ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-12-25 / 142. szám

A Kath. Legényegylet előadja „A fegyverkovács" c. színművet. Az esztergomi Kath. Legényegylet f. hó 26-án, Karácsony másodnapján (szombaton) kultúrpalotájának nagy­termében karácsonyi ünnepséget rendez, melyre tagjait, pártoló tag­jait és általuk bevezetett vendége­ket és családtagjait tisztelettelvárja az Elnökség. Kezdete este pont 6 órakor. Belépődíj személyenként: I. hely I—VIII. sorig 80 fill, II. hely VIII—XIII. sorig 60 fillér, állóhely 50 fillér. Szinre kerül: „A fegyver­kovács". Karácsonyi szinmű dalok­kal 4 felvonásban. A régi céhvilág­ból merített meséjű, nemes irányú színdarabra felhívjuk olvasóközön­ségünk figyelmét. A Stefánia gyermekfelruházási ünnepélye — mint jeleztük — hét­főn d. u. fél 5 órakor folyt le a Kath. Legényegyesület nagytermé­ben nagy érdeklődés mellett. A szép karácsonyfa alatt 150 szeretetcso­mag volt felhalmozva a Stefánia hölgybizottságának gondossága és áldozatkészsége folytán. A rövid ünnepélyt Csárszky István prelátus, a Stefánia Szövetség helyi szerve­vezetének elnöke nyitotta meg, majd Turcsányi Éviké szavalt el egy tetszést keltett alkalmi költeményt, amelyben köszönetet mondott a Gyermek Jézus és a megajándéko­zottak nevében a Stefánia vezető­ségének, védőnőinek és a hölgybi­zottság melegszívű tagjainak a ka­rácsonyi jótékonyságért, végül dr Hamza József, a Stefánia főorvosa mondott köszönetet a vezetőség ne­vében az elnöknek és mindazok nak, akik az egyesület e nagyará nyú jótékonyságát lehetővé tették ügybuzgóságukkal. Egyben bejelen­tette, hogy a Stefánia kiterjeszti gondosságát a kis gyermekekre 6 esztendős korig. Majd elkezdődött ez ajándékok kiosztása. Sok sze­gény szülő arcán gyúlt ki az öröm napsugara, sok kis gyermek kapott csinos, meleg ruhácskát és egyéb hasznos apróságot. Szilveszter-estéiy. Az Eszter gomi Kath. Legényegylet 1931. évi december hó 31-én (csütörtökön) kultúrpalotájának fehér nagyterme bén, tagjai és pártolótagjai részére az egylet dalárdájának közreműkö désével tánccal egybekötött nagy műsoros Szilveszter-estét rendez. Kezdete este 9 órakor. Belépődíj személyenkint 1 P. Hócipők nagy választékban BAUER TESTVEREK cipóüzle­téhen. Kossuth Lajos-utca 4. A Katholikus Kör közgyűlése. Az Esztergomi Kath. Kör vasárnap délután 5 órakor tartotta 39-ik évi rendes közgyűlését a kör nagyter­mében dr. Csárszky István prelátus­kanonok elnökletével. Az elnök megnyitójában bejelentette, hogy bár más alkalommal a Kör közgyű­lését mindig év elején szokta tar­tani, ezidén azonban Esztergom tár­sadalmában év elején oly hullám­zás volt észlelhető, hogy a vezető­ség a társadalmi egyetértés és béke szempontjából jobbnak látta a köz­gyűlést az állapotok javulásáig el­halasztani. Blaskovics Piacid leány­gimnáziumi igazgató, a kör titkára terjesztette elő ezután tartalmas és megszívlelendő gondolatokban gaz­dag jelentését, melyben közel két esztendő működéséről számolt be. A tetszéssel fogadott titkári jelentés után a számvizsgáló bizottsági, majd a könyvtári jelentés következett. A közgyűlés köszönetet szavazott Mi­lak ovszky László pénztárosnak és Márkus Ferenc könyvtárosnak buz­gó és lelkiismeretes egyesületi mű­ködésükért, dr. Machovich Gyula érseki ált. helytartónak, a kör örö­Elnökválasztás a Vármegyei Isztviselők Országos Csöndben, szinte észrevétlenül ült össze 1931. december 21-én Buda pesten a vármegyeház nagytermében a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete közgyűlése, hogy a lemon­dás folytán megüresedett elnöki tiszt séget választás útján betöltse. Már összejöttek meghitt, bensőséges han­gulatban az ősi megyeházán a csonka ország minden részérói a vármegyei főtisztviselők, köztük néhány főispán és képviselő, amikor megérkezett a belügyminisztérium vármegyei osztá­lya vezető tisztviselőinek kíséretében vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügy­miniszter. F. Szabó Géza ügyvezető igazgató megnyitván a közgyűlést üd­vözölte a belügyminisztert, a vendé­geket és a közgyűlést, majd bejelen­tette, hogy a közgyűlés első tárgya az elnöki tisztség választás útján való betöltése. Alig hangzottak el e szavak, egyhangú lelkes felkiáltás zúgott fel: éljen Palkovics László. „Éljen Palkovics László". Egy szív­ből, meggyőződésből jött felkiáltás és benne mennyi tartalom! Egy élő fogalom, a vármegyei étet, a közigaz­gatás terén kijegecesedve évtizedek hosszú közéleti harcában, munkájában. Csöndben, visszavonultságban életét, munkáját csak vármegyéje boldogulá­sának, jobb jövőjének szentelve él az esztergomi ősi megyeházán, nem ke­resve sem ünneplést, sem kitüntetést Az a szellem azonban, amelyben Ő ei vezette és vezeti tisztikara által az egyesitett vármegyék közigazgatását, nem férhetett meg örök időkig a csön­des otthon falai között, hanem kiá­radt a szűkebb haza határain túlra, belopódzott a lelkekbe s a felsőbb hatóságok részéről dicséretet és elis­merést, a kartársak részéről tiszteletet és megbecsülést vivott ki magának. Így született meg az az egyhangú, lelkes éljen, minden jelölés, minden korteskedés nélkül, amellyel Komárom és Esztergom közigazgatásilag egy­előre egyesitett vármegyék puritán jellemű, de gerinces alispánját: szenk­vici Palkovics Lászlót ültette a Vár­megyei Tisztviselők Országos Egye­sülele diszes elnöki méltóságába. És amikor a mai nehéz időkben — az egyl angú választás elől ki nem térhetve — elfogadta e súlyos köteles­ségekkel terhes diszes méltóságot, elsőnek a megtépett ország belügy­minisztere köszöntötte őt, hittel, bizó lélekkel s vele s benne éltetve azt a közéleti jellemet, amelyet a választás elismerni, megbecsülni.kiíüntetni akart, — akkor a belügyminiszteri szóval hozzá szállt a mi kívánságunk és igé­retünk is : legyen továbbra is hű ne­mes eszméjéhez új méltóságában is, az általa jelölt úton bizakodó remény­nyel s erős akarattal követjük, kitűzött céljaiért küzdeni akarunk és hogy ezeket megvalósíthassa : legyen vele isten áldása ! kös díszelnökének a Kör és az egyesületi könyvtár nagyarányú tá­mogatásáért, a székesfőkáptalannak pedig a tüzelőanyag adományozá­sáért. Csárszky prelátus ezután be­jelentette, hogy dr. Antóny Béla, a Kör világi elnöke e tisztéről lemon­dott. Tiz évig állott a Kör élén s el­nöki működése maradandó értékű volt, amiért a közgyűlés Dr. An­tóny Bélának jegyzőkönyvileg mon­dott köszönetet, egyben választmá­nyi taggá választotta. A tisztújítás alkalmával Gangl Ede korelnök a jelenvoltak egyhangú lelkesedése mellett ismét Csárszky prelátusí ajánlotta elnökéül. Tekintettel arra, hogy a jövő év elején ismét köz­gyűlés lesz, a tisztikarban és a vá­lasztmányban más változás nem történt, minthogy városunkból elköl tözött Dr. Mattyasóvszky Kasszián helyébe Riedl Gyula választatott számvizsgáló-bizottsági taggá. Vé-1 gül elnök indítványra a megjelent tagok Dr. Serédi Jusztinián biboros hercegprímást, mint a Kör fővéd­nökét a közgyűlésből kifolyólag üdvözölték. Esti 8 órai kezdettel ba­rátságos társasvacsora fejezte be a közgyűlés napját. G. F. B. harisnya, bőrkesztyű legolcsóbb KEMÉNY-nél. Ingatlanforgalom. Esztergom vá­ros területén az elmúl héten a kö­vetkező ingatlanok cseréltek gazdát: Vétel jogcímén: Szekér Mátyás és neje Labanc Ilonától Toldezsán Ist­ván kolozsutontuli szántó házzal 3320 P. — özv. Bloss Viktorné sz. Gerenday Juliska és Gerenday Antaltól Barcza Jenő és Jolán csa­pási kert dűlőben szántó a rajta épült házzal 4500 P. — Szabó Al­bert és neje Máríi Ilonától Tót La­jos és neje Laki Anna ház és szántó 4000 P. — Dejcő István és neje Vá nik Máriától Faragó István és neje belteltelki ház és udvar 4750 P. — Özv. Tót Ignácné sz. Sárik Julian­nától Gerendás Lajos és neje Vice Rozália biróréti szántó 100 P. — Urbanits Ferenctől Kain József nagyfári düllői szántó 150 P. — Deutsch János és neje Janzó An­ától Lenkei Emil és neje Putz Rózsi ház és udvar 15000 P. — Maradics Sándor és nejétől Drahos Anna Erős Jánosné ház, udvar és kert 1400 P. — Szenczi Ferenc* és Istvántól Klosek István és neje Szenczi Teréz laposi IV. dűlői szántó 300 P vételár mellett. Közgyűlés. Az Esztergomi Bel­városi Kath. Olvasókör 49. évi ren­des közgyűlését a szokásos tárgy­sorozattal f. hó 26-án d. e. 11 óra­kor tartja az egyesület Simor János­utca 63. szám alatti székházának nagytermében Az ifjúsági egyesület szintén ugyanakkor és ugyanott tartja közgyűlését. A közgyűlést megelőző­leg a tagok szentmisén vesznek részt a belvárosi plébánia-templom­ban. Érdekes újabb felfedezés az Aranybulla legrégibb másolati példányán. Az esztergomi primási levéltárban őrzik tudvalevőleg az Aranybulla 1310. körüli időből való legrégibb másolati példányát. Ezen eredetileg négy viaszpecsét függött, amelyek közül azonban az egyik, nyilvánvalóan a prímásé, elveszett. A rajtamaradt három pecsét közül egy a kalocsai, egy a nyitrai püs­pöké, a harmadik pedig ismeretlen­nek volt elkönyvelve a szakiroda­lomban. Most, hogy az országgyű­lési múzeum anyagának gyűjtése folyik, a múzeum igazgatósága meg­kereste a primási levéltár vezető­ségét, hogy másoltassa le a múzeum részére a történelmi és alkotmány­jogi szempontból egyaránt fontos iratot. Az irat újabb átvizsgálása al­kalmával Dr. Zákonyi Mihály, a fő­székesegyházi könyvtár őre, aki a másolást végzi, kétségtelenül meg­állapította, hogy az ismeretlen pe­csét az akkori erdélyi püspöké volt. Gazdasági munkások jutalma­zása. Azok a gazdasági munkások és földmunkások, akik egy helyben becsületesen legalább 25 esztendőt töltöttek szolgálatban, miniszteri ju­jutalmazásban részesülnek. Akik a jutalmazásra igényt tartanak, a fő­ispáni, vagy a vármegyei gazdasági hivatalban kell igazolványokkal mi­előbb jelentkezniök. RADIO Csütörtök, december 24-én d. u.: 4.00. Manchen Mariska rádiós-délutánja. 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.00. Buday Barna : „ Gazdakarácsony, u 5.30. Karácsonyi hangulat. A kamara­zenekari hangverseny. Tóth Tihamér dr.: „Kinek énekeltek a betlehemi angyalok ? 7.00. Gramofonhangverseny. Karácsony estéjére való tekintettet a rádió éjfélig műsort nem adj 12.00. Éjféli mise az Egyetemi templom­ból Péntek, december 25. 8.30. Hirek. 9.00. Református istentisztelet a Kálvin­téri templomból. Prédikál: Dr. Ravasz László. 10.00. Egyházi zene a belvárosi plébánia­templomból. Szentbeszédet mond: P. Banana Béla. 11.30. Evangélikus Istentisztelet. Prédi­kál : Raffay Sándor dr. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. Majd: A m. kir. Operaház tagjaiból ala­kult zenekar hangversenye. Szünetben : „Rádió krónika." 2.15. Gramofonhangverseny. 4.00. Móra László : „Beszélnek a fenyő­fák." Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 5.00. A Gudimel énekkar hangversenye. 5.15. Heígl László dr. : „Barangolásaim Betlehem környékén. 6 00, Egy óra könnyű zene. 7.00. Harsányi Zsolt vidám előadása. 7.25. A m. kir. Operaház előadásának ismertetése. 7.20. „János vifcéz." Daljáték 3 felvonás­ban. A I. felv. után : Pontos időjelzés, sport­eredmények. Az előadás után: Cigányzene. Szombat, december 26. 10. Egyházi zene a budavári koronázó főtemplomból. Szentbeszédet mond P. BŐle Kornél. 11.15. Görögkatolikus istentisztelet. A szentbeszédet tartja Kupár Lajos. 12 30, Pontos időjelzés, időjárásjelentés. Majd: A m. kir. Operaház tagjaiból ala­kult zenekar hangversenye. Szünetben : Márkus László előadása. 2.15. Gramofonhang verseny. 4.00. Gyermek játszóóra. 4.45. Pontos időjelzés. 5.00. Magyar nóták. 6.15. Megyeri Ella: Római karáesony. 6.30. A szalonzenekari hangverseny. 7.45. Operettelőadás a Stúdióból. Az I. felv. után: Pontos időjelzés, Az előadás után: cigányzene. Vasárnap, december 27. 9.00. Hirek. 10.00. Egyházi zene a Szent István-bazi­likából. Szentbeszédet mond: Töttössy Miklós dr. 11.15. Unitárius Istentisztelet. Prédikál: Józan Miklós. 12.15. Pontos időjelzés. Majd: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 2.00. Gramofonhangverseny. 3.00. Időszerű gazdasági tanácsadó. 3.45. Rádió Szabad Egyetem. 1. Bodor Aladár dr : „Petőfi Sándor." 2. Petőfi-dalok. Utána: Pontos időjelzés. 5.00. Cigányzenekari hangverseny. S.15. A magyar regény a világháború után. 6.45. Jazz-zene. 7.50. Zenekari hangverseny. 9.20. Mocsányi László és Lakos Tibor zenehumoristák előadása, 10.10. Pontos időjelzés. Majd : Bura Károly és cigányzenekarának hangversenye.

Next

/
Thumbnails
Contents