ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-07-15 / 77. szám

engem soha más nem vezetett, mint a közönség érdekeinek szolgálata. Sajnos, a választások alatt igen kiéleződött a személyi harc, és az 1918-as októberi időkéhez igen hasonló hangulatot szítottak mesterségesen. Tapasztalatlan, a hazáért és közért soha áldozatosan nem küzdő egyének igyekeztek sárbarántani olyanokat, akik mögött harctéri szolgálat és hosszú, becsületes közéleti mult áll. — Én a békességet kívánom szolgálni, és minden jóakaratú emberrel hajlandó vagyok a közért dolgozni, — de a harcot is állni fogom, ha azt akarják egyesek. — Nagyon kérem a város közönségét erről a helyről, hogy a mai komoly időkben ne kövesse senki a kicsinyes piszkálódásokat. Egy emberként kell összefognunk most nagy célokért. Az éljenzéssel fogadott nagyhatású beszéd után Mátéffy Viktor képviselőtársai nevében is megköszönte a főispánnak a választások alatti támogatását, amely mindig a törvény keretein belül maradt. A köszönet is inkább a lelkes, egyeneslelkű magyar testvérnek és bajtársnak szól. Dr. Mike Lajos mondott ezután köszönetet, majd kitért arra is, hogy sokan félreértették azt a választási szabadságot, amit a bíboros főpásztor az ő papjainak és híveinek adott. Továbbiak során kijelentette, hogy a főispán mögött hűségesen kitartanak a jövőben is azok, akik a város érdeSBSBS5B9SS kében folytatott önzetlen tevékenységét eddig is belátták. Palkovics László alispán a tisztikar nevében fogadott hűséget dr. Huszár Aladár főispánnak. A kisgyűlés egyéb apróbb tárgyairól, valamint a közigazgatási bizottság üléséről helyszűke miatt jövő számunkban írunk. Egy vércse nem csinál forradalmat. Idősebb emberek jól emlékeznek még arra a texasi állapotokra, amidőn a hirhedtemlékű Szabadság kis városunk belbékéjét semmit sem kímélő minősíthetetlen támadásaival feldúlta, epét és szennyet szórt mindenre. Ez a szemétsajtó nem tudta volna ocsmány munkáját folytatni, ha nem lettek volna mögötte titkos segélyezők, akik alacsony lelkületükből kifolyólag anyagilag is nem istápolták volna a Szabadság csatornaillatú tevékenységét. Újabban szakasztott olyan állapotok kezdenek lábrakapni a helyi sajtó terén. Eleinte elszórt guerillacsatározások folytak, később meglátszott a tervszerűség, a rendezői kéz. Nem kevesebbet akartak, mint mindazokat lehengerelni, akik becsülettel, felelősséggel és kitartó munkával kivették részüket a közélet minden mezején. Nem volt ez előtt a sajtó és a mögötte álló gyanús csoport előtt semmi sem szent, tekintélyt nem ismertek, a közjó mellékes volt előttük, csak az volt a fő és fontos, hogy szenzációkat liferáljanak, hogy megutáltassanak mindent és mindenkit, ami javára volt a városnak és akik önzetlenül szolgálták tudással és felelősséggel a város jobb jövőjét. Ha jobban a kulisszák mögé tekintünk, megtaláljuk azokat úgyszólván személy szerint, akik annak idején a Szabadság mögött állottak. Távol áll tőlem az objektiv kritika jogát bárkivel szemben kétségbe vonni; a sajtó ellenőrzési jogát és kötelességét nemcsak vallom, — hirdetem is, sőt magam is éltem vele. Ha a kritika célja javítani, a dolgokat előbbrevinni, akkor a kritika még azon esetben is tiszteletreméltó, ha esetleg kellemetlen megállapításokat eszközöl. Az épitő kritikához azonban nyugodt megfontolás, tapasztalat, tudás, fegyelmezettség és lelkiismeretességre van szükség. A kritikusnak tudnia kell felülemelkedni személyes motívumokon és a szigorú igazságosság szilárd talajáról egy pillanatra sem szabad lesiklania. Mihelyt a kritika ezeket a nézőpontokat szem elől téveszti s azt tűzi ki célul, hogy minden komoly munkát és érdemet lebecsül, tekintélyeket lerombol, gyűlöletet hirdet és zavart kelt, abban a pillanatban megszűnt kritikának lenni és nem egyéb demagógiánál és destrukciónál. Az ilyen tendenciákkal szemben állampolgári kötelesség erélyesen cselekedni és a tűz továbbterjedését minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozni. Láttuk a múltban és a közelmúltban, hová fajult a féktelen izgatás és milyen szégyenletesen szomorú gyümölcsöket termett. Még nem is olyan régen tekintélyes emberek nem győztek eleget méltatlankodni bizonyos „modus" felett, azonban teljes némaságba burkolóznak most, amidőn csakugyan volna elég okuk a jelenlegi modus felett méltatlankodni. Meg kell mondanom azoknak, akiket illet, hogy nagyon is labilis alapon állónak tartom azoknak az erkölcsi felfogását, akik fegyvertársuknak és védencüknek fenegyerekeskedései felett nem hördülnek fel, a konkolyhintést nem akadályozzák meg, sőt hallgatásukkal azt a látszatot keltik, mintha a felismerten demagógia és destrukció munkáját helyeselnék. Tudni akarjuk végre, mi folyik itt: egy magáról megfeledkezett enfant terrible eszeveszett vagdalkozásai-e, vagy pedig egy szervezett októbrista társaság felforgató munkája ? Kik azok, akik a közélet szükséges és elkerülhetetlen, de tiszta fegyverekkel megvívandó küzdelmeibe ezt a hangnemet és harcmodort belevitték és állandósítani akarják? Van-e joga annak az újságnak tiszteletreméltó nevek viselőire olyképen hivatkozni, mintha azoknak megbízásából és támogatásával űzné csúnya játékát? Hol és mikor kapott kizárólagos megbízást az „Esztergom és Vidéke" cikkírója, hogy a megfellebbezhetetlen közvéleményt képviselje, hozzá még ilyen módon? Mi más közvéleményt is ismerünk. Ismerjük azt a közvéleményt, amely szívből undorodik és rendcsinálást követel a sajtóberkekben. Mert tiszteletet követelni az ellenfél számára, ha az történetesen saját pártjabeli és és ugyanakkor illetlen módon lepocskondiázni azokat, akik a másik oldalon állanak, legalább is erkölcstelen. Jelentéktelenségeket olyan módon kiemelni, hogy érdemeket szerzett és tisztes múlttal rendelkező közszereplők lekicsinyéltetnek, az lehet a demagógia és destrukció Mária-Remete. Különöén hangzó neve van ennek a főváros közelében lévő látogatott búcsújáróheiynek, mintha ott valamikor remete élt volna. Pedig a név egyszerű fordítása a svájci Mária Einsiedeln nevű híres kegyhelynek, mert az ott levő kegyképnek mása a Mária-Remetén lévő nagy tiszteletben álló kegyelemkép. A törökök másfélszázéves uralma Magyarországon mindenütt csak pusztulást jelentett. Igy pusztult el Mátyás király kedvelt vadászóhelye, Solymár és igy Szúnyog község is, a mai Pesthidegkút helyén. A töiökök kiverése után az elpusztult helyekre ezen a vidéken németeket telepitettek le. A Hidegkúton letelepültek között volt egy Tolwieser Katalin nevű asszony (ma is vannak a községben Tolwieserek), aki az óhazából magával hozott MáriaEinsiedeln-képet a falu mellett levő erdőben egy fán helyezte el. A képet a falubeliek annál inkább tiszteletben tartották, mert az őket az óhazára is figyelmeztette. Szívesen jártak oda imádkozni a környékből is. Még látogatottal) b lett a hely az időtől kezdve, amikor egy Fortsrnár nevű öreg vak asszony ott imádkozván, a szemevilágát nyerte vissza. Az egyre nagyobb tiszteletben álló kép egy ideig a Terstyánszky család birtokát képezett Hidegkút régi templomában volt elhelyezve. A düledező régi templomból Terstyánszky Anna a kegyelem-képet elvitte a régi helyére és ott fából készült kápolnát csináltatott, amelybe az oltárt, oltárkövet és harangot is átvitte. Ez a kápolna 1805-ig állott fenn. Ekkor a földesúr püspöki engedéllyel egy kőből épült kápolnát építtetett és a kegyelemkép abban helyeztetett el. A kápolna búcsújául a püspök Kisasszony napját (szeptember 8.) állapította meg, amelyet ma is nagy fénnyel ünnepelnek meg. Ezt a kápolnát 1828-ban megnagyobbították, egyik felére sekrestyét, a másik felére oratóriumot építtettek, de kórusa és orgonája nem volt. Az időtől messzebb vidékről is sokan jöttek oda búcsúsok kocsikkal, amelyeket azután szentképekkel ellátott borókaágakkal tűzdellek körül és ájtatosságuk elvégzésével boldogan hajtottak onnan haza. A kápolna egyre szűkebb lett a sok búcsús befogadására. A jelenlegi góthikus sülben épült gyönyörű nagy templom 1898-ban épült a régi fölé. Az új templomra való gyűjtést még 1879-ben megkezdték. Pauer János székesfehér vári püspök elnöklete alatt Eberling Antal és Szentkirályi Antal budapesti polgárok megalapították a „Máriaremete Boldogasszony Kápolna Egylet"-et. Mikor az új templom falai már álltak, a régit alatta lebontották. A felépült szép templomot Steiner Fülöp székesfehérvári püspök szentelte fel 1899. október 1-én. A szertartás befejesése után karjaira vette a kegyelemképet, pi ocesszióval körüljárták a templomot, azután azt nagy tisztelettel elhelyezte az oltár mögött ama helyre, ahol a mai napig is van. A kegyelemkép, amely előtt már sok csodás gyógyulás történt, a főoltár mögött imitált fán van elhelyezve, mert az eredeti fa már régen elkorhadt. Az ott látható kegytárgyak (láb, szem stb.) is viaszból készült másólatok, nehogy az eredetieket ellopják. A sekrestyében régi képek is találhatók, amelyek egy-egy csodás gyógyulást ábrázolnak. Most alig van nap, hogy oda imádkozok ne érkeznének. Különösen a fővárosi katholikus hivők keresik azt föl nagy szeretettel. Vasárés ünnepnapokon zsúfolásig tele van a templom enyhülést és vigasztalódást kereső ájtatos lelkekkel. Mi esztergomiak most július 19-én másodízben keressük fel azt tömegesebben. Solymárig társasutazással vonaton tesszük meg az utat, onnan pedig kereszt alatt gyalogosan, amint már a búcsújárás fogalma hozza magával. A résztvenni akarók váltsák meg a jegyeiket mielőbb. S. F. P. Hallotta már ? G

IÄÄ^IÄ*!* h

an

é'

szeruz

letébe és hallgassa meg IwJjIwi vételkötelezettség nélkül. U. o. csekély dij ellenében kaphat gramofont és lemezeket is kölcsön. É