ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-01-13 / 4. szám

hét szombatján kivatalosan is össze szoktunk jönni. Az összejövetelen beszélgettünk a földmives képvise­lők jövőbeli magatartásáról és meg­állapítottuk azt egy értelműi eg, hogy súllyal akkor fognak birni a gyűlé­seken, ha mindent előzetesen meg­beszélve egyöntetűen lépnek föl. Akkor mondottam nekik, hogy a mostani események is kell, hogy fi­gyelmeztessék őket arra, hogy meg­becsüljék magukat, mert láthatják, hogy milyen kevésre becsülik őket, amikor azt hiszik, hogy a polgár­mesterválasztás fontos kérdésében néhány pohár borral és egyéb Ígé­retekkel meg lehet őket fogni és lelkiismeretbeli elhatározásuktól el lehet tántorítani. — Mielőtt eltávoztam a körükből, ismételt kérésükre a polgármester­választás ügyében csak annyit mon­dottam nekik, ne kívánják tőlem azt, hogy én ebben a kérdésben állást foglaljak, tudják őeminenciája óha­ját éstudják az én nehéz helyzetemet. Szavazzon mindenki lelkiismerete szerint, én Glatz Gyulára fogok sza­vazni. Ezzel elköszöntem és haza­mentem. Másnap hallottam az éj­szaka eseményeit és azt az Ízlés­telenséget, amelyet egyesek meg­engedtek maguknak a választással kapcsolatban. — A polgármesterválasztó köz­gyűlésen elfoglaltam szokásos he­lyemet és ott maradtam mindvégig, senkivel nem beszéltem és igy sen­kit elhatározásában nem befolyásol­tam. — Meg kell még jegyeznem, hogy a választás előtt többen is, közöttük dr. Zwillinger, Hirscíi Izidor urak érdeklődtek állásfoglalásom iránt és nekik is azt mondottam, hogy ebbe a választási harcba nem kívánok beleavatkozni. Megjegyzem azt is, hogy a főispán december 19 és 26-ika között nem volt Esztergomban és tudomásom szerint semmiféle for­mában nem vett részt a korteske­désben. — Arról a nagy békétlenségről sincs tudomásom, melyről beszélni és írni szeretnek. Mióta Glazt Gyula, mint helyettes polgármester betette lábát a városházára, ott teljes béke és megértő munka volt s megvá­lasztásával ez a munka folyik tovább. — Nem azok szolgálják a város polgárságának érdekét, akik tovább tüzelnek, bűnbakokat keresnek, ha­nem azok, akik a többségi akarat előtt meghajolva, tovább is az össze­fogó munka útján keresik a város­nak jobb jövőjét. — Én egész életemet munkában töltöttem és abban kívánom Isten segítségével tovább is tölteni. mi iiiirBMnrrniMro*^ Ci iHH"> nií'íí — > Az esztergomi levente egyesü­let janár hó 16-án esti fél 9 órai kezdettel a Kath. Legényegylet ösz­szes helyiségeiben zenekar-alapja javára szinielőadással egybekötött táncestélyt rendez. Az ülőhelyek számozottak. Jegy-elővétel a leven­teegyesület irodájában (Városháza I. e. 10 ajtó) január 11-től d. e. 5—12 óráig. Itt kaphatnak a levén­ek meghívókat is. A vezetőség. 1 A Belvárosi Kath. Olvasókör megcáfolja az Esztergom és Vidékében vele kapcsolatban írt valótlanságokat. Nem igásak a tömeges kilépések és rágalom as, hogy a köi*ben a polgármesterválasztás ügyében értekezlet volt. Az Esztergom és Vidéke c. lap­ban megjelent „Mit beszélnek Esz­tergomban . . ." kezdetű cikk arra késztette az Esztergomi Belvárosi Kath. Olvasókör választmányát, hogy a cikkben foglalt valótlanságok megcáfolására ülést tartson. A választmányi ülésen, amelyet f. hó 11-én este 7 órára hívott egybe a kör vezetősége, csaknem teljes számmal jelentek meg a kör választmányi tagjai. . Földműves gazdáink közül ott volt Horváth Mihály, Tót Pál Ist­ván, Jakus János, Tátus János, Kubovics Ferenc, Kubovics János, Tót Ferenc, Gerendás János, Kis Imre, Baják János, Szenczi Ferenc, Újvári Ferenc, Kerekes József, Faragó József, Cserép János, Kiffer János, Pifkó József, Pifkó János, Meszes József és mások. Megjelent és felszólalt a gyűlésen dr. Etter Jenő, Szölgyémy Gyula és Burány Ferenc is. A gyűlésen Horváth Mihály elnökólt. Először \i a titkári jelentés pon­tos számadataival cáfolták meg az E. és V. cikkének azon állítását, hogy a körből a nyáron százhatva­nan léptek ki, karácsonykor pedig százhatan. Ezzel szemben a valóság az, hogy a nyáron senki, az év végén pedig összesen 56-an léptek ki a kör kebeléből. Az 56-ba azonban beszámitódik az a 37 is, akiknek neveit a vá­lasztmány maga törölte a iagok sorából, mert éveken át nem íizettek tagdijat. A való nelyzet tehát az, hogy az úgynevezett „niegértés-nemtalálás" miatti kilépés 19 tagról tehető fel. Itt is természetesen a hibát nem kell okvetlenül a vezetőségbon ke­resni. (Meg kell jegyeznünk, hogy más egyesületekben — sajnos — legalább is ilyen arányú a kilépés a nehéz gazdasági helyzet-, illetőleg a tagdíjnemfizetés miatt. Szerk.) Többek felszólalása után megál­lapította a választmány azt, hogy a polgármesterválasziás előtt semmiféle veíőmagakció­gyűlés nem volt, mindössze a szokásos havi gyűlésen jelent meg Mátéffy Viktor, a kör elnöke, és a helyi föld- . miyestársadalomnak a gaz­daérdekek érvényesítésére való összefogását emiitette. Csak megkérdezésre vála­szolt a polgármesterválasz­tásról és csak annyit, hogy mindenki saját lelkiismerete szerint szavazzon. Nevet nem említett és önmagá­val kapcsolatban csak annyit mon­dott, hogy az ő helyzete nehéz és hogy ő is lelkiismerete szavát fogja követni. Különben a választmány a kör nevében tiltakozott az ellen, hogy valaki kívülről lelkiismeretlenül po­litikát akarjon beerőszakolni a körbe, amelyben soha politika nem folyt. Tiltakozott az ellen, hogy gyűlölettől elvakított személyek el­lentéteket akarnak szítani az immár ötven esztendeje buzgó katolikus kultúrmunkát teljesítő körben, és így akarjanak destruálni egy régi kato­likus intézményt. A választmányi gyűlés végül az] egyesület febr. 2-i jubileumi ün-1 népéről tárgyalt, amikor a Belvá- j rosi Kath. Olvasókör ötvenéves fenn-1 'állását fogja megünnepelni a város' I egész katolikus társadalmának be- j vonásával. * í Mi az E. és V. kérdéses cikkével | jnem igen akartunk foglalkozni, — (noha a benne foglalt valótlansá­gok és nagyrészt elferdítések cáfo­latra és korrigáló feleletre várnak), — mert elvből kerülünk mindent, amiből ellentéteket támaszthatnak. Most azonban a Belvárosi Olvasókör g/ülése kapcsán alkalmunk van megkérdezni: hát az ilyen körelle­nes támadásokra és a cikkben és cikkekben foglalt hasonló gyűlölkö­désekre van ma szüksége Eszter­gom társadalmának? Hát ezek fog­nak bennünket a boldogulás és béke útjára-vezetni? Vigyázzanak, — ne igen emle­gessék azt a nevezetes szociálde­mokrata páríirodát! Ne kacérkod­janak vele, mert ez a kacérkodás legalább is gyanús! Minket egyál­talán nem téveszt meg az, hogy egyesek, akik eddig más vize­ken kuruttyoltak, most alkalmat találtak a hercegprímási talárba kapaszkodva nyelvetöltögetni! Sok­féle időt megértünk mi már, sok­féle embert láttunk, és a katolikus közéleti ügyekben . sem vagyunk gyerekek. Miközben béketűrő lé­lekkel kell elviselnünk bizonyos megaláztatásokat, meg vagyunk róla győződve, hogy az idő és az a munka, aTelyet a övőben teljesí­tenünk kell, igazolni fog bennünket. Sok minden meg fog változni Esztergomban, az „Esztergom" azon­ban jó és balsors közepette meg­marad katolikusnak és magyarnak. Az Esztergomi Gyümölcsérté­kesitő és Központi Szeszfőző Szövetkezet ajánl 50 fokos tör­köly-pálinkát literenként 2 P-érí. A megrendeléseket Tóth János (Simor J. u. 44.) veszi át. Balog László posztóárúháza január hónapban az összes raktáron levő télikabát, hócipő stb. téli cikkeit mélyen a kirakati'és reklámárakon alul kiárusítja és ajánlja ezen kedvező beszerzési alkalmat t. vevőközönségének szives figyelmébe. Uj mértékhitele­sítő rendelet je­A kereskedelmi miniszter nem­régiben új mértékhitelesítő rende­letet adott ki, amelynek leglénye­gesebb újítása az, hogy az új mér­téktárgyak hitelesítéséről az az ipari vagy kereskedelmi vállalat köteles gondoskodni, amely az ilyen mér­téktárgyakat Magyarországon elő­állítja, vagy a külföldről behozza. A külföldről behozott mértéktár­gyak hitelesítéséről az importálók kötelesek azonnal gondoskodni. A közforgalom céljaira szánt hordoz­ható mértékeket és mérőeszközöket az azokat gyártó, avagy importáló vállalatok viszonteladóknak is ki­zárólag hitelesített állapotban ad­hatják el. A javított, módosított, vagy igazított mértékek és mérő­eszközök újrahitelesítéséről a javí­tást, módosítást, vagy igazítást esz­közlő iparos tartozik gondoskodni, mert a mulasztásért ő felei. Azok a kereskedők, akiknél mértékjellei és ürtartalomjelzéssel ellátott, de hitelesítetlen tolóspalackok és ivó­edények vannak raktáron, készle­tüket az illetékes mértékhitelesítő hivatalnál két héten belül kötele­sek bejelenteni. Az ilyen készlete­ket ez év július hó l-ig magán­használatra el lehet adni, de azon­túl hitelesítésre be kell mutatni. (Magyar Hiradó). Újjászervezik az árvaszékeket. A miniszterelnökségen fontos reform­javaslatok előkészítése folyik. A tár­caközi értekezletek a közigazgatás egyszerűsétésére vonatkozólag kü­lönböző javaslatokat készítenek elő. A javaslatok közül a legelső lesz az a reform, amelyet a gyámügyek terén készítenek elő. A gyámügyi közigazgatás egyszerűsítésének ke­retében megoldják az összes árva­széki problémákat s egyszersmin­denkorra lehetetlenné válik az, hogy az árvaszékeknél visszaélések for­duljanak elő. Az árvaszékeknél ed­dig a kvalifikációs törvény egyálta­talában nem érvényesült. Ennek ha­tályát most kiterjesztik és a jog­végzettséget megkövetelik. Ezenkí­vül a gyámhatóságoknak olyanirá­nyú egyszerűsétését tervezik, arai az állami és megyei háztartások szem­pontjából lényeges megjavulást je­lent.

Next

/
Thumbnails
Contents