ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-12-25 / 142. szám

-- Aszongya, hogy muszáj. Tudja, — Nem tudok én most már sem­ő a vasútnál van, valami főember, j mibe se bízni! Még az a jó, hogy, jó állása van, aztán azt hiszi, hogyihébe-hóba átjöhetek ide magukhoz,! ha nem járatja cseh oskolába a jól kiszellőztetni a fejemet, meg az­íi-verekét. akknr AlnwmlAir. hat ÍVT.&VÍ tán itt adnak egy kis jó bort is, ami gyerekét, akkor elcsapják, hát azért, Látja ifiúr, ide jutói tunk! — Aztán a Vilmos nem szégyen!i ezt úgy titokban? — Jaj, tudja, szegyenli bizony, otthon rettenetesen szégyenli előttem is, meg a rokonok előtt is, hogy hát ő, a Gergő Vilmos, akinek hetven­hét öregapja mind magyar volt, cseh gyereket neveljen. -- De már talán csak nem lesz cseh az unokájából, Jóska bácsi! — Hallja, az lesz abból, ha ez még soká igy tart. — No, reméljük, hogy talán már nem fog sokáig igy tartani. nagyon olcsó. — Látja Jóska bácsi, elég baj az minekünk, csakhogy nem tönkre­megyünk azon az olcsó boron. — Hát, iszen tudom én, hogy ez nagy baj, de maguk legalább lehet­nek magyarok. — Ebben megint magának van igaza, Jóska bácsi. — Nohát, Istennek ajánlom, ifiur. — Isten megáldja, Jóska bácsi. Azután máskor jobb hírekről szá­moljon be! — Magam is úgy szeretném. Karácsony második napján (dec. 26-án) . este 6 órai kezdettel az Esztergomi Kath. A jegy verkovacs Legényegylet az egylet dísztermeben ÍS ü á&Jf?^ 0 ^Lf& m & szinrehozza Hofbauer Györgynek: = " vét. Belépődíj: 80, 60 és 50 fill. A szeretet ünnepe Pilisszentléleken. nyilassá s a mosolygó, a ró­zsás női ajkak izzó, olvadó kövekké változtak, Az emlék elillant és a barát újabb fahasábokat rakott a kemencébe, melyeknek pattogó, ol­vasztó tüzében elégett a férfi múltja s csak az imádkozva dolgozó barát maradt meg. Itt, ebben a faluban mult vasár­nap ünnep volt. Olyan ünnep, me­lyet sem az Egyház, sem a törvény nem ír elő és mégis mind a kettő­nek mélyéből ered. Az'emberszere­tet ünnepét ülték mult vasárnap Pilisszentléleken. Hátizsákos férfiak és nők eresz­A völgyekkel mélyen barázdált, vál-1 fel az égbe Váray Mária kántor-1 kedíek le a környező hegyoldalak­tanítónő orgonakisérete mellett. A róJ * Emberbarati szeretetet hoztak templom mellett apró fakerasztek j magukkal. Enyhülést a szegények lozatokban gazdag, erdőkoszorúzta Pilis hegység északnyugati két vég­nyúlványa közé ékeit mély völgy­katlanban fekszik Pilisszentlélek község. Hegyoldalakban meglapult bogárhátú apró házikók két sora között vékony kis patak csörgede­zik. A kicsi házikók apró.ablakaiból csak néha-néha néz ki egy-egy pu­fók kis gyermekarc. Az apa fát vág az erdőn, meszet éget a faluvégen, vagy fuvarozza azt be Esztergomba apró ökröcskékkel, lovacskákkal vontatott szekéren a sokszor járha­tatlan úton. Az édesanya szintén kint van elfoglalva. Ők nem érnek rá ablaknál állani, de miért is néz­nének ki? Az idegennek remek pa­noráma, nekik mindennapi, meg­unott látvány. Idegen csak nagy­néha vetődik oda s egymást meg mindnyájan ismerik, hisz alig van­nak negyedfélszázan. Az egyik hegyoldal kis platóján emelkedik a falu kicsi temploma, melyből imádságos egyházi ének tör állanak. Itt van a temető. De van Pilisszentléleknek egy másik teme­tője is. Nem keresztek jelölik a te­mető helyét. Remek, omladozó fa­lak mutatják azt a helyei, ahová sokan vitték eltemetni hivságaikat, csalódásaikat s talán szerelmi bá­natukat is. A romok több évszáza­dos pálos-kolostor maradványai. Mindig megindulással járok a ró­nék s lelki gyönyört önmaguknak. A Magyar Turista Egyesület ülte karácsonyfa-ünnepélyét Pilisszent­léleken. Az egyesület tagjai, nemhiába so­kat járnak a jó Isten alkotta felsé­ges templomba, a nagy természetbe is: megtanultak jól imádkozni és embert szeretni. Az emberszeretet pirospozsgás arca is már árulója volna lelke derűs melegének. Szó­noki pózokat, hatalmas körmondato­kat messze elkerülve, de annál mé­lyebb ember- és hazaszeretetet el­árulva tárta a hallgatóság elé a nap jelentőségét. Erdőssy Ferenc c. ka­nonok, a község plébánosa köszönte meg a biboros hercegprímásnak, a járás főszolgabírójának és a község­nek nevében az egyesület áldozat­készségét. Azt hiszem, az elhangzott szavak nem foszlottak szét a nagy mindenség semmiségében, hanem ottrekedtek a szentléleki völgykatlan lakosai lelkében és a szerteván­dorló turisták szivében. A kis pásztorjáték iskedves do­log volt. Nyessey Klára óvónő fárad­ságos munkáját dicsérte, mig a sza­valatok, a köszönetet mondó iskolás­fiú Váray Mária kántortanitónő ér­demes működéséről tett tanúságot. Felhangzott a Himnus és követke­zett a gyermekek igazi öröme, a szülők nehéz gondjának enyhítése. Felső, alsó meleg ruha, cipő, tan­szer és nyalánkság is került kiosz­tásra. Csillogó szemek, hálás szülői mosoly és a jótett meleg érzése öm lött el a jelenlevők lelkén. Ezelőtt 18 évvel volt ilyen ünnepe Pilisszentléleknek. Akkor még bol­dog békében éltünk. Akkor is so­kan jöttünk össze és azóta közülünk elméletét bevitték a gyakorlati életbe mok között"s szinte megelevenedni | s minden karácsonykor, immár látomafehér csuhába öltözött baráto- huszonkilencedszer állítanak karó­kat, akik szakítva a külső világgal, csonyfát a szegények megsegítésére, szorgalmasan dolgoztak. Üveget álli- j Nem hiúságból, hangos hírlapi nyug­tottak elő. Dolgoztak és imádkoz- i ázásra számítva s mégcsak köszö­ak. Csak nagynéha, tücsök cirpe-j netet sem várva senkitől, mintegy géstől zajos, holdvilágos éjjelen tört I ,r>OÜ P öD g°' értékű ajándékot osztót-' t |e sokan is pihennek Galícia homok­fel egyik-másik lelkéből egy-egy I ak ki Pilisszentléleken. No de hadd jáhan, Flandria agyagföldjében és elcsukló sóhaj. Egyet húzott a kor-1 äHjon itt valami más is a reális élet- Doberdó sziklái között, de idehaza dán a talán kardmarkolatához szo-! bő3 > az ünnepélyről, kott marka, megakadt a rózsafüzér' György Andor, a MTE alelnöke vérkeiv.sztjén és a mult kemény! lépett az ovodatereraben felállított férfia alázatos baráttá szelídült. Ra-1 pódiumra a Magyar Hiszekegy el­gyogó, tüzes szemek kemence- éneklése után. Min ha mosolygós, is csendes temetőinkben. Nemes lel­kük emléke tovább él az egyesület­ben és a szegények lelkében. Vitái István, Hiszen skót vagy! Miféle skót az, aki angolul sem tud? William elmagyarázta, hogy az 6 magyar barátja a cserkészbarálság ál­ruháját viseli. Marciék mindent megnéztek a va­kok táborában. William volt a tol­mács. Amit a parancsnok űr mondott, azt lefordította Jamboree-nye' vre. (A jamboree-nyelvet csak olyan ember használja, akinek nagy fantáziája van. Amit a logika nem tud elintézni, azt a nehézséget megoldja a fantáziája.) A vakok táborában süketnémák vé­gezték a konyhai teendők nagy részét. A vak cserkészek is dolgoztak, de mindent alkalmazni kell az Ő szűkre­szabott világukhoz. Leültek egy sátor előtt a fűre. h parancsnok bemutatta eket a sátor lakóinak. Megindult a társalgás. — James — szólt a parancsnok az egyik fiúhoz —tudod-e, kik vannak itt? James a vakokra jellemző óvatos mozdulattal kinyújtotta a kezét, végig simította Marcit s a semmiségbe mo solygott: — Ez skőí cserkész. Nevettek, Marci leleplezte magát: — Nem a ! Én magyar vagyok ! James megfogta Marci kezét s ar­cát felemelte, mintha lelki szemeivel látná új barátját; — Óh, a magyarok! Én ismerem őket! Sokat beszélnek róluk, akik erre sétálnak a Hawk Alley-n. Úgy masíroznak, hogy döng a föld a lá­buk alatt. Mondják, hogy egészséges és erős fiúk. Egy másik vak fiú, Ronald, köz­beszólt : — Halioftuk a muzsikájukat a múlt­kor. Messziről hallottuk, csak hang­foszlányok jutottak el hozzánk Na­gyon szép volt! Boldogok lehettek, te Marci, hogy mindig tudtok mu­zsikálni ! A sátor sarkában egy hallgatag fiú ült s elmerülve foglalkozott valami­vel. Egy kifeszített papírlapra átlyugga­tott plédarab segítségével szöggel vak­betűket írt. Arcán nyugalom és szelíd béke ho­nolt. A •akok arca szelíd. Miért? Hi­szen annyi szépségtől el vannak zárva! Nem látják az ég derűjét, a virágok mosolyát, a fény csodás játékát a viz tükrén. Emberfölötti béke lakik tán a szivükben ? A parancsok hozzálépett s kivette kezéből a papírlapot: No*, Andrew, mit írtál ? Mutasd csak ! Majd Marciék felé fordult: — Szegény Anrew néma is, vak is. A papírt William elé tartotta s ez hangosan elolvasta ; „Magyar fiú van itt. Én is hallot­tam amuzsikátokat. Köszönöm szépen." Marci torkát fojtogatta a szánalom es a testvéri szeretet fájdalma. El­fordult, hogy észrevétlenül kitörülje szemébői azt a könnycseppet, amely váratlanul tolakodott eiő. Mialatt a többiek társalogtak, az ő szivében néma, de hatalmas érzések háborogtak. Ezt gondolta : — Istenem, mi ő életük lehet ezek­nek a fiúknak! Koldus világa az 6 világuk: - szűk ki-; világ, amelynek a határát minden pillanatban eléri a kezük. Akkora terület, mint egy asz­tal. S ez is fekete, sivár — nem szí­nezi az Isten mosolya, az édes nap sugár. Szemük villáma nem cikkázik át a látóhatáron ; nem tudják meg­fogni az égbenyúló sziklák fönséges peremét tekintetük ölelésével. Nem látják az ibolya kék szemét s az em­ber-világnak harmonikus arca nem le­het az övék. S nem futhatnak a zöid réten, mindig csak óvatosan lépnek ; félénk, gyönge emberek. A világ, a természet, a művészet gyönyörű alko tásai, a dómok, a paloták, a szob­rok ; — mindez számukra csak aka­dály, amit ki kell kerülni. S nem látják édesanyjukat; apjuk arcán a férfi önérzetét, anyjuk arcán a szere­tet édes vonalait, amelyet Raffael sem tudott ellesni és utánozni. Csak a zenét hallják . .. Aznap este Marci hosszasan beszél­getett a parancsnokával a uagyárbőc mellett. Titok lehetett a beszédjük, mert suttogtak. A parancsnok úr megvere­gette Marci vállát és azt mondta : — Nem bánom, Marci fiam, de tíz órára itthon legyetek. Marci boldogan járta be a magyar tábor sátrait s kiválasztott tíz fiút. Ezek előbb kaptak vacsorát, azután magukra terítették hosszú körgallér­jukat és sorakoztak. Marci a köpenye alaít valami hosz­szű csomagot szorongatott. A kis csa­pat élére állt s elindultak. A kapuban William már várta őket Átvágtak a Kingsway-in, megkerül­ték az irek táborát s végig mentek a Belfast-roadon Hangtalanul, lábujjhegyen surrantak be a vakok tanórába a sátorköielek között. A vak cserkészek már vacsoráztak s egy csoportban ültek az árboc kö­rül. A parancsnokuk felállt és csodál­kozva nézett a magyar fiúkra. William félrevonta őt és valamit sú­gott a fülébe. Hálás pillantást vetett Marciék fele s ismét leült. A magyarok is elhelyezkedtek, Marci kibontotta csomagját és szájához il­lesztette a tárogatót. Most már elárulom, hogy Marci tudott fárogatózni Nem valami kü­lönleges művészettel fújta, de éppen elég jól, hogy szivét kiöntse csendes nyári estéken a pilisi hegyek szelíd völgyeiben. A tárogatót a jamboreera is magá­val vitte. De bizony a nemzetek nagy moz­galmasságában nem is merte eddig elővenni. Most azonban fúvásra csucsorította száját s a „Krasznahorka" bánatos dallama váratlanul felsírt a vakok tá­borának temetői csendjében. A vak cserkészek arca a lágy han

Next

/
Thumbnails
Contents