ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-02-28 / 23. szám

3.421 év alatt csak 268 évi volt béke a Szomorú valóság, hogy az élet kök törvényszerűsége harcot kény­. zerít mindenkire. Harcolunk a meg­>1 hetesért, harcolunk a betevő falatért és sajnos, az emberiség amióta szer­/czett társadalomban él, harcol egy­•nás eilen. A lengyel nemzetközi jo­• ászok átvizsgálták a történelem >.421 esztendejét a babiloniaktól és egyiptomiaktól kezdve 1931. évig és megállapították, hogy az azóta el­mult 3.421 esztendőből 3.153 évben v a ahol mindig háború volt. És ne­gyedfél ezer év alatt mindössze 268 olyan esztendő volt, amikor béke uralkodott az egész emberiség között. Az elmúlt negyedfélezer esztendő alatt 8.000 békeszerződést kötöttek, így tehát egy-egy békeszerződés át­lag csak 2 évre biztosította az ér­dekelt országok között a békét. A lesújtó statisztika azonban korántsem bizonyíték amellett, hogy az ember­voltára büszke kultúrember a hala­dás mai korában meg ne találja a tartós vagy állandó beke jogi bizto­sítékait. Nehéz kérdések. Válaszút előtt áll a magyar nem­zet. Az egyik út, amelyre ráléphet, hogy segítsen magán, az a bizonyos razdasági konföderáció, a körülötte fekvő államokkal: Csehország, Auszt­ria, Szerbia és Oláhországgal. Ez az u. n. Dunai Konföderáció. Nem tudjuk még, hogy a népek diktátora: Paris, miképen gondolja megvalósítandónak a dunai államok gazdasági konföderációját? Ha közös vámterület alapjára kell helyezkednünk a jelzett államokkal, akkor elénk döbben a következő kérdés : Hát akkor miért robbantot­ták szét a Habsburg monarchiát ? Csak azért e, hogy Bécs helyett Prága legyen ennek az alakulatnak a fő­városa? Mert ennek a Dunai Kon­föderációnak ilyetén elgondolásanem más, mint a régi Habsburg monarchiái eigondolás. Akkor egész világos lesz mindenki előtt hogy a Habsburg­monarchiának csak azért kellett fel­bomlania, hegyez összeomlás helyén megalkothassa Franciaország az ő régi álmainak várát, Európa diktá­tora akar ienni az ő hatalmi kreatú­rája: Csehország révén. S ha kénytelen kelletlen belépünk ebbe a Paris által diktált konföderá­cióba, akkor ennek a lépésünknek politikai következményeire is készen kejl lennünk. Az ma már senki előtt sem titok, hogy a háború felidézésének gonosz szelleme, a szabadkőműves páho iyokból szabadult rá a világra. Az is tény, hogy ezt a háborút a sza­badkőművesség nyerte meg. A béke­diktátumok, a most folyó gazdasági j;arcok, a Népszövetség: mind, mind a szabadkőműves szellem í zülöttei. Prága, Belgrád, Bukarest már önmagukon hordják a sza­badkőműves szellemek bélyegét, r lost Budapesten a sor, ennek a homlokára, ennek az agyára és szi­vére is rá akarja sütni a szabadkő­művesség a sátánnak bélyegét. Ha cz a törekvése nem megy szépsze­rével, majd megy kiéheztetéssel. A kiéheztetés szomorú napjai már rég ránk virradtak. A hurkot nyakun­kon tartó hóhér még vár, vár, hogy térdre essünk. Akkor azután vége lesz a magyar függetlenségnek, ön­céluságnak, szabad az út arra, hogy a magyar kettős kereszt helyébe a három pontos szabadkőműves jel­vény kerüljön. Itt nemcsak egyszerű gazdasági behódolásról van szó. Itt egy nem­zet, a magyar nemzet kerül gyar­mati, vagy ha úgy kell, rabszolga sorsba és az a sors le íogja törni nemcsak szabadságát, függetlensé­gét, de letöri még a lelkét, világ­nézletét is. S talán elsősorban ezt. És talán épp ezt akarják letörni. A gazdasági térdrekényszerítés csak eszköz. A cél: a lélek és a világ­nézlet letörése. A másik út, amelyre ráléphetünk az, hogy maradunk függetlenek és j így szegények. Leszállítjuk igényein­iket. Szenvedünk, nélkülözünk to­vább. A másik út abban áll, hogy politikai következményekkel járó gazdasági konföderációba nem lép­hetünk be, mert féltjük politikai és világnézeti függetlenségünket. Szóval vagy a Dunai konföderá­ció, vagy a Revízió útjára kell lép­nünk. Ha a dunai konföderációba bele­megyünk, akkor úgy sejtjük, hogy evvel a cselekedetünkkel lemondunk a Revízió gondolatáról. A kérdés csak az, hogy vájjon lesz-e kitartásunk arra, hogy a re­víziós gondolat kálváriás útját vé­gigjárjuk? Ha úgy érezzük, hogy van még lelki erőnk a kálváriajá­rásra és bárcsak úgy éreznők mind­annyian, hogy van; akkor nagyon könnyen eldönthetjük, hogy a fent jelzett két út közül melyiket vá­lasszuk ? , F. N év decemberével szemben. Az egész év folyamán pedig 13*3 %-kal (177. ezerrel) kevesebb a megrakott te­herkocsik száma, mint az előző évben. Bár a személyszállítás távol­ról sem mutat ilyen nagyarányú hanyatlást, itt is eső tendencia mu­tatkozik. A szállított utasok száma 1931 decemberében 8 8 0 / 0-kal csökkent. Az egész évben? pedig 14.1 %-kal (11*8 millióval) kevesebb utas uta­zott, mint 1930-ban. nem teli tési ték bejeién­A rendőrkapitányság vesetőjének újabb felhívása. Az^esztergomi rendőrkapitányság az alábbi felhívást teszi közzé: „Január hó első napjaiban fel­hívtam a közönség figyelmét arra, hogy belügyminiszteii rendelet értel­mében minden 1914-ben született férfi és nő, tekintet nélkül arra, hogy eddig is be volt-e jelentve, 18-ik életévének betöltését a beje­ientőhivatalban kapható és kizáró­lag ezt a célt szolgáló űrlapokon január hó 31-ig bejelenteni tartozik. Miután arról győződtem meg, hogy a bejelentési kötelességének eddig az érdekeltek közül nem mindenki tett eleget, ismételten felhívom a vá­ros közönségét, hogy az 1914-ben I születetteket március hó 15-ig fel­tétlenül jelentse be. Ez újabb határ­idő lletelte után lakásról-lakásra járó kiküldötteim útján fogom ellenőriztetni a bejelentések meg történtét és a mulasztók ellen a legszigorúbb eljárást fogom meg­indítani. Hangsúlyozom, hogy a bejelentés megtörténtéért a bejelentésre köte­lezettel együtt a lakás (szállás) adó is felelős. Esztergom, 1932. február 26-án. Dr. Perger Kálmán rendőrfőtanácsos, a kapitányság vezetője." & négy pengős Nemcsak a gazdatársadalmat, ha­nem a magyar gabonakereskedő­világot is közelről érdekli, hogy mi­képen bonyolítják le 1932-ben a ter­|més értékesítését. Körülbelül egy­I hangú a vélemény abban az irány­jb n, hogy a bolettarendszert erre I az esztendőre megismételni lehetet­lenség és most komoly helyeken azt tárgyalják, hogy a boletta helyébe termelési segélyt adnak a gazdák­nak. A liszifogyasztási adóból be­folyó mintegy 34 millió pengőt for­dítaná a. kormány a termelők meg­I segítésére. Már a részleteket is tár­i gyalgatják, még pedig olykép, hogy la ténylegesen bevetett földterületek I arányában osztják szét a segélyt ! ami körülbelül 4 pengőt tenne ki j holdankint. Földbérleteknél ezt segélyt feles arányban osztanák Imeg a földb'rlők és "a földtulajdo­! nosok között. Az érdekeltek azt I szorgalmazzák, hogy ha a boletta j helyébe ezt a termelési segélyt lép jtetnék életbe, úgy a segély kiuta­ilása legkésőbb május hó folyamán ! történjék meg. (M. H.) Nagyarányú hanyatlás a vasúti A m. kir. központi Statisztikai Hivatal most teszi közzé a mult év december havára vonatkozó adatait. A vasúti forgalomra vonatkozó adat­sorok nagyarányú visszaesésében december hóban az idényszerű be­hatásoknak is nagy szerep jutott. A száliított árú mennyisége az előző hónapihoz 319 %-kal, 1930. decemberéhez képest pedig 208 %-kal esett vissza. Ily körülmények között nem feltűnő, ha az év utolsó !negyedében száliított áruk mennyi­sége 19 %-kal maradt el a mult évi mögött. 1931-ben (3,855 ezer tonná­val) 191 °ykal kevesebb áru került szállításra, mint 1930-ban. A meg­rakott teherkocsik száma decem­berben 26*2 0 'o-kal hanyatlott, és 15'5°/ 0-os visszaesést mutat a mult Éjjeli szolgálatot február 27-től márc. 4-ig Kerschbaummayer Károly „Meg­váltó"-hozcimze!t gyógyszerfára (Kos­suth Lajos-utea) teljesít. A Katholikus Kör nagyböjti kulturest je. A Kath. Kör március hó 6-án, vasárnap d. u. 6 órai kez­dettel kultúrestét rendez. A kultur­est előadója dr. Csárszky István, prelátus-kanonok, a kör elnöke. Közreműködnek : Mihaiíic Erna, dr. Brenner Antal, dr. Zsiga János és Bérczy László. j Halálozás. Szoleczky Jánosné fezül. Gábriel Mária hosszas szen­vedés után f. hó 26-án délután éle­tének 67-ik, házasságának 44-ik évében meghalt. Temetése f. hó 28-án (vasárnap) délután fél 4 óra­kor lesz az esztergom-szentgyörgy­mezői temető-kápolnából a vízi­városi sírkertbe. Az elhunytban Szoleczky János nyug. igazgató-ta­nító nejét gyászolja. Meghívó. Az Esztergomi Belv, Kath. Olvasókör Ifjúsági egyesülete, valamint az iparos és földműves le­ányok és asszonyok „Mária kongre­gációja,, f. hó 28-án este 7 órai kez­dettel, fáradhatatlan, buzgó elnökük­nek Mátéffy Viktor prépost-plébános­nak tiszteletére műsoros hódoló név­ünnepet rendeznek, melyre az ösz­szes egyesületeket, valamint becses családtagjaikat szeretettel meghívja és elvárja a Rendezőség. S/ives ado­mányokat az egylet céljaira hálá­san fogadnak. Műsort az egyesület helyiségében osztanak ki. — Az Esztergomi Belvárosi Kath. Olvasó­kör és a Földműves Ifjúsági Egye­sület elnöksége felhívja tagjait, hogy ma vasárnap délelőtt a 9 órai szent­misén és az esti 7 órai ünnepélyen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. A hadirokkant-jelvény elnye­rése tudvalevőleg a sebesülési vagy háborús éremhez és legalább 25%­os rokkantsághoz van kötve. Ismé­telten felhivatnak az állományban lévő hadirokkantak, hogy aziránt keddi, csütörtöki és szombati napo­kon délelőtt 10—12 óra között a „Honsz" irodájában (közgyámi hiva­tal) mielőbb jelentkezzenek. Az igazgatóság. Gazdasági válság van és még mindig rosszabbodik, mert az egy­oldalú termelés exportlehetőségein­ket állandóan csökkenti. Mi az or­vosság? Ültessen gyümölcsfát, cse­mege szőlővesszőt, mivel a gyü­mölcskivitel állandóan emelkedik. A magyar gyümölcs külföldi véle­mény szerint is ízre, zamatra ver­hetetlen. Ültetési tanáccsal és ár­jegyzékkel díjtalanul szolgái Ungh­váry László Rt. faiskolája, Cegléd. Szokja meg a „Korzó mozgó" kényelmes üléseit, mindig oda fog járni. Korzó.

Next

/
Thumbnails
Contents