsfák meddőségéről, a gyen­gén fejlődő és pusztuló fiatal fák­ról, a köszméte és ribizli időelőtti levélhullásáról, a málna terméket­lenségéről, a helyes szemzésről stb. A dúsan illusztrált két lapból a „Növényvédelem" kiadóhivatala (Bu­dapest-V., Földmivelésügyi Minisz­térium) egy alkalommal díjtalanul küld mutatványszámot Elszaporodott a pézsmapocok Esztergom határában. Ismételten történt meg, hogy a város határá­ban pézsmapockot fogtak. Ez a rendkívül kártékony állat úgylát­szik elszaporodott nálunk. Hétfőn Szentgyörgymező határában az úgy­nevezett Pótolókban ütöttek egy nagy példányt agyon. Szavahihető szentgyörgymezői emberek állítása szerint, az ottani vízerek mentén inár is több példány ütötte fel ta­nyáját. Nehogy elszaporodásuk na­gyobb mérveket öltsön, rendszeres kivadászást kellene az ottani víz­erek mellett rendezni, mert elsza­porodásuk jelentékeny kárt jelent­het majd az ottani földtulajdonosok­nak, de különben sem kívánatos rendkívüli szaporasága és nagy kártevése miatt, hogy elhatalmasod­janak. Szerencsétlenség fejesugrás közben. Az elmúlt vasárnapon Villám Mihály esztergomi 11 éves iskolás fiú a nagy dunai strandon fürdött, ahol fejest ugrott a Dunába. Az ugrás oly szerencsétlenül tör­tént, v hogy fejét a víz fenekén lévő üvegcserépbe vágta, amely súlyos sérülést okozott. A fiú sok vért vesztett és — mivel a mentőautó távol volt — a tűzoltók bic'klivel vitték a Kolos-kórházba. — A vér iölfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Fe­renc József" keserűvizet inni. Tóváros eladta sportpálya­telkét. Tóváros község felpar­cellázta és eladta az eddig sport­pálya célját szolgáló telkét és így sikerült nagyobb összeghez jutnia. A községnek nagy szüksége van erre az összegre, mert a községben végzett útburkolási munkálatok is 145.000 pengőbe kerültek. Több sportbarát megfellebbezte Tóváros­nak erre vonatkozó határozatát, a vármegye azonban nem adott helyt a fellebbezésnek, amennyiben a község méltányosan kártalanította a sportolókat. Nemcsak egy másik telket adott át sportcélokra, hanem még nagyobb összeggel segélyezte is a sportegyesületet. Az adóbevételek állása Eszter­gom-megyében. A budapestvidéki pénzügy igazgató jelentése szerint a mult hóban Esztergom-megyében az egyenesen kezelt közadók be­folyásánál 134.000 pengő vissza­esés, míg az illetékeknél, pótlé­koknál 170,000 pengő többlet volt tapasztalható. Elveszett a Rákóczi-tértől a szent­györgymezői plébániáig a Ferenc József-úton át egy női arany kar­kötő óra. Becsületes megtaláló ké­retik, illő jutalom ellenében szol­gáltassa be lapunk kiadóhivatalába. Belefulladt a vízmedencébe. A Hungária dorogi mészégető tele­pén egy nagyobb, beton kávával ellátott vízmedence van. Pick Már­ton 7 éves fiacskája valószínűleg lábat akart mosni, miközben bele esett a viztartányba, melyben 120 cm magas viz volt. Halva találták meg a fiúcskát. Űj postabélyegek kerülnek forgalomba. A postavezérigazga­tóságtól kapott értesülés szerint leg­közelebb újrajzú, hazánk elhalt férfiai egy részének arcképét fel tüntető 1, 2, 4, 6, 10, 20, 30, 32 és 40 filléres, továbbá 70 filléres ér­értékjelzésű mélynyomással előállí­tott postabélyegek kerülnek forga­lomba. Az új bélyegeket nem egy­szerre, hanem elkészülésük idejé­hez és a szükséghez képest fokoza­tosan hozzák forgalomba s a jelen­leg forgalomban lévők mellett bár­hova szóló postaküldemények bér­mentesítésére használhatók, Magyar hajók a világtengere­ken. A magyar kereskedelmi ten­gerészet, amely a háború után tel­jesen megsemmisült, az elmúlt évek alatt lassan ismét föléledt. Egyre­másra alakultak hajózási vállalatok, melyeknek céljuk volt, hogy újból feltámasszák a magyar kereskedelmi hajózást Igy több hajó épült, me­lyek ma már magyar lobogó alatt hajóznak a világ összes tengerein. Az utolsó két esztendő alatt kilenc magyar hajót építettek, amelyek nagy szolgálatot tesznek a magyar ügynek. Itt van például a „Puszta" nevű gőzös, amelyről már ismétel­ten megemlékeztek a nagy külföldi lapok, a „Csárda" gőzösnek pedig 28 emberből álló egész személyzete színmagyar. A hajó alkalmazottai között kilenc ol\an magyar fiú is van, akik egyetemet és egyéb fő­iskolát végeztek. Szabadban való tanítás az elemi iskolákban. A gyermekek egészséges testi fejlődésének egyik feltétele, hogy minél több időt tölt­senek a szabad levegőn. Ezért Ka rafiáth Jenő vallás- és közoktatás­ügyi miniszter most megjelent kör­rendeletében felhívja a tanfelügye­lőket, hassanak oda, hogy tankerü­letüknek mindazokban az ellemi iskoláiban, ahol erre megvan a le hetőség, kedvező időjárás esetén, május, június, szeptember, esetleg részben október hónapban a tanítás a szabadban történjék. Erre a célra az iskolai udvarok és a kertek ár­nyékos helyei vehetők igénybe. Ha megvan rá a lehetőség, akkor eze­ken az árnyékos helyeken egyszerű, házilag is előállítható padok készí­tendők, amelyekre a gyermekek le­ülhetnek. Padok hiányába a gyer­mekek körbe ülhetnek a gyepen, vagy állva hallgathatják a tanítást és csak akkor mennek be a tante­rembe, ha az iskolai munka ezt megköveteli. — Erős, vérbő, kövér embe­rek számára a természetes „Ferenc József" keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélműködést biz­tosít. Számos szakorvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József víz szív- és idegbajosoknak, vese­és cukorbetegeknek, valamint kösz­vényben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. A Ferenc József keserűvíz gyógy­szertárakban, drogériákban és fű­szerüzletekben kapható. Munkanélküli aratók táma­dása a gépek ellen. Hajdúböször­ményben egy csoport munkás, aki aratási munka nélkül maradt, össze­törte Zolnay Gábor aratógépeit. Zolnay a muükások felé riasztó­lövést tett, de sebesülés nem tör­tént. Napi három fillérért, évi tíz pengőért nyújt biztosítást 10.000 pengőre halál- és 20.000 pengőre rokkantság esetére a Fonciere ma­gyar biztosító intézet. Ezek a rend­kívül olcsó kötvények arra az es­hetőségre érvényesek, ha valamely járművet és vele az utast* baleset éri. (Vasút, autóbusz, autótaxi stb.) Minden gyakran utazó embernek az ilyen, úgyszólván ingyenes biz­tosítás, egyenesen nélkülözhetetlen. Bővebb felvilágosítást nyújt az in­tézet : Lőrinc-utca 2. I. em. Porosz szén helyett fűtsön tatai kokszbrikettel, melynek hő­értéke megfelel a külföldi szénnek és speciális összetételénél fogva minden rendszerű kályhában a leg­gazdaságosabban használható, úgy hogy a külföldi szenet és kokszot a legjobban pótolja. Megrendelhető: Tamásnál, Kossuth Lajos- u. 52. sz. Telefon: 6 Nagydunai strandfürdő. A Move esztergomi Sport Egyesület nagy­dunai strandfürdőjét megnyitotta és egész nap folyamán a fürdőző kö­zönség rendelkezésére áll. Büffé, csónakátkelés a Kisdunán. Szives pártfogást kér a Vezetőség. Helyárak: ülőhely 1'— P, 80, 60 40 és 30 fül. Bővebbet a heti szín­lap hoz. * Filléres vidám nyári szin­pad a Fürdő Szállóban július 24-én vasárnap este fél 9 órai kezdettel Trillap Ilonka rekedtsége utáni első éneklésével szinre kerül „Az ex-hercegnő". Az Andrássy-uti Szinház operettujdonsága 4 képben. Ezenkívül szenzációs kisérő műsor. Bohózatok, kuplék, énekszámok. Fel­tépnek : Trillap Ilonka, Korándy Sári, Szederkényi Kató, Homonnay István, Sugár Jenő stb. Karmester: Stepfanidesz K. Legdrágább hely 100 fillér. Pénztár: vasárnap d. e. 10-től l-ig és d. u. 3-tól. SZÍNHÁZ. A Korzó Szinpad művészei vasárnap nagy sikerrel játszották jBonyi Adorján legújabb színpadi termékét az „Egykissenki"-t. Az előadás kitűnően ment. Különö­sen feltűnt Kövi Juliska vendég­művésznő, aki az utolsó pillanatban ugrott be a szerepbe. Kiváló alakí­tást nyújtott Z. Egyey Margit. Jók voltak: E. Révy Baby, Tóth Amá­lia, Vadász Kató. A férfiak közül Zilahy János. Kitűntek: Tarján Gyula, Szabó F. László, Galgóczy Ferenc és Kertész Sándor. A Korzó Szinpad társulata ér­tesiti a nagyérdemű közönséget, hogy sikerült megnyerni a helybeli uri műkedvelő gárda egyik kitűnő­ségét, Varjas Rudolfné úrasszonyt, aki a „Feketeszárú cseresznye" Voj­nits díjjal kitüntetett színjátékban fog fellépni; azonkívül fellép az egész társulat. Az előadáson közreműködik Bangó Lajos a „Központi Kávéház"-ban muzsikáló kitűnő zenekarával. IRODALOM. Dr. Krűger Aladár: „A gazda­védelmi rendelet ismertetése." Kevés kormányintézkedést előzött meg olyan széleskörű érdeklődés országszerte, mint a most megjelent gazdavédelmi rendeletet. A gazda­védelem nemcsak a gazdákat, ha­nem a kereskedőket, iparosokat, általában mindazokat érdekli, akik a mezőgazdasággal bármiféle vo­natkozásban állanak. A gazda­védelmi rendelet a mezőgazdák egyes kategóriáira bizonyos kímé­letet állapít meg és kedvezménye­ket biztosít részükre a peres és vég­rehajtási eljárás terén. A kedvez­mények megadása tehát gyakorlati megoldás szempontjából áthelyezte a kérdés súlypontját jogi területre. A rendelet jogi alkotás ugyan, de mindenkit érdekel. A jogi rendelke­zések azonban a jog annyi külön­böző területére nyúlnak be, hogy a rendelet laikus ember nehezen ért­heti meg. Szükséges volt tehát a rendelet anyagát nem szakemberek által is könnyen megérthető módon feldolgozni. Ezt a munkát végezte el dr. Krűger Aladár országgyűlési képviselő „A gazdavédelmi rende­let ismertetése" c. füzetében. Krű­ger részt vett a rendelet megszöve­gezésében és a megelőző tanács­kozásokon is, a leghivatottabb volt tehát a népszerű ismertetés megí­rására. Munkájában a jogász éles­látását egyesíti az életet ismerő po­litikus gyakorlati' érzékével. Feltét­lenül szükséges tehát ennek az is­mertetésnek megszerzése elsősor­ban az érdekelt gazdaközönség, de a kereskedők, iparosok, pénzintéze­tek részére is. Sőt gyakorlati jogá­szoknak, bíráknak és ügyvédeknek is szükséges Krűger ismertetésének beszerzése, mert annak elolvasása után a jogászok részére is első te­kintetre bonyolultnak látszó rende­let alapelveivel és főbb intézkedé­seivel, valamint az egyes rendelke­zések céljával egyszerre tisztában lehetnek. Az ismertetés végén Krű­ger közli a hivatalos rendelet teljes szövegét is. A munkát ízléses zseb­kiadás formájában a Pallas rész­vénytársaság nyomdája állította ki és olcsó árával lehetővé tette, hogy minden érdeklődő megszerezhesse. Ára 50 fillér, kapható minden könyv­kereskedésben.

Next

/
Thumbnails
Contents