ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931
1931-12-25 / 142. szám
-- Aszongya, hogy muszáj. Tudja, — Nem tudok én most már semő a vasútnál van, valami főember, j mibe se bízni! Még az a jó, hogy, jó állása van, aztán azt hiszi, hogyihébe-hóba átjöhetek ide magukhoz,! ha nem járatja cseh oskolába a jól kiszellőztetni a fejemet, meg azíi-verekét. akknr AlnwmlAir. hat ÍVT.&VÍ tán itt adnak egy kis jó bort is, ami gyerekét, akkor elcsapják, hát azért, Látja ifiúr, ide jutói tunk! — Aztán a Vilmos nem szégyen!i ezt úgy titokban? — Jaj, tudja, szegyenli bizony, otthon rettenetesen szégyenli előttem is, meg a rokonok előtt is, hogy hát ő, a Gergő Vilmos, akinek hetvenhét öregapja mind magyar volt, cseh gyereket neveljen. -- De már talán csak nem lesz cseh az unokájából, Jóska bácsi! — Hallja, az lesz abból, ha ez még soká igy tart. — No, reméljük, hogy talán már nem fog sokáig igy tartani. nagyon olcsó. — Látja Jóska bácsi, elég baj az minekünk, csakhogy nem tönkremegyünk azon az olcsó boron. — Hát, iszen tudom én, hogy ez nagy baj, de maguk legalább lehetnek magyarok. — Ebben megint magának van igaza, Jóska bácsi. — Nohát, Istennek ajánlom, ifiur. — Isten megáldja, Jóska bácsi. Azután máskor jobb hírekről számoljon be! — Magam is úgy szeretném. Karácsony második napján (dec. 26-án) . este 6 órai kezdettel az Esztergomi Kath. A jegy verkovacs Legényegylet az egylet dísztermeben ÍS ü á&Jf?^ 0 ^Lf& m & szinrehozza Hofbauer Györgynek: = " vét. Belépődíj: 80, 60 és 50 fill. A szeretet ünnepe Pilisszentléleken. nyilassá s a mosolygó, a rózsás női ajkak izzó, olvadó kövekké változtak, Az emlék elillant és a barát újabb fahasábokat rakott a kemencébe, melyeknek pattogó, olvasztó tüzében elégett a férfi múltja s csak az imádkozva dolgozó barát maradt meg. Itt, ebben a faluban mult vasárnap ünnep volt. Olyan ünnep, melyet sem az Egyház, sem a törvény nem ír elő és mégis mind a kettőnek mélyéből ered. Az'emberszeretet ünnepét ülték mult vasárnap Pilisszentléleken. Hátizsákos férfiak és nők ereszA völgyekkel mélyen barázdált, vál-1 fel az égbe Váray Mária kántor-1 kedíek le a környező hegyoldalaktanítónő orgonakisérete mellett. A róJ * Emberbarati szeretetet hoztak templom mellett apró fakerasztek j magukkal. Enyhülést a szegények lozatokban gazdag, erdőkoszorúzta Pilis hegység északnyugati két végnyúlványa közé ékeit mély völgykatlanban fekszik Pilisszentlélek község. Hegyoldalakban meglapult bogárhátú apró házikók két sora között vékony kis patak csörgedezik. A kicsi házikók apró.ablakaiból csak néha-néha néz ki egy-egy pufók kis gyermekarc. Az apa fát vág az erdőn, meszet éget a faluvégen, vagy fuvarozza azt be Esztergomba apró ökröcskékkel, lovacskákkal vontatott szekéren a sokszor járhatatlan úton. Az édesanya szintén kint van elfoglalva. Ők nem érnek rá ablaknál állani, de miért is néznének ki? Az idegennek remek panoráma, nekik mindennapi, megunott látvány. Idegen csak nagynéha vetődik oda s egymást meg mindnyájan ismerik, hisz alig vannak negyedfélszázan. Az egyik hegyoldal kis platóján emelkedik a falu kicsi temploma, melyből imádságos egyházi ének tör állanak. Itt van a temető. De van Pilisszentléleknek egy másik temetője is. Nem keresztek jelölik a temető helyét. Remek, omladozó falak mutatják azt a helyei, ahová sokan vitték eltemetni hivságaikat, csalódásaikat s talán szerelmi bánatukat is. A romok több évszázados pálos-kolostor maradványai. Mindig megindulással járok a rónék s lelki gyönyört önmaguknak. A Magyar Turista Egyesület ülte karácsonyfa-ünnepélyét Pilisszentléleken. Az egyesület tagjai, nemhiába sokat járnak a jó Isten alkotta felséges templomba, a nagy természetbe is: megtanultak jól imádkozni és embert szeretni. Az emberszeretet pirospozsgás arca is már árulója volna lelke derűs melegének. Szónoki pózokat, hatalmas körmondatokat messze elkerülve, de annál mélyebb ember- és hazaszeretetet elárulva tárta a hallgatóság elé a nap jelentőségét. Erdőssy Ferenc c. kanonok, a község plébánosa köszönte meg a biboros hercegprímásnak, a járás főszolgabírójának és a községnek nevében az egyesület áldozatkészségét. Azt hiszem, az elhangzott szavak nem foszlottak szét a nagy mindenség semmiségében, hanem ottrekedtek a szentléleki völgykatlan lakosai lelkében és a szertevándorló turisták szivében. A kis pásztorjáték iskedves dolog volt. Nyessey Klára óvónő fáradságos munkáját dicsérte, mig a szavalatok, a köszönetet mondó iskolásfiú Váray Mária kántortanitónő érdemes működéséről tett tanúságot. Felhangzott a Himnus és következett a gyermekek igazi öröme, a szülők nehéz gondjának enyhítése. Felső, alsó meleg ruha, cipő, tanszer és nyalánkság is került kiosztásra. Csillogó szemek, hálás szülői mosoly és a jótett meleg érzése öm lött el a jelenlevők lelkén. Ezelőtt 18 évvel volt ilyen ünnepe Pilisszentléleknek. Akkor még boldog békében éltünk. Akkor is sokan jöttünk össze és azóta közülünk elméletét bevitték a gyakorlati életbe mok között"s szinte megelevenedni | s minden karácsonykor, immár látomafehér csuhába öltözött baráto- huszonkilencedszer állítanak karókat, akik szakítva a külső világgal, csonyfát a szegények megsegítésére, szorgalmasan dolgoztak. Üveget álli- j Nem hiúságból, hangos hírlapi nyugtottak elő. Dolgoztak és imádkoz- i ázásra számítva s mégcsak köszöak. Csak nagynéha, tücsök cirpe-j netet sem várva senkitől, mintegy géstől zajos, holdvilágos éjjelen tört I ,r>OÜ P öD g°' értékű ajándékot osztót-' t |e sokan is pihennek Galícia homokfel egyik-másik lelkéből egy-egy I ak ki Pilisszentléleken. No de hadd jáhan, Flandria agyagföldjében és elcsukló sóhaj. Egyet húzott a kor-1 äHjon itt valami más is a reális élet- Doberdó sziklái között, de idehaza dán a talán kardmarkolatához szo-! bő3 > az ünnepélyről, kott marka, megakadt a rózsafüzér' György Andor, a MTE alelnöke vérkeiv.sztjén és a mult kemény! lépett az ovodatereraben felállított férfia alázatos baráttá szelídült. Ra-1 pódiumra a Magyar Hiszekegy elgyogó, tüzes szemek kemence- éneklése után. Min ha mosolygós, is csendes temetőinkben. Nemes lelkük emléke tovább él az egyesületben és a szegények lelkében. Vitái István, Hiszen skót vagy! Miféle skót az, aki angolul sem tud? William elmagyarázta, hogy az 6 magyar barátja a cserkészbarálság álruháját viseli. Marciék mindent megnéztek a vakok táborában. William volt a tolmács. Amit a parancsnok űr mondott, azt lefordította Jamboree-nye' vre. (A jamboree-nyelvet csak olyan ember használja, akinek nagy fantáziája van. Amit a logika nem tud elintézni, azt a nehézséget megoldja a fantáziája.) A vakok táborában süketnémák végezték a konyhai teendők nagy részét. A vak cserkészek is dolgoztak, de mindent alkalmazni kell az Ő szűkreszabott világukhoz. Leültek egy sátor előtt a fűre. h parancsnok bemutatta eket a sátor lakóinak. Megindult a társalgás. — James — szólt a parancsnok az egyik fiúhoz —tudod-e, kik vannak itt? James a vakokra jellemző óvatos mozdulattal kinyújtotta a kezét, végig simította Marcit s a semmiségbe mo solygott: — Ez skőí cserkész. Nevettek, Marci leleplezte magát: — Nem a ! Én magyar vagyok ! James megfogta Marci kezét s arcát felemelte, mintha lelki szemeivel látná új barátját; — Óh, a magyarok! Én ismerem őket! Sokat beszélnek róluk, akik erre sétálnak a Hawk Alley-n. Úgy masíroznak, hogy döng a föld a lábuk alatt. Mondják, hogy egészséges és erős fiúk. Egy másik vak fiú, Ronald, közbeszólt : — Halioftuk a muzsikájukat a múltkor. Messziről hallottuk, csak hangfoszlányok jutottak el hozzánk Nagyon szép volt! Boldogok lehettek, te Marci, hogy mindig tudtok muzsikálni ! A sátor sarkában egy hallgatag fiú ült s elmerülve foglalkozott valamivel. Egy kifeszített papírlapra átlyuggatott plédarab segítségével szöggel vakbetűket írt. Arcán nyugalom és szelíd béke honolt. A •akok arca szelíd. Miért? Hiszen annyi szépségtől el vannak zárva! Nem látják az ég derűjét, a virágok mosolyát, a fény csodás játékát a viz tükrén. Emberfölötti béke lakik tán a szivükben ? A parancsok hozzálépett s kivette kezéből a papírlapot: No*, Andrew, mit írtál ? Mutasd csak ! Majd Marciék felé fordult: — Szegény Anrew néma is, vak is. A papírt William elé tartotta s ez hangosan elolvasta ; „Magyar fiú van itt. Én is hallottam amuzsikátokat. Köszönöm szépen." Marci torkát fojtogatta a szánalom es a testvéri szeretet fájdalma. Elfordult, hogy észrevétlenül kitörülje szemébői azt a könnycseppet, amely váratlanul tolakodott eiő. Mialatt a többiek társalogtak, az ő szivében néma, de hatalmas érzések háborogtak. Ezt gondolta : — Istenem, mi ő életük lehet ezeknek a fiúknak! Koldus világa az 6 világuk: - szűk ki-; világ, amelynek a határát minden pillanatban eléri a kezük. Akkora terület, mint egy asztal. S ez is fekete, sivár — nem színezi az Isten mosolya, az édes nap sugár. Szemük villáma nem cikkázik át a látóhatáron ; nem tudják megfogni az égbenyúló sziklák fönséges peremét tekintetük ölelésével. Nem látják az ibolya kék szemét s az ember-világnak harmonikus arca nem lehet az övék. S nem futhatnak a zöid réten, mindig csak óvatosan lépnek ; félénk, gyönge emberek. A világ, a természet, a művészet gyönyörű alko tásai, a dómok, a paloták, a szobrok ; — mindez számukra csak akadály, amit ki kell kerülni. S nem látják édesanyjukat; apjuk arcán a férfi önérzetét, anyjuk arcán a szeretet édes vonalait, amelyet Raffael sem tudott ellesni és utánozni. Csak a zenét hallják . .. Aznap este Marci hosszasan beszélgetett a parancsnokával a uagyárbőc mellett. Titok lehetett a beszédjük, mert suttogtak. A parancsnok úr megveregette Marci vállát és azt mondta : — Nem bánom, Marci fiam, de tíz órára itthon legyetek. Marci boldogan járta be a magyar tábor sátrait s kiválasztott tíz fiút. Ezek előbb kaptak vacsorát, azután magukra terítették hosszú körgallérjukat és sorakoztak. Marci a köpenye alaít valami hoszszű csomagot szorongatott. A kis csapat élére állt s elindultak. A kapuban William már várta őket Átvágtak a Kingsway-in, megkerülték az irek táborát s végig mentek a Belfast-roadon Hangtalanul, lábujjhegyen surrantak be a vakok tanórába a sátorköielek között. A vak cserkészek már vacsoráztak s egy csoportban ültek az árboc körül. A parancsnokuk felállt és csodálkozva nézett a magyar fiúkra. William félrevonta őt és valamit súgott a fülébe. Hálás pillantást vetett Marciék fele s ismét leült. A magyarok is elhelyezkedtek, Marci kibontotta csomagját és szájához illesztette a tárogatót. Most már elárulom, hogy Marci tudott fárogatózni Nem valami különleges művészettel fújta, de éppen elég jól, hogy szivét kiöntse csendes nyári estéken a pilisi hegyek szelíd völgyeiben. A tárogatót a jamboreera is magával vitte. De bizony a nemzetek nagy mozgalmasságában nem is merte eddig elővenni. Most azonban fúvásra csucsorította száját s a „Krasznahorka" bánatos dallama váratlanul felsírt a vakok táborának temetői csendjében. A vak cserkészek arca a lágy han
