ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931
1931-09-18 / 102. szám
bányai főjegyzőnek, feleségének és leányának temetésén olyan impozánsan nyilatkozott meg a részvét, hogy legutóbbi jelentésünket kénytelenek vagyunk kibővíteni. Úgyszólván az egész környék lakossága ott volt a gyászszertartáson. Kivonult a bánya tisztikara Rehling Konrád bányafőtanácsos vezetése alatt,diszbe öltözött bányászokkal és bányamunkásokkal együtt. A megyei jegyzői karon kivül résztvett a temetésen a jegyzők országos szövetségének elnöke is. A tatabányai összes iskolák, egyesületek, két énekkar és a zenekar is emelték a gyászpompát. Az ily nagy mérvben megnyilatkozó részvét nemcsak a gyászoló családnak szólott, hanem Tatabánya és környéke magyar közönségének Ítélete is volt a gaz merénylettel szemben. Halálozás. A napokban hunyt el Bonyhádon, a Perczel-család ősi fészkében Perczel Mórnak, a híres 1848as honvédtábornoknak leánya : özv. gróf Haller Béláné. Az elhunyt matrónában özv. Závody Albinné szül. bonyhádi Perczel Erzsébet nővérét, Závody Albin dr., vármegyei főjegyző nagynénjét gyászolja, Megkezdődött a felvétel a kórház sebészeti osztályára. Az egyesitett Kolos- és Simor-közkórház igazgatósága közli, hogy a sebészeti osztályán végzett részleges tatarozási munkák befejeződtek, s a betegfelvétel, amely augusztus 1-től fogva szünetelt, 1931. szeptember 21-étől, hétfőtől fogva, újra megkezdődik. Törölték a harmadik testnevelési órát. Az állami takarékosság a közoktatásügyi tárca költségvetéséből 2'5 milliót törölt, A törlésben benne foglaltatik a középfokú iskolák harmadik testnevelési órája is, amelynek pedig fontos célja volt. Ezt a harmadik órát most költség híján törölték s így nemcsak egy kitűzött cél marad el, hanem a középiskolai tornatanárok is elesnek fizetésük egy tekintélyes részétől. Ismét bebizonyosodott, hogy a kis és kevés emberen takarékoskodnak fontos célok elejtésével is. közbenjárására a Szent Erszébet apácáknak, a klarisszák utódainak kiadatta. Ujabban ismét heves viták folytak a bécsi ereklyék hitelessége körül. Különösen arra hivatkoztak, hogy Besanconban, a Szent Jakabkórházban is őrzik Szent Erzsébet fejét. Fölvetették az anthropológiai vizsgálatnak szükségességét. A bécsi érsek fölkérésére a bécsi egyetem orvosi fakultásának három európai tekintélyű professzora végezte a vizsgálatot. Megállapították, hogy a csontok körülbelül 700 évesek s egy fiatal, 25 év körüli nőnek a csontjai. A besanconi fejet is megvizsgálták. Kiderült, hogy ott csak egy állcsont van, míg a fejnek többi része viasz. Az állcsont méretei megegyeznek a bécsi fejje*, amelyen az alsó állcsont hiányzik. Mikor 1854-ben Marburgban Szent Erzsébet maradványait megtalálták, a fej és még néhány más csont hiányzott. A legújabb vizsgálatok tehát megerősítették a bécsi ereklyék hitelességét s nagyban fokozták a hivek tiszteletét. Magyarországi Szent Erzsébet ereklyéink (így az esztergomi csontereklye is) Bécsből származnak s így ezek hitelességének kérdése a bécsiekével azonos. Megdrágul a vasút? A kereskedelemügyi minisztériumban az Országos Közlekedési Bizottság megkezdte tanácskozását az államvasutak helyzetéről és a szanálás módjairól. Hir szerint a személyvonati díjszabást átlag 7y2°/o-kal, a gyorsvonatit 3'34°/o-kal emelik, a podgyász új díjszabását pedig 80 8 /o-kal. Az árúdíjszrbás emelése általánosságban 10%-kal történnék. A MÁV revízió alá vette a mezőgazdasági cikkek díjszabását is és itt 9—27%-os tarifaleszállitást tervez. Autóbuszjárat Komárom és Párkány között. A csehszlovák államvasutak kezelésében szeptember elsejével autóbuszjárat indul Komárom és Párkány között, amely a következő állomásokat érinti: Komárom—Kossuth-tér, Téglagyár, Hetény község, Hetény állomás, Kurtakeszi, Marcellháza, Virth puszta, Karva, Csenkov puszta, Muzsla, Ebed kitérő, Párkány állomás és Párkány község. Zongoratanitás. Tisztelettel értesitem a gyermekeiket taníttatni óhajtó szülőket és régi tanítványaimat, hogy a tandijfelemelést illetőleg elterjedt hir tévedésen alapszik. A tandíjat nem emeltem. Külön oktatást is adok, úgy mint eddig, hetenként kétszer félórában, esetleg hetenként egyszer, teljes órában és ennek ára havi 16 pengő. Bővebb felvilágosítással Sissay-utca 1. szám alatt 28 évre fennálló iskolámban szolgálhatok bármikor, ahol, a zenei óvoda anyagától kezdve felfelé az akadémiai tanterv anyagát is beleértve, kiképzésben részesülhetnek a jelentkezők. — Kiváló tisztelettel: Brenner Júlia. Halálos baleset. Tokodon, az Erzsébet-aknában folyó hó 15-én halálos baleset történt. Pál Ferenc vájárra munkaközben olyan nagymennyiségű szén omlott, hogy a szerencsétlen embert halálra nyomta. A megejtett vizsgálat szerint felősség senkit nem terhel. Vasutasok nem szállíthatnak bort. A Vendéglősök és Szállodások Országos Szövetsége a borháza lás, a borcsempészet, az úgynevezett „borbatyuzás" meggátlása ügyében memorandumot intézett a Máv és a Déli vasút igazgatós Igához azzal a kéréssel, hogy a vasút igazgatósága tiltsa meg alkalmazottainak és nyugdíjasainak vidékről az ország egyes nagyobb városaiba a fogyasztási adómentesen behozott borok vasúti szállítását. Most a Máv és a Délivasút igazgatósága rendeletben utasította a vasutas alkalmazottakat, hogy csak szabályszerűen feladott és elvámolt bort lehet a vasutakon szállítani. — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél a természetes Ferenc József keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek, Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Ferenc József keserűviz gyógyszertárakben, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. A hadikölcsönösök, akik év eleje óta százötezer kérvényt adtak be a népjóléti miniszterhez, csak szeptember végén kapnak segélyt. Előreláthatólag 3—4000-en jutnak segélyhez. Plissé — legszebb Keménynél. Tömeges gyermekbénulás a Felvidéken Pozsonyban több gyermekbénulási megbetegedés fordult elő. Az egyik eset halállal végződött. A körorvosok az egész Felvidéken utasítást kaptak, hogy lássák el magukat a gyermekbénulás elleni ojtóanyaggal. Szőlővel etetik a teheneket a körösi gazdák. A szőlőnek nincs ára, a tehenek azonban jobb és több tejet adnak a szőlőtől. Kézimunka és fonalak — legolcsóbban Keménynél. Megafon az autótülök helyén. Egy Hill K. nevű angol úrvezető autótülkét leszereltette és helyébe rendes hangszórót építtetett be. A mikrofon a kormányon van elhelyezve, úgyhogy a vezető sofirozás közben kényelmesen beszélhet és nem kell figyelmét a régi dudálással elvonnia az utcáról és forgalomról. A mikrofonba mondott és hangszóró által megerősített figyelmeztető szavait és kiáltásait messzi re meghalják a kocsiúton járókelők. A közönség eleinte szórakozott a beszélő autón, ma azonban belátják, hogy mennyivel alkalmasabb az autókürt használatánál. Ezek szerint, ha ezen találmány el fog terjedni, visszatérünk — persze modernizálva—a régi rendszerhez és régi időkhöz, amikor még csak kocsiforgalom volt s a kocsisok hangos hallózással figyelmeztették a járókelőket. Magánnyomozó iroda Esztergomban. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben dis/kréten nyomoz, eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó egyéneket felkutat bel- és külföldön egyaránt. Árleszállításra szorítják a textilgyárakat. A kereskedelmi miniszter azzal a gondolattal foglalkozik, hogyha a textilgyárak nem állítják vissza a régi árakat, akkor megszünteti a vámvédelmet. Az aranypengő bevezetése nyomán feltétlenül le kell izállítani a felemelt árakat. Tankönyvek vétele és eladása Müllernél, Esztergom, Kossuth L.utca 20. szám. — Porosz szén helyett ajánlunk „pécsi tojás szenet!" A közepes jó porosz szén fűtő értéke 7.200 kalória, a pécsi tojásszén fűtő értéke 7.100. — A pécsi tojásszén kitűnően ég vaskályhában, cserépkályhában sőt takaréktűzhelyben is! Égése füst- és szagtalan. Igen soká tartja a tüzet, a fűtés vele tehát nagyon gazdaságos ! Tessék 100 kgrmal próbát tenni! Dorogi rostált fűtőszén és vágott fa házhoz szállítva kapható Marosi József és Fia üzletében, Esztergom. Iskola- és rajzszerek minden iskolás részére kaphatók Müller könyv- és papírkereskedésében Esztergom, Kossuth Lajos-utca 20. sz. — Emésztési nehézségek, gyomorfájás, gyomorégés, rosszullét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság, gyengeségi állapotok, munkaképtelenség esetén a természetes Ferenc József keserűvíz megszünteti az emésztési zavarokat, a vérkeringést helyes útra tereli, felfrissíti a szellemet és egészéges álmot hoz. Harisnya, kesztyű, kötött árú — dús választékban Keménynél. Ggepmeknek, felnőttnek egyaránt a legmegfelelőbb ruházati cikkeket BALOG LÁSZLÓ posztóárúházában szerezheti be a már közismert minőségekben és árakon. Teniszflanell —-58 fillér Egyszínű kazánflanellek 1*30 P Bársonyflanellek,színtartó 1*40 P Kord bársony 2*50 P Sötétkék gyapjúszövetek 2*30 P Szövött intézeti barchet . 1*60 P Teniszflanell reformnadrág —-98 fillér Leányka klothkötény . . 1*96 P Leányka tornanadrág . 1.96 P Női festőkötény, ruhafacon 1*96 P Női oroszka 5*80 P Cserkészing . • . . . . 2.98 P Intézeti svájci sapka . . 3*50 P Fiú gyapjúöltöny . . . 7*50 P Fiú vagy leánytélikabát . 980 P Hubertuskabát férfi . . 19*80 P „ gyermek 12*— P Női felöltő 14*90 P Tornacipő, fekete vagy fehér 22—27-ig . . . 2*90 P 28—34-ig 3-20 P 35—41-ig 3*60 P 42—48-ig 4-3J P Gyapjúszövetek, kézimunkák, harisnyák, kötöttárúk legolcsóbban. Alapíttatott 1885-ben. RÁDIÓ Csütörtök, szeptember 17-én d. u. 5.30. A Szervánszky kvartett hangversenye. 6.30. Angol nyelvoktatás. 7.00. Magyar dalok. 8 20. A „Fidelio" c. opera ismertetése. 8.30. Beethoven: „Fidelio" cimű operájának közvetítése Genfből. 9.45. Pontos időjelzés, hirek. Majd: Cigányzenekar hangversenye. Péntek, szeptember 18. 9.15. Hangverseny. 9.30. Ujsághirek. 11.10. Vizállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05. Cigányzenekari hangverseny. 12.25. Hirek. I. 00. Pontos időjelzés. 2.45. Hirek. 4.00. Sándor Margit mesél. 4.30. Mik ép vesznek részt az am erika nők a társadalomjótékonysági mozgalmak 1 ban. 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.00. A. barna ruha. Novella. 5.20. Uray Margit zongorázik. 6.00. Gyorsirótanfolyam. 6.30. Helyszíni közvetítés az Államrendőrség Mosonyi-utcai laktanyájából. 7.30. Gramofonhangverseny. 8.15. Ügetőversenyeredmények. 8.20. „Cooperfield Dávid." Regényes szinmű 3 felvonásban. Utána: Pontos időjelzés, hirek. Maid : Kurina Simi cigány zen ekarának hangversenye. Szombat, szeptember 19. 9.15. A házikvartett hangversenye. 9.30. Hirek. II. 10. Vizállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12 05. A Mándits szalonzenekar hangversenye. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. 2.45. Hirek, piaci árak. 4.10. Saly Dezső : „Stuart Mária." 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.00. A Kisfaludy-Társaság irodalmi délutánja. 6.00. A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 7.25. A m. kir. Operaház előadásának ismertetése. 7.30. A m. kir. Operaház előadása. „Don Pasquale." Vigopera 3 felvonásban. Az első felvonás után : Lóversenyeredmények. A II. felvonás után pontos időjelzés, hirek. Utána: Időjárásjelentés. Majd : Sovánka Nándor és cigányzenekarának hangversenye. KÓKAY legolcsóbban temet, szállít és exhumál! rnimmMnrrtnriitif- Üzlet: Kossuth Lajos-u. 5. Lakás: Széchenyi-tér 24.