ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-07-17 / 77. szám

Hazajöttek a gimnáziumi cser­készek. Csütörtökön, f. hó 14-én délben 23 napi táborozás után haza­jöttek a bencés gimnázium cserké­szei. A vasútállomáson igen sok szülő és cserkészbarát várta a csa­patot, mely lesülve bár, de vidáman és egészségesen meg is érkezett. Az állomásról a gimnázium udva­rára vonultak a fiúk, hol először dr. Saly Arnulf parancsnok (a nép­szerű „parnok úr") beszélt. Kiadta az utolsó parancsot, megköszönte a táborban résztvevő tiszt- és segéd­tiszteknek a közreműködést és át­adta a csapatot dr. Kemenes Illés gimnáziumi igazgatónak, mint a szervező testület elnökének, aki üdvözölte a hazatérő csapatot, an­nak fejét, dr. Saly Arnulfoí, és to­vábbi kellemes nyaralást kivánt a fiúknak. Végül Reviczky Elemér főszolgabíró köszönte meg a szülők nevében a parancsnoknak, hogy annyit fáradt a fiúkkal. Majd volt lefúvás és oszlás. A cserkészek pén­teken reggel ismét összegyűltek és hálaadó szentmisét hallgattak. Nagydunai strandfürdő. A Move esztergomi Sport Egyesület nagy­dunai strandfürdőjét megnyitotta és egész nap folyamán a fürdőző kö­zönség rendelkezésére áll. Büffé, csónakátkelés a Kisdunán. Szives pártfogást kér a Vezetőség. Kirándulás Dobogókőre. F. hó 17-én, vasárnap kirándulás lesz Do­bogókőre. Indulás reggel 5 órakor a Rozália-kápolnától. Vezető: Né­met Ferenc. rngyen lehet megnézni ILLÉS SÁNDOR-cég kirakatait, meg fog lepődni a látottakon. oroshordó kevéssé használtak literenkint nyolc fillérért és a legerősebb tölgyfából készült új hordók literenkint tizenkét fillérért óriási raktár miatt elad: Gärtner Simon és Fia Budapest Iroda: Visegrádi-utca 23. Eladási raktár: Dohány-u. 77. Telefon 916-56. -JM— Ill Külföldi körútjára indult Berkes 1 Berci, aranyéremmel kitüntetett ki-j váló dalkölő és zeneszerző cigány­prímás még a jó béke világban. Onnét küldte haza gyönyörű nótáit, I összesen 84 darabot és muzsikálta a szép magyar nótát úgy saját mini, | mások szerzeményeit terjesztve mesz-' sze idegenben a magyar dalt, a ma­gyar kultúrát. Most, húsz esztendő múlva haza jött és ma este már a Korona-kávéház vendégeit fogja szórakoztatni szebbnél-szebb szer­zeményeivel és egyéb nótáival. Gyógykezelési segély. A vár­megye kisgyűlése 1500 pengőt sza­vazott meg a beteg Palkovics László alispán részére gyógykeze­lési segély cimén, mely alkalommal vitéz Szívós- Waldvogel József meleg hangon emlékezett meg a távollevő alispánról. OUZO NYÁRI SZÜNE MOZG nyári vásár hétfőn, folyó hó 18-án kezdődi k. Egységárak: I-90 0*90 1-90 O-90 O-90 A-90 E-90 y áL y O y ** y O y 6" 90 ,8" 90 ,10" 90 ,12" 90 f 15" 90 Például : I -90 3 90 90 90 90 Gyermek vászoneipők . . . Házicipők . . * . . . . Női és férfi vászoncipők . . 4 Divat topánkák piros, drap szin 6 Szandaleitek remek kivitelben 8 Női divateipők (bőr vagy antilop) minden színben és kivitelben (egyes párak) 10*00, 12*° f 15 00 Férfizokni kilüna minőségben, fillér 68,90 Női cérna flérharisnya . . . I" 50 Saját érdekében kérjük, használja ki ezen kitűnő vételi alkalmat. Tekintse meg vásári kirakatainkat, ahol a fel­halmozott egyes párak között feltétlenül megtalálhatja az Önnek megfelelő cipőt komikusan leszállított árban. Del-Ka Esztergom, i-tér 24. — A vér fölfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Fe­renc József" keserűvizet inni. Az egész világon rendelik nz orvosok a valódi Ferenc József víz hasz­nálatát, mert ez szabályozza a bél­működést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal új életerőt teremt. A Ferenc József keserűvíz gyógy­szertárakban, drogériákban es fű­szerüzlete]íben kapható. A rendőrkapitányság intézke­dése a dunai fürdőzők érdeké­ben. A magyar kir. rendőrség esz­tergomi kapitánysága a szabad Du­nán való fürdés szabályozása tár­gyában legutoljára kiadott rendele­tet a fürdőző közönség élvezetének és nyugalmának megóvása érdeké­ben a következőkkel egészíti ki: A szabad dunai partfürdő mellett elhúzódó Nem, nem, soha útnak a teherhajó állomás és a Move ESC sporttelep közötti szakaszán az év­nek június 15. és szeptember 15.-Í közötti idejében, vagyis a fürdő idény alatt gépjárművekkel (autó, motorkerékpár stb.) közlekedni tilos; egyéb járművek és lovaglók is csak a lépésben haladó ember sebessé­gével közlekedhetnek. A fenti tila­lom ellen vétők kihágást követnek el és 100 pengőig terjedhető pénz­büntetéssel büntethetők. A rendelet már életbe lépett. Feltörték a halászbárkát. Mol­nár János halászbárkáját az éj fo­lyamán feltörték s onnan különféle halászati eszközöket vittek el. A rendőrség a nyomozást megindította. Munkásbaleset. Sztrehárszki Jó­zsef 56 éves berceli lakos, arató­munkás Galgaguta (Nógrád—Hont­megye) községhez tartozó Havran­völgy pusztán here-cséplés közben a herefejtő gép hengerébe esett, amely a bal lábát teljesen leszakí­totta. A sérült munkást azonnal or­vosi segélyben részesítették és men­tőautóval a balassagyarmati kór­házba szállították, útközben azon­ban meghalt. A csendőri nyomozás szerint a balesetért a gépészeket gondatlanság terheli, ezért a balas­sagyarmati kir. ügyészséghez fel­jelentették. A „Szent József Fiúnevelő­intézet" elemi és polgári iskolájába • felvesz 6—14 éves fiúkat. Tartásdíj havi 70*— P. Prospektust küld az igazgatóság: Budapest I., Isten­hegyi-út 32. szám. Vidéki telefonállomások díjá­nak leszállítása. A m. kir. pósta­vezérigazgatóság kisebb vidéki köz­pontoknál a nyilvános telefonállo­mások havi előfizetési díját 16 pen­gőről 12 pengőre, a nyilvános jel­legű helyiségekben a bekapcsolt állomások díját pedig 16 pengőről 6 pengőre szállította le. K ULTÚR RÖVID —-—— NYÁRI MO2*6 32ÜNET! Filléres diszitmények és használati cikkek, k a ww • m mmm S * I W Nem oxidálódnak, nem rozs dásodnak, nem aucsukszeru futurit-anyagbol! gÄrtÄS Eddig a következő tárgyak készülnek : Férfi és női dohánytárcák, hamutartók, ékszer- és cigarettaszelencék, tojástartó, fogvájótartó, turista- és háztartási poharak, szalvétagyűrűk, irószer-cikkek, pénzszámláló gép. Gyönyörű pompás kivitelben és szinekben kávés­csészék, tea- és moccacsészék, szervizek soha nem látott pompás szinekben! Minden tárgy higiénia szempontjából felülmúlhatatlan! MAGYAR MUNKÁSOK KÉSZÍTMÉNYE ! FILLÉRES ÁRAK! Tekintve, hogy esztergommegyei egyedárusitást birunk, viszonteladóknak, do­hánytőzsdéknek eredeti gyád beszer- y aros g József és Fia vaskereskedők, Esztergom. zési árakon számítunk ! Gyári lerakat

Next

/
Thumbnails
Contents