ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-12-25 / 142. szám

nektek, az én békémet adom nektek. Nem mint a világ adja, adom én nektek" (Ján. 14, 27). Nem volt Ő a fellegek magasában járó ábrándozó, sem magát vagy másokat ámító békeapostol, hanem a mindentudó Istenfia. Ismerte az emberi szivet és tudta a jövendőt. Tudta, hogy az a tanítás, melyet hozott, ha minden ember a szivébe fogadná, teljes és örök békét teremtene e világon. De tudta azt is, hogy sokan nem fogják szivükbe fogadni, sőt vak gyűlölettel ellene fordulnak. Ezért nem lesz béke a földön világi értelemben, azaz nem lesz háborútól, viszálytól mentesség! Tanítványait üldözni fogják (Jn. 15, 20. 16, 33), nagy háborúk is lesz nek (Máté 24 és párh. helyek). Sőt a harcok oka sokszor Ő maga lesz, mert az Igazság nem engedheti át a terepet a tévelynek, hazugságnak és gonoszságnak: „Azt vélitek, hogy békét jöttem hozni a földre? Mondom nektek: nem, hanem szakadást!" (Luk. 12, 51). t Mégis hozott békét! Nem olyat, amilyet a világ ad, hanem egy másikat, egy szebbet, melyet a világ megadni nem tud! Kibékítette az embert Istennel! Meghozta a szív békéjét, a tiszta lelkiismeret nyugalmát. A régi ember ezt nem ismerte, a bűntudat őt a kétségbeesés karjaiba, az erynnisek és fúriák hatalmába taszította. Krisztus megváltott, Krisztus a mennyei Atyához visszavezetett, Isten gyermekeivé tett. Krisztus ezt a megváltói működését ma is folytatja: megbocsájt, Istennel kibékít! Oly békét ad a léleknek, melyről Szt. Pál azt mondja, hogy fölümul minden képzeletet: exuperat omnem sensum (Phil. 4, 7), és amelyet nem tudott elrabolni a mártírok lelkéből a tyrannis minden fenyegetése és kínzó eszköze! És ebből a belső békéből alakul ki a külső béke is ! Mentől több ember teszi magáévá a Krisztus tanítását, mentől :öbb e.uber jár az igazság és emberszeretet útján és követi a nyolc boldogság békességeseinek és szelídjeinek ösvényét, annál jobban megközelítjük az áhított külső békét! Az igazi béke nem puszta negatívum, azaz háborútól, viszálytól való mentesség, hanem pozitívum, azaz külső tetteink egyezése lelkiismeretünkkel és lelkiismeretünk egyezése Isten törvényével. Ahol ez niucs meg, ott a béke is lehetetlen! Ahol a jogrendet elvonatkoztatják az erkölcsi rendtől, ahol a kormányzók nem tartják meg az Isten törvényét, (sőt saját törvényeiket sem!) ott az alattvalók sem fogják tisztelni a kormányzók törvényeit, és ott a hatalom csak ideig-óráig fogja tudni fenntartani fegyverrel és erőszakkal a belső rendet is, nem is szólva a külső békéről, mely a szomszéd államok közt kellene, hogy legyen, ha nem volna köztük kölcsönös bizalmatlanság, félelem és gyűlölet. Nagyszerűen írja a Bölcseség önyve (14. fejezet) a pogányokról: „Egyik a másikat irigységből megöli, vagy házasságtöréssel szomorítja ; minden összekeveredik náluk: vér, gyilkosság, lopás, csalárdság, megvesztegetés és hűtlenség, háborjgás és hamis esküvés, jámborok háborítása, az Istenről megfeledkezés, a lelkek megfertőzése,... a házasság állhatatlansága, rendetlenség, paráznaság és szemtelenség ,. . és ily sok és nagy rosszat még békességnek neveznek í" Megdöbbentő sorok! Hogy illenek reánk ! Nincs béke a családban! Nincs béke a városban! Nincs béke az országban! Nincs béke, mert uralkodnak köztünk azok a bűnök, amelyeket a Bölcs a pogányok szemére vet! „Non est pax impiis, dicit Dominus! Nincs békéje az istenteleneknek, mondja az Ür! (Is. 48, 22). És még világbékét akarunk! Panaszkodunk, hogy eljött a Krisztus közibénk 1900 év előtt, ésj nem hozta meg a békét! Meghozta, de nekünk nem kell! Elfeledjük, hogy a békéért nemcsak imádkoznunk kell, hanem azt meg is kell valósítanunk: először a lelkünkben, lelkiismeretünkkel, Istennel; aztán a családban, közvetlen környezetben; azután a városban, fölfelé az államig; azután a nemzetek közt a világbékéig. Idáig talán nem jutunk el. De vájjon ok-e ez arra, hogy meg se kezdjük a munkát a békéért, hogy ne teremtsünk békét a közelünkben és első sorban a lelkünkben? Hogy ne valósítsuk ine* azt a békét, melyről az evangélium szól: „Boldogok a békességesek, mert ők Isten fiainak hivatnak" ? (Máté 5, 4.) Mennyi, mennyi, boldogító békesség volna a világon, minden külső háború dacára, ha minden keresztény csak azt a békét valósítaná meg, mely hatalmában áll! . . . „Békesség a földön a jóakaratú embereknek!" — Legyünk jóakaratúak! Pax tecum! — Béke veled! Az OTI a munkaadó fizetési kötelezettségét ne a bejelentési nem a mun seig szánja meg „A vonatkozó törvény mai értelmezése és alkalmazása nem felel meg a törvényhozó intencióinak" — mondja Komárom-Esztergom megye felirata. Komárom Esztergom vármegye legutóbbi rendkívüli közgyűléséből Palkovics László alispán az alábbi feliratot küldte a népjóléti miniszterhez: Az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról intézkedő 1928. XL. t. c. 117. §-a értelmében az a munkaadó, aki a biztosításra kötelezett egyént a szabályszerű határidőn belül nem jelenti be, a munka megkezdésének időpontjától a munkaviszony megszűntéig járó biztosítási járulékot utólag köteles az intézetnek megfizetr i. A törvény 120 §. (1) és (2) bekezdéiei értelmében a munkaviszony megszűnésének bejelentésére a 114. és 115. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni és ha a munkaadó a munkaviszony megszűnését a szabályszerű határidő alatt bejelenteni elmulasztja, köteles a járulékot a bejelentés megtörténtéig, vagy addig, amig az intézet a munkaviszony megszűnését más módon meg nem állapítja az intézetnek megfizetni. Az utóbb hivatkozott törvényhely

1 nem egészen világos és szabatos szö- j végezése szolgáltat alkalmat és módot! a szóbanforgó rendelkezések olyan! értelmezésére, amely véleményünk ] szerint j sem a törvényhozó intentiáinak, \ sem a törvény szellemének nem felel meg. Véleményünk szerint az utóbbi hivatkozott törvényhely akként értelmezendő, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén az intézet köteles a munkaviszony megszűnésé nek időpontját vizsgálat tárgyává tenni s csak ha ez az időpont nem lenne megállapítható, akkor tarozik a munkaadó a járulékokat a bejelentés megtörténtéig, illetve addig az időpontig megfizetni, amikor a bejelentés elmulasztása az intézetnek bármi módon tudomására jutott. Hogy a szóbanforgó törvényhelynek ez a helyes értelmezése, nyilvánvaló a 117. § (1) bekezdésének rendelkezései szerint is, mely a bejelentés elmulasztása esetén a munkaadó fizetési kötelezettségét a munka megkezdésének időpontjától a munkaviszony megszűnéséig, tehát nem a bejelentés megtörténtéig, vagy a bejelentés elmulasztásának megállapításáig szabja meg. Ezzel szemben az intézet tudomásunk szerint minden egyes esetben a szóbanforgó törvényhelyet akként értelmezi és alkalmazza, hogy a munkaviszony megszűntének időpontját vizsgálat tárgyává sem téve s ezirányban a munkaadó által szolgáltatott adatokat teljesen mellőzve a bejelentés elmulasztása esetén a munkaadótól a biztosítási járulékokat mindenkor a bejelentés tényleges megtörténtéig, illetve a bejelentési kötelezettség elmulasztása megállapításának időpontjáig igényli és behajtja. Minthogy pedig az intézet az ellenőrző üzemvizsgálatokat igen sok esetben csak évek múlva teljesiti s igy igen sok esetben csak évek múlva állapítja meg a bejelentési kötelezettség elmulasztását, nem egy esetben a munkaviszony megszűnésének időpontja után több évre visszamenőleg is igényli és beszedi a járulékokat a munkaadótól. Teszi pedig ezt olyan esetekben is, amidőn kétségtelen, hogy a munkaadó részéről szándékosság, vagy rosszhiszeműség nem forog fenn. Kétségtelen, hogy ez az eljárás a mulasztó munkaadóval szemben külön büntetés jellegével bir. Ámde legjobb meggyőződésünk szerint az, hogy a mulasztó munkaadó ilyen külön és legtöbbnyire igen sűlyos büntetéssel sujtassék, a törvényhozó intencióival és a törvény szellemével nem egyeztethető össze. Mert a törvény a 117. §. (1) bekezdése értelmében a jóhiszemtTleg mulasztó munkaadót csak azzal a joghátránnyal kívánta sújtani, hogy a járulék felét a biztosításra kötelezett egyén javadalmazásából nem vonhntja le, a rosszhiszeműség vagy szándékosan mulasztó munkaadóval szemben pedig a 182. § (1) 1. pontjában külön büntetést állapított meg. Tehát ezenfelül a mulusztó munkaadóval szemben a járulékoknak az intézet által alkalmazott törvényértelmezés szerinti megállapításával is még egy külön büntetést alkalmazni annyival kevésbbé sem jogos és indokolt, miután ezen külön büntetés a legtöbb esetben aránytalanul súlyos és annak nagysága nem a mulasztás súlyához, hanem teljesen esetleges, véletlen körülményekhez igazodik. A szóbanforgó törvényhelynek az intézet részéről ilyetén értelmezése és alkalmazása igen sürün és jogosan váltott ki elkeseredett panaszokat a munkaadók részéről, akikre a hivatkozott tc. rendelkezései már egyébként is elég sűlyos terheket rónak. Ezek a jogos panaszok pedig nagyon alkalmasak a különben sem igen népszerű intézmény iránti bizalom megingatására. Mindezeknél fogva azon tiszteletteljes kérelemmel fordulunk Nagyméltóságodhoz, miszerint a törvényhozásnak a szóbanforgó törvényhelyeknek oly értelmű módosítása iránt előterjesztést tenni méltóztassék, amely minden eltérő magyarázatot kirekesztőleg a bejelentést elmulasztó munkaadónak a járulékokra vonatkozó fizetési kötelezettségét a munka megkezdésének időpontjától a munkaviszony megszűntéig, amennyiben pedig ez megállapítható nem lenne, egy meghatározott időre, pl. egy évig állapítsa meg. Addig is pedig, amig a törvényhozás a törvény ily értelmű módosítását nem eszközli, méltóztassék egy, a szóbanforgó törvényhely helyes értelmezésére nézve kiadandó rendeletben intézkedni aziránt, hogy az OTI és annak összes szervei a szóbanforgó törvényhelyeket az általunk fentebb előadottak értelmében és legjobb meggyőződésünk szerint a törvényhozó intencióinak és a törvény széliemének egyedül megfelelő módon értelmezzék és alkalmazzák. ••^ in"* no) mi w*w*m Rendelet az iskolák költségvetésének takarékos egybeállítására. A vallás-és közoktatásügyi miniszter legutóbb kelt rendelete szerint a belügyminiszter az 1J31, évi községi költségvetések felülvizsgálására kiküldött megbízottjainak jelentéséből tudomást szerzett arról, hogy a községek által fenntartott és segélyezett iskolák kiadásai igen súlyos teherrel nehezednek a községekre és az 1929. évihez-képest azok csaknem megkétszereződtek, továbbá, hogy a községek köztudomásúan nehéz anyagi helyzetükben az egyre fokozódó iskolai terheket elviselni képtelenek, ami miatt az iskolai közigazgatásban több helyütt fennakadás is állt be. A belügyminiszter