ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-03-02 / 24. szám
szülnek a nemzetközi találkozásra. Több csapat el akarja hozni annak a vidéknek jellegzetességét, ahonnan való. Igy valószínű, hogy lesz a nemzetközi jamboreen palóc tábor, hortobágyi tábor stb. Kétségkívül rendkívül hozzájárul a nemzetközi cserkésztábor szinességéhez az, ha a magyar táborok csoportjában egy-egy jellegzetes magyar vidék sajátossága fogja megállítani az érdeklődők ezreit. Értékes széntelepre bukkantak Zalábai). A zalamegyei Börzönce kisközség határában Pálfy Dénes földbirtokos birtokán a cselédek ásás közben széntelepre bukkantak. A szenet hazavitték és az jól elégett. Értesítették a tulajdonost is, aki szakértőkkel vizsgáltatta meg a talajt. A szakértők kijelentették, hogy elsőosztályú szén felfedezéséről van szó. A szén 34000 kalórián felüli és mindazon szeneken felül áll, amelyek a mai csonka ország területén találhatók. Skodáék is szanálnak. A Skodaművek ismét 600 tisztviselőt bocsátanak el, akiknek részben 1-én már felmontak, részben pedig 15-én fognak felmondani. A Skodaművek már januárban is nagyobb számú tisztviselőt bocsátott el. Halálos rendőrlövés. Párkányban a községi választásoknak egy halálos áldozata van. Kovács József hentessegéd és Ripka József kommunista pártnak emberei az ellenfél falragaszait az ő pártjuk falragaszával akarták beragasztani. Egy rendőr odavetődött és tiltakozott az átragasztás ellen. Ripka és Kovács rátámadtak a rendőrre, sőt késekkel szorongatták. A rendőr szolgálati pisztolyából három lövést adott le támadóira, melyekből egy Kovács Józsefet gyomron találta. Kovácsot pénteken azonnal beszállították a Kolos-kórházba, ahol rákövetkező reggelre, szombaton meghalt. A földhaszonbérek újabb megállapítását lehet kérni. Hivatalos lapban rendelet jelent meg, mely szerint, ha a szerződés 1930. év augusztus elseje előtt köttetett, vagy ha a bíróság a haszonbért ezen idő előtt állapította meg, a bérlő újabb haszonbért, illetve leszállítást kérhet, ha az pénzösszegben állapíttatott meg. A bérbeadó viszont a haszonbér felemelését kérheti, ha terményben állapították meg a haszonbért. Mindkét esetben az illetékes mezőgazdasági kamaránál előzőleg egyezségi eljárást kell lefolytatni. Megvadult lovak áldozata. A nánai szérűskertekben pénteken délután halálos szerencsétlenség történt. Rakodás közben valamitől megvadult lovak elragadták a szekeret. Ivanics János 59 éves uradalmi mezőőr megakarta fékezni a megvadult lovakat, de azok legázolták és Ivanics a szekér alákerült. Több bordatörést és súlyoá fejsérülést szenvedett, úgyhogy nems sokára belehalt sérüléseibe. Ingyen ebédesek fát loptak. A hálátlanság kirívó példájáról értesültünk. Ámbár az eset nem nálunk történt meg, mégis közöljük, mint a mai idők egyik sötét erkölcsi i foltját. A szolnoki róm. kath. plébánián az egyházközség jótékony-] sági akciójából ingyen ebédeket | osztottak. A rendőr észrevette, hogy | a plébánia körül gyanús egyének őgyelegnek éjjelenkint. Egy alkalommal bement a plébánia udva- ( rára és az egyik pajtában négyj fiatalembert talált zsákokkal fel-' szerelve. Az illetők állandóan fát loptak és orgazdáknak adták el. | Teljesen ismerősök voltak a helyzettel, hisz naponta ingyen ebédért jártak a plébániára. Influenza. Úgylátszik Esztergomot sem kíméli meg az országszerte dühöngő influenzajárvány. Elég nagy számmal betegesznek meg iskolásgyermekek. A felnőttek között már járványszerüen lépett fel a betegség. Az érseki tanítóképző-intézet tanári karából már csak hárman tarthatták meg e héten óráikat. A Magyar Legitimista Párt Intézőbizottsága, Budapest I., Horthy Miklós-körtér 7. felkér minden királyhű magyar férfit és nőt, hogy mindennéven nevezendő anyagi kötelezettség vállalása nélkül a párt tömegeinek megerősítése érdekében címét haladéktalanul közölje levelezőlapon az intézőbizottsággal. Meghívó. Az Esztergomi Rádió Egyesület III. rendes közgyűlését 1932. március hó 6 án (vasárnap) d. e. 11 órakor a Fürdő-szállodai külön helyiségében tartja, melyre a tisztelt tagok meghivatnak. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítésére 2 közgyűlési tag felkérése. 3. Számvizsgálók jelentése. 4. A tisztikarnak, választmánynak és a számvizsgálóknak a felmentvény megadása. 5. A tisztikar, választmány és számviszgalók lemondása. 6. Új tisztikar, választmány és számvizsgálók választása. 7. Esetleges indítványok. Esztergom, 1932. február 18. Az Elnökség. — Felkérjük a mélyen tisztelt tagjainkat, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni, nehogy határozatképtelenség esetén újabb közgyűlést kelljen összehívni. Mocsányi László és Lakatos Tibor Eurupaszerte ismert zene humoristák a hangverseny pódiumnak és a rádiónak két legkedveltebb tagja tartja meg márc. 8 án, kedden este fél 9 órakor egyetlen előadó-estjét a Kultur mozgóban. Slágerdarabokat énekelnek, paiodizálnak, a zenét, a szöveget azonban csak eszközül használják arra, hogy minden egyes slágerból egy-egy vidám jelenetet alkossanak, amelyben a szövegírót, a szereplőket, a zenekart mind ők helyettesítik. — Városunk közönsége végre nemcsak a rádión keresztül fogja hallani szenzációs produkciójukat, hanem személyesen is gyönyörködhet benne. Az rendkívül szenzációsnak ígérkező előadásra ajánlatos a jegyeket előre biztosítani. Jegyek a nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel 60 fillértől 1.50 pengőig a Kultur pénztárában kaphatók. ÉRTESÍTÉS \ Tisztelettel értesítem az igen tiszelt vásárló közönséget, hogy Rudnay-tér 17. szám alatt saját termésű és jó minőségű boraim nyilt edényben való kimérését megkezdettem. Óbor literenként 40 fill. Ujbor „ 32 fill. Midőn erre felhívom a nagyérdemű közönség figyelmét, kérem becses pártfogását. Kiváló tisztelettel: Búri Margit Rudnay-tór 17. szám Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségeknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcserebántalmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József vízkura nagyon szép eredményre vezet. A Ferenc Józef keserűvíz gyógyszertárakban drogériákban és fűszerzületekben kapható. Országos szöllősgazda kongresszust rendez Gyöngyösön márc. 6-án a Magyar Szőlőbirtokosok Egyesülete és a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület. A kongresszusra meghívták Magyarország minden bortermelő községének és bortermelő egyesületének a kiküldötteit és az ország minden jelentősebb gazdaszervezetét. A kongresszus célja a szőlősgazdát legjobban sújtó válságból kivezelő utakat találni, s a borfogyasztási adó és a szeszfőzés kérdésének a végleges rendelkezésével s az 1,000.000 lélek érdekeinek a sokkal kisebb tömegnek kenyeret adó ipari érdekek fölé való helyezésével segítséget találni. A vér fölfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár „Ferenc Józzef" keserű vizet inni. Határunk fásítása. Évek óta állandóan hangsúlyozva hirdették, hogy Esztergom város határa kiválóan alkalmas nemes gyümölcstermesztésre. Örvendetesen állapítjuk meg, hogy az utóbbi két-három évben tekintélyes mennyiségű nemes gyümölcsfát ültettek el határunkban. Egész új gyümölcsösök keletkeztek. Mint értesültünk, a tavaszkor ismét nagyobb területek kerülnek ilymódon befásításra. — Nemcsak a gyümölcsösök szaporodnak ily szépen, hanem a meglehetősen elhanyagolt erdőkben is serényen folyik a fásítási munka. Komán;Béla erdőmérnök nagy ambícióval fogott hozzá a városi erdők felújításához. Erősen irtja az erdőinkben elszaporodott hársfát s helyette mindenütt keményfát telepit. Az érdi tisztások csaknem mindenütt be vannak ültetve. Több alkalmas helyen fenyőültetvények díszelegnek. Ne feledkezzünk meg szegény éhező madarainkról ! — Schrikker Sándor faiskolája, Alsótekerespuszta, u. p. Lepsény, gyümölcsfát, díszfát, díszcserjét és rózsát a legjobb minőségben, a legértékesebb és legnemesebb fajtákban szállítja. Képes oktató árjegyzékét érdeklődőknek díjtalanul küldi. Magánnyomozó iroda Esztergomban. Szabó Albert nyugalmazott detektívfelügyelő magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferencutca 15. szám alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben diszkréten nyomoz, eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó egyéneket felkutat bel- és külföldön egáyarnt. Érdekes megfigyelések* Sok baj közepette látom, hogy a főutcákon egy csapat fiatalember tanácskozik. Közelebb érve felismerem őket. Az egyik okleveles gazda, a másik mérlegképes könyvelő, a harmadik ügyvédjelölt, a negyedik tanító és így tovább. Mindannyian állás nélkül töltik az időt. A hivatalok ablakain betekintek, ott mindenütt leányokat Iátok szorgalmatoskodni. Elgondolom, hogy mennyire megfordított világot élünk. A leányoknak kellene sétálni és a fiatalembereknek a hivatalokban szorgalmatoskodni. * Pár év/el ezelőtt, amikor még a borért 80—120 fillért fizettek, hangosak volt? 1 a pinceutak. Pity okosan jöttek .íaza a hegyről az emberek. A korcsmákban is itták a bort jobban, mint most a vizet. Amióta olcsó lett a bor, csendes az út, mig csendesebb a korcsma, nincs keleté a bornak. Még a borosgazdák sem isszák úgy, mint régen. Amiért olcsó azért nem olyan jó ? Nem is olyan régen még megmosolyogták volna azt a polgárembert, amelyik pantallót vett magára. Csizmanadrág csizmával volt a rendes polgári öltözet. Ez szép is volt, de méginkább jó volt. Ma a csizmára nem kerül, örül a gazda, ha bakancsot vehet. De azért a csizma nem ment ki a divatból, csak elpártolt a gazdák lábától, nagyravágyó lett. Most a ! csizmát, — ebben a „boldog időkben" ott látjuk az urinők lábán büszkélkedni. A boldog csizmák megunták a vizet, sarat, a korzón sétáltatják magukat. é Sohasem volt jó szegénynek lenni. Most sem jó. A gazdagnak most sincs baja. Ebben a „jó időkben" azonban a gazdagoknak keletkezett egy új tipusa, a „szegény-gazdagok". Van birtokuk nagy, boruk elegendő, adósságuk mégtöbb, pénzük semmi. Szegényebbek lettek sok „szegénynél". * Az idő sok furcsaságok termel ki. Vannak, akik szegényeknek vallják magukat és mint ragadozók mennek a könyöradományokért, ők a „ gazdag-szegények". „Csodatévő szerelem". Egy fiatal francia festő és egy amerikia leány kalandos, színpompás, érdekes szerelmi története pereg le M' Healy amerikai iró „Csodatévő szerelem" című regényében, Az érdekfeszítő és finom hatásokban gazdag regényt Moly Tamás fordította. A Mindenki Könyve sorozatában jelent meg, ára 30 fül. és kapható mindenütt. hangszóró előnyei kis készülékeknél ugyanúgy kifejezésre jutnak, mint a nagyobbaknál, ós az eddigi hangszóró átadása jsetén bármely szaküzletben 30—40 P árengedménnyel beszerezhető. Gyárija: Orion izzólámpagyér.