ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-10-28 / 119. szám

ESZTERGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetésiára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A szerkesztésért felelős: GÁBRIEL ISTVÁN. Néhány szó a leventeoktatásról. A trianoni békeszerződés' igazságtalanságát és tarthatatlanságát talán ellenfeleink érezték a legjobban akkor, amikor annak elfogadását reánk kényszerítették. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az egyharmadára lecsonkított, erdeitől, bányáitól, minden gazdasági lehetőségétől és természetes határaitól is megfosztott hazánkban még a milicia-rendszerű hadsereg tartását sem engedélyezték. Dacára annak, hogy a háborús szerepünk diplomáciailag régen tisztázva volt, az utódállamok türelmetlensége mégis felülkerekedett, és a reánk kényszerített igazságtalanságokat betetőzték azzal, hogy az államrezonnak, a magyar népléleknek és szomorú anyagi helyzetünknek egyaránt legjobban megfelelő általános védkötelezettségen alapuló hadsereg helyett zsoldos hadsereg fenntartását kényszerítették reánk. Az általános védkötelezettség hiányának demoralizáló hatásával ezúttal nem kivánok foglalkozni, — ehelyett azonban közérdeket vélek szolgálni azzal, ha néhány mondatban foglalkozom levente-intézményünkkel. Külső és belső ellenségeink minden mesterkedése sem elég ahhoz, hogy a levente-intézmény és a hadsereg között bármilyen szerves kapcsolatot mutasson ki. A leventeintézményben testnevelési kultusz és államrezon szempontjából legfeljebb abból a tényből lehet némi azonosságot felfedezni, hogy a leventeintézmény is fegyelemre neveli az új generációt. A fegyelem azonban nemcsak a fegyveres haderő alapfeltétéle. Egyetlen stabil pillére ez a magántulajdon szentségén felépült polgári világfelfogásnak ! Fegyelem és függelem nélkül nincs polgári élet, enélkül nem állhat fenn az állam épülete sem! Ami már most a leventeköteles ifjak nevelési rendszerét illeti, három olyan javaslatom volna, amelyeknek megszívlelésére ezúton hívom fel az Országos Testnevelési Tanács figyelmét. Az első javaslatom az, hogy a leventéket a téli hónapok alatt többet foglalkoztassák, azért, hogy a nyári hónapok alatt ne kelljen őket a gazdasági munkától elvonni. Ez a javaslatom — azt hiszem — nem szorul bővebb kommentálásra. A mai súlyos gazdasági viszonyok között a szülők nem nélkülözhetik a dolgos kezeket a nyári hónapok alatt. És amikor a gazdasági szezonmunkálatok alatt egy-egy fél nap elmulasztása sokszor pótolhatatlan veszteséget okoz a gazdának, semmi akadálya sem lehet annak, hogy azt a testnevelési anyagot, amit a levente-nevelésnél át kell venni, a téli hónapokban való fokozottabb foglalkoztatással végezzék el. A másik javaslatom a tűzoltó-kiképzésnek felvétele a leventenevelés anyagába. A legnagyobb tisztelettel viseltetem az önkéntes tűzoltói intézmény iránt, azonban — szerény nézetem szerint — mégis csak más munkateljesítményt várhatunk a kötelező, tűzoltói-intézménytől, mint az önkéntestől. Más a struktúrája, más a függelem és a fegyelem annál az intézménynél, amely kötelező az egyedekre, mint ott, ahol csak magánlelkesedésből végzik a tagok munkájukat. A mai súlyos gazdasági viszonyok között, amikor a nemzeti vagyonvédelem kétszeresen fontos, minden egyébtől eltekintve is indokolt a kötelező tűzoltói kiképzés és szolgálat. Végezetül még leventéink mentői kiképzését javasolnám, még pedig különös figyelemmel a vidék sajátos viszonyaira. A Balaton vagy a Duna, Tisza mentén, bányavidéken, villamos közlekedésű városokban és a falvakban más és más volna a speciális mentői szolgálat kiképzése, amelynek megvalósítása nemcsak a társadalomnak tehet aztán üdvös szolgálatot, hanem leventeifjaink is nagy hasznát vennék annak később, amikor már, mint férfiak, járják az élet útjait. Konkoly Thege Kálmán. Új esztergomi fizetési eszköz. A cserekereskedés korszaka sok évszázad előtt tűnt le. Fel-felújult bizonyos időkben, de már csak szűkreszabott határok között és akkor is vagy az általános nyomornak volt terméke, vagy pedig a pénz elértéktelenedésének. (Ez utóbbinak áldásait elég szerencsétlenek voltunk végigszenvedni a fehérpénz korában.) Még mindnyájan emlékezünk reá, mikor ékszer, szőnyeg, bútor, kép vándorolt ki a házból lisztért és zsírért. A suszter cipőt, a csizmadia csízmát vitt falura, s tojás, túró, tejföl, szalonna, burgonya stb. alakjában helyezte vissza készítményeit. Szomorú, vigasztalan, gerslis, répaleveles, kukoricalisztes idő volt ez. Isten mentsen tőle. Mindnyájan milliomos koldusok voltunk. S most? Most pengőtlen koldusok vagyunk. Az alany ugyanaz, csak a jelző más. Akkor is az alany szenvedett, most is az nyög és megindult ai< cserekereskedelem. Egyelőre csak a városunkban fellépő cserekereskedelemről van szó, de lehet, hogy már másutt is dívik. Esztergom földmives társadalma oly rossz helyzetbe került, amilyenben talán még soha sem volt, vagy valamikor olyan régen, hogy ama bizonyos „legöregebb emberek

11 sem emlékeznek hasonlóra. Az okokat nem fogjuk felsorakoztatni, mert miért gyújtsunk faggyúgyertyát a villannyal fényesen világított teremben. Csak a vak nem látja a súlyos okokat és csak az elfogultság nem akarja azokat belátni. A sorvasztó okok olyan pénztelenség okozói városunkban, melyek komolyan veszélyeztetik nemcsak a városnak, mint közületnek gazdasági életét, hanem erősen kétségessé teszik az esztergomi kereskedő és az iparos amúgy is szűkreszabott egzisztenciáját is. Emez utóbbinak lecsökkentéséhez nagymérvben járul hozzá a fizetésekből leszakított tekintélyes összeg is, mely nem kerül bele az esztergomi kereskedelem és ipar vérkeringésébe. A városi földmives társadalomnak pénztelensége kezdi megteremni a cserekereskedelem gyümölcsét. Már lépten-nyomon hallunk olyan alkut, melyben nem arról van szó, hogy hány pengő az áru ára, hanem azt kérdezi az esztergomi földmives vevő, hogy hány liter bort adjon érte. Ily módon, ha nagyon is hiányosan, de némileg mégis ellátja magát földmives népünk szükséges iparcikkekkel, de az ily adásvételből egy fillér sem fog befolyni a város kasszájába, kivéve a fogyasztási adót. A borért eladott árúból nem fog^ tudüi az eladó sem állami, sem községi adót, sem vízdijat, iparilletéket, orvost, patikát, házbért fizetni és igy az egész vonalon erősen előmozdítja a csőd felé haladást. Az ily adásvétel természetesen most még szórványos jelenség és talán csak a felületesen gondolkodó eladóval köthető meg. Mi fog azon-* ban akkor történni, ha a bor mint fizetési eszköz helyébe lép a sertés, malac, lúd, tyúk, borjú, tojás, tej stb. Az egyik rész el lesz látva élelmiszerrel, a másik beszerzi szükséges iparcikkeit, de a közület s vele együtt a belőle élők is hopponmaradnak. Csak azért hoztuk fel a teljesen eléitéktelenedett bort, mint fizetési eszközt, hogy rámutassunk városunk földmives társadalmának lehetetlen helyzetére. Ez a helyzet pedig összközönségünknek hibáján kívüli okokból állott elő és nagyon is alkalmas arra, hogy a várost ismét abba a stádiumba juttassa, amelyből nagynehezen és nagy áldozat árán féligmeddig kimászott A bor, mint fizetési eszköz, vésze delmes dolog, melynek leghathatósabb ellenszere volna a munkaalkalom, mint pl. árvédelmi és útépítési munkálat. Igy a bor pénzzé tudna válni, a pénz pedig befolyhatna oda, ahonnét gazdasági élet fakad. V. I. Télikabát, ha jó és olcsó, áruháza Balog László!