ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-05-03 / 48. szám

XXXVI. évfolyam, 48. szám. Ara köznap 10, vasárnap 16 fill. Vasárnap, 1931. május 3 ESZTERGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergora, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A szerkesztésért felelős : HOMOR IMRE. Egy szóra! Esztergom, 1931. május Zr Álljunk meg egy szóra ebben a nagy életküszködésben, kenyérharcban és várospolitikában, — vásároljunk egy szép magyar könyvet és próbáljuk egyszer beengedni lelkünkbe azt a gyönyörűséget, amely egy-egy magyar írózseni alkotásából árad. (Mások balkezes cselekedetei úgyis elég felfordulást okoztak az esztergomi lelkekben!) Azt fogja mondani erre az esztergomi szegény ember: kenyérre kell a pénz, a másik azt mondja: ezt a pár pengőt gyermekem cipőjére teszem félre, nagyritkán pedig azt halljuk : házacskára spórolok. Igaza van! Gyakran azonban odabökik foghegyről: ó persze, — akkor inkább a Dunába dobom a pénzem, a könyv engem nem érdekel! Aztán hozzá a szépirodalom, — mit nekem Arany, Petőfi, Jókai, Gárdonyi, Herczeg, Móricz ! Erdélyi írók? Kik ezek? De ne is mondja — minek ? !: esetleg odabökik ezt foghegyről, azután sietnek a boxmeccsre, vagy rohannak a futballpályára, (nem a nemes sport ellen irunk) hogy a testi kultúra vásári tobzódása után el ne késsenek a testi élvezetek alacsonyrendű lokál-attrakcióiról. (Akaratlanul lefestettük a háború után felnőtt új nemzedék és a vele tartók eszmekörét és életgyakorlatát.) Oda kell kiáltanunk : nincs igazuk! A test a léleknek csak eszköze, — a testedzésnek, ügyesítésnek is a lélek szolgálatába kell állania, — a testnevelésnek a szellemi életből és nemzeti ideálokból vett nemes céljai vannak, — testünk erejét fel kell frissítenünk, sportembereknek is kell lennünk, de az egészséges fajfenntartás mellett elsősorban azért, hogy lelki és szellemi életünket intenzivebben kifejthessük, hogy nagyobb lelki kultúrát teremtsünk, és hogy a szellemi élet szépségeit egészséges lélekkel megérteni és élvezni tudjuk. Ezért nagyon szomorú az a megállapítás, hogy a mai nemzedék nem nevelődött a Magyar Könyvnapra! Hol van ma a magyar irodalom nemzedéke, — lelkében a magyar szépirodalom eszméit melengető, Petőfi forró, de tiszta szerelmére és véres hazaszeretetére esküvő, és Arany Toldiájért lelkesedő nemzedék ? Hol van az a nemzedék, amelynek okos szavaiból és viselkedéséből kicsendül az a mélységes lelki kultúra, amelyet az örök emberi értékeket sugárzó remekművek olvasásából nyertek? Hol van ez a nemzedék ? Tán a világháború lövészárkaiban szenvedett és vérzett az utolsó, amelynek maradékai itt élnek közöttünk keserűen — értetlenül, majdnem idegenül, meg nem becsülve. A pusztuló nemzedék még telve volt ideálokkal és finom emberi értékekkel! Azóta ! ? . . . Nem szabad kétségbe esnünk : keressük azt az új nemzedéket, amelyre a nehézsorsú hazának szüksége van. A sok motoros, biciklista és a meccseken tempót ordítozó ifjú között ezt nem találjuk. Most még nem! Talán később ? Reménykedhetünk ? Mert életkérdésünk az, hogy az új nemzedék nemcsak testileg, hanem lelkileg is kultúrált legyen, és a nagy lelki és szellemi értékekben keresse életcélját. Csak a szép lelki életet élő emberben látjuk biztosítva az emberiség, a nemzet, vagy akár egy város boldogulását és javát — mindenkor, de különösen a mai nehéz életviszonyok között, amikor társadalmi és politikai kérdések megoldására még a kisebb közösségekben is amennyi bölcseség és zsenialitás, annyi emberi jóság, lelki műveltség is szükséges. Az ember megáll egy szóra a Magyar Könyvnapon és így elgondolkozik. Ha nem az emberiség örök értékeiről és nem a léleknek előbb-utóbb minden gonoszságon győzedelmeskedő igazságairól lenne szó, — még azt mondhatná valaki: hiába!. .. Minden esztergomi házban függesszük ki hősi halottaink emléklapját! Az „Esztergom" uáncája. A Bazilika védöszentjéről. Elmondotta a főszékesegyházban : JESZENSZKY KÁLMÁN prelátus-kanonok. Ha a világhírű múzeumokban járunk, tapasztaljuk, hogy a gyűjtemények legkiválóbb értékeit nemcsak feltűnő mó don jelzik az útmutatókban és katalógusokban, hanem arról is gondoskodnak, hogy ezek a kiváló műtárgyak olyan helyre jussanak, ahol aztán a maguk tökéletességükben és szépségükben érvényesülhetnek. Így került a párisi Louvre-ban feltűnő helyre Leonardo da Vinci „La Joconda"-ja (Mosolygó Nő); igy a milánói Brerában Ráífael. „La Spozalicio"-ja (A Szűz eljegyzése); igy a vatikáni Bel vederé négy fülkéjébe az ókori művészet csodaszép Laukoon csoportja, a hires belvedere-i Apollo szobra, a Hadrian császár kegyencéről: Antoniusról mintázott Hermes szobor és az újkori Canova erőteljes Perseus-a. Még erősebben igazolja azonban állításomat az, ahogyan a velenceiek bántak Tizian egyik leghíresebb képével, az Assunta val, Mária mennybavitelével A remek műdarab eredetileg a Frári templom főoltárképe volt. A templom homályossága miatt azonban a kép sehogyan sem érvényesült. Átvitték tehát a szépművészeti akadémia termeibe és ott próbálták mej; a kép jobb elhelyezését. Ámde itt sem volt a képnek megfelelő helye. Ekkor a Frári templom szentélyének zárófalán fülkét vágtak és ide helyezték aztán Tizian remekét, ahol most a villanyfény felhasználásával még a nem műértő is álmélkodó elragadtatással gyönyörködik a nagy mester képének finomságain és szépségein. Az örökkévaló hatalmas Isten múzeumában is valogy így van a dolog. Pedig ebben a múzeumban nem festett vásznak, nem faragott kövek, sem öntött bronzok és papin a vetett tervek, tehát nem élettelen holmik vannak egybegyűjtve, hanem ragyogóan tüzes, szép és eleven lelkek Es az Egyház, az Isten múzeumának Je'zus-tó\ rendelt gondozója úgy rendelkezik, hogy ezek közül a ragyogóan tüzes lelkek közül lehetőleg az év minden napján előtérbe kell helyezni egyet, hogy igy a hívő egyház apraja és nagyja, szegénye és gazdagja, kevésbé műveltje vagy tudósa, egyházi vagy világi tagja mind gyönyörködve és tanulékony szívvel mintegy közelebbről szemlélhesse az előtérbe helyezett kiválasztott léleknek tökéletességeit és példaadásának vonzó szépségeit. Igy kerül április hó 23-án a világ katholikus oltárain előtérbe a vértanú prágai püspöknek : Szent Adalbertnek magasztosán szép és vonzó alakja A 900 éves magyar katolicizmussal egyidős esztergomi főegyházmegye azonban még jobban kiemeli, mert a szürke hétköznap helyett — immár századok óta — a húsvétot követő második, tehát a mai vasárnapot szenteli Szent Adalbert emlékezetének . .. Önkéntelenül támad ezek után az ember lelkében az a kérdés: miért ez a különös kiemelés ? .. Miért ez az ünnepi emlékezés ? . .. A felelet nem nehéz Azért van ez, mert rajta teljesedtek az irás szavai: „Non récédet memoria eius et nomen eius requiretur a generatione in generationem." „Nem enyészik el emlékezete és nevét emlegetik nemzedékről nemzedékre." (Eccles 39. 13.) Teljesedtek, mert mi magyar katholikusok Adalbertban nemcsak Isten egyik szent vértanúját tiszteljük, hanem hittel valljuk róla azt is, hogy Ő nemzetünknek egyik jótevője. Hogy Adalbert az Isten egyik szent vértanúja volt, az kétségtelen. Szent volt, mert kötelességét Isten iránt való szeretetből a kegyelem állapotában hősi fokon teljesítette. És vértanú volt, mert kötelessége teljesítéséért vérét ontotta és életét áldozta. Valami csodálatosan szép és lelket indító mégis az, hogyan alakult ki a főnemesi származású ifjú Voitechből az aszkéta lelkülettel apostoli munka után vágyakozó és erre vállalkozó Szent Adalbert? Szeretném valamiképen megláttatni ezt a fönséges lelki átalakulási munkát, de nem tudom találóbban jellemezni csak úgy, ahogyan az édes Üdvözítő a mai szent evangéliumban a szentek alakulását jellemzi. , Ego sum vitis, vos palmites ; qui manet in me, et ego in eo, hie fert fructum multunv" — „Én vagyok szollőtő, ti a szöllőveszők; aki én bennem marad és én 6 benne, az sok gyümölcsöt terem". (Ján. 15., 5.) így volt ez szentünknél is. A fiatal nemes ifjú lelki fejlődésének ugyanis két akadálya volt. Egyik az, hogy a középkori fejedelmi udvaroknál szokásos kényelem és érzelgős puhaság vette őt kora ifjúságában körül. A másik az, hogy ifjúkori barátja volt III. Ottó római császárnak. Az elsőt könnyedén győzte le, mert rokona; Adalbert, a ungdeburgi érsek szeretetteljes, de szigorú és fegyelmezettségre szoktató nevelési módja ezt a hazulról hozott puhaságot hamar eltüntette. Sőt Voitech-ben Női kabátok csodaszépek ^S!SSSl*í